Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-13 / 239. szám
14 SPORT 2018. OKTOBER 13., SZOMBAT Esélyük sem volt a budaörsieknek a Dr. Casl ellen . « A Tolnán nevelkedett Nagyváradi Mercédesszel felálló Budaörs simán, 3:0-ra kikapott a horvát Dr. Casl csapatától a Bajnokok Ligájában. A kínaiból honosított portugál Yu Fu, a holland Li Jie és a luxemburgi Ni Xia Lián is nyert, Nagyváradi utóbbitól lopott el egy játszmát. A Dr. Casl szerdán a Szekszárd AC-t verte meg 6:l-re a női Klubcsapatok Szuperligája nyitókörében, a zágrábiak akkor is ugyenezzel a három játékossal álltak ki. A szekszárdiak négy év után idén nem neveztek be a Bajnokok Ligájába. R. G. Rászoruló család részére gyűjtenek adományokat Az NB l./B-s bajnokságban szereplő Szekszárdi Fekete Gólyák KC pénzbeli adománygyűjtést szervez annak az ötfős családnak, melynek otthona lakhatatlanná vált a szeptember eléjén történt esőzések következtében. Aki segíteni szeretne, az megteheti a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) elleni vasárnapi bajnoki mérkőzés ideje alatt (kezdés: 18 óra), az adományt a sportcsarnok bejáratával szemben felállított urnába lehet bedobni. Az így befolyt összeget a meccs után adják át a családnak a klub képviselői. B. S. Az ELTE-BEAC-ot fogadja szombaton a KSC Szekszárd csapata Gereben: egyáltalán nem lesz ez egy könnyű meccs Gereben Lívia (a labdával) szerint nem szabad lebecsülni az ELTE-BEAC csapatát Fotó: Mártonfai D. Nincs sok idő ízlelgetni az Euroliga-selejtezőben, a Villeneuve D’Ascq ellen kivívott 71-68-as győzelem ízét, itt a következő feladat a KSC számára. A hazai bajnokságban jön a negyedik forduló, szombaton az ELTE-BEAC Újbuda együttesét fogadja (18 óra) a Szekszárd. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KOSÁRLABDA - Minden fiatalnak az az álma, hogy ilyen mérkőzéseken lépjen pályára, mint amilyen a franciák elleni szerdai selejtező volt - mondta Gereben Lívia, aki 10 ponttal és 5 lepattanóval járult hozzá a lille-iek felett aratott sikerhez. - Egy ilyen győzelem nagy adrenalinlöketet tud adni mindannyiunknak, örülök, hogy nekem is jól ment a játék, élvezem a bizalmat, amit kapok Djokics Zseljko vezetőedzőtől, Borisz Maljkovics másodedzőtől és a stáb többi tagjától. Nagyon jó a közösség a csapaton belül, jó ide tartozni, ez is a titka annak, hogy ilyen jó eredményeket érünk el. A KSC Szekszárd az Euroliga-selejtezőn kivívott győzelem mellett három meccset játszott a magyar élvonalban, s ezeket kivétel nélkül megnyerte. A PINKK-Pécs (82- 55) és a PEAC-Pécs (55-50) ellen hazai pályán, az újonc NKE-Csata ellen pedig idegenben (61-54) nyert a Szekszárd. Szombaton jön az újabb hazai összecsapás, ezúttal az ELTE-BEAC Újbuda ellen.- A magyar bajnokságban való jó szereplés a nemzetközi kupaszereplésnél is fontosabb számunkra, hiszen az a célunk, hogy a bajnoki címért harcoljunk - folytatta Gereben Lívia. - Ugyanolyan elánnal kell pályára lépnünk, ahogy tettük azt a franciák elleni kupamérkőzésen. Lehet, hogy szurkolóink úgy gondolják, hogy ez egy könnyű meccs lesz számunkra, de egyáltalán nem lesz az. Régóta Balogh Judit irányítja a fővárosiakat, vele a korosztályos válogatottnál dolgoztam, remek szakember. Összeszokott csapatuk van, amely mellé két légióst is igazoltak, ráadásul válogatottbeli csapattársam, Mérész Beatrix is hozzájuk igazolt a Vasastól. Egyik csapatot sem nézhetjük le, minden mérkőzésnek Nói kosárlabda NB I.. aj állás 1. Sopron 2 2 0 178-118 1.00 2. UNI Győr 2 2 0 191-135 1,00 3. Szekszárd 3 3 0 198-159 1,00 4. PEAC 2 1 1 126-102 0,75 5. Zalaegerszeg 2 1 1 135-128 0,75 6. DVTK 2 1 1 132-132 0,75 7. NKE-Csata 1 0 1 54-61 0,50 8. Vasas 1 0 1 75-90 0,50 9. PINKK-Pécs 1 0 1 55-82 0,50 10.MTK 1 0 1 47-76 0,50 11. ELTE-BEAC 1 0 1 60-101 0,50 12. Cegléd 2 0 2 114-181 0,50 A franciák is nekivágnak A HÉTVÉGÉN a francia élvonalban is megkezdődnek a 2018/2019-es idény küzdelmei, a szekszárdiak Euroliga-ellenfele, a Villeneuve d’Ascq a nyitó körben, szombaton a Mondeville-t fogadja. Frederic Dusart együttesének remek mérlege van a mostani rivális ellen, az előző öt meccsüket kivétel nélkül a lille-iek nyerték (sorrendben 61-53, 78-58,81-68,82- 76, 71-57), így ezúttal is ők számítanak favoritnak. A francia élvonal idei kiírásában ugyanúgy tizenkét csapat szerepel, mint a magyarban, a címvédő a Bourges, amely a Tarbes ellen nyert 3-1-re a „tavalyi” fináléban. úgy kell nekimennünk, mint ahogy eddig tettük. Szurkolóink nagyon nagy erőt tudnak adni nekünk, szeretném kérni őket, hogy szombat este is minél többen látogassanak ki a városi sportcsarnokba, és buzdítsanak bennünket. Megtörné rossz sorozatát a Paks Hél mérkőzés óta nem nyert a Paksi FC második számú csapata az NB III.-as focibajnokságban. A Tököli Attila dirigálta együttes legutóbb augusztus 12-én a most már listavezető Szentlőrinc ellen örülhetett győzelemnek, azóta nem termett babér az atomvárosiaknak. Nem igazán megy a játék a Paksnak, amely kü-Tököli Attila is keresi a gyenge szereplés okait Fotó: M. Gy. lönösen a góllövéssel áll hadilábon, az utolsó helyezett Hódmezővásárhellyel egyetemben csupán négyszer talált be kilenc meccs alatt, ami nagyon szegényes mutató. A tizenöt kapott gól pedig a harmadik legtöbb az osztályban. Az előző hét találkozójából négyet elveszített, hármat döntetlenre hozott ki a PFC, amelynél most abban reménykednek, hogy vasárnap a Bp. Honvéd második csapata ellen megtörik a jég, s a gárda végre elindul felfelé a tabellán. Az NB L-ben szünet van, így talán néhány játékost „leküld” az NB III.-ba Csertői Aurél vezetőedző, de ugyanezt ugyebár megteheti a Honvéd is. A Paks játékával igazából nincs probléma, többször partiban vannak ellenfelükkel, a nagy gond az, hogy sorozatban jönnek azok a hibák, amelyek végeredményt befolyásolnak. A Szekszárdi UFC is idegenben játszik, a Rákosmente KSK saját pályáján még nem nyert - ez biztató lehet Kvanduk János tanítványainak. Egy félidőn át tartotta magát a Bonyhád a kispestiek ellen Megint elfogytak a legvégére KOSÁRLABDA Nem a legerősebb kerettel várta a Budapest Honvéd elleni bajnoki mérkőzést a Bonyhád, amely térdsérülés miatt nem számíthatott irányítójára, Somogyfoki Péterre, a szintén nem teljesen egészséges Jilling László azonban végül vállalni tudta a játékot. A rossz előjelek ellenére jól kezdett a BKSE, az első negyedben végig vezetett, ezt a lendületet pedig a félidő végéig sikerült megtartania Morgen Frigyes együttesének (29-24). A nagyszünet után viszont „bennmaradt” az öltözőben a völgységi gárda, a fővárosiak, mint az a végén kiderült, a 12-2-es rohanásukkal megalapozták a győzelmüket. A hazaiak szekerét most is Tömösváry Máté és Baki Sándor húzta: a csapatkapitány elérte (6 kiharcolt fault mellett 12 pont, 12 lepattanó), a bedobó pedig közel volt a dupla-duplához (12 pont, 9 lepattanó, 7 kiharcolt fault). FÉRFI NB MB, PIROS CSOPORT, 3. FORDULÓ. Knipl Kft. Bony-Tömösváry Máté (balra) volt a legponterősebb Fotó: Makovics K. a f^lÁ.'if r 1. Oroszlány 3 2. Veszprém 3 3. MAFC 3 4. MEAFC 3 5. Szt.miklós 3 6. Bp. Honvéd 3 7. Vasas Akad. 3 8. Budafok 3 9. Nyíregyháza 3 10. Békés 3 11. Törökbálint 3 12. Bonyhád 4 13. Pécsi VSK 3 14. Nagykörös 2 csoport 3 0 322-206 1.00 3 0 299-203 1.00 3 0 274-218 100 2 1 245-198 0.83 2 1 262-218 0.83 2 1 217-208 0.83 2 1 237-233 0.83 2 1 244-246 0.83 1 2 234-256 0.67 1 2 241-273 0.67 0 3 216-228 0.50 0 4 248-347 0.50 0 3 184-284 0.50 0 2 128-233 0.50 hádi KSE-Budapest Honvéd SE 70-80 (21-21, 17- 13, 18-26, 14-20). Bonyhád: Ugrinics 5, Gébért, Baki 12, Tömösváry 14, Somogyfoki Sz. 2. Csere: Dorogi 10, Buday-Sántha 11/3, Csobán 8/6, Jilling 5/3, Kis M. 3, Hadnagy. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 3. perc: 6-2, 6. p.: 16-9, 9. p.: 21-16, 12. p.: 21-23, 15. p.: 29-24, 18. p.: 36-32, 21. p.: 40-38, 24. p.: 40-46, 27. p.: 48-52, 30. p.: 56-60, 33. p.: 60-66, 36. p.: 64-75, 39. p.: 68-80. A bonyhádiak legközelebb jövő héten pénteken, 19.30 órakor lépnek pályára a Budafok otthonában. Berg S.