Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-02 / 229. szám

2018. OKTÓBER 2., KEDD Már kora délelőtt zenétől volt hangos a Szent István tér Szekszárdon. A Babits Mihály Kulturális Központ és a Művészetek Háza közötti Agóra sétányon a Szekszárdi Ifjúsági Fúvószenekar játszott Fotó: Mártonfai D. Nemcsak a koncerttermekben, hanem az utcákon, tereken is szólt a muzsika Koncertek, rendhagyó zeneórák, f lashmobok a zene világnapján Koncertekkel, zeneterápiás foglalkozással, mesterkur­zusokkal ünnepelték a zene világnapját Szekszárdon. Muzsika szólt az iskolák­ban, a köztereken és a Mű­vészetek Házában. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu SZEKSZÁRD A zene világnap­ján, azaz október elsején el­kezdődött a PTE Zeneművé­szeti Intézetének (ZMI) új, nem szokványos programso­rozata, amely a komolyzenét hivatott népszerűsíteni. Az el­ső állomás Szekszárd volt, és az intézet együttesei, hallga­tói és tanárai rövid koncertek­kel, rendhagyó zeneórákkal, flashmobokkal színesítették ezt az ünnepet. Nemcsak a Zsolnay Wind Orchestra, a Pécsi Egyete­mi Nőikar és a PTE Harsona­együttese tette tiszteletét a vá­ros általános iskoláiban, de a Tehetségek Akadémiáján a ZMI tanárai mesterkurzuso­kat tartottak a zeneiskolában a növendékeknek. A nap Szek­szárdon a zene világnapi Ün­nepi Hangversennyel zárult, amelynek a hagyományoknak megfelelően az az érdekes­sége, hogy rendre fellépnek benne a városból származó művészek. Zenenapok egyéb­ként a továbbiakban Mohá­cson, Bolyban és Dombóváron is lesznek. A kezdeményezők így sze­retnék felhívni a figyelmet a klasszikus zene fontosságára, jótékony hatására. Arról már mi is többször írtunk, hogy a muzsikától jobb az ember lelki egészsé­ge, és a zenetanulás jóval ol­csóbb, mint a pszichológus. Ilyen szempontból a sport ha­sonlítható a zenéhez. Gyakor­lás közben a zenésznek szük­sége van a látására, a hallá­sára, a tapintására, fontos a mozgáskoordináció, az izom­tónus kontrollálása, az em­lékképek felidézése és az ér­zelmi intelligencia használa­ta. A két agyfélteke működé­sének ilyen fokú összehango­lása más tevékenység közben nem lehetséges. A zenetanulás nemcsak hangszert ad a gyerek kezé­be, de megkönnyíti a nyelv­­tanulást, fejleszti a memóri­át, kitartásra nevel, javítja az együttérzés képességét, meg­tanít a színpadi viselkedés­re, a stresszhelyzetek keze­lésére. A zene terápiás céllal is al­kalmazható. A zene világ­napján szintén Szekszárdon tartott foglalkozást dr. Kani­zsai Melinda orvos-művészet­­terapeuta, a Mosoly Alapít­vány munkatársa. Elmondta, hogy természetesen az jobb, ha megelőzésként használják a terápiát. Ő egyébként pszi­chiátrián dolgozik, emellett a gyermekpszichiátrián, il­letve a gyermek onkológián, továbbá van egy önismereti csoportja is. A zeneterápiával kapcsolatban megtudtuk tőle, hogy nincs korhoz kötve, ko­raszülöttől a halálba kíséré­sig alkalmazható. Ezeken az alkalmakon a zenét, mint esz­közt kétféleképpen használ­ják, egyrészt hallgatják, más­részt zenélnek a résztvevők. Ez utóbbihoz nem szükséges zenei előképzettség. És hogy mit lehet elérni vele? - Min­dent - állítja dr. Kanizsai Me­linda, hiszen amit nem tu­dunk szavakkal kifejezni, azt hanggal könnyebb eljátszani. A szavak csalfák tudnak len­ni a szakember szerint, a ze­neterápiában viszont nincse­nek hamis hangok. Oldja a fe­szültséget, nagyszerű segít­ség lehet hiperaktív vagy au­­tista gyerekek fejlesztésében, onkológiai alkalmazásánál pedig az örömszerzés az el­sődleges cél. Yehudi Menuhin felhívása „Arra szeretnék buzdítani min­den várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle ze­nei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerte­ken, rádióműsorokban szólal­nának meg régi és főként mai művek, hanem spontán meg­nyilvánulásként utcákon és te­reken is muzsikálnának éneke­sek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói." Yehudi Menuhin he­gedűművész, az ENSZ zenei ta­nácsának vezetőjeként indít­ványozta az Unesco-nál, hogy október 1-je a zene világnap­ja legyen. 1975 óta ez így is van, azóta a világ minden pont­ján különös figyelmet szen­telnek ezen a napon annak a csodának, amit zenének hív­nak. A művész beszéde kitért a csendhez való jogra is. Hajdú Bálint és Vass Odett garays diákok citerán játszottak Fotó: M. K. Egy óra belőlük, a garaysokból A komolyzenét népszerűsítette a szekszárdi Garay János Gim­názium hagyományos prog­ramja, az Egy óra belőlünk. Mint azt Naszladi Judittól, az intézmény tanárától megtud­tuk, évente három ilyen rendez­vényük van, ebből az egyiket a zene világnapján rendezik, így volt ez most is. A hétfői előadá­son a hangszeres, énekes pro­dukciókon volt a hangsúly, ter­mészetesen garaysta diákok, illetve Lozsányi Tamás művész­tanár előadásában. A követke­zőt adventkor tartják, amikor a tervek szerint szintén fiatal ze­nészek lépnek fel, közöttük egy citerazenekar is. A tavaszi al­kalmon a mostani elképzelé­sek szerint a leánykar, kamara kórus, modern táncosok és ta­lán bábosok teszik feledhetet­lenné az élményt. Veszettségtől védi a vakcina a rókákat TOLNA MEGYE A rókák őszi ve­szettség elleni vakcinázása szeptember 29. és október 14. között zajlik Magyarországon, Tolna megyében október 2. és október 7. között. Az immuni­zálás a lakott, sűrűn beépített területeket nem érinti. A csalétek az ember számára kellemetlen szagú, belsejében alumínium-műanyag fóliában található a vakcina. Annak ér­dekében, hogy a rókák minél nagyobb arányban egyék meg az oltóanyagot, az érintett tér­ségekben a vakcinázás kezde­tétől számított huszonegy na­pig az illetékes járási főállator­vos ebzárlatot és legeltetési ti­lalmat rendel el, erről a telepü­lési önkormányzat tájékoztatja a lakosságot. A veszettség vírusára a va­don élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak, de vak­­cinázással a betegség meg­előzhető. A fertőzés fő fenn­tartói hazánkban is a vörös ró­kák, ezért az immunizálásuk különösen fontos állategész­ségügyi feladat. A program hatékonyságát a Nébih labo­ratóriumi vizsgálatai is alátá­masztják: a legutóbbi vadásza­ti évben a vakcinázott terüle­teken a rókák mintegy három­negyede vette fel a kihelyezett csalétkeket. B. K. Hatszázan a Hajdinán GYŐRÉ Sikerrel zajlott le szombaton a Hajdina Fesztivál, amelyen mintegy hatszázan vettek részt. Idén is volt főzőverseny, felvonulás, tűzijáték és bál, felléptek a györei és a környékbeli települések együt­tesei. Sztárvendég a Dolly Plusz volt. A rendezvényt, beleértve a min­denki ebédjét is, az önkormányzat finanszírozta. 1.1. Fotó: M. D. Támogatásokról is döntött a testület SZEKSZÁRD Több szervezetet is támogat az úgynevezett Ci­vil keretből a szekszárdi ön­­kormányzat. A közgyűlés er­ről a humán bizottság javas­lata alapján döntött legutób­bi ülésén. Az alapítványok öt­venezer és százötvenezer fo­­rinti összegeket kapnak mű­ködésükre, a pénzből a több­ség adminisztrációs és bér­leti díjat, utazási költséget fi­zet vagy éppen meghibásodott eszközeit javíttatja. A képvise­lők megszavazták a Baka Ist­ván Alapítvány támogatását is. A szervezet a költő szüle­tése hetvenedik évfordulójá­hoz kapcsolódó rendezvények szervezési költségeire kap százezer forintot, az „Egyéb működési támogatások ál­lamháztartáson kívülre” el­nevezésű előirányzat terhé­re. A polgármesteri keretből a szekszárdi Waldorf iskola Négy Évszak Alapítványának szavaztak meg szintén száz­ezer forint támogatást a kép­viselők az iskola tornatermé­nek felújításához. Az intéz­ménybe jelenleg 87 gyermek jár, továbbá a tornateremben a város valamennyi lakosá­nak biztosítanak sportolási le­hetőséget és egyéb programo­kat is. A terem felújítása már nem tűr halasztást. B. K.

Next

/
Thumbnails
Contents