Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-10 / 236. szám

2018. OKTÓBER 10., SZERDA SPORT 13 Szekszárd több mint jó bor, és ezt a csapat marketingértékével kiválóan erősíti Az ész helyett a szív diktál ma Három éve az Atomerőmű KSC Szekszárd női kosárlab­dázói még csak nem is ál­modtak az Euroligáról, az­óta két bajnoki ezüstérmet szerezve és a Magyar Kupát megnyerve ma másodszor próbálhatnak belépni a kon­tinens elitjébe, az ellenfelük a selejtezőben a Lille-i szék­helyű francia ESBVA-LM. Pajor-Gyulai László szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu KOSÁRLABDA Az eredeti cél csak annyi volt, hogy egyálta­lán edzeni lehessen. A női ko­sárlabdát nem ebben az évti­zedben fedezte fel Szekszárd, az alapokat már a hatvanas években letette a legendás, a BSE-vel később hét bajnoki címet nyerő mesteredző, Sza­bó Ödön, a klub jövőre rende­zi meg az 50. Sió Kupát, 1975 óta tagja az élvonalnak, de ott nemigen tudott előrébb jut­ni a középmezőnynél. A két­ezertízes évek derekán anya­gi gondok is jelentkeztek, eze­ken sikerült úrrá lenni, ám a minőségi működéshez hiány­zott a pénz és a megfelelő me­nedzsment, nem túlzás, hogy az edzések megtartása is ve­szélybe került. Van abban valami jelké­pes, hogy ekkor Szabó Ödön unokái, Noémi és Gergő léptek szín­re, illetve az elő­térbe. Előbbi rég­óta edzősködött a klubnál, sok he­lyi kapcsolatát ki­használva a Kecs­kemétről hazatérő Gergővel elkezd­ték menedzselni a klubot, amelynek ma már a szakmai igazgatója, testvére pedig a klubigazgatói posztot tölti be. Döntő volt 2016 februárjában Djokics Zseljko érkezése: Sza­bó Noémi ellenfélként jól is­merte a pécsi utánpótlásban dolgozó ambiciózus edzőt, ma pedig már azt mondja, velük és a szerb szakemberrel vált Jó esély van egy háromez­res sportcsar­nok építésé­re, mondta Ács Rezső jól álló háromlábú székké a sportág Szekszárdon. A szék stabilitásához ter­mészetesen kell a stabil alap is, ezt ma elsősorban a város nyújtja. Arra a kérdésre, hogy' a jó szakmai munka, a vele já­ró eredmények nyitották tá­gasabbra az önkormányzat zsebét, vagy fordítva, a meg­nőtt támogatás lökött hatal­masat a csapaton, Ács Rezső polgármester ezt válaszolta lapunknak: „Amikor Djokics Zseljkó val az élen munkához lá­tott az új stáb, érezhe­tő volt, hogy ennek meg­lehet az eredménye, és ezért a korábbinál je­lentősebben álltunk a klub mellé. Az utánpót­lás mindig is erős volt Szekszárdon, látszott a szisztematikus építkezés, és akkor felcsillant a jó szerep­lés reménye az élvonalban is. Különösen fontos számunk­ra, hogy a csapatban sok a sa­ját nevelésű fiatal. A mi szlo­genünk az, hogy Szekszárd több mint jó bor, és a csapat a marketingértékével ezt ki­válóan erősíti. A következő feladat a játékosok megtartá­sa, a vállalkozók megnyeré­se nemcsak Szekszárdon, ha­nem egész Tolna megyében, akikben a hajlandóság él, de a lehetőségeiknek vannak határai. Jó esély van rá, hogy a Paksi Atomerő­mű visszatér a tá­mogatók közé, mi gesztusként visel­jük máig is a ne­vét. Jó esély van egy háromezres, több szakosztály igényét is ki­elégítő sportcsarnok felépülé­sére is, de a jelenlegi, ezerkét­százas csarnok is remek han­gulatú otthont ad a mérkőzé­seknek.” Szabó Noémi és Szabó Ger­gő mosolyogva idézik fel, mit tartanak fordulópontnak a csapat életében. Két éve kis túlzással szinte csak a csa-Djokics Zseljkóval indult el a siker útján a KSC STUDER ÁGNES 20 évesen már többszörös válogatott, és kulcsembere az Atomerőmű KSC Szekszárdnak. „Ha vala­kit meg kellene győznöm ar­ról, hogy jöjjön hozzánk játsza­ni, azzal érvelnék, itt rengeteg a fiatal, komolyak a céljaink, minden adott a fejlődéshez. Erős a magyar mag, és a légi­ósokat segítőkész társak fo­gadják, így aztán remek közös­séget alkotunk. Nincs semmi, amivel engem most el lehet­ne csábítani Szekszárdról, és ha egyszer, évek múltán eset­leg mégis váltanék, akkor azt magyar bajnokként szeretném megtenni. A Lille elleni selejte­zőről pedig az a véleményem, hogy az Euroliga nagy lehető­ség lenne a csapatnak és a vá­rosnak is. Roppant erős ellen­felekkel találkoznánk, akikkel szemben alighanem kevés si­kerélményt szereznénk, cseré­be viszont nagyon sok hasznos tapasztalattal gazdagodnánk." Fotó: M. K. Rengeteg a fiatal, komolyak a célok, minden adott a fejlődéshez a klubnál ládtagok előtt kezdődött meg az itthon egyeduralkodónak számító Sopron elleni bajnoki mérkőzés. A lányok fantaszti­kusan játszva a szünetben fö­lényesen vezettek, a városban terjedt a bravúr születésének a híre, és mire a mérkőzés vé­get ért, már telt ház ünnepel­ték a győzelmet. „Ez tényleg emlékeze­tes nap volt - mond­ja Djokics Zseljko. - Amióta itt vagyok, az a célom, hogy ne csak szekszárdi bo­rász bará­taimnak, hanem ne­­is le­gyen aranyér­münk. Ez nem könnyű, amikor a legnagyobb vetély­­társunk az Euro­­liga-második Sop­ron, de a szerepcseréig már eljutottunk: itthon korábban a Szekszárd vadászott a nagy vadakra, most pedig zöm­mel minket akarnak elejteni. Én mindig akkor voltam a leg­boldogabb, amikor fiatal játé­kosok fejlődését szolgálhat­tam, és itt ezt az élvonalban tehetem meg. Tavaly úgy érez­tem, jó lenne bejutni az Euro­­ligába, aztán az idény közben rájöttem, jó, hogy nem sike­rült, túl nagyot ugrottunk , Eddig a KSC vadászott a nagyvadakra, most zömmel minket akar­nak elejteni nem lépésről lépésre halad­tunk volna. Most, az újabb se­lejtező előtt ez még mindig így van. Az észszerűség azt dik­tálja, nem vagyunk még éret­tek rá, hét nagyon erős euró­pai bajnokcsapat ellen játsza­ni a hazai bajnokság mellett még sok lenne, ám van szí­vünk is, ami azt követeli, hogy győzzünk, jussunk be az elit­be, mutassuk meg magunkat a kontinensnek, és amikor pá­lyára lépünk a franciák ellen, a szívünk hajt majd minket.” Ész és szív, álom és való­ság. Ahogyan a há­romlábú szék má­sik két lába, Sza­bó Noémi és Szabó Gergő mondja, ők Djokics Zseljkóval együtt álmodnak, de vigyáznak, hogy az álmok ne rugaszkodjanak el a valóságtól - így lehet a vá­rosnak csapata, a csapatnak pedig városa. EL-SELEJTEZŐ, 1. MÉRKŐZÉS. Atomerőmű KSC Szekszárd- Villeneuve d'Ascq (francia). Szekszárd, városi sportcsar­nok, szerda, 18.30 óra. A ter­vezett kezdőcsapatok, KSC Szekszárd: Studer Á., N. Jova­­novics, Gereben, Bishop, McCall. Villeneuve: Mendy, Jakovljevic, Björklund, Marie Sy-Diop, Evans. Szórakoztató berlini futball LABDARÚGÁS Agyondicsérte Dárdai Pált (képünkön), a Hertha BSC vezetőedzőjét a korábbi 150-szeres német válogatott, egykori aranylabdás Lothar Matthäus. A magyar válogatott volt szövetségi kapitánya a Skysport.de internetes oldalon azt írta: „A legszebb dolog, hogy a csapat mérkőzéseit nézve szórakoz­tató futballt lehet látni. Nagyszerű látni azt is, hogy az edző, a klub és a csapat összeillik." Fotó: MW Tengelicen versenyeztek az íjászok ÍJÁSZAT A Várta Hagyomány­­őrző ÍE Tengelicen rendezte meg 3D íjászversenyét. Az Alisca Nyilai ÍE eredmé­nyei, aranyérem: Boros Zol­tán, Szeitl Milán, Wehovszky Kíra Tícia. Ezüstérem: Har­­ka Kristóf, Keszler István, Le­­hőcz Bulcsú, Müller György. Bronzérem: Csima Erika. A Nyílzápor Hagyomány­­őrző ÍE örömíjász viadalt bo­nyolított le Felsőegerszegen, amely egyben a Baranya íjá­sza versenysorozat záróverse­nye volt. Varga György szenior BB kategóriában első lett, Mar­jai Pál felnőtt kategóriában ha­todik helyezést ért el. B. L. Terep kerekesek lepik el a Baktát TEREPKERÉKPÁR A Szekszárdi Sportközpont másodszor szer­vez Cyclocross Magyar-kupa­­futamot október 21-én, vasár­nap. A bringások tizenegy ka­tegóriában fogják összemérni tudásukat a különleges lakó­telepi pályán. A városban óriási hagyomá­nyai vannak a kerékpársport­nak, mi sem bizonyítja ezt job­ban, mint az ország egyik leg­nagyobb múlttal rendelkező országúti versenye, a Gemen­­ci Nagydíj. A Sportközpont el­sődleges célja természetesen a kerékpározás népszerűsíté­se, ennek megfelelően esett a helyszínválasztás ismét a Baka István Általános Isko­la mellett található dirt pályá­ra. A szervezők bíznak ben­ne, hogy nemcsak a kerék­páros elit és a lelkes szabad­idős bringások, hanem érdek­lődők is szép számban kiláto­gatnak a látványos megméret­tetésre. Előnevezésre október 15-én éjfélig van lehetőség. A terepkerékpár versenyeket az országúti és mountain bike szezont váltva, ősszel és télen rendezik 1500-3000 méter hosszú körpályán, amit föld­­utakon, réteken, füves terü­leteken, aszfalton, különböző mesterséges akadályokon je­lölnek ki. B. L.

Next

/
Thumbnails
Contents