Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-27 / 225. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD 0 2018. SZEPTEMBER 27., CSÜTÖRTÖK Orbán levele a Sargentinit leszavazó képviselőknek Orbán megköszönte a nemzeti szuverenitás mellett kiálló képviselők támogatását Fotó: Kormány.hu Új ruhában a Lánchíd, megújul az alagút KÖZGYŰLÉS Legfeljebb másfél éves forgalomkorlátozás mellett kívánja felújítani a Lánchidat és a Várhegyi alagutat a főváros. Legalábbis egyhangúlag így döntött szerdai ülésén a közgyűlés. Tarlós István főpolgármester elmondta: a rekonstrukcióhoz a kormánytól szereztek plusz hétmilliárd forintot. Ehhez társul a főváros korábban jóváhagyott 16 milliárd 366 millió forintja, így aztán a Lánchíd, a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró, az alagút, valamint a Clark Ádám tér felújítása egy ütemben, mégpedig a fővárosi közlekedés lehető legkisebb korlátozásával és a lehető leggyorsabban megvalósulhat. A Magyar Kerékpárosklubbal is megállapodást kötöttek, és számos sportegyesületnek adtak támogatást. A közgyűlés egyhangúlag támogatta Terdik Tamás ezredes kinevezését budapesti rendőrfőkapitánnyá. A jelenlegi főkapitány, Bucsek Gábor szeptember 30-án távozik posztjáról, miután kinevezését saját kérésére visszavonta a belügyminiszter, aki a BRFK vezetőjévé Terdik Tamást kívánja kinevezni. Terdik elmondta, hogy 19 éve rendőr, 2008 óta Budapesten szolgál, 2015-ben lett a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. Jézus Krisztus szülővárosa lett Budapest új testvérvárosa. A közgyűlés jóváhagyta a ciszjordániai Betlehem és Budapest között kötött testvérvárosi megállapodást. Ennek keretében együttműködésre nyílik lehetőség a klasszikus kultúra, a turizmus és zarándoklat, az ifjúság és sport, valamint a történelmi és kulturális örökség védelme és megőrzése területén. MW Két héten belül már az Országgyűlés elé kerülhet a Sargentini-jelentést elítélő kormánypárti határozat. Orbán Viktor levélben köszönte meg a nemzeti szuverenitás mellett kiálló EP-képviselők támogatását. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST Legkorábban október második hetében tudja tárgyalni az Országgyűlés a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és az országgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló határozati javaslatot - értesült a Magyar Idők. Hétfőn az Országgyűlés európai ügyek bizottsága már támogatásáról biztosította a kormánypárti javaslatot. A parlamenti plenáris vitára bocsátást megelőzően két országgyűlési testület tárgyal a javaslatról. A határozati javaslatot a kormánypárti képviselőkön kívül Dúró Dóra is támogatásáról biztosította. A Mi Hazánk Mozgalom független parlamenti képviselője az egyetlen ellenzéki politikus, aki elutasítja a Sargentini-jelentést. A képviselő többek között azt írta: Sargentini hazudik. Nem kicsit, sokat. Magyarként pedig minden olyan külföldi jelentést a leghatározottabban vissza kell utasítani, amely egyetlen mondatban is hazudik a hazánkról -Jelentős pénzbírságra ítélte a kelet-horvátországi Zupanja megye bírósága első fokon az Are You Syrious önkéntes civil mozgalom egyik aktivistáját. Drágán Umicevicnek hatvanezer kunát, azaz mintegy két és fél millió forintot kell fizetnie hangoztatta. Az ellenzék pártjai EP-képviselőiken keresztül vagy nyíltan támogatták a jelentést, vagy tartózkodtak, volt, aki távol maradt a voksolástól. Orbán Viktor kormányfő eközben személyre szóló levélben köszönte meg a támogatást annak a 197 EP-képviselőnek, akik leszavazták a Soros-Sargentini-jelentést, illetve a plenáris vitában melléálltak. Levelében nagyra értékelte a képviselőknek a nemzeti szuverenitás melletti kiállásukat és szolidaritásukat. Kifejtette, a Soros-Sargentini-jelenazért, amiért segített migránsoknak a szerb-horvát határ illegális átlépésében; még áprilisban egy éjjel fényjelekkel segített 14 afgánnak, hogy átjussanak Horvátországból Szerbiába. Ez az első alkalom, hogy ezért pénzbírságot szabtak ki. tés politikai vádak és hazugságok gyűjteménye, gyanúsítgatásokra és ténybeli hibákra épül. Nyomatékosította, a migránspárti erők szégyenteljes támadása ellenére Magyarország nem enged a zsarolásnak. Nemcsak az adókikerülés, de a joggal való visszaélés esete is felvetődik a Migration Aid párttá alakulási terve kapcsán - jelentette ki tegnap Czunyiné Bertalan Judit, az igazságügyi bizottság fideszes alelnöke a Kossuth rádióban. Felháborítónak nevezte, hogy a Migration Aid továbbra is segíteni Észszerűtlen minden ajtót megnyitni a bevándorlás előtt - mondta Ferenc pápa a Baltikumból hazatérőben a Vatikán közlése szerint. Be lehet fogadni a migránsokat a lehetőségekhez mérten - az integrációjuk során pedig figyelembe kell venkívánja a bevándorlást. Ezzel kapcsolatosan Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője szerdán azt mondta: az, hogy a Migration Aid párttá alakul, beismerés a részükről. Annak a beismerése, hogy ők a bevándorlást szervezik, és ezért külföldről támogatást kapnak - mondta. Ezek a szervezetek folyamatosan a jogállamiság ellen vannak, ki akarják kerülni a jogszabályokat. A jogi csűrcsavar célja, hogy ne kelljen bevándorlási különadót fizetniük - vélte a KDNP-s politikus. ni a rendelkezésre álló hely és munka kérdését „de nem tömegesen, mivel az nem lehetséges" - mondta. Az ajtók nyitva állhatnak „ha (a migránsok) be tudnak illeszkedni, és ha nem jelentenek fenyegetést az identitásra" - fogalmazott a pápa. Magyar vagonok egymilliárdért KAIRÓ Az egyiptomi állami vasutak egymiliiárd eurós megrendelést adtak 1300 vasúti kocsi gyártására egy magyar-orosz konzorciumnak. A megállapodást Kairóban írta alá az egyiptomi állami vasutak és a Transzmasholding Hungary alelnöke. Az aláíráson részt vett Musztafa Madbuli egyiptomi kormányfő, Hesam Arafat közlekedési miniszter, valamint Magyarország és Oroszország kairói nagykövete. MW Tarlós István mégis indul? BUDAPEST Újra Tarlós István lehet a Fidesz főpolgármester-jelöltje. A Népszava arról írt tegnap, hogy a jelenlegi főpolgármester és Orbán Viktor miniszterelnök négyszemközt tárgyalt, és megegyezett az újrajelölésről. A megbeszélések nyomán teljesült Tarlós István két legfontosabb feltétele: nem változtatnak Budapest közigazgatási rendszerén, és jelentős fejlesztési pénzekhez jut a főváros. A Fideszben úgy látják, Tarlós Istvánnak nincs esélyes kihívója a baloldalon - írta a lap. MW Drónt vettek a terroristáknak DÁNIA Gyaníthatóan az Iszlám Államnak vásárolt drónokat, azaz pilóta nélküli távirányítható kisrepülőket két férfi Dániában, akiket emiatt őrizetbe vettek - közölte a rendőrség. A gyanúsítottak nevét nem hozták nyilvánosságra, az ügyészség a nyomozás érdekeire hivatkozva zárt ajtók mögötti meghallgatásukat kérte a bíróságon. Egy évvel korábban egy huszonkilenc éves férfit már letartóztattak hasonló váddal, azonban a rendőrség azt nem árulta el, hogy a két ügynek van-e köze egymáshoz. MW Horvát pénzbírság egy aktivistának Meglepő pápai pálfordulás Bevándorlásellenes párt a királycsináló - Gyengülő szocdemek Tartós svéd politikai patthelyzet Kijev kiutasítja a magyar konzult STOCKHOLM Súlyosbodik a politikai válsághelyzet Svédországban, miután a szociáldemokrata Stefan Löfven nem tudta megnyerni a bizalmi szavazást a törvényhozásban - írja a Magyar Idők. Löfven - aki 2014 óta áll az északi ország élén - addig vezeti majd az ügyvezető kormányt, amíg a házelnök vezette koalíciós tárgyalások sikerrel nem járnak és meg nem alakul az új stockholmi kormány. Szakértők szerint nem kizárt, hogy Löfven végül visszatér a miniszterelnöki székbe. A svéd patthelyzetet a szeptemberi parlamenti választás betonozta be, amikor is a két vezető pártszövetség, a Mérsékelt Párt vezette jobboldali és a szocdemek vezette baloldali blokk sem tudott elsöprő többséget szerezni a parlamentben. A szociáldemokraták ráadásul még nem nyújtottak ilyen gyenge teljesítményt, és csupán egy mandátummal szereztek többet a jobbközépnél. A királycsináló szerep így a bevándorlásellenes Svéd Demokratáknak (SD) jutott, akik viszont történetük legjobb eredményét érték el. Ám a politikai fősodor továbbra sem tűri meg őket: Stefan Löfven kizártnak nevezte, hogy szövetségre lépjen velük. Hasonló a helyzet a Mérsékeltekkel, a tömörülést vezető Ulf Kristersson szintén elutasította az együttműködést a szélsőjobboldaliként emlegetett párttal. Kristersson azonban kénytelen lesz újra elgondolkodni az SD felkarolásán, ugyanis nincs más lehetősége: vagy a bevándorlásellenesekkel, vagy a baloldali blokkal jut hatalomhoz. - Új kormányra van szükség, amely széles körű politikai támogatottsággal bír a reformok végrehajtása érdekében - hangoztatta a politikus. Jimmie Akesson, a Svéd Demokraták vezetője tisztában van a hirtelen jött erőpozíciójával, és megüzente a Mérsékelteknek: csak az SD segítségével válhat miniszterelnök Kristerssonból. Ha négy próbálkozás után sem sikerül kormányt alakítani - Svédország történetében először -, új választást írnak ki. Stefan Löfven úgy nyilatkozott: a svédek valószínűleg nem akarják az újabb voksolást, így el kell kerülni a kormányalakítási kudarcot. - Jó esélyt látok arra, hogy miniszterelnökként folytassam - nyilatkozta a politikus. MW BEREGSZÁSZ/NEW YORK Ukrajna rövid időn belül kiutasítja a beregszászi magyar konzult, ha Magyarország nem hívja vissza - jelentette ki lapzártánkkor Pavlo Klimkin, miután Szijjártó Péterrel találkozott New Yorkban. „Javasoltam, hogy saját maguk hívják vissza a konzult. Amennyiben erre hamarosan nem kerül sor, úgy hazaküldjük” - idézte a TASZSZ orosz hírügynökség az ukrán külügyminisztert. Ha az ukrán kormány úgy dönt, kiutasítja a beregszászi magyar konzult, Magyarország is haladéktalanul kiutasít egy Magyarországon dolgozó ukrán konzult - erősítette meg Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán New Yorkban, ukrán kollégájával, Pavlo Klimkinnel való kétoldalú találkozója előtt. Hangoztatta, mindaz, ami a beregszászi képviseleten történt a magyar állampolgárság megadásával kapcsolatban, összhangban van a magyar és a nemzetközi joggal. A kormány mindaddig blokkolja Ukrajna európai vagy euroatlanti integrációs törekvéseit, amíg nem változtatnak a magyarok elleni gyűlöletkeltő politikán - szögezte le. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke beadványban fordult az ukrán főügyészhez Pavlo Klimkinnek a kárpátaljai magyarokat szeparatizmussal gyanúsító kijelentései miatt. Brenzovics László jelezte, hogy kéri a főügyészt, „felelőssége tudatában viszonyuljon Pavlo Klimkin külügyminiszter ezen provokatív kijelentéseihez”, mivel ezek a kijelentések szándékosan „etnikai ellenségeskedést szítanak Kárpátalján az egymás mellett élő nemzetiségek között”. Közben Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója egy tévéműsorban elmondta, egy állományban lévő, vélhetően beépített ukrán határőr készítette a rejtett kamerás videofelvételt az állampolgársági eskütételről a beregszászi magyar konzulátuson. A videót készítő határőr maga is magyar állampolgársági esküt tett. MTI/MW