Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)

2018-09-27 / 225. szám

2018. SZEPTEMBER 27., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG y Szakmák Európa-bajnoksága zajlik Budapesten Örül a magyar csapat, látványosra sikeredett a verseny megnyitója Fotó: MTI Segélyek helyett biztos munka a cél ma már FELZÁRKÓZÁSPOLUIKA Koráb­ban a Népszava írta meg, egy belügyminisztériumi tervezet szerint úgy módosítanák a szo­ciális törvényt, hogy alig ma­radna család, ahol egy nem dol­gozó felnőtt segély kaphat. Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildi­kó a parlamentben rákérdezett: valóban azt tervezik, hogy tel­jesen lenullázzák a szociális se­gély összegét, és ezzel még mé­lyebb szegénységbe taszítják az érintett családokat? A képviselő asszonynak Rét­vári Bence államtitkár vála­szolt. Azt írta a parlament hon­lapján, a cél az, hogy minden munkaképes embernek legyen munkája, mert hosszú távon a munka tud megvédeni a sze­génységtől. A 2010-es viszo­nyokhoz képest már hétszáz­ezerrel több embernek van munkája, a foglalkoztatást he­lyettesítő támogatásra jogosul­tak száma csökkent, javarészt a kedvező munkaerő-piaci fo­lyamatok miatt. Az államtitkár szerint a korábban segélyből élők ma már a munkaerőpiacról képesek biztosítani a maguk és családjuk megélhetését. Rétvá­ri úgy látja, 2010 óta a korábbi felzárkóztatáspolitika helyett felzárkózáspolitika folyik, és amíg a szocialisták segélyekkel tartották lélegeztetőgépen a ne­hezebb sorsú állampolgárokat, a jelenlegi kormány kiszámít­ható jövőt nyújt nekik. MW Kedden kezdődött és pén­teken fejeződik be az Euro- Skills, azaz a szakmák Euró­pa-bajnoksága Budapesten, a Hungexpo vásárközpont­ban. Több mint 80 ezer láto­gatót várnak, s 500 szakér­tő kíséretében 37 szakma 525 versenyzője van jelen szerte Európából. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu EUROSKILLS A kontinensünk kiváló szakemberek képzésé­vel dolgozhatja le versenyhát­rányát - jelentette ki angol nyelvű nyitóbeszédében Or­bán Viktor miniszterelnök az EuroSkills Budapest 2018 - a szakmák Európa-bajnoksága keddi ünnepélyes megnyitó­ján. Kifejtette: Európa elöreg­szik, népessége fogy, verseny­­hátrányban van, s „...ezt a hát­rányt kiváló szakemberek kép­zésével dolgozhatjuk le, vagy­is Európa akkor nyeri vissza az erejét, ha mi képezzük ki a világ legjobb szakmunkásait. Az önök tehetsége és tudá­sa, szorgalma ma Európa ver­senyképességének aranyfede­zete.” Kiemelte, ahogy a szak­máknak, az életnek is van ma­tematikája, amelynek alapkép­lete: ha nincs fiatal, nincs jö­vő sem. Ha megszületnek és vannak fiatalok, de úgy érzik, nincs jövőjük, akkor az orszá­guknak sincs jövője. Ha az or­szágoknak nincs jövőjük, ak­kor Európának sincs, és eltű­nik minden, ami kétezer év alatt létrejött. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke közölte, ma lezárul a szakképzés múltja, új korszak, a szakképzés digitális idősza­ka születik, amely ötvözi a hagyományokat egy újfajta, tudásalapú szemléletmóddal. Ezt hívják Szakképzés 4.0- nak, amelyben a gazdaság mo­torját jelentő vállalatok számá­ra az Ipar 4.0 folyamat jegyé­ben képezik a jövő munkavál­lalóit. A kamarának most nagy büszkeség az EuroSkills meg­rendezése, hiszen 28 ország­ból 37 szakma 525 versenyző­je és 500 szakértő van jelen. A Hungexpo területén 60 ezer négyzetméteren folynak a ren­dezvények, 80 ezer látogatót várnak. Tegnap átadták a Magyar Kézműves Remek díjakat a rendezvényen. Parragh László a díjátadón kiemelte, az idén érkezett a legtöbb, 123 pálya­mű, ebből 47 kapta meg a díjat. HÍREK Erősödő hazai turizmus IDEGENFORGALOM Ötvenmil­­liárd forinttal megemelte a kormány a turisztikai fejlesz­tések 2030-ig szóló keretét, amelyről még augusztusban döntött a kabinet - olvasha­tó a Magyar Közlönyben. Az éves költések négymilliárd forinttal nőnek. MW Négy százalék fölötti bővülés GDP Rekordmértékű növeke­dést érhet el a magyar gazda­ság, a GDP 4,4 százalékkal bővülhet az idén - közölte Vár­hegyi Éva, a Pénzügykutató Zrt. tudományos tanácsadó­ja. A gazdaság erős dinamiká­ja, a növekvő foglalkoztatás, a nagyobb bérek mellett bővü­lő adóalapok elősegítik, hogy az éves államháztartási hiány a 2,4 százalékos célérték alatt legyen. Ezzel együtt az adós­ságráta is csökkenő pályán marad. MW Lassan, de jönnek az uniós pénzek EU'KASSZA Minden alapot nélkülöző valótlanság, hogy Magyarország EU-s forráso­kat veszíthet - közölte a Mi­niszterelnökség. Az uniós tá­mogatások elszámolása és térítése folyamatos, a követ­kező hónapokban további je­lentős összeg folyósításá­ra számítunk Brüsszelből. Az Európai Bizottsággal, ahogy eddig, most is folyamatosak az egyeztetések. MW A magyar fiatalok készen állnak országuk építésére Dita Traidas, a WorldSkills Europe elnöke a megnyitón a résztvevőket köszöntve el­mondta, a szakmák európai versenye most ünnepli 10. év­fordulóját. Budapest rendkí­vül inspiráló helyszín, s Magyar­­ország a rendezéssel azt bizo­nyítja, hogy számára fontos a mesterségek megléte, a ma­gyar fiatalok készek országuk építésére és versenyképessé­gének növelésére. Az idei Eu­roSkills verseny kiemeli azt is, hogy Magyarország elismerés­sel tekint azokra, akik szakmai pályafutásként mesterséget választanak maguknak. Lidl-kampány iskoláknak: milliós nyeremény egészséges nassolásért SZEPTEMBER 27 én indult a Lidi Magyaror­szág Egészségesen az iskolapadban! elnevezésű kampánya, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a gyerekek egészséges étkezésének fontosságéra, egyben megossza az ezzel kapcsolatos ismereteket a szülőkkel, és az oktatási intézményekkel. A jelenlegi helyzeten ugyanis bőven van mit javítani. „A ma­gyar kisiskolások táplálkozását vizsgáló felmérések szerint a gyerekek több mint 30 száza­léka reggeli nélkül indul el az iskolába. Pedig a napi szüksé­ges energiabevitel 20 száza­lékát éppen a reggelinek kel­lene fedeznie. Reggeli nélkül fáradtság jelentkezhet, eshet a vércukorszint, ami a fizikai és szellemi teljesítőképességet is rontja” - emelte ki Kubányi Jolán, a Magyar Dietetiku­sok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke. Szintén probléma a gyerekek étkezé­sével, hogy nem fogyasztanak elegendő tejet és tejterméket, pedig a kalciumhiányos táp­lálkozás jelentős mértékben növeli a felnőttkori csontritku­lás kialakulásának kockázatát. Fontos lenne, hogy elegendő vízben és zsírban oldódó vita­minhoz jussanak a gyerekek, hiszen a szervezetben leját­szódó élettani folyamatokhoz, továbbá az immunrendszer sta­bilitásához ezek nélkülözhetet­lenek. Az MDSZ elnöke szerint mindezeken túl sajnos jellem­ző, hogy a serdülő korosztály­ban minden negyedik gyermek túlsúlyos, illetve elhízott, ami a későbbi krónikus betegségek kialakulásában játszik szerepet. Nagy tehát az érintettek, kü­lönösen a szülők felelőssége, hogy gyermekeink egészséges táplálkozására megfelelő hang­súlyt helyezzünk, főként olyan időszakban, mint az iskolakez­dés, mely nemcsak a kötetlen nyári szabadidőt záija le, de a táplálkozásra is hatással van - erre hívja fel a figyelmet a Lidi Magyarország kampánya, ame­lyet először 2015-ben hirdetett meg. Az idei kampány a nasso­lást állítja fókuszba, mégpedig abban az összefüggésben, hogy ha nassol is a gyerek, akkor ezt egészségesen is teheti. Ez pedig úgy lehetséges, ha szüleik és ta­náraik egészséges alternatívákat kínálnak fel számukra az egész­ségtelen chipsek, vagy cukorkák ’ helyett. Utóbbiban is segít az Egész­ségesen az iskolapadban! kam­pány, hiszen ennek keretében a Lidi Magyarország a MDOSZ- szel együttműködve kreatív öt­leteket, recepteket közöl a hon­lapján, amelyekkel könnyebb a szülőknek motiválniuk gyer­mekeiket. A kampány részeként egy online kérdőíves kutatás segítségével már előzetesen fel­térképezték az általános iskolás gyerekek nassolási szokásait. Az eddigiekhez hasonlóan idén is meghirdetik az iskolák­nak szóló 1 millió forint összdíja­zású pályázatot, abból kiindulva, hogy az otthon mellett a másik fontos nevelő helyszín az iskola. A jelentkező intézményeknek most az a feladatuk, hogy mi­nél kreatívabb módon mutassák be, miként lehet feldobni egy egyszerű uzsonnát. A diákok is segíthetnek iskolájuknak, és be­mutathatják, hogyan szerettették meg vagy szerettetnék meg osz­tálytársaikkal azokat az ételeket vagy hozzávalókat, amiket nem szívesen fogyasztanak. A Lidi Magyarország olyan ötleteket, illetve recepteket vár, amelyek kreatív módon közelítik meg a témát. Az intézmények október 25-éig pályázhatnak. Emellett a beérkezett pályaművek között a Lidi Magyarország Facebook oldalán közönségszavazást is hirdet a beérkező fotókból, és közönségdíjat hirdet meg, ame­lyet a legtöbb like-ot szerző öt­letet beküldő intézmény nyerhet meg. „A Lidi számára különösen fontos a vállalati társadalmi fe­lelősségvállalás, kiemelten a hátrányos és halmozottan hát­rányos gyerekek támogatása. A hagyományosan az iskolakezdés utáni időszakra időzített kam­pánnyal évek óta az egészséges táplálkozás fontosságára sze­retnénk felhívni a figyelmet” - mondta Tőzsér Judit, a Lidi vál­lalati kommunikációs vezetője. A Lidi Magyarország munkatár­sa szerint ennek nemcsak rövid, de hosszú távú pozitív hatása is van a gyerekek életmódjára.” Az eddigi kampányok kiemel­kedő sikereket hoztak: az első két évben a jó iskolai gyakor­latok és példák összegyűjtése mellett a motiváció is cél volt, s örömünkre szolgált a nagy ér­deklődés részükről, és az, hogy támogathatjuk őket” - tette hozzá. Az ügy a Lidi Magyar­­ország számára több egy kam­pánynál, ez jól látszik abból is, hogy a terület feltérképezésére maguk is nagy energiákat fek­tetnek: 2016-ban egy online kérdőíves felmérést végeztek a szülők körében, melyet közel háromezren töltöttek ki, amit az idei évben is megismétel­nek. A kreativitás nem csak a pá­lyázóktól elvárás, a kampány meghirdetői is igyekeznek mi­nél változatosabb módon fel­hívni a figyelmet az egészséges táplálkozásra. Tavaly például az iskolai pályázat keretében vita­minszobrokat kellett készíte­niük az iskoláknak a gyerekek bevonásával. A cél ezzel is a zöldség-és gyümölcsfogyasztás népszerűsítése volt. Ezzel pár­huzamosan az elmúlt évben is készítettek szülőknek szóló on­line kérdőíves felmérést, hogy jobban megismerjék a gyerekek zöldség-és gyümölcsfogyasztá­sát, melynek eredményeit egy figyelemfelhívó eseményen tet­ték nyilvánossá. A pályázatban győztes iskola résztvevőivel szendvicskészítő rekordállító eseményt is szerveztek, amely nagy sikernek örvendett a gye­rekek körében: közel 1000 szendvics készült, amelyet jó­tékony célra ajánlottak fel, és a friss szendvicseket két gyerme­kotthon lakói kapták meg.

Next

/
Thumbnails
Contents