Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)

2018-09-25 / 223. szám

EGY PERCBEN Pompás pónik versenyeztek PINCEHELY Huszonöt indulója volt az ország minden részéből a helyi lovassport egyesület által szerve­zett póni kettes fogatok akadályhaj­tó döntőjének. A két fordulóból ál­ló megmérettetésre nyolc megye tu­dott csapatot kiállítani, három me­gyéből voltak egyéni indulók is.P- 6 Magyar műszer lesz az űrben ŰRKUTATÁS Az amerikai űrügynök­ség új Orion űrhajója magyar detek­torokkal teletűzdelt próbababákat küld fel 2020-ban a Holdra. A NA­­SA-expedíció csaknem három hé­tig tartó repülést követően tér majd vissza a Földre. • ► 7 Betiltották a burkát SVÁJC Noha az északkelet-sváj­ci Sankt Gallen kanton regionális önkormányzata ellenezte a tilalom bevezetését, az emberek kétharma­dos többséggel megszavazták az ar­cot eltakaró burka tilalmáról szóló javaslatot. ► 8 Észt kiállás mellettünk EGYETÉRTÉS Andres Anveit észt bel­ügyminiszter bejelentette, hogy nem hajlandó bevándorlókat betele­píteni, és teljesen egyetért a magyar miniszterelnökkel abban, hogy le kell zárni a határokat, hogy meg­akadályozzák a harmadik világbe­li bevándorlók áradatát. ► 9 Jó reggelt! Az orvosi egyetemre külföl­di diákok is járnak, an­gol nyelvű kurzust hallgat­va. Egyiküket - egy német srácot - személyesen ismerem. Kérdezem tőle: na, mi van, otthon nehéz dip­lomát szerezni; eljöttél ide, egy la­zább suliba? Azt mondja: pont el­lenkezőleg. Németországban szin­te csak tesztek kitöltéséből áll­nak a vizsgák, Magyarországon viszont rengeteg a manuális fel­adat. Az apja is orvos, ő tanácsol­ta, hogy jöjjön ide, mert sokkal fel­készültebb szakemberré válhat. Te­hát kiváló orvosokat képzőnk a vi­lágnak. Már csak azt kéne elér­nünk, hogy ne csak a felkészítés, de a praktizálás is itthon legyen a legjobb számukra. W. G. SZEKSZÁRD Időtálló és kétség­telenül időszerű mű premier­je tekinthető meg ma 19 órai kezdettel a Szekszárdi Német Színházban. Ödön von Hor­váth 1931-ben írt népszínmű­ve nemhogy ma sem vesztett semmit erejéből, de a közel kilencven évvel ezelőtti, meg­haladottnak vélt jelenségek akár nyugtalanítóan mai kia­­dásúaknak is tűnhetnek. Mi­vel a Kasimir und Karoline, azaz a Kasimir és Karoline címet viselő népszínmű azt mutatja be: miként mérgezi meg az emberi kapcsolatokat a gazdasági válság, a munka­­nélküliség, hogyan válnak a túlélés reményében az em­berek rideggé, magányossá és erőszakossá. lóllehet a fel­szín egy örömködő-mulato­­zó világgal kecsegtet, a mély­ben érvényesülnek azok a törvényszerűségek, melyek szükségképpen vezetnek sor­sok kisiklásához. ► 5 Tom Pilath és Melissa Hermann a darab egyik jelenetében. Képgaléria: teol.hu Fotó: Mártonfai Dénes Ödön von Horváth-darab premierje a DBU-ban Verekedéssé fajult a vita két lány közt Kitüntető címet érdemelt munkája BÖLCSKE Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy tizenhat éves lány ellen a Szekszárdi lárási és Nyomo­zó Ügyészség. A fiatalkorú vádlott és egy másik lány kö­zött amiatt alakult ki a vita, hogy a későbbi sértett a vád­lott volt barátjával járt. A vi­ta hevében a vádlott legalább egy alkalommal ököllel arcon ütötte a másik fiatalt. ► 3 Bepillantott Jordánia életébe PAKS Jordánia egyik legran­gosabb felsőoktatási intéz­ményében dolgozott Szabó­­né Kedves Ágnes. Tapasz­talatairól Pakson tartott él­ménybeszámolót. ► 4 DECS A Népművészet Meste­re lett Decsi-Kiss Mária sár­közi gyöngyfűző. A kitünte­tő címet a Mesterségek ünne­pén vette át a Budavári Palo­tában. Nem ez az első elisme­rése, a Népi Iparművész cí­met már 2001-ben megkapta. Mint elmondta, 1992-től kez­dett foglalkozni a gyöngyék­szerrel. Tanulta, tanította, most pedig már zsűrizi. ► 4 Országunk támogatja a hazatérést MAGYARORSZÁG A nemzetkö­zi közösségnek, így elsősor­ban az ENSZ-nek lenne a kö­telessége, hogy jogi és biz­tonsági garanciákat adjon arra, hogy az elüldözött ke­resztény közösségek vissza tudjanak térni oda, ahol év­századokon át éltek - jelen­tette ki Szijjártó Péter kül­gazdasági és külügyminisz­ter vasárnap New Yorkban. A miniszter tegnap Timot­hy C. Dolan bíborossal, New York érsekével is találko­zott, és fontosnak nevezte, hogy ezzel a megbeszélés­sel kezdi az ENSZ-közgyűlé­­si hetet, mert az elmúlt évek­ben egyre súlyosabb jelen­ség a világban a keresztény­­üldözés. ► 9 Beköszöntött az ősz TOLNA MEGYE Egyik napról a másikra beköszöntött az ősz. Pénteken még nyárias időjárás volt a jellemző, aztán szombatra megérkezett egy hidegfront, mely jelentős mértékben lehűtötte a le­vegőt, majd hétfőre virradóan eső és szél kíséretében tovább hűlt a hőmérséklet. Ma már napos időre számíthatunk, kevés felhővel. Csapadék nem valószínű. Fotó: Makovics Kornél ► 3 A felnőttek képzéséről egyeztettek SZEKSZÁRD Szűk körű, de eredményes konzultáció ala­kult ki polgármesterek és a Szekszárdi Szakképzési Centrum munkatársai kö­zött az együttműködés aktu­ális kérdéseiről. A tegnap délután tartott fó­rumon a szakképzési cent­rum munkatársai szóltak a felnőttképzési lehetőségek­ről. Mint elhangzott, renge­teg szakmában sokféle meg­oldásra kész az intézmény, igen kis létszámú csoportok esetében is. Ugyancsak ru­galmas megoldások lehetsé­gesek a gyakorlati képzési hely kiválasztásában is. Ma már csak azok munkanélkü­liek, akik nem képesek, vagy nem is akarnak dolgozni. ► 2 770865 603029 1 8 2 2 3 SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Szeri Árpád 06-74/511-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 06-74/511-534 MA HOLNAP uy. 16 17 • í* Késő délutántól jelentősen mérséklődik a légmoz­gás, addig azonban még több helyen erős, viharos lökések kísérik az északnyugati szelet. ► 13 r Boldog névnapot kívánunk HiilmTÍno nevű olvasóinknak!

Next

/
Thumbnails
Contents