Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-24 / 222. szám
EGY PERCBEN Több százan két keréken TOLNA MEGYE Autómentes napot tartottak a megye több városában is ezekben a napokban. A résztvevők így hívták fel a figyelmet a fenntartható, környezet- és emberbarát városi közlekedés előnyeire. ► 6 Gettótörvény készül HOLLANDIA Klaas Dijkhoff, a legnagyobb holland kormánypárt frakcióvezetője a dánokéhoz hasonló gettótörvény elkészítését szorgalmazta a Parlament őszi nyitó ülésén - írja a Magyar Idők. A jobbközép-liberális politikus szerint az államvezetés egyszerűen nem hunyhat szemet afelett, hogy Hollandiának akadnak olyan részei, ahol nem az európai értékek az irányadóak. Bántalmazás az iskolában ÁLDOZAT A magyar diákok kétharmadát érte már bántalmazás a társai részéről, és már a virtuális térben is terjed az erőszak. Az áldozatokat a társaik általában valami miatt gyengének látják, ezért elkezdik cikizni, ami később egyre durvább formákat ölthet. ► 11 Cafeteria: fordulat JUTTATÁS Mint ismert, 2019-től a törvényi változások következtében megszűnik a legnépszerűbb és legelterjedtebb cafeteriaelemek kedvező adózása. ► 12 Jó reggelt! M ajdnem nyolcig aludt a család szombaton, de csak majdnem, mert „szerencsére” fél nyolckor elkezdtek betont törni, ütvefúróval. Legalábbis a hangok alapján erre következtettem. Nem vonom kétségbe, hogy nem tűrt halasztást a munka, csak elgondolkoztam azon, milyen rettentő hangos az emberiség. Minden napra jut valami csatazaj, fűkasza, ordító szomszéd, kalapálás, fúrás-faragás... Szerintem létezik egy Zaj Istene, akinek az a feladata, hogy hangoskodási beosztást készítsen minden napra. A csütörtök reggelt ránk osztotta: olvadás rágóért visító gyerekkel, és egy késésben lévő, türelmét vesztett, nem kimondottan bájos anyukával. M. K. Egy nemes célért álltak rajthoz kicsik és nagyok BONYHÁD Jótékonysági futást rendezett a Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola a Gyermekekért Alapítvány javára. Rajthoz álltak kicsik és nagyok egyaránt. Volt, aki sétált, más babakocsit tolva teljesítette egy adott futam távját az időnként feltámadó szél dacára is. A regisztrációs díjból befolyt összeget az iskola alapítványa'kapja. A szervezet eddig jobbára az alapítványi bálon jutott bevételhez, amelyből az egészséges életmódra nevelést, illetve a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek támogatását valósította meg. A mostani őszszeg is hasonló célt szolgál majd. A szervezők nem titkolt szándéka volt, hogy a rendezvénnyel az egészséges életmód elsajátítására is ösztönözzék az iskolásokat. ► 3 A gyerekek egyáltalán nem vették félvállról a küzdelmet, igyekeztek nagyon jól teljesíteni Fotó: Makovics Kornél Nem maradhat válasz nélkül Tudatosan készülnek a nyugdíjra A szülő felelőssége nem a társadalomé KÜLPOLITIKA Amennyiben Ukrajna konzult utasít ki, az nem maradhat azonnali arányos válasz nélkül magyar részről, ezt azonban remélhetőleg el lehet kerülni - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten, mielőtt elutazott az ENSZ New York-i közgyűlésére. ► 8 JÖVŐ Derűlátóbban gondolnak és tudatosabban készülnek a tizen- és a huszonévesek a nyugdíjas évekre, mint az idősebb nemzedék - derül ki egy felméréséből. ► 7 TOLNA Nem mindegy, ki neveli a gyereket. Amit a család elmulaszt a nevelésben, azt a társadalom számon fogja kérni, a szülőknél keményebb módon. Mindenkinek jobb tehát, ha a nevelésben a családnak jut a főszerep. így is megfogalmazható az alapgondolata a Holnapformáló című előadásnak. ► 6 Tudásalapú innovatív szakképzés JAVASLAT A tudásalapú, innovatív gazdasági szakképzést segítő javaslatokat dolgozott ki a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége. Gablini Gábor, az MGYOSZ alelnöke szerint egyre nagyobb a szakadék a munkáltatók elvárásai és a végzett diákok tapasztalata és szaktudása között. Sok oktatási intézményben tizenöt-húszéves tankönyvekből tanulnak a diákok, a tanműhelyek felszereltsége korszerűtlen. Olyan rendszer kidolgozására van szükség, amelyben a szakképzésben részt vevőnek legalább akkora esélye van továbbtanulni, mint egy gimnáziumba járónak. ► 7 Megvédte a kupát a KSC SZEKSZÁRD Az Atomerőmű KSC Szekszárd 81-64-re legyőzte az NKE-Csatát a 49. Sió Kupa női kosárlabdatorna döntőjében, így megvédte elsőségét és hatodszor lett a kupa győztese. Theodoreán Alexandra és Studer Ágnes (képünkön) mosolya érthető, remek főpróba volt ez a pénteken kezdődő bajnoki szezon előtt a szekszárdi kosarasok számára. Fotó: Makovics K. ► 16 Cetlire írta áldozata nevét a férfi KRIMI Kardosné Gyurik Krisztina 2013. szeptember 25. - ez a feljegyzés szerepelt azon a papírlapon, amelyet a nyomozók a napokban foglaltak le a soroksári futónő feltételezett gyilkosának személyes tárgyai közül a sopronkőhidai börtönben - írta meg a Lokál. A börtönben ülő elkövető, R. Szilveszter letétbe helyezett tárgyai között volt egy napló, illetve négy mobiltelefon, köztük Kardosné Gyurik Krisztina telefonja is. Az ügyben tényfeltáró vizsgálatot rendelt el Töreki Sándor vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. Azt vizsgálják, történt-e mulasztás. ► 10 770865 603012 1 8 2 2 2 SZERKESZTŐS ÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Ihárosi Ibolya 06-74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 06-74/511-534 MA HOLNAP 18 16 V Országszerte eső, helyenként zivatar, délután felszakadozó felhőzet mellett kevés zápor is várható. A csapadékzóna a délutáni órákban távozik. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Mercédesz és Gellért nevű olvasóinknak!