Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)

2018-09-12 / 212. szám

14 SPORT 2018. SZEPTEMBER 12., SZERDA Kiszli, Koleszár és Hodován is boldogan értékelt Hasonló sikerekben bíznak az atomosok Kiszli Vanda boldogan integet, a paksi lány pályafutása első egyéni felnőtt vb-címét szerezte Portugáliában Beküldött fotók Szekerczés Luca ismét a keretben KÉZILABDA Kim Rasmussen szövetségi kapitány kihirdet­te a magyar női A- és B-válo­­gatott keretét a szeptember 23. és 30. közötti győri edző­táborra. A dán szakember a nemzeti csapat A-keretében ezúttal is számít a Dunaújvá­rosban játszó, bonyhádi szü­letésű Szekerczés Lucára, aki így ott lehet a közös mun­ka lezárásaként szolgáló két, Montenegró elleni felkészü­lési mérkőzésen (szeptem­ber 28., 17.30 óra és szep­tember 30., 11 óra). B. S. A harmadik ligában folytatja az expaksi LABDARÚGÁS Az NB III Nyu­gati csoportjában szerep­lő III. Kerületi TVE együtte­sében folytatja pályafutá­sát Laczkó Zsolt. A 31 esz­tendős, korábbi 22-szeres válogatott balhátvéd - aki a 2016/2017-es idény őszi szezonját a Paksi FC-nél töl­tötte - a nyáron közös meg­egyezéssel távozott az él­vonalból búcsúzó Vasastól. Az angyalföldi és paksi kité­rő mellett futballozott a Fe­rencvárosban, Debrecenben, Kecskeméten, Békéscsabán és a Budapest Honvédban, illetve légióskodott Olaszor­szágban, Görögországban és Angliában is. B.S. MK: a Fradi és a Vidi a tévében LABDARÚGÁS A Ferencváros és a MOL Vidi FC Magyar Ku­pa-mérkőzéseit tűzi képer­nyőre az M4 Sport csatorna. Az OTP Bank Ligában listave­zető fővárosiak szeptember 22-én (szombat) a Csong­­rád megyei I. osztályban sze­replő Szegedi VSE-hez láto­gatnak (15 óra), míg a bajno­ki címvédő fehérváriakat egy nappal később az NB III Ke­leti csoportjában érdekelt Cigánd SE látja vendégül a kupa hatodik - a főtábla első - fordulójában (13 óra). B. S. Fantasztikus eredménnyel, két arannyal és egy ezüsttel zárták a portugáliai mara­toni vb-t az Atomerőmű SE versenyzői. Érthetően boldo­gan nyilatkoztak Prado Vila Verde-i élményeikről. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KAJAK-KENU A dél-afrikai Pie­­termaritzburgban tavaly meg­szerzett páros vb-címe után Portugáliában egyéniben is felért a csúcsra a paksi Kisz­li Vanda, aki nagy csatában nyert Mihalik Sára előtt a ka­jak egyesek versenyében. „Hatalmas élmény volt ez a győzelem, végre azt érez­tem, hogy az elvégzett mun­kának meglett az eredménye! - mondta Kiszli. - Kemények voltak az ellenfelek, a koráb­bi évekből csak Csay Reni hi­ányzott, illetve a tavalyi győz­tes, viszont helyettük jöttek mások, akik szintén erős ver­senyzőknek számítanak és valóban kemény csata volt! Az üldöző boly nem hagyott minket nyugodni, többször is utolértek, de szerencsére az utolsó futásnál sikerült egy kicsit ellépnem, amit a vízen meg is tudtam tartani, így si­került elsőként célba érnem és megszereznem az első felnőtt vb címemet egyéniben! Remé­lem lesz folytatása” - mondta a 24 éves atomos kajakos, aki a párosok vetélkedésében ko­rán kiesett, mert elszakadt a hajójuk kormánybovdenje. Ugyanebben, mármint a si­keres folytatásban bízik a ke­nus Koleszár Dávid is, aki a győri Bállá Levente társaként ezüstérmet szerzett Prado Vi­la Verdében, a párosok között. „Nagyon bizakodva száll­tunk vízre, az volt a takti­kánk, hogy a rajtból jól eljö­vünk, majd az iramban mi­nél többet vízen pihenve ha­ladunk, majd a végén kihasz­náljuk a frissességünket és a gyorsaságunkat - tekintett vissza a futamra Koleszár Zol­tán. - Végső célunk az érmes helyezés volt, viszont nagyon erős mezőny gyűlt idén ösz­­sze, minden maratoni menő és több síkvizes kenus is harcba szállt. Amit elterveztünk azt kilencvenkilenc százalékban sikerült megvalósítani, egye­dül a fordulók nem sikerültek a tervek szerint, de azt tudtuk, hogy nehéz lesz, mivel az a ha­jóforma, amiben eveztünk hí­res a rossz fordulóiról. Ha erő­sebbek a fordulóink, talán az arany is meglehetett volna, vi­szont így is teljesen elégedet­tek vagyunk, mivel sokszo­ros világbajnokokat sikerült lehagynunk" - fogalmazott a paksi fiatalember. Az atomos sikereket az ifis­­ta Hodován Dávid tette teljes­sé, aki kenu egyesben arany­érmet szerzett. „Inkább síkvízre készül­tem az Olimpiai Reménységek Versenye miatt, ami közvet­lenül a vb után van, de azért csináltunk néhány maratoni edzést is - mondta a 17 éves Hodován. - A futam előtti na­pon már éreztem, hogy jó lesz ez. A taktikám igazából annyi volt, hogy megyek egy kemény rajtot, aztán majd. kiderül há­nyán maradunk elöl. A fran­cia sráccal elmentünk a többi­ektől, próbáltam minél keve­sebbet vezetni, hogy maradjon erőm, dinamikám a végére. Az utolsó futásnál indítottam, ami megtörte a franciát, ellép­tem tőle, és győztem. Az elvá­rásom egy dobogó volt, de tit­kon szerettem volna nyerni” - fogalmazott Hodován. A Saubemél folytatja pályafutását Ráikkönen FORMA-1 Amit már napok, sőt hetek óta sejteni lehetett, az kedden hivatalossá vált: Ki­mi Ráikkönen összesen nyolc, Ferrarinál eltöltött év után távozik az olasz istállótól, s annál a Saubernél folytatja, amely színeiben 2001-ben be­mutatkozott a Forma-l-ben. „Kimi megkérdőjelezhetet­len tehetsége és óriási tapasz­talata nemcsak az autónk ja­vulását segíti elő, hanem fel­gyorsítja a csapat egészének fejlődését is„ - mondta a sváj­ciak csapatfőnöke, Frédéric Vasseur, aki azt is kiemelte, a mezőny rangidős pilótájával közösen hamarabb elérhetik a jövőbeni céljaikat. A 38 éves finn eddig 285 nagydíjon állt rajthoz a „szá­guldó cirkuszban”, és ezen időszak alatt 18 pole pozíció, 46 versenyen futott leggyor­sabb kör, 100 dobogó, 20 győ­zelem, illetve egy világbajnoki cím íródott a neve mellé. Mi­chael Schumacher 2004-ben megszerzett hetedik vb-címe óta máig ő az egyetlen Fer­­rari-pilóta, aki felülhetett a sportág trónjára (2007). A hivatalos bejelentés előtt szó volt a finn távozásáról (a Sauber mellett a McLaren­­ről is cikkezett a nemzetkö­zi sajtó) és maradásáról is, vé­gül előbbi történt meg. A hí­rek szerint azért, mert a júli­us végén elhunyt Fiat-elnök, Sergio Marchlonne korábban már megállapodott a Sauber újoncával, Charles Leclerc-rel. Mindenesetre Ráikkönen jövőjének tisztázása után nem sokkal az olasz csapat Sebas­tian Vettel jövő évi csapattár­sát is kijelölte a 20 éves mona­cói személyében. B. S. í Kimi Ráikkönen Fotó: AFP A dombóvári Farkas Bence az ifjúságiak 200 méteres futószámában bizonyult a legjobbnak Varga Lőrinc duplázni tudott a junior ligában ATLÉTIKA Az abszolút legjobbak és a serdülők után a juniorok és az ifjúságiak mérkőznek meg egymással korcsoportjuk végső liga-helyezéseiért. Az MTK Budapest sportte­lepén a helyenként esős, de párás meleg időben a változó létszámú döntőkben felváltva biztos győzelmeket és szoros küzdelmeket láthattak az ér­deklődők. A Tolna megyei sportolók közül duplázni tudott Varga Lőrinc, első lett a dombóvá­ri Farkas Bence, ezüstérmet szerzett Böndör Márton, Stri­­gencz Zalán és Hangya Adri­enn, s több szakág képviselői is dobogósok lettek. Közülük érdemes megemlíteni a Szek­szárdi Sportközpont atlétáját, Prantner Zoltán, aki két em­­bertpróbáló számban indult. Kétezer méteres akadályfu­tásban ráadásul egyéni leg­jobbjával lett dobogós. Az eredmények közül ki­emelkedett a juniorok 110 mé­teres gátfutása: Eszes Dániel 13,56 másodperces idővel cél­ba érve megjavította a 99 cen­tis gátmagasság eddigi leg­jobb magyar eredményét. A versenyszám két évvel ezelőt­ti U18-as Európa-bajnoka Baji Balázs 2008-ban elért 13,6-os idejét javította meg. Varga Lőrinc 400 és 800 méteren sem talált legyőzőre Fotó: MASZ EREDMÉNYEK, IFIK. Fiúk. 200 m: 1. Farkas Bence (edző­je: Tarr Imre, Fazekas Gáspár) 22,01.3000m:8.PrantnerZol­­tán 9:49,31.110 m gát: 3. Ba­logh Péter (AC Bonyhád) 15,18. 2000 m akadály: 3. Prantner Zoltán 6:31,71, ...6. Tóth Bol­dizsár (DOVASE) 6:57,69. Ma­gasugrás: 3. Márton Ferenc (Bonyád) 1,94 m, 4. Németh Mátyás (Szekszárdi SK) 1,88. Rúdugrás: 2. Böndör Márton (Bonyhád) 4,41 m, ...4. Sche­­idler Dávid (Bonyhád) 3,81. Távolugrás: 5. Szabó Máté (Bonyhád) 6,36 m. Hármasug­rás: 5. Márton Ferenc 12,56 m. Diszkoszvetés: 2. Strigencz Zalán (Tamási Tam-Bau AC) 50,02 m. Kalapácsvetés: 6. Lipők Dávid (Tamási) 52,15 m. Lányok. 100 m: 3. Göblyös Csenge (DOVASE) 12,54. 3000 m: 2. Hangya Adrienn (Bonyhád) 10:54,95. JUNIOROK. Férfiak. 400 m: 1. Varga Lőrinc (Bony­hád, edzője: Csábrák János) 49,60. 800 m: 1. Varga Lőrinc 1:57,67. Magasugrás: 3. An­gyal Balázs (Szekszárdi SK) 1,90 m. Diszkoszvetés: 8. Ba­logh Máté (Bonyhád) 41,78 m. Nők. 5000 m: 4. Kocsis Kata (AC Bonyhád) 18:28,51. 3000 m akadály: 3. Kocsis Kata 11:23,37. Balázs L.

Next

/
Thumbnails
Contents