Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)

2018-09-01 / 203. szám

8 helyőrség EQEImlEn Sl! EiUNlísmrarJIÍiíili Dremier 22/46 LOGIKUS ÉRZELEM Kántor Mihály Jason Roberts programozó min­dig is vonzódott a képzőművészet­hez, azon belül is a rajzhoz, illetve a festészethez, amit hobbi szinten maga is gyakorolt. Miközben egyik állásból a másikba vándorolt a Szi­lícium-völgy cégei között, ráérő idejében egy olyan játékprogramot kezdett fejlesztgetni, mely tervei szerint ötvözte volna a munkáját és a szenvedélyét. Első elképzelése egy, a kártyajátékokat, illetve az in­teraktív képregényt ötvöző alkotás lett volna, ám a szokatlan párosítás idővel több változtatáson is átesett. Ezalatt Roberts maga mögött hagy­ta az IT-szektor fellegvárát, és főál­lásban kezdett dolgozni a saját játé­kán. Amikor két év után elfogyott a tőkéje, a közösségi finanszírozáshoz fordult, amin keresztül a játék kon­cepciója egy szélesebb közönség­hez is eljutott. így találta meg őt az Annapurna Interactive kiadó, mely bár egy nagyobb cég leányvállala­ta, a szektorban maga is kezdőnek számított. Az ő finanszírozása mel­lett végre befejezhette a Gorogoát, amely a címét egy olyan szörnyről kapta, mely kisgyermekként csak Roberts képzeletében létezett. A Gorogoa viszonylag egyszerű­en leírható játékmenete a logikai fejtörők mintáját követi. Egyszerre legfeljebb négy, kétszer kettes rács­ba rendezett képet látunk, melyek részleteit megvizsgálva kell feltár­nunk egy, valamelyik másik képhez köthető motívumot. Amitől a játék valóban izgalmas lesz, az az, aho­gyan ezeknek a kapcsolódásoknak, illetve kombinációknak a mentén további helyszínek nyílnak meg, új szereplők lépnek be, és ezzel ki­bontakozik előttünk egy narratíva. A történet főhőse egy kisfiú, aki egy nap az ablakából megpillant egy szörnyet, aztán kitartóan ku­tatni kezd utána. Akkor még nem tudja, hogy ez a keresés egy életre szól, és nemcsak a felnőtté válás, illetve az elmúlás körforgása, ha­nem a hit és a spirituális megisme­rés leckéje is lesz. A szöveg nélküli, csak és kizáró­lag zenével, képekkel, illetve ani­mációval elmesélt történet összes illusztrációját Jason Roberts kéz­zel készítette. A ceruza és vízfesték hatású panelek szemkápráztatóan gyönyörűek, a motívumok pedig, melyeknek mentén a képek össze­­kapcsolhatóak, legalább annyira fantáziadúsak, mint amennyire szellemesek. Például egy fa áll az egyik panel sarkában, amiről ha ki­hátrálunk a kamerával, leleplezünk felette egy háztetőt, amelyen oda­fent egy boltíves átjáró magasodik. Ugyanakkor a szomszédos panelen egy szobabelső tárul elénk, a hátsó falán egy ajtóval. Ekkor, ha az első panelen felfedezett boltívet ráhúz­zuk a szoba ajtajára, akkor a kettő egy szerves egészet alkot, ugyan­akkor pedig az ajtó kinyílik, így hősünk felsétálhat az imént látott tetőre. Az ilyen és ehhez hasonló megoldásoknak se szeri, se száma: hol a könyvespolcon álló kötetek gerincében kell felismernünk egy épület homlokzatának a motívu­mait, hol pedig az égbolton ragyogó Esthajnalcsillag fényét zárhatjuk lámpába, hogy aztán ezzel csalo­gassuk a molylepkét. A KIVARRT ÍRTA: MATZ / FORDÍTOTTA: KOPECZKY CSABA / RAJZ ♦ SZÍNEK: FUTAKI ATTILA / BEÍRÓ: LANCZINGER MÁTYÁS EZ AZ ALAK PROFI MŰDÖN JÁTSSZA KI A MEGFIGYELÉST. LEHETETLEN ÉSZREVÉTLENÜL KÖVETNI, ÉS EZ SZÁMOS KÉRDÉST VET FEL. AHA.' ÍME JEANNÖT.' AKKOR TE JOBBAN ÁLLSZ, MINT ÉN.' SZEVASZTOK, FIUK. HOL TART A DOLOG? NEMSOKÁRA JEANtyOT FOG BESZELNJ. ÉS TE, JÓL VAGY? . ~ JA. HALADOK ~ A DOSSZIÉMMAL. KICSIT LASSAN AHHOZ KÉPEST, AHOGY SZERETNÉK, DE HALADOK, v ÉS TE? V NEKEM ELÉGGÉ JÓL MEGY A DOLOG. AZT HISZEM, . NEMSOKÁRA AKCIÓBA «► LÉPHETÜNK. A FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK Az alkotót saját bevallása szerint mindig is vonzotta a fantázia, a va­rázslat, annak a gondolata, hogy milyen érzés lehet valóban belép­ni egy könyvbe. Megfogalmazott szándéka volt, hogy ezt az érzést minél több emberrel megossza, a végeredményt látva pedig leszögez­hetjük, hogy sikerült elérnie a cél­ját. A Gorogoa már akkor is kiváló élmény, ha csak nézzük, ahogy más játszik vele. (Gorogoa. Platformok: Microsoft Windows, iOS, Android, Xbox One, Playstation 4, Nintendo Switch) Kedves Olvasónk! Mindannyiunknak vannak kiemelkedő olvasmányélményei, amelyekhez időről időre visszatérünk, és amelyek iránytűként működhetnek életünk során; gyakorta idézzük őket, hivatkozási pontként tekintünk rájuk, jószívvel ajánljuk barátainknak. Ha szeretné megosztani velünk az irodalommal és kultúrával kapcsolatos gondolatait, vagy be­számolna a legmeghatározóbb olvasmányélményeiről, emlékezetes színházi előadásokról vagy ki­állításokról, írjon a szerkesztoseg@kmtg.hu vagy az 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. címre. A közérdeklődésre leginkább számot tartó, továbbgondolásra késztető írásokat közzétesszük az OLVASÓINK AJÁNLJÁK című rovatunkban. 2018. szeptember IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET

Next

/
Thumbnails
Contents