Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-10 / 210. szám
ß MEGYEI KÖRKÉP 2018. SZEPTEIV A fiatalok vidám, maskarás csapata ben megfelelt a várakozásnak - adott értékelést dr. Bozsolik Róbert, Bátaszék polgármestere. - Pénteken, becslésem szerint, legalább négyezer érdeklődő követte végig a rockestet. Szombaton különleges élményt jelentett a néptánc és Fotók: Makovics Kornél népzene, a helyiek mellett a dusnokiak és az alsónyékiek is bemutatkoztak, mindezt tetézte a Bihari együttes virtuóz produkciója. Jó idő, élményt jelentő műsorok, kitűnő borok és remek hangulat, ez jellemezte ezt a három napot. Tíz meghívott, márkanevet jelentő borász kínálta a hegy levét a Bátaszéki Bornapok háromnapos fesztiválján. A hét végén,azaz pénteken, szombaton és vasárnap az önkormányzat szervezte rendezvényen ez alkalommal is a Szekszárdi Borvidék, ezen belül pedig a Bátaszéki Hegyközség borainak és magának a városnak a népszerűsítése volt a cél. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu BÁTASZÉK Maradéktalanul teljesült a Bátaszéki Bornapok célja, a helyi borok és a város népszerűsítése, a színes kínálatot kiemelkedő érdeklődés övezte. Ez tetten érhető volt már a pénteki kezdéskor: ezen a napon a Piac téren délután hat órától könnyűzenei együttesek léptek fel, akik vonzották a rajongók hadát. Az esti órákban sztárvendégként a Lord teremtett fantasztikus hangulatot, majd a CS.Í.T. zenekar invitálta utcabálra a közönséget. Szombat délután a hagyományőrzés kapta a főszerepet. Ebéd után a Petőfi Sándor Művelődési Ház előtt a kisbíró kidobolta az ünnepi műsor menetét, a jegyzőasszony kihirdette a bíA felvonulást záró ünnepség felemelő pillanata volt a koronázás. Képgaléria: teol.hu rói párt, és elindult a szüreti felvonulás a város főutcáján a Romkertbe. Ez a helyszín egy újabb attrakciónak, II. Géza koronázási ceremóniájának adott otthont. A színpadon délutántól estig néptánc és népzenei műsor zajlott, köztük olyan nemzetközileg jegyzett csapattal, mint a Bihari János Táncegyüttes. Este megérkeztek a hazai könnyűzene újabb sztárjai, a napot a Koktél 4U parti zenekar utcabálja zárta. Vasárnap a gyerekek 11-től 16 óráig kupon felmutatása ellenében féláron vehették birtokba a vidámparkot. A színpadon immár a retro jegyében követték egymást a fellépők, köztük a szuperkoncertet adó Szikora Róbert és az R-GO együttes.- Úgy gondolom, hogy a rendezvénysorozat teljes mértékHáromnapos műsorzuhatag remek borokkal és hangulatt A Szekszárdi Fősővárosi Kör negyedszer tartotta meg a népszerű rendezvényt Jól sikerült rendezvényre koccinthattak az idén is a szervezők. Képgaléria: teol.hu SZEKSZÁRD Hagyománnyá vált a Szekszárdi Fősővárosi Kör által szervezett búcsú. Ezt abból is meg lehet állapítani, hogy idén már jó előre sokan kérdezték a majdani rendezvényről Szollár Zoltán elnököt. Az immár negyedik alkalommal tartott búcsú ez alkalommal is a hagyományőrzés jegyében, a hit, szeretet, család, barátság szavakkal meghatározható tartalommal várta a közönséget a múlt vasárnap a megszokott helyszínen, a Kápolna téren. A jelenlévők elsőként azt nyugtázhatták, hogy három generáció közel egyforma arányban képviseltette magát a tarka sokadalomban. Gyermekek, szülők és nagyszülők egyaránt éltek azzal a lehetőséggel, hogy családi körben, avagy asztaltársaságokat alkotva piknikezzenek. A gyermekeket mindemellett főleg a vurstli, azaz a ringlispíl és a céllövölde vonzotta, a felnőttek megtekintették az idetelepült kézművesek termékeit, majd jóféle felsővárosi borok mellett beszélgettek, illetve kóstolták meg saját főztjeiket. Ugyanis többen vitték magukkal a bográcsot, ételnek valót, és kisvártatva kellemes pörkölt illat lengte be a környéket. Szollár Zoltán azt is elmondta, hogy a rendezvény immár túlmutat Szekszárd határain, idén például egy nagydorogi csapat is együtt ünnepelt a helybeliekkel. A vendégsereg nagy tapssal honorálta a színpadra lépő táncosok, zenészek, énekesek bemutatkozását és elismeréssel nyugtázta a Remete-forrás mellett a Bárka Művészeti Szalon alkotóinak munkáit. A szekszárdi János Anna mondhatni gyakorlott búcsújáró, vasárnap délelőtt megjárta Csátalját, ezután tért haza a megyeszékhelyre. Helyi termékeket kóstolhattak az é- A fősővárosi kör búcsúja gyakorlatilag gyermekkorom hangulatát hozta vissza - adott értékelést a rendezvényről. - Öröm volt nézni, ahogy a több száz ember, fiatalok, középkorúak és idősebbek, ültek az asztaloknál és beszélgettek egymással. Ez a mindent átjáró családias hangulat a régi, falusi búcsúkra emlékeztetett. Szemmel láthatóan évről évre egyre több az érdeklődő, most már alig lehetett a helyszín közelében parkolóhelyet találni. Ám az esetleges többletgyaloglásért az élmény mindenkit kárpótolt. Sz. Á. Több csapat is hódolt a szabadban főzés örömének