Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)

2018-09-08 / 209. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2018. SZEPTEMBER 8., SZOMBAT A legtöbb darab családi örökség SÁRPILIS Három részből áll Kolbert Margiték házi kiál­lítása Sárpilisen. A családi gyűjtemény első része Nyárai József életművét mutatja be, aki autodidakta módon ta­nult intarziát és kovácsoltvas tárgyakat készíteni, de fes­tett, fafaragással, bútorké­szítéssel is foglalkozott. Egy másik helyiségben Kolbert Margit bátaszéki felmenői­nek a németségre és a szé­kelyekre jellemző szép, régi használati tárgyait, a kültéri gyűjteményben pedig a régi időkben használatos mező­­gazdasági és iparos eszközö­ket állították ki. B. K. Népszerűsítették a határvadászatot TAM A Tolna megyei rend­őrök a közfoglalkoztatottak­nak rendezett konferenci­án népszerűsítették a határ­­vadászképzést Tamásiban csütörtökön. Az eseményt, amely egy hagyományos tér­ségi termékbörze és kiállí­tás volt, a Tolna Megyei Kor­mányhivatal szervezte. Az érdeklődők tájékoztatást kaphattak a jelentkezés fel­tételeiről, a képzésről és a hivatásos szolgálatról a me­gyei főkapitányság és a ta­mási rendőrkapitányság m. ikatársaitól. B. K. Megtalálták az ellopott fát GYULAJ Fél köbméter fát lo­pott el egy harminchat éves férfi egy gyulaji közintéz­mény udvaráról. A cselek­mény a hónap elején tör­tént. A férfi tettével mint­egy tizenötezer forintnyi kárt okozott. A nyomozás során a rendőrök eljutottak a fa eltu­­lajdonítójához, és az elvég­zett házkutatás során az el­lopott tüzelőt is megtalál­ták és lefoglalták, közölte a rendőrség. 1.1. Film készült a megyeszékhely meghatározó egyesületéről A Bartina együttes olyan, mint egy nagy család A Bartina tavalyi nagyműsorában mutatták be ezt a zalai táncot. A színpadon elöl Grósz Eszter és Sipos Gergő Fotó: Makovics Kornél Hosszú előkészítés és több hónapos forgatás után el­készült a Bartina Néptánc Egyesületről szóló, egész estés, kilencvenöt perces dokumentumfilm. A bemuta­tó a Szekszárdi Szüreti Na­pok első estéjén, azaz szep­tember 13-án, csütörtökön, este hét órától lesz a Babits Mihály Kulturális Központ színháztermében. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu SZE^CSZÁRD A megyeszékhely kulturális életét meghatározó együttesről több mint hatva­­nan beszélnek, a felvételeken több száz egykori és jelenleg is táncoló szereplő látható.- Ez a széles merítés is jól jelzi, hogy nem volt könnyű átfogni másfél órában az el­múlt több mint fél évszázadot - mondta Kindl Gábor produ­cer. - A szóban forgó ötven esz­tendőben ezrek kapcsolódtak és kapcsolódnak a mai napig is a Bartinához. Nehéz feladat volt kiválasztani azokat, akik az egy-egy korszakhoz kötődő szereplők, az oktatók, segítők kiválasztása is feladta a leckét számunkra. Ráadásul, ismét hangsúlyozom, kötött bennün­ket a film hossza.- Ha jól gondolom, egy-egy megszólaltatott személyről is terjedelmes anyag készülhe­tett, hiszen valamennyi barti­­nás rengeteg élménnyel ren­delkezik.- Ez pontosan így van. Ta­valy decemberben, az ünne­pi évzáró gálaműsoron volt az első forgatás. Az időközben el­készített „miniinterjúk” alkal­masak lennének arra is, hogy egy-egy személyről portréfil­mek készüljenek. Az említett korlátok miatt a filmben csak töredékei láthatók, hallhatóak majd a felvett anyagnak. Ami kimaradt, számunkra az is kincset ér.- Egy korábbi beszélgetés­ben említette, hogy a film fő­szereplői között ott van a Bar­tina valós életében főszerep­lő Szabadi Mihály, azaz Miska bácsi és Matókné Kapási Juli­anna, azaz Jula.- Ők ketten - ahogyan fo­galmaztam korábban - a Bar­tina néptáncegyüttes ikonikus alakjai, főszerepük magától ér­tetődő a dokumentumfilmben is. Szabadi Mihály alapító, ko­reográfus, és az együttesbe fia­talon, kezdő néptáncosként be­kerülő, napjainkban művésze­ti vezető, Matókné Kapási Ju­lianna saját élettörténetén ke­resztül mutatja be a több mint fél évszázados művészeti cso­portot. Jula és Miska bácsi visz­­szaemlékezéseiből megismer­hetjük az együttes történetét, sikereit, valamint a néptánc népszerűsítésében és az után­pótlás nevelésben betöltött út­törő szerepüket. Betekintés egy nagy család életébe A film azt is igyekszik megmu­tatni mint lényeget, hogy volta­képpen mi is az a Bartina-ér­­zés. Kindl Gábor elmondta: há­lásak azért a lehetőségért, hogy filmesekként bepillantást nyerhettek e nagy család éle­tébe. Sőt, rövid időre és múlha­tatlan élményként megélve, ré­szesei is lehettek ennek a kü­lönleges családi életnek. Mert valóban itt rejlik a lényeg.- Másrészt büszkék vagyunk arra, hogy az utókor számára megörökíthettük azt a tartósan magas színvonalat, amit a Bar­tina fémjelez - folytatta Kindl Gábor. - A filmmel tiszteletün­ket kívánjuk kifejezni azon sza­kadatlan és lelkiismeretes te­vékenység iránt, mely a hagyo­mányőrzésben és -ápolásban, az utánpótlás-nevelésben mu­tatkozik meg. Tisztelgünk az előtt a nagy munka előtt, mely generációkat tart egyben, érté­ket közvetít, kitartásra nevel, amely maga a Bartina. Kitüntették az ünnepségen a sajtó kisiparosokkal, kézművesekkel foglalkozó munkatársait Fontos BUDAPEST A 27. Magyar Kéz­művesség Napja alkalmából ünnepi ülést tartott az IPOSZ országos elnöksége szerdán Budapesten, a Benczúr-ház­­ban. A megjelenteket Németh László elnök és Kurucz Zsig­­mond örökös tiszteletbeli el­nök köszöntötte. Mint elhang­zott: az iparosok, a kézműve­sek, a családi kisvállalkozá­sok igen jelentős erőt képvi­selnek a magyar gazdaság­ban. Ez a kör alkotja az összes vállalkozás több mint kilenc­ven százalékát, s ők foglalkoz­tatják a munkavállalók het­ven százalékát. A kistelepülé­seken egyrészt szolgáltatnak, a kisvállalkozó megtartása a falvakban másrészt támogatják a helyi kultúrát és sportot. Két előadás hangzott el. Gyopáros Alpár Ádám kor­mánybiztos a magyar falvak népességmegtartó erejét cél­zó programról beszélt. Hang­súlyozta a közlekedés és a köz­szolgáltatások fejlesztésének fontosságát. Utóbbinál példá­ul a helyi kisiparosok megtar­tását, támogatását is szeret­nék megoldani. Dr. Nagy Róbert, a Garan­­tiqa Hitelgarancia Zrt. vezér­igazgató-helyettese pedig a befektetés-ösztönzéssel kap­csolatos terveket ismertette. A hetvenhét százalékban álla-Az IPOSZ vezetői és a kitüntetett médiamunkatársak Beküldött kép mi tulajdonú cég közvetítésé­vel az elmúlt huszonöt év so­rán mintegy ötezermilliárd forint garantált hitel került a kisvállalkozókhoz. A rendezvény végén elis­meréseket adtak át az elekt­ronikus és írott sajtó munka­társainak. Az egész országból mintegy húszán kapták meg „A magyar kézművességért”, illetve „A kézműipar szolgá­latáért” díjat. Olyanok, akik cikkeikben, műsoraikban so­kat foglalkoztak a kézműve­sek, kisiparosok helyzetével. Tolna megyéből a lapunkban is publikáló Wessely Gábor ré­szesült elismerésben. TN

Next

/
Thumbnails
Contents