Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)

2018-08-07 / 182. szám

2018. AUGUSZTUS 7., KEDD GAZDASÁG Y Palkovics Imre 10-12 százalékos keresetnövekedésre számít HÍREK Két számjegyű emelés? Szakértők szerint hiába álla­podtak meg a közszféra dol­gozói az egyes idei ágaza­ti béremelkedések mértéké­ről, ettől felfelé térhet el vé­gül a keresetnövekedés vo­lumene. A közlekedési ága­zatban például nagyjából tíz százalékra tehető a munka­erőhiány mértéke, ez a kö­rülmény szinte biztosan fel­boríthatja a korábban kötött béregyezségeket. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu ELŐREJELZÉS Annak ellenére is két számjegyű keresetnöve­kedési arányt várnak jövőre a Világgazdaság által megkér­dezett szakszervezeti vezetők, hogy egyes állami vagy ön­­kormányzati tulajdonú cégek munkavállalói a hároméves bérmegállapodás alapján csak ötszázalékos emelésben része­sülnének 2019-ben. A Munkás­­tanácsok Országos Szövetségé­nek elnöke, Palkovics Imre azt mondta: a jövő évre 12 száza­lékos minimálbér-emelkedést várnak el, a szakmunkások­ra vonatkozó garantált bérmi­nimumot viszont 15 százalék­kal kellene növelni a súlyoso­dó munkaerőhiány miatt. Pal­kovics emlékeztetett rá, hogy egyes ágazatokban az utóbbi években markánsan fejlesztet­ték a béreket, például a kiske-Egy 15 éve pályán lévő mozdonyvezető legalább bruttó 327 ezer forintot kereshetne Háromszázezer fölött a vasutasbér Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke sze­rint két számjegyű bérnöve­kedés szükséges jövőre a vas­utasok körében is. Egy vizsgát tett kezdő mozdonyvezető ma 300 ezer forintot keres havon­ta, ehhez jön még 35 százalé­kos műszakpótlék, valamint évi 271 ezer forint cafeteria, továbbá az egészség- és nyug­díjpénztári összeg. A szakszer­vezet szerint egy tizenöt éve a MÁV-nál dolgozó mozdonyve­zető havi bére 327 ezer forint­ról kellene hogy induljon. Havi bruttó átlagkereset a n emzetga zdása^an7 május 1(e^ nt) 350 300 250 200 150 100 50 2014 2015 2016 2017 2018 MW-grafika, forrás: KSH 327 243 247 262 ■ ■ [ reskedelemben 30, az informa­tika-kommunikáció szegmens­ben 25 százalékkal nőttek a fi­zetések az elmúlt negyedév­ben. Palkovics szerint az átlag­­kereseteknek bruttó 12-15 szá­zalékkal kellene növekedniük jövőre, így enyhíteni lehetne az utóbbi évek bértorlódásán is, ugyanis a minimálbér dinami­kus emelkedését nem feltétle­nül követte minden egyes ága­zatban az átlagbérek számotte­vő gyarapodása, azaz a régeb­ben állományban lévő, tapasz­taltabb dolgozók nem sokkal kerestek többet jóval fiatalabb kollégáiknál. A Közlekedési Szakszerve­zetek Országos Szövetségének elnöke, Nemes Gábor úgy nyi­latkozott: az állami, illetve ön­­kormányzati tulajdonú vállala­tok munkavállalóira vonatko­zó 2017-es 13, majd idei 12 szá­zalékos keresetnövekedés után jövőre kevésnek tartja a három­éves egyezségben foglalt ötszá­zalékos bérfejlesztési mérté­ket. Szerinte a közlekedési ága­zatban 10-20 százalék közötti a munkaerőhiány mértéke, fő­ként járművezetők és magasan kvalifikált dolgozók, például a mérnökök hiányoznak. Ne­mes úgy látja, az ötszázalékos bérfejlesztési tervet felülírja a munkaerőpiaci kihívás, meg kell fizetni a munkaerőt, ehhez szerinte két számjegyű bérnö­vekedés kell jövőre is. Könnyítés a nyugdíjasoknak ADÓZÁSA Magyar Közlöny­ben megjelent az a jogsza­bály, amely szerint jövő év ja­nuár 1-jétől a nyugdíjas mun­kavállalók munkabérét kizá­rólag személyi jövedelemadó terheli majd, tehát nem kell tőlük semmilyen járulékot le­vonni, illetve nem kell utánuk szociális hozzájárulási adót és szakképzési hozzájáru­lást fizetni. További könnyítés még, hogy azoknál, akik állást vállalnak és jól keresnek, a jövő évtől nem szüneteltetik a nyugdíjfolyósítást. E jogviszo­nyukból származó jövedelmü­ket nem kell figyelembe ven­ni az esetleges kereseti korlát (ami a korhatárt be nem töl­tött nyugdíjasokat érinti) szá­mításakor. Napi.hu Sebességmérés országszerte TRAFFIPAX Hétfőtől vasárna­pig országos sebesség-ellen­őrzési akciót tart ezen a hé­ten a rendőrség a gyorshaj­­tók kiszűrésére, szinte az ősz­­szes sebességellenőrző esz­köz használatával. MW Folytatódik a szúnyogirtás GYÉRÍTÉS Ezen héten 283 te­lepülésen, százezer hektáron irtják a szúnyogokat az orszá­gos gyérítési program kereté­ben többek között a Balaton­nál, a Dunakanyarban, Buda­pesten és Dunaújváros térsé­gében. MW A szezonális leértékelés az idény végét jelzi Akár harmadáron is Hetek óta akcióznak a ruházati boltok is Fotó: MW Szívesebben utazunk külföldre AKCIÓK Már hetek óta zajlanak a szezonális leértékelések az üzletekben: augusztus elején rengeteg ruházati boltban, ci­pőüzletben, a hipermarketek divatáru osztályán, továbbá a szabadidős tevékenységek­kel kapcsolatos árusítóhelye­ken, illetve a nyaraláshoz, víz­parti időtöltéshez, nyári prog­ramokhoz szükséges alkal­mi eszközök eladóinál, továb­bá a bútorkereskedőknél és a kertészetekben megjelentek a 30,40,50 százalékos árenged­ményt jelző táblák. A nyári akciós hullám álta­lában az évszak második fe­lében kezdődik minden év­ben, amikor a készleten ma: radt tipikus szezonális termé­keken hétről hétre egyre na­gyobb kedvezménnyel igyekez­nek túladni a kereskedők egé­szen az őszi árucikkek meg­jelenéséig - tájékoztatta a Ma­gyar Időket az Országos Keres­kedelmi Szövetség. A leértéke­lések mögött - amikor a keres­kedő a saját nyeresége terhére vállal árengedményt - megha­tározóan a fogyasztás ösztönzé­se áll, illetve az a szándék, hogy a boltos felszabadítsa a raktárt. Az árengedmény mértéke és az érintett termékek köre teljes egészében a kereskedők dönté­sén múlik, jogszabály nem sza­bályozza, hisz a vállalkozás lé­nyegében a bevétele egy részé­ről mond le az akció érdekében. A leárazás időjárásfüggő is, hiszen például nagy meleg­ben megnő az igény a strand­cikkek, kánikulai termékek iránt, ekkor nincs szükség túl nagy leértékelésre, mert teljes áron is elkel az áru, míg hű­vösebb időjárás esetén az a ta­pasztalat, hogy az emberek szívesebben mennek vásárol­ni a kültéri program helyett, ilyenkor tehát érdemes akci­ókkal fokozni a beszerzési haj­landóságot. - Az igazi készlet­­kisöprés augusztus vége felé várható, akkor a beragadt áru­cikkeket árusítják ki jelentős kedvezménnyel a kereskedők - mondta ennek kapcsán Vá­mos György főtitkár. A piaci verseny ma már nem feltétlenül az árakon mú­lik: mivel a lakossági fogyasz­tás egész évben, szezontól füg­getlenül nagyon erős, inkább a hagyományok kedvéért akcióz­nak a boltok. A leértékelési hul­lám nem egyszerre kezdődik a piacon, viszont egészen szep­temberig tart, amikor több he­lyen lehet találkozni a kedvez­ményt jelző feliratokkal, mi­közben augusztus közepén már megjelennek a polcokon az őszi, illetve az iskolakezdés­sel kapcsolatos termékek. MW Többen fogyasztanak szárnyashúst BAROMFI Folyamatos a szár­nyashúsfogyasztás növekedé­se. A vágási statisztikák alap­ján az idei első félévben 109 millió baromfit vágtak le Ma­gyarországon, ami 13 száza­lékos növekedés az előző év adott időszakához képest - ír­ta tegnapi számában a Világ­­gazdaság. Ezen belül a vágócsirke vá­gása 84 milliót, a vágópulykáé pedig 3 millió darabot tett ki, ami mindkét esetben mintegy 2-3 százalékos bővülést ta­kar. Az egész csirke ára némi­leg emelkedett, bár az Európai Unióban kissé nagyobb ütem­ben, mint itthon. Előrejelzések szerint az EU-ban másfél, a világon pe­dig két százalékkal bővülhet idén a baromfihús-termelés. A baromfihús a világ húster­melésének 36 százalékát tehe­ti ki az idei évben, s a globális baromfihús-termelésből mint­egy 60 százalékot a fejlődő or­szágok adnak. A fejlett orszá­gok az idén előreláthatólag kö­zel két százalékkal növelik a baromfihús kibocsátását a ta­valyi mennyiséghez képest. Az unióban az egy főre ve­tített baromfihús-fogyasztás az utóbbi három évben több mint 8 százalékkal, 23,8 ki­logrammra emelkedett, és az idén átlépheti a 24 kilogram­mot. Az uniós átlagot tekintve a baromfihúsnak a teljes hús­­fogyasztáson belüli részará­nya az elmúlt években folya­matosan növekedett, idén kö­zel 32 százalék lehet. MW TURIZMUS Tavaly szíveseb­ben utaztak külföldre a ma­gyarok, mint egy évvel koráb­ban, csaknem tíz százalék­kal többet, mintegy 816 mil­liárd forintot költöttek - de­rül ki a KSH adataiból. A ma­gyar utazók nyolctizede vala­melyik európai ország felé vet­te az irányt, a képzeletbeli do­bogón a szomszédos Ausztria, Szlovákia és Ukrajna foglal he­lyet. Az átlagos napi költések összege is emelkedett öt száza­lékkal, több mint 14 ezer forin­tot tesz ki. Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapít­vány kuratóriumának elnöke TÁMOGATÁS Új intézkedéssel se­gíti a borászatokat az Agrár­minisztérium. Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Ta­nácsának főtitkára közölte, át­tekintették a termelők admi­nisztratív terheit, és javaslata­ik alapján a tárca több területen is csökkentette a borászok köte­lezettségeit. A rendelet szerint, függetlenül attól, hogy a szőlőt mikor szüretelték, az már az új borpiaci évhez kötődik, vagy­is ha le is szedték júliusban, a jogszabály úgy tekinti, mint­ha augusztusban kezdték vol­na a szüretet. A rendelkezés ki­a Világgazdaságnak elmond­ta, a magyarok által kivitt pénz még mindig lényegesen kevesebb, mint a külföldiek által behozott: a kettő között ezermilliárd forint a különb­ség. A turizmus nagy erőt kép­visel a külkereskedelmi mér­leg egyensúlyában, Magyaror­szág költségvetési stabilitásá­hoz számottevően hozzájárul. Princzinger szerint az in­terneten kell vonzónak lenni, hogy a látogatók tovább vakáci­ózzanak nálunk és többet költ­senek. Ehhez gazdagítani kell a vonzerőt, példaként említet­te a fürdő- és gyógyturizmus felfuttatását. MW hat a törköly és a borseprő elszá­molásra is. A borpiaci éven be­lül keletkezett melléktermékkel ebben az időszakban kell elszá­molni. A borpiaci év augusztus 1-jétől indul, ezért az elszámolás vége kitolódik jövő év júliusáig. További változás: eddig az EU döntött arról, hogy a must természetes alkoholtartalmát másfél térfogatszázalék helyett két százalékkal lehessen javíta­ni, most a tárca dönt erről két héten belül. A rendelet kezeli a kisüzemi bortermelők vissza­térését a piacra és saját fogyasz­tású boraik tárolását is. MW Lendületben a kiskereskedelem Elemzők szerint a kiskereskedel­mi forgalom idén a tavalyit meg­haladó ütemben, várhatóan 6,0 százalékot meghaladó mérték­ben nő. Ezzel az ágazat nagy­mértékben hozzájárul a gazda­ság összteljesítményét jelző brut­tó hazai termék (GDP) élénk emelkedéséhez is. Már a máso­dik negyedévben is a lakossági fogyasztás lehetett a gazdásági bővülés legfontosabb hajtóereje. Tovább segítik a borászatokat

Next

/
Thumbnails
Contents