Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-04 / 180. szám
2 aror HÉVÍZ, A LEGVAGÁNYABB helyőrség Mátyás Géza FESZTIVÁLHANGULAT Könczey Elemér karikatúrája Huszonöt évvel ezelőtt Hévíz rendszerváltás utáni első polgármestere, Kiss Lajos egy folyóiratot indított, melyet a városról nevezett el. Ez az egyszerű gesztus a becsülendő lokálpatriotizmuson túl sok mindent kifejez: például hogy a városvezetés kiemelt figyelemmel és tisztelettel tekint a kultúrára és a helyi alkotókra, hogy távlatokban gondolkodik, hogy a világ új alapokra helyezése nemcsak gazdasági megfontolások mentén történt, hanem nagyobb ívű gondolatok, művek, maradandó értékek is teret nyernek ebben a zalai városban. Az eltelt évek pedig visszaigazolták, hogy a helytörténeti írások mellett bölcs döntés volt bizalmat szavazni ennek a szeszélyes ingoványnak is, amelyet a kortárs kultúra és művészetjelent. Abban, hogy Zala megye legrégebbi folyóirata nem csupán egy mikrorégió szellemi műhelye lett, hanem országszerte, sőt Kárpát-medence-szerte ismert és megbecsült fórum, nagy szerepe van annak, hogy 2012-ben a lapot fenntartó önkormányzat a keszthelyi születésű Szálinger Balázsra bízta a főszerkesztést. A József Attila-díjas költő, drámaíró - nem törődve azzal, hogy ma már sokan anakronisztikusnak tartják a szülőföld szeretetének eszményét - nemcsak a műveiben teszi átélhetővé ezt a rajongást és ragaszkodást, hanem szerkesztői munkája során is végig ügyelt arra, hogy a lap megőrizze azt a karakterét, amitől a helyiek még magukénak érzik. Szerkesztőtársával, a szintén József Attila-díjas Cserna-Szabó András íróval úgy strukturálták újra a kéthavonta megjelenő lapot, hogy teret engedtek a tehetséggondozásnak, vonzóvá tették a szakma jelesei számára is, és eközben olyan helytörténeti érdekességeket is közzétettek, amelyek által a távol élők is otthonosnak és ismerősnek érzik a várost, ahova talán épp a folyóirat miatt látogatnak el először. De mindez csak tartalom és forma bölcsen és a minőség jegyében tálalva. A lap igazi vonzereje az, hogy vagány. Hogy évek óta ez a legtalálóbb jelző rá. Az említett szent ügyek mellett olvasmányosan ötvözi a gasztrokultúrát a társadalomtörténeti ismeretekkel, egyszerű, embernyelven megírt könyvajánlókban és kultúrtörténeti kitekintőkben segít eligazodni a Gutenberg-galaxisban. Az írók-költők posztereinek népszerűsége pedig jelzi, hogy bizony értük is lehet rajongani, nemcsak egy-egy sláger, hanem a versek okán is lehet valaki sztár. A szerkesztőpáros viszont nemcsak abban jó, hogy tud nívós művészeti folyóiratot összeállítani, hanem abban is, ahogyan megszeretteti ezt az emberekkel. Ugyanis az önkormányzat anyagi támogatásával megjelenő folyóirat nem egy számából még az utánnyomások is elfogytak. A gasztroestekbe oltott lapszámbemutatóikon mindig telt ház van. Ennek a magyarázata egyszerű: a közvetlenség. Egyrészt élmény az irodalom nagyjait hallgatni, miközben fő valamilyen - akár épp az egyszerűsége miatt érdekes - ételkülönlegesség. Másrészt a „szeretettel várunk mindenkit” gesztus őszinteségének igen szép bizonyítéka az, amikor a szerkesztő vagy főszerkesztő a saját főztjét kínálja kedélyes mosolylyal, és gondos szakácsként figyeli, hogy ízlik-e. Attól is emberarcú mindez, hogy ilyenkor a barátok, családtagok is ott sürgölődnek, kuktáskodnak a derék redaktorok mellett, akik ugyanolyan lelkesedéssel és hozzáértéssel értekeznek a művészet nagy kérdéseiről, mint a fűszerekről és a fortélyos receptekről. Persze az is emlékezetes, ha a mezei olvasó szem- és fültanúja annak, ahogy a tisztelt poéták és írók válogatott kópéságokkal tréfálják meg egymást - ilyenkor érzi az ember, hogy épp most „történik az az irodalom”, amelyet talán évtizedek múlva kutatók igyekeznek kedélyes fotókiállításokon és irodalomtörténeti albumokban megidézni. Szálinger Balázs nemrég távozott a Hévíz éléről, hogy idejét az írásnak szentelhesse. Januártól a líra és a tehetséggondozás terén Fehér Renátó folytatja a munkát, a lapot pedig főszerkesztőként Cserna-Szabó András viszi tovább azon az úton, amelyet Szálinger Balázszsal együtt tapostak ki, és láthatóan kies távlatokba vezet. tarca EGYETLEN BEREMÉNYI-SORRÓL Horváth László Imre Cseh Tamás Keresztben jégeső című dalának első verzéjében, vagy ha úgyis szövegről beszélek, versszakában figyeltem fel Bereményi Géza egy különös sorára: Úgy alkonyattájt, még mielőtt szétmegy minden, s körvonalból kivetkőznek minden tárgyak, hetek után elhagyni jó az üres szobát [...] Sok minden miatt lehet Cseh-Bereményirajongó az ember, és én sok minden miatt vagyok is: ott van a történelmi-mitikus modern magyar létuniverzum testet öltése a dalokban, regényszerű albumokban, a zene szuggesztiója, minimalista stíluson belüli változatossága, Cseh Tamás legendás személyisége, az elképesztő érzelmi töltet, miegymás. És ami sokaknak elsődleges: Bereményi szövegeinek költői ereje. Ami miatt fennakadtam ezen az egy soron is, hogy „körvonalból kivetkőznek minden tárgyak”. Segít kibontani Bereményi művészetét, szakmai tudását, hogy ez az egész sanzonos dalosdi mennyire állandó viszonyban van a klasszikus magyar költészettel, így természetesen a világirodalommal is. Rögtön szembetűnő Ady Endre hatása, a „minden tárgyak”, a régieskedő szórend és raghasználat, ami levisz a Károli-féle bibliafordításig, Ady költészetének tőzeganyagáig, amiből merítve olyan egyedi lett, nyíltan, átütően erőteljes. Ady értette a trükköt, hogy ne egy-kétszáz évvel azelőttről vegyen esztétikai fő mintákat, mint mindenki, hanem más korszakból, mint kevesen. Ady ravasz volt, főleg, hogy közben az egész költészete egy merő nagy svung, állandó odamondás, ahogy a Keresztben jégeső is ezt tartalmazza, egy csasztuskás, dühös, elkeseredett, némileg afféle „múlatós” halálvággyal telített kirohanás - a szöveg tartalma is direktben ez, egy fiatalember kirohan a városba, az éjszakai életbe. Ahol viszont persze semmit sem tud csinálni, mivel nem lehet Zrínyi, nincs hősiesség, életben van, és ezért szégyelli magát, valami ormótlan, formátlan, fantáziátlan és gonosz szürkeség ellen harcolna, ami ellen nem lehet, nincs rajta fogás (ez aktuálisan a Kádár-korszak, általánosan a kamaszkor egzisztenciális szorongása). A sor „szövegromboltsága” a régieskedés mellett a modern szétesettséget is jelzi, felidézi a szocializmussal bejövő nyelvi eldurvulást, lehetetlen ordenáréságot, miközben veretes költői tömörítés, szimbolizmus is egyszerre, ami így együtt igen szép mutatvány. Tehát Ady egyértelmű, a Cseh-Bereményi-életmű mint Ady Endre-allúzió sokszor amúgy is eléggé adja magát. Viszont ebben a sorban a Nyugatból majdnem mindenki más is benne van. A kivetkőznek minden tárgyak szinte Picasso megvadult mozaik-lova a Guernicából, szürreális Dali-rémálom vagy sima álom, másfelől tehát Kosztolányi, Kassák, de József Attila és Radnóti szobája is. Különösen jó a frivol „kivetkőznek” ige használata, abszolút freudi, szecessziós másodhangulatú, az elsődleges jelentést, hogy kivetkőzik magából, tehát megvadul, szinte el is tünteti, hogy körvonalból kivetkőznek: egy vad támadásnál sokkal pokolibb, nyomasztóbb, mert valahogyan gyengéden, nőiesen, bizalmasan kerít be ez a pokol. Ha ez nem is, már a sor elképesztő sűrítettsége és persze az idegállapot-költészet színvonala Pilinszkyt is eszünkbe juttathatja: a Keresztben jégeső, ha belegondolunk, lényegében egy verzió a Négysoros című versére, amely a költői életmű egyik programadó csúcsa. Ami nekem legjobban tetszik, az az egész finom megkomponáltsága, vegyítése a Tóth Árpád-allúzióval: alkonyattájt körvonalból kivetkőznek a tárgyak, ami az Esti sugárkoszorúban (a számomra egyik leginkább lenyűgöző költői kép, amit valaha olvastam) „a dolgok esti lélekvándorlása”. Tóth Árpád csodálatos, idilli verse az estéről, egyben a szerelmes idill esszenciája. A csavar az egészben, hogy ugyanarról az estéről, amiről Bereményi pontosan tud, és ezzel a sorral kifejez, hogy ez annak az estének a teljesen elpusztított, megalázott kései változata, a főhős pedig annak romjaiból menekülne, így teljesíti be igazán az Esti sugárkoszorú boldogságának ellentétes, pokolbéli verzióját. Amit bár keresztbe jégeső bombázna szét, mert az lehetne megtisztulás (a dal végén a „kívánom másnak, hogy felébredjen üres szobámban / keresztben jégeső bombázza szét azt, amit láttam” itt nem átkot kíván másra, hanem másnak megtisztulást kíván attól, amitől ő nem tud megtisztulni). Még a tárgyak is ki tudnak vetkőzni körvonalaikból, még az ő szabadságuk is nagyobb, megenyhülnek, elvegyülnek valami misztériummal, amiből az ember ki van zárva, ez nagyon szomorú és fenyegető, nem lehet elviselni. Az emberi lény szabadságának hiányáról, deficitjéről, sérüléséről van szó, mint az egész Cseh-Bereményi-életműben, ami persze egyben a költészet, mondhatni, legnagyobb témája is. Ez a rendkívül energikus, szinte mozgalmas musicalbetétként adrenalint növelő dal egyben komoly egzisztencialista programvers, „titokban” pedig reflektál a modern magyar költészet eddigi eredményeire. Ilyesmik miatt érdemes kicsit megkapirgálni a Cseh-Bereményi-dalok szövegvilágát, megérteni ezt a költészetet. KUTb kárpAt-meoencei tihetséooondozó nonprofit kft. aaaaaaaann aaaaaaaaaHl aaaaaaaaaaa IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET Főszerkesztő: Szentmórtoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató Demeter Szilárd • Szerkesztőség Bonczidai Évo (felelős szerkesztő), Farkas Wellmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma E-mail: szerkesztoseg tfkmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., Ili, emelet 21. 2018. auausztus
