Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-04 / 180. szám
fi BELFÖLD 2018. AUGUSZTUS 4., SZOMBAT Megelőzik az iskolások elszigetelődését a hosszan tartó gyógykezelés alatt Menő a KórházSuli program Jó lenne, ha a beteg gyerekeket segítő KórházSuli program minél több településen követőkre találna. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu SZOLIDARITÁS Egyre több középiskolás és egyetemista csatlakozik a három tanév óta működő KórházSuli programhoz, amelyben betegségük miatt tartósan kórházi vagy otthoni ápolásra szoruló iskolásoknak segítenek a felzárkózásban. Almássy Monika, a program vezetője 15 évig dolgozott kórházi pedagógusként a Heim Pál Kórház onkológiai osztályán, belülről látta az oktatási rehabilitáció hiányosságait. A Magyar Időknek elmondta: a gyerekek magukra maradnak, amikor kórház után otthon lábadoznak, mert bár a saját iskolájuknak heti tíz magánórát kellene biztosítania, ez legtöbbször nem teljesül. így nemcsak a tanulásban maradnak le, de társas kapcsolataikat is elveszítik. Ebből a magányos állapotból pedig nagyon nehéz visszatalálni. Almássy Monika elmondta: ezt az űrt szerette volna betölteni; végül Prievara Tibor középiskolai tanár ötlete volt, hogy a középiskolások fejlesszenek tananyagokat a magántanulóknak eLearning rendszeren keresztül. Később csatlakozott hozzájuk Bercelédi Réka, az Eötvös József Gimnázium tanára is, azóta ez az iskola adja a program bázisát. Kezdetben négy beteg gyerek volt a programban és 20 segítő, az idei tanévet viszont már 120 segítettel és 250 segítővel zárták. A KórházSuli bővülésével á középiskolások mellé egyetemista önkéntesek is bekapcsolódtak, ők személyesen vagy Skype-on tanulnak együtt az otthon tartózkodó diákokkal. Ezenkívül délutáni tanulószobákat is elindítottak - többek között a budai gyermekpszichiátrián és a Bethesda Kórházban - azoknak, akiknek alkalomszerűen még vissza kell járniuk. Ez a következő lépcsőfok ahhoz, hogy később a magántanulók visszatérjenek a saját osztályukba. A segített gyerekek mindegyike egy Digitális iskolatáska elnevezésű felületen érheti el a neki fejlesztett tananyagot, és az anyaiskoláknak is lehetőségük lesz feltölteni ide a tanmenetet, óravázlatot, ami zökkenőmentessé teheti a tanulást. Idén először integráló tábort tartottak Gánton, katartikus élmény volt az egészségeseknek és a betegeknek is. Utóbbiak közül sokan évek után most először lehettek közösségben, ami segíteni fogja a későbbi integrációt az osztályukba. Ha minél többen tudnák követni ezt a példák, azzal mindenki csak nyerne. Visszavezethet az életbe a segítő kéz Fotó: Éberling András Börtönben marad Czeglédy ELŐZETES A Szegedi Törvényszék jogerősen jóváhagyta Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának meghosszabbítását további két hónappal- írja a Magyar Idők. Gyurcsány ügyvédje a gyanú szerint a Human Operator cégével 6,3 milliárd forintos kárt okozott az államnak. Mindemellett pedig több száz diákot - és mást - károsítottak meg, akiknek a kormány általi kártalanítása jelenleg is folyamatban van. Első fokon a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a bűnismétlés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt rendelte el Qzeglédy előzetes letartóztatásának szeptember 5-éig való meghoszszabbítását, amely ellen Gyurcsány ügyvédje és védője fellebbezett, így került az ügy a Szegedi Törvényszék elé, amely most jogerősen is elrendelte a kényszerintézkedés meghosszabbítását. Mint ismeretes, Czeglédy Csaba, aki korábban Szombathely baloldali - Éljen Szombathely !-MSZP-DK-Együtt- önkormányzati képviselője volt, azért került rács mögé, mivel a gyanú szerint bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva, mintegy 6,3 milliárd forintos költségvetési csalást követett el. A nyomozást folytató Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint a Czeglédy vezette bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely az érdekeltségében álló Human Operator Zrt.-n keresztül diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. Az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót és a személyi jövedelemadót nem vallották be, illetve nem fizették meg. Mindemellett pedig a cég azzal is trükközött, hogy több mint fél évig egyetlen fillért sem tartott a folyószámláján, olyan céllal, hogy ne tudják végrehajtani rajtuk a tartozásokat. így már a diákok fizetésére sem jutott pénz, ezáltal több száz diákot - és másokat- károsított meg a cég. MW A nemzetközi és hazai vasúti járműgyártás egyik leginnovatívabb szereplőjeként ismert, összesen 8000 főt foglalkoztató svájci Stadler Rail Csoport szolnoki munkavégzéssel keres új munkatársat a következő munkakörbe: HIRDETÉS MHhn □ HEGESZTŐ FELADATOK, ELVÁRÁSOK: Téged keresünk, ha: • az európai vasútipar világszintű, piacvezető gyártó cégénél, • modern, tiszta és biztonságos munkakörnyezetben akarsz dolgozni. Stabil munkahelyet kínálunk, ha rendelkezel: • Hegesztési tapasztalattal és/vagy fémipari szakirányú szakképesítéssel. Pályakezdők jelentkezését is várjuk! AMIT KÍNÁLUNK: Versenyképes juttatási csomag Kiemelkedő összegű cafeteria keret (havi nettó 20.000,- Ft a belépés első napjától, a 4. hónaptól pedig bruttó 40.000,- Ft) Teljesítményprémium (elérhető havonta maximum bruttó 160 000,- Ft) Jelenléti prémium (bruttó 200 000,- Ft/év) Egészségmegőrző és sport szolgáltatások (ingyenes masszázs-, úszás- és gerinctorna lehetőség, konditerem használat) Magán egészségbiztosítás Színvonalas üzemi étterem, étkezési és szállás lehetőség Egyéb kiemelkedő szociális juttatási lehetőségek Kérdés esetén az alábbi elérhetőségen lehet érdeklődni a pozícióról: 06-56/888- 547 Jelentkezés módja: Magyar nyelven megírt fényképes szakmai önéletrajzod az alábbi elérhetőségeken várjuk: postacím: 5000 Szolnok, Bánki Donát u. 5. e-mail: toborzas@stadlerrail.com STADLER Az ön vonata, a mi szenvedélyünk. www.stadlerrait.com Szoptatási tanácsadói képzés ANYATEJ Laktációs (szoptatási tanácsadói) képzést indít a jövőben a kormány, hogy segítse a védőnők munkáját, a programot az akkreditációs képzésbe illesztik be - mondta az egészségügyért felelős államtitkár az anyatejes táplálás világnapjához kapcsolódó sajtótájékoztatóján pénteken. Nagy Anikó kiemelte, komplex ápolói programot készít az egészségügyért felelős államtitkárság, a bér, a szakképzés, az ösztöndíj és a lakhatás területét is beleértve. Azt szeretnék, ha ennek a területnek az elismertsége javulna. Az államtitkár a világnap (augusztus 1.) és a szoptatás hete eseménysorozata kapcsán hangsúlyozta, a szoptatás nemcsak az élet alapja, de a megelőzés leghatékonyabb formája is, hiszen jelentősen meghatározza a gyermek további egészségi állapotát, továbbá a szoptatás az anyát is védi bizonyos megbetegedésektől. A kormány felelőssége hatalmas az anyatejes táplálás ösztönzésében, és a társadalom minden rétegét megszólítva kell a figyelmet felhívni a szoptatás jelentőségére, ezzel együtt pedig ösztönözni kell az anyákat arra, hogy szoptassák gyerekeiket - hangoztatta. Nagy Anikó közölte, Magyarországon jól működik az anyatejgyűjtő hálózat, ahonnan csak egészséges anyatej kerülhet ki olyan gyerekekhez, akik valamilyen okból nem tudnak hozzájutni. Hozzátette, a kormány 2016-ban 1800 forintról 2700 forintra emelte a leadott anyatejért járó adómentes juttatást. Az elmúlt években számos jó kormányzati döntés született a családok támogatása érdekében, kezdve az adórendszertől a különféle támogatások kiterjesztéséig. Emellett tízmilliárd forint keretösszegig lehet augusztusban családbarát szülészetek kialakítására pályázni. 2016 óta jelentősen nőtt azoknak a csecsemőknek a száma, akiket hat hónapos korukig kizárólag anyatejjel tápláltak. Mindeközben még mindig hárommillió doboznyi tápszer fogy évente Magyarországon, ami soknak tekinthető. MW