Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)

2018-08-30 / 201. szám

BELFÖLD 7 2018. AUGUSZTUS 30., CSÜTÖRTÖK Tanszerboltokban tartanak ellenőrizést a hatóság emberei Támogatást kérhet a szülő Közel 42 ezer forintos isko­lakezdési támogatást igé­nyelhetnek a szülők a mun­káltatótól. A béren kívüli jut­tatást július 1-jétől decem­ber 31-éig kizárólag tanesz­közre, könyvekre és ruhára lehet elkölteni. Mediaworks-ösSzeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BEISKOLÁZTATÁS Egy gyermek beiskoláztatása jelentősen megterheli a családi kasszát, de a szülők segítséget kérhet­nek a munkáltatójuktól és az önkormányzattól is - idézi az Új Nemzedék szakmai portált az Eduline.hu oldal. A béren kívüli juttatás júliustól decem­ber 31-éig kérhető a munkálta­tótól, amit utalvány formájá­ban fizetnek ki. Az összeg nem lehet nagyobb a bruttó mini­málbér - jelenleg 138 000 fo­rint - 30 százalékánál, vagyis nem haladhatja meg a 41 400 forintot. Ezt az összeget évente egyszer igényelheti mindkét szülő, még akkor is, ha egy he­lyen dolgoznak. Az utalvány beváltása szi­gorúan szabályozott: csak tan­eszközre, könyvekre és ruhá­ra lehet elkölteni, országszer­te húszezer üzletben. Iskolakezdési támogatást a helyi önkormányzatnál is le­het igényelni, minimális, il­letve maximális összege ön­­kormányzatonként eltérő, 5-20 ezer forint között mo­zog - írja a Pénzcentrum.hu. A támogatás feltétele, hogy a gyermek szeptemberben tan­évet kezdjen, illetve, hogy ál­landó lakcíme legyen azon a településen, ahol a támo­gatást nyújtó önkormányzat működik. Jó eredményt hozott az In­novációs és Technológiai Mi­nisztérium által a tanév­kezdés előtt elrendelt orszá­gos fogyasztóvédelmi vizsgá­lat, a ceruzák, vízfestékek és gyurmakészletek mindegyi­ke megfelelt az előírásoknak. A minisztérium továbbra is fi­gyelemmel kíséri a szaküzle­tek, áruházak kínálatát. Emel­lett az adóhivatal (NAV) is szi­gorú ellenőrzéseket tart au­gusztus vége és szeptember közepe között az írószerbol­tokban és a távol-keleti ruha­üzletekben - írja a Magyar Idők. A revizorok arra kíván­csiak, hogy a boltosok adnak-e számlát és nyugtát. A KSH friss jelentése szerint tavaly másfél millió iskolás kö­zül 957 ezer kapott ingyene­sen tankönyvet, 38 százalék­kal többen, mint 2016-ban. A tankönyvek 25 százalékkal olcsóbbak volt 2017-ben, mint 2016-ban, ennek folytán 37 százalékkal kevesebbet - 7147 forintot - kellett tankönyvek­re költeni, mint az előző évben. Rétvári Bence, az Emmi par­lamenti államtitkára szerint fontos, hogy egységes tan­könyvekből tanuljanak a diá­kok. Hozzátette, az egységes tananyag segítséget ad a hát­rányos helyzetű tanulók fel­zárkózásához is. Megszűnhet a fizika és a kémia Meg nem erősített sajtóinfor­mációk szerint az új Nemze­ti alaptantervben az áll: a he­tedik-nyolcadik osztályban ösz­­szevonhatják a biológiát, ké­miát és fizikát természettudo­mányok tantárgy néven. Ötö­dikben és hatodikban a diákok természetismeret tantárgyat tanulhatnak majd. Illetve nem vezetik be a 9. évfolyamos is­kolát. A Hvg.hu arról ír, hogy a tervezet a jövő szeptember­ben léphet életbe, bár szakem­berek szerint csúszhat a beve­zetése. A tankönyvárak változása hazánkban 2008-2017 / fogyasztói árindex, előző év azonos időszaka-100 HÍREK Negyedmillió álláskereső MUNKAERŐPIAC A május-júli­usi három hónapos időszak­ban a munkanélküliek átla­gos létszáma 166 ezer volt, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalék maradt - jelentet­te a KSH. Az előző három hó­naphoz viszonyítva a munka­­nélküliek száma mindössze ezerrel emelkedett, a mun­kanélküliségi ráta így válto­zatlan maradt. Egy év alatt a munkanélküliek száma 27 ezerrel, a ráta 0,6 százalék- • ponttal csökkent. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat ad­minisztratív adatai szerint jú­lius végére a nyilvántartott ál­láskeresők létszáma egy év alatt 6,3 százalékkal, 257 ezerre csökkent. MW Nagy István dicséri a gazdákat LÉALMA Tisztességtelen pia­ci magatartást tanúsítanak a léalma felvásárlói, akiket egy­értelműen az extraprofit mo­tivál. A gazdák az önköltsé­gen túl nyereségre is szert kell tegyenek. Nem élhetnek csak termelésből, szövetkez­niük kell a feldolgozásban is - mondta Nagy István agrármi­niszter az Echo TV Napi aktu­ális műsorában. Hozzátette: a gazdák összefogása példa­értékű. Mint ahogy lapunk is megírta, a vajai feldolgozóval az almásgazdák megállapod­tak húszforintos felvásárlá­si árban, azonban a többi cég­gel szemben még folytatják a demonstrációt a méltatlan ár­ajánlatok miatt. MW A Balatonnál 315 és 363 ezer forintba kerül egy négyzetméter Berobbant a nyaralók piaca Készpénzt adnának tüzelő helyett Ha Tihanyban vásárolna nyaralót, az sokba fog kerülni Fotó: MTI ÜDÜLŐPIAC Éves szinten 30 szá­zalékkal nőtt, a két évvel ezelőt­tit pedig 100 százalékkal halad­ja meg a nyaralóként hirdetett ingatlanok iránt érdeklődők száma az Ingatlan.com friss adatbázisa szerint. A Világgaz­daságot Balogh László, a portál vezető gazdasági elemzője ar­ról tájékoztatta, hogy a Balaton­nál és a Velencei-tónál egyaránt élénk a forgalom, az előbbiekre az utóbbi egy évben 20 száza­lékkal, az utóbbiak körében pe­dig 11 százalékkal több kere­sést tapasztaltak. A nyaralók iránt megmutat­kozó rendkívül élénk vevői ke­reslet az elmúlt három év mind­egyikében júliusban tetőzött, de már május környékén fel­szökött a vásárlási láz. Az In­­gatlan.com elemzésében a Ba­­laton-parti és a Velencei-tóhoz közeli nyaralók iránti keresle­tet és árakat vizsgálta. Kiderült, idén nyáron a Balaton déli part­ján a nyaralók átlagos négyzet­méterára 363 ezer forintot, az északi parton 315 ezret tett ki. A legalacsonyabb árkategóri­ába a Balatonnál a 2,2-4,9 mil­lió forintért kínált ingatlanok tartoznak, a Velencei-tónál lévő legolcsóbb nyaralóért - egy 590 négyzetméteres kerttel rendel­kező hétvégi házért - 7,5 millió forintot kért a tulajdonos. A legtöbb nyaralót legna­gyobb tavunk környékén kínál­ják eladásra, ahol szintén csú­csot döntött júliusban a keres­let: éves összevetésben 16 szá­zalékkal nőtt tavaly júliushoz képest, a két évvel ezelőtti szin­tet pedig 34 százalékkal halad­ta meg az érdeklődők száma. A nyaralópiacra országosan is jellemző fokozott érdeklődés azt tükrözi, hogy sokan úgy vé­lik, nincs mire várni tovább. Az ingatlanárak emelkedése, a javuló gazdasági kilátások és a rekordalacsony hitelkamatok vásárlásra ösztönzik a vevőket - vélekedik Balogh László. A nyaraló besorolású ingat­lanok nagyon eltérő adottságú, színvonalú és különböző elhe­lyezkedésű üdülőket takarnak, áruk ennek megfelelően jelen­tősen eltérhet. A szakportál idén augusztusra az előző évi­hez mérten ötszázalékos drágu­lást és 315 ezer forintos átlagos négyzetméterárakat rögzített a Balaton északi partján, míg a déli parti nyaralóknál ugyan­ebben az időszakban 29 száza­lékos áremelkedés nyomán im­már 363 ezer forintra nőtt átla­gos négyzetméterárakat tükröz a kínálat. A déli parti árminimum-top­­lista élén egy balatonszemesi hétvégi ház és egy siófoki présház áll. Előbbit 4,9 milli­óért, utóbbit 5,25 millió forin­tért kínálták. Az északi parton eközben egy badacsonytomaji könnyűszerkezetes ház telek­kel 2,2 millióval és egy bala­tonkenesei telek lakókocsival 2,5 millió forinttal az idei nyár legolcsóbb országosan is meg­hirdetett ajánlata a nyaralók piacán. MW Elszálltak az árak Miközben a budapesti ingat­lanpiacra már az árak stagná­lása vagy bizonyos kategóriák legfeljebb szerény mértékű emelkedése a jellemző, a Ba­latonon még valósággal „dü­börög” az ingatlanpiac. REZSICSÖKKENTÉS A Belügymi­nisztériumhoz és a Miniszter­­elnökséghez fordul a Települé­si Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) annak ér­dekében, hogy az újabb tüze­lőtámogatást ne természetben kelljen kiosztani, hanem a jut­tatást készpénzben adhassák tovább a háztartásoknak - ír­ta az Infostart.hu. Még már­ciusban a miniszterelnök azt mondta: minden család 12 ezer forintot jóváírhat a gázszámlá­jából. „Akik nem gázzal fűié­nek, hanem távfűtést vesznek igénybe, számukra ugyanezt a mértékű jóváírást fogjuk biz­tosítani” - mondta Orbán Vik­tor. A szénnel vagy fával fűtők esetében egymilliárd forint­tal növelték az erre szánt szo-SERTÉSPESTIS Bulgária befe­jezte a 133 kilométeres ke­rítésépítést a bolgár-román határon, amivel azt próbál­ja megakadályozni, hogy a vándorló vadállatok Bulgáriá­ba is átjuttassák a Romániát sújtó afrikai sertéspestis kór­okozóját. Jankó Ivanov bolgár mezőgazdasági miniszterhe­lyettes közölte: a kerítést négy hét alatt sikerült megépíte­ni. Mint ahogy lapunkban be­ciális keretet. Azok, akik eddig nem részesültek sem a már­ciusi gáz- és távhő-, sem pe­dig az áprilisi tüzelőakcióban, 12 ezer forint értékű tűzifát, szenet, palackos és tartályos PB-gázt, fűtőolajat, illetve pel­­letet, brikettet igényelhetnek. A TÖOSZ elnöke szintén amel­lett érvel, hogy a 12 ezer forin­tot adják oda azoknak is, akik nem gázzal fűtenek. Schmidt Jenő az önkormányzatokra jutó jelentős költség mellett - mely­re nincs kellő forrásuk - ki­emelte a feladattal járó admi­nisztrációs terhet is. Az igénylést a polgármes­teri hivatalban lehet benyúj­tani, a kitöltött nyomtatványt legkésőbb október 15-éig kell beadni. MW számoltunk róla, Romániá­ban szombaton jelentették be, hogy a kórokozó megjelent az ország legnagyobb farmján, a délkeleti Bráila megyében, a hatóságoknak ott mintegy 140 ezer állatot kell megsemmisí­teniük. Előtte már több mint 117 ezer sertést pusztítottak el egész Romániában, ahol ta­valy júliusban mutatták ki először a kórokozót Szatmár­németiben. MTI Nyaralók iránti kereslet a 2018. júliusi »2017 ( ■|2018 f JTM7 í MW-grafika, forrás: ingatlan.com Járványok ellen véd a bolgár kerítés Már készül a tanévkezdésre, ha jó könyvből tanul, sok öröme lesz Fotó: MTI

Next

/
Thumbnails
Contents