Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-23 / 195. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP_______________________________________________________________________________________________________________2018. AUGUSZTUS 23., CSÜTÖRTÖK Sétány és hajókikötő is lett a megszépült Kiss Csaba önkormányzati képviselő a Duna-parti sétányon felállított új emlékműnél Fotó: Molnár Gyula Vannak még terveik ezeken kívül is Plusz pénzt szavaztak meg a képviselők SZEXSZÁRD Rendkívüli ülést tartott szerdán délután a szekszárdi közgyűlés. A megbeszélésen tette le képviselői esküjét Murvai Árpád. Mint arról már beszámoltunk, dr. Mezei László május végén lemondott. Ő kompenzációs listán szerzett mandátumot, jelölő szervezete, az MSZP Murvai Árpádot delegálta a helyére. Szekszárd abban a szerencsés helyzetben van, hogy több, építkezéssel járó fejlesztése is fut. Ezek azonban időnként nem csupán a megnövekedett építőanyagárak, de más okok miatt is többletforrást igényelnek. így alakult most is néhány esetben, ezekről a képviselők döntöttek. A városi bölcsőde fejlesztéséhez a városnak 112 ezer forinttal több önerőt kell biztosítania. Korábban a képviselők arról döntöttek, hogy az önkormányzat 2,6 millió forintot különít el erre a célra. A közel 136 A város legfiatalabbjainak kedvez a Kadarka utcai minibölcsőde milliós fejlesztés közbeszerzési eljárása várhatóan augusztus 27-ével zárul le. Szintén a város legfiatalabbjainak és szüleinek kedvez a Kadarka utcai minibölcsőde létrehozása. Itt a kivitelezési munkákat a tavasszal elkezdték. A könnyűszerkezetes épületek bontásakor azonban kiderült, hogy az épületek alapozása jóval nagyobb alaptestekkel készült, mint amit a tervező feltételezett és tartószerkezetileg indokolt lett volna, illetve ismeretlen közműcsatornák is húzódtak az épület alatt, amelyek bontása nem szerepelt a kiadott tervdokumentációban. Mivel az így jelentkező plusz bontási munkákat előre nem lehetett látni, pótmunkaként kell megrendelni. A támfal építése is tartogatott meglepetéseket. Kiderült, hogy annak tervezett hossza nem elegendő, és indokolt a partfalat jobban megtámasztani. A nem várt akadályok elhárítása közel négymillió forinttal terheli meg a város költségvetését. B. K. Megújították a sétányt, elkészült a személyhajók fogadására alkalmas kikötő Dunaföldváron. A sok lehetőséget rejtő és már eddig is nagyon kedvelt Duna-parton így még nyüzsgőbbé válhat az.élet. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu DUNAFÖLDVAR Teljesen megújult a Duna-part Dunaföldváron. Sétány kialakítására, kikötőfejlesztésre 124 millió forintot nyert az önkormányzat közösen a Dunaföldvári Vízisport-kör Egyesülettel. Ezt a város jelentős önerővel egészítette ki, hiszen 2017-es és 2018-as költségvetéséből is több, mint száz-százmillió forintot különített el erre a célra. A már amúgy is vonzó városrész mostanra a megyében egyedülálló, kikapcsolódásra, sportolásra, a turisták fogadására alkalmas hellyé változott, amely egyébként valószínűleg országosan is a párját ritkítja. A terv az, hogy egybefüggő turisztikai egységet alakítanak ki a Duna-parttól a Mély úton át a Templom térig, bízva abban, hogy megnövekszik az idegenforgalom, amely akár a vendégéjszakákban is megmutatkozik. Mint azt Horváth Zsolt polgármestertől megtudtuk, a tervezés 2016-ban kezdődött, 2017 az előkészítés, míg az idei a kivitelezés éve volt. A városvezető reméli, hogy a folyami turistahajók megállnak majd Dunaföldvárnál, ahol megszépült sétány fogadja őket, amely új burkolatot kapott. Kiss Csaba önkormányzati képviselő, az egyesület tagja elmondta, hogy elvégeztették az állóhajó rekonstrukcióját, illetve a terület kotrását. Az állóhajó közösségi térként, illetve csónakkikötőként is funkcionál. A kikötőt pedig olyan mélységig kikotortatták, hogy oda hatvan-hetven főt szállító hajókat is várnak. Erre eddig nem volt lehetőség. A kisebb kirándulóhajókat és a vízi turistákat a dunaföldváriak szeretnék megállítani, kiszolgálni infrastruktúrával, vízzel, villannyal, üzemanyaggal ellátni. Horváth Zsolt arra a kérdésre, hogy számoltak-e a Duna vízszintjének mostanihoz hasonló apadásával, egyértelmű igennel válaszolt. Elkészült természetesen a Mélyút, itt 273 méteren új burkolatot építettek a folyó partját a Rókus pincefaluval összekötő szakaszon. Mint arról korábban beszámoltunk, uniós forrásra pályáztak, de a kért 400 millió forint helyett csak 120 milliót nyertek, így csökkentett műszaki tartalommal valósítják meg a beruházást. Még így is közel 300 millió forint az összköltségvetése az idegenforgalmi fejlesztéseknek. A Duna-part felújításának tervezésekor gondoltak a mozogni szerető felnőttekre is, így kültéri fitneszeszközök és wifi-tér kialakítása is bekerült a projektbe. A park megújítása egy játszótér kialakítását is tartalmazta, amelyet új játékokkal bővítettek. A későbbiekben kerékpár- és kajakkölcsönzőt is szeretnének építeni a dunaföldváriak. A beruházással olyan közösségi teret kívántak létrehozni, ahol mindenkinek lehetősége van arra, hogy hoszszabb-rövidebb időt eltöltsön. A mostani fejlesztés a fürdőt és a kempinget nem érinti, arra külön fejlesztési koncepciója van az önkormányzatnak. Az elképzelések ebben a tekintetben szálloda építésére, a gyógyvíz hasznosítására vonatkoznak. Teljes volt az egyetértés Pekárik Géza személyéről PAKS Gyorsan és rendben megtörtént a vezérigazgatói feladatok átadás-átvétele Hamvas István nyugdíjba vonuló és Pekárik Géza újonnan kinevezett vezető között a Paksi Atomerőműben, hangzott el a cég Tájékoztató és Látogatóközpontjában tartott tegnapi sajtótájékoztatón. Pekárik Géza elmondta, miután 2017 óta ő töltötte be a műszaki vezérigazgató-helyettesi posztot, tehát belső emberként lett a zrt. első számú vezetője, így gördülékenyen zajlott a szigorúan szabályozott folyamat, amely a jegyzőkönyvek aláírásával zárult. Meglepte a felkérés, amely nagy megtiszteltetés Az 53 éves új vezető azt is elmondta, hogy a kinevezése óta eltelt egy hét többnyire az atomerőmű bejárásával, költözködéssel, a gratulációk fogadásával telt számára, az ünnepi hosszú hétvégét pedig a családjával töltötte. Hozzátette, Pakson, a szociális szférában dolgozó felesége és egyetemista lánya is nagyon szorít neki, hogy sikeresen helytálljon az új beosztásában. Pekárik Géza 1987-ben kezdett el dolgozni a Paksi Atomerőműben, végigjárta a ranglétrát, s mint mondta, akkor még álmában sem gondolta, hogy egyszer ő irányíthatja Magyarország legnagyobb nukleáris létesítményét. Meglepte a felkérés, amely nagy megtiszteltetés. Hangsúlyozta, nem számolja a napokat visszafelé, a meghosszabbított üzemidő 15- 20 évnyi, majd az azt követő leszerelés is újabb óriási feladatmennyiséget jelent az ő és kollégái számára, amit szeretnének a legnagyobb biztonság mellett professzionálisan végrehajtani. Kovács Antal kommunikációs igazgató hozzáfűzte, Pekárik Géza kinevezését illetően teljes volt a szakmai egyetértés. Az új vezérigazgató a lapunknak adott interjúban beszélt emellett többek között a lehetséges személyi változásokról, a Pakssal és a térséggel való együttműködésről, amelyről szombati lapunkban olvashatnak. F. V. Százhatvan kilométer PAKS Teljesítette Prantner Gábor, a Paksi Rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő fegyveres biztonsági őr a Korinthosz 160 elnevezésű futóversenyt. A résztvevőknek 24 órás szintidő alatt kellett lefutniuk a Szekszárd-Baja-Szekszárd távot. Húsz óra 56 perc 33 másodperc alatt teljesítette a 161,8 kilométeres versenytávon 1.1. Fotó: TMRFK Az úttest új aszfaltburkolata mellett a járda is megújul Szépül a bogyiszlói faluközpont BOGYISZLÓ Útfelújítás zajlik Bogyiszló központjában. Tóth István polgármester elmondta, hogy a református templomtól a möcsei falurész buszfordulójáig cserélik a burkolatot és az út alatti átereszt, illetve rendezik a padkát és 675 méter hosszan .felújítják a járdát is. A Magyar Közút Zrt.-től azt a tájékoztatást kaptuk, hogy 1400 méter hosszú út újul meg most Bogyiszlón, és a munkálatokkal várhatóan augusztus végéig elkészülnek. A fejlesztés Európai Uniós forrásból, több mint 90 millió forintból valósul meg. H. E. Az új járda szélét és lejtését tűzik ki a kivitelezést végzők Bogyiszló központjában Fotó: Wessely G.