Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-18 / 192. szám
A MEGÁLDOTT KENYÉR A GONDVISELÉS BIZONYÍTÉKA helyőrség 7 Forrás: Mesterségek ünnepe Ha a kenyérszentelésre gondolok, legelőször az jut eszembe, hogy ez ma, a műanyag zacskókba csomagolt kenyérszeletek és a gluténmentes pékáruk korában is jelzi: még nem ért véget az az idő, amikor az ember mindennapjaiban természetes az áldásért fohászkodás. Akkoriban, amikor az embernek a szó legelemibb értelmében köze volt a táplálékhoz, amelyet magához vett, és a keze nyomát viselték az épületek, amelyek otthont adtak, illetve a tárgyak, amelyek körülvették őt, fohásszal veselkedtek neki a munkának, és hálával fejezték be. A szántás előtt elmormolt ima, vagy az elkészült ház tetejére tűzött virágcsokor jelezte, hogy van ok a reményre, az ember nincs magára hagyva a küszködéseiben. „Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz” - hangzott el a Paradicsomból való kiűzetéskor, az ember pedig évezredek óta bízik abban, hogy Isten nem hagyja magára, és termést hoz a verejtékes munka. Ószövetségi rendelet az új kenyérből való hálaáldozat, több évszázados szokás, hogy az ember imával szegi meg a kenyeret, még akkor is, ha a felajánlás gesztusa csupán annyiból áll, hogy keresztet rajzol a kenyér aljára. Vannak vidékek, ahol a kenyeret Isten arcának tekintik: ha egy kenyérdarab leesik, felkapják a földről és megcsókolják, nehogy magukra haragítsák a Teremtőt. Bibliai jelképek sora erősíti, hogy a kenyér az élet szimbóluma: a megváltást hozó Krisztus a mennyből alászállt kenyér, a mindennapi kenyérben - amelyért a Jézustól tanult imában is fohászkodunk - Isten gondviselése érhető tetten. Ez a lélek mélyéből fakadó tisztelet lehet az oka annak, hogy az új Bonczidai Éva kenyér feletti örömöt nem lehetett pusztán politikai célokra kisajátítani. A Szent István-napi új kenyér átadásának és megszegésének gesztusa egyrészt az apostolok oszlása néven ismert középkori liturgikus ünnepből (július 15.), másrészt Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1899. évi rendeletéből eredeztethető, amelyben a földesúr és az aratók közötti „patriarchális jó viszony” helyreállítása, valamint a XIX. század végi forrongó agrármozgalmak lecsendesítése érdekében a miniszter az aratóünnepek felújítását szorgalmazta. 1949-ben pedig a szovjet hatalom a sztálini típusú alkotmány és az új kenyér ünnepével próbálta ellensúlyozni a Szent István-nap szakralitását, így vált hagyománnyá, hogy ma is országszerte augusztus 20-án kérünk áldást az új termésből készült első kenyerekre. Ez a szertartás kiemelt momentuma az immár harminckettedik alkalommal meghirdetett Mesterségek ünnepének is, de újabb hagyomány, hogy évek óta elkészül az ország kenyere és a magyarok kenyere is. Az ország kenyerének kiválasztása egy szakmai megmérettetés eredménye. A magyarok kenyere név pedig egy jelentős jótékonysági szerepet felvállaló programhoz kötődik, amely a magyar nemzet összetartozását is kifejezi: Magyarország összes megyéjéből és sok településéről, valamint a Kárpát-medence magyar lakta területeiről összegyűjtik a felajánlott búzát, az ünnepélyes összeöntés és őrlés után készítik el az augusztus 20-i ünnepi kenyeret Pécsett, majd szeptember 20-án, a gyermekek világnapján a lisztadományt eljuttatják a rászoruló gyermekeket segítő szervezetekhez. A budai Várat benépesítő Mesterségek ünnepén augusztus 20-án a kézműves mesterek és a táncosok díszes aratókoszorús felvonulással köszöntik Szent István ünnepét, 15 órakor pedig a Mátyás-templom szomszédságában, a Szent István-szobornál tartják a kenyéráldás szertartását. Erről beszélgettünk Vajda László kovácsmesterrel, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjával, aki hagyományéltető tevékenységével a Népművészet Mestere és a Magyar Kultúra Lovagja címet is kiérdemelte. Tiszaeszláron született még bábaasszonynál, ott nőtt fel, ma is ott van az otthona és a műhelye. Mint mondta, ő az a fajta lokálpatrióta, akit elzavarni sem lehetne a szülőföldjéről. Ma - fél évszázad távlatából - is élénken él benne a gyermekkori kenyérsütések emléke, hogy mindig nagy készülődés előzte meg, a családfő a kemencét és a fűtőanyagot készítette elő, az édesanyja pedig a kovászt, a teknőt, a hajnali dagasztás kellékeit. „Édesanyám nem engedett dagasztani senkit, de odamehettünk, kuktálkodhattunk, megkóstolhattuk a kelt tésztát” - idézte fel. Mielőtt a 30-40 centiméter átmérőjű kenyereket megsütötték volna, kenyérlángost készítettek, ez tejföllel vagy hagymászsírral bekenve a gyermekek nagy kedvence volt. Persze nemcsak kedveskedésből készült ez a békeillatú finomság, hanem amolyan próbasütés volt, ez alapján már meg tudták állapítani, hogy elég meleg-e a kemence. Mint mondta, náluk is természetes volt, hogy a kenyeret Isten kegyelmébe ajánlják, dagasztás után keresztet rajzoltak a tésztába, majd a családfő mindig csak az után szelte meg a kenyeret, hogy az aljára is keresztet rajzolt. A magyar paraszti társadalomban számos hiedelem és tilalom kötődik a sütéshez. A kenyérnek nem csupán receptje van, hanem mágiája: például a kovászolást nem láthatta idegen, nem volt szabad a tésztát megdicsérni, a kovászt nem volt szabad kölcsönadni, és pénteken - főként nagypénteken - tilos volt sütni, úgy tartották, hogy a pénteki kenyér véres lesz vagy kővé válik. Számos mágikus cselekedet is beépült a sütési rituáléba - olyan gesztusok, amelyeknek a célja és értelme sokszor már a feledés homályába veszett, például cuppogtak az éppen kelesztett tésztának, a kenyér bevetésekor az asszonyok megemelintették a pendelyüket. Gyógyhatást is tulajdonítottak a kenyérnek és a kenyérmosó víznek: sebek, bőrbetegségek bedörzsölésére, lemosására használták. Vajda László elmondása szerint Tiszaeszláron is ismert volt a nagypénteki sütési tilalom, és azt is tartották, hogy a piszkafa, a szénvonó és a sütőlapát nem érintkezhetett egymással, nem keresztezhették egymást - erre mindig nagyon ügyeltek a kemence mellett szorgoskodók. Talán felmerült az olvasóban, hogy miért épp egy kovácsmestert kérdezgettem a kenyérrel kapcsolatos tudásáról és emlékeiről. Ennek magyarázata a már említett Mesterségek ünnepéhez kötődik, ugyanis közel harminc éve minden augusztus 20-án Vajda László tarthatja a kezében az áldásra emelt új kenyeret szenteléskor. „Igyekszem önmagamat belülről megtisztítani, lelkileg felkészülni erre, hiszen a kenyérszentelés számomra olyan felemelő érzés, mint egy olimpikonnak átvenni az érmet. Nagyon nagy megtiszteltetés az új kenyérre évről évre áldást kérni és megszelni” - mondta, amikor arról kérdeztem, hogyan készül erre a napra. MESTERSÉGEK ÜNNEPE A kézművesek legnagyobb Kárpát-medencei ünnepét ülik épp a Budavári Palotában, ahol augusztus 17. és 20-a között a 32. Mesterségek ünnepén közel ezer kézműves mesterrel, több száz fellépővel, egész napos színpadi programmal, mesterségbemutatókkal, a kézműves gasztronómia remekeivel és népi játszóházakkal várják a látogatókat. A több mint 800 magyar és 150 külföldi mester látványműhelyeiben a szakmák rejtelmeibe is betekinthetnek az érdeklődők, találkozhatnak sok különleges mesterség képviselőjével. Érkeznek mesterek Iránból, Kínából, Mongóliából, Üzbegisztánból, Kirgizisztánból, Tádzsikisztánból, Türkmenisztánból és Kazahsztánból is. Az iráni Jazdból aranyszállal szövő perzsa mesterek érkeznek. Az idei kiemelt téma a népi mesterségek egyik legősibb ága: a szövés és a fonás. A Mesterségek ünnepe szövőműhelyeiben a népi szövés és fonás sokszínűségét és formagazdagságát mutatják be. Az érdeklődők megismerkedhetnek a kenderfonás fortélyaival, a szövőszék működésével, a szalag- és a szőnyegszövéssel, de lesz rokkán fonás és hajfonás is. Például egy korabeli parasztporta udvarára invitálják a látogatókat, ahol a gyapjú-, illetve a kenderfeldolgozás ősi műveleteit követhetik nyomon: a gyapjúval foglalatoskodók a lenyírt birkagyapjút tisztítják, mossák, fésülik, kártolják, festik, és akár a látogatók is kipróbálhatják az egyes munkafolyamatokat. A Családok évéhez kapcsolódva olyan többgenerációs kézműves dinasztiák mutatkoznak be, ahol máig élő módon történik a hagyomány átadása. Találkozhatnak többek között olyan csizmadiadinasztiával, ahol immár három generáció dolgozik együtt, műhelyükben kizárólag kézi munkával készülnek a lábbelik, ugyanúgy, mint száz évvel ezelőtt. Megismerkedhetnek a szintén háromgenerációs hartai bútorfestő műhellyel, valamint a több száz éve működő győri kékfestő-dinasztia képviselőivel. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége által szervezett ünnep részletes programja a www.mestersegekunnepe.hu oldalon olvasható. Mátyás király és a juhász - illusztráció a Napsugárból LAPSZÁMUNK SZERZŐI Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Farkas Wellmann Endre (1975) József Attila-díjas költő, író, szerkesztő Gergely Balázs (1977) régész, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, a Mátyás királyemlékév tanácsadó testületének tagja Kántor Mihály (1974) szakíró Kertész Dávid (1993) író Márkus András (1988) író, költő Orbán János Dénes (1973) Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő, író, szerkesztő Szilágyi-Nagy Ildikó (1978) író, szerkesztő Szőcs Géza (1953) Kossuth-díjas költő, író Varga Melinda (1984) költő, szerkesztő, újságíró 2018. augusztus IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET
