Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-16 / 190. szám
14 SPORT 2018. AUGUSZTUS 16., CSÜTÖRTÖK Carlos Sainz Jr. váltja Alonsót a McLarennél-iAmerikai sajtóértesülés szerint Carlos Sainz Jr. váltja az idény végén viszszavonuló spanyol Fernando Alonsót a McLaren csapatnál. Az ESPN sportcsatorna úgy tudja, hogy a 23 éves spanyolt csütörtökön mutatják be. A jelenleg a Red Bulitól a Renault-nak kölcsönadott Sainz állítólag a 2020- as idény végéig szóló szerződést kap. A kétszeres világbajnok Alonso kedden jelentette be, hogy 17. szezonjának végén távozik az Fl-ből. Eddig 303 futamon indult, 32-szer győzött, és 97-szer volt dobogós. R.G. Az olasz Belletti mezőnyhajrával nyerte a szakaszt KERÉKPÁR Manuel Belletti nyerte a Tour de Hongrie országúti körverseny első, szerdai szakaszát, sikerével pedig összetettben átvette a sárga trikót a prológon győztes svájci Patrick Schellingtől. A Balatonalmádiból 22 fokban elrajtoló 129 fős mezőnyre öt hegyi és három sprint részhajrá várt a Keszthelyig vezető 154 kilométeres távon. Az Androni olasz versenyzője mezőnyhajrában nyert honfitársa, Matteo Moschetti és a lengyel Kamii Malecki előtt. Csütörtökön a Velence és Székesfehérvár közötti 190 kilométer megtétele vár a mezőnyre. R. G. A korosztályos döntőben egy arany és egy ezüstérem jutott Megfiatalított csapattal nyert bronzot a Bonyhád i|l:emzeti S* rgnd labda rúgó Liga Döntő ff*" Ä Boldogan álltak össze egy közös képre a bonyhádiak, akik remek hétvégét hagytak maguk mögött Siófokon Beküldött fotó Bronzérmet nyert a Final Four-ba egy év kihagyás után visszatérő Bonyhád BFC a Nemzeti Strandlabda rúgó Ligában (NSL). A bonyhádi fiatalok aranyat, a tolnaiak ezüstöt szereztek. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu Nagyon közel volt a csodához a Bonyhád BFC, amely az elődöntőben csupa saját nevelésű játékossal egy fantasztikus meccsen 3-3-ra végzett a légiós sztárjátékosokkal teletűzdelt Goldwin ellen, de végül a rivális jobban rúgta a büntetőket. A harmadik helyet és vele a bronzérmet már nem engedte ki a kezéből a BBFC, amely nagyon simán, 10-4-re lelépte a Bodon Péter FC-t. A völgységiek a sorozat legsportszerűbb csapatának járó elismerést is átvehették, sőt a 30 gólig jutó Máté Róbert a góllövőlista harmadik helyezettjeként a mesterlövészek képzeletbeli bronzcipőjét is megkapta. AZ ELŐDÖNTŐBEN. Jászfényszaru Goldwin Plüss Cservy- Bonyhád BFC 3-3 (1-1,2-2, 0-0, 0-0). Büntetőkkel: 3-1. J. Goldwin: Szacskó - C. Torres, Fekete V., J. Torres, Frutos Garda, Vernyik, Besenyei, Ughy, Angyalos, Menyhei. Bonyhád: Szabó Sz., Komáromi - Szlama, Máté R., Sebestyén N., Völgyi P., Vénosz, Szász D., Wirth, Genczler. Gól: C. Torres (2.), Besenyei (14.), J. Torres (18.) ill. Genczler (7.), Vénosz (13.), Máté R. (18.). A büntetőket Fekete V, Frutos Garda, C. Torres ill. Genczler értékesítette, Sebestyén N. kihagyta. A másik mérkőzésen: GREP-ESC Gyöngyös-Bodon Péter FC 7-3. Az elődöntőben a Kazincbarcikai Ördögöket (7-4), a fináléban a Dunaújváros PASE-t (9-1) legyőzve nyerte meg az aranyérmet a Bonyhád BFC csapata. A Szász Dávid dirigálta völgységieknél Sebestyén Áron, Bognár Zsolt (kapusok), Wirth Dániel, Kaufmann Bence, Ador-Bonyhád BFC- Bodon FC 10-4 (5-1, 4-0,1-3). Bonyhád BFC: Szabó Sz., Komáromi - Szlama, Völgyi, Sebestyén N., Máté R., Vénosz, Sásján Áron, Ferencz Máté, Sásdi András, Ambrusics Zsolt, Werb Ákos, Boros Kevin és Farkas Péter Attila lépett homokra a siófoki döntőben. A gárda legjobbja, Wirth Dániel klasszis teljesítményt nyújtott az MLSZ Beac Arénában, hiszen az elődöntőben és a fináléban egyaránt öt gólt szerzett. di B., Szász D., Genczler. Bodon FC: Sydorenko - Ivitz, Voltok, Shcherytsia, Bodon, Dajka, Bocsi, Lénárt. Gólszerzők: Sebestyén N. (3., 15., 24.), Vénosz (4., 17.), Máté R. (1., 8.), Közel volt a bajnoki cím megszerzéséhez a Tolna VFC, de végül ezüsttel gazdagodott Wiesner József csapata. A tolnaiak az elődöntőben 10-1-re lelépték a Miskolc Népkert Volán SE csapatát, s a döntőben 2-1-re és 3-2-re is vezettek, végül 4-3-as vereséget szen-Sásdi B. (26.), Völgyi P. (9.), Szlama (23.), ill. Voitok (33., 36.), Ivitz (36.), Bocsi (12.). A DÖNTŐBEN: GREP-ESC Gyöngyös-Jászfény szaru Goldwin Plüss Cservy 4-3. védték a Maros-Menti UFC-től. A tolnai csapatban Kugler Kristóf, Pesti Zoltán, Babos Bence, Kovács Dániel Tamás, Nagy Dávid, Hekfusz Dominik, Nagy Dániel, Pergel Zsolt és Mácsik Márk lépett homokra. A Tolna legeredményesebb játékosa, Kovács Dániel Tamás négy gólt szerzett a hétvége során. Völgységi arany, Wirth vezérletével Tolnai ezüstérem, de szépen csillog A Bonyhád kiejtette a Dombóvárt, a Tamási a Dunaföldvárt Potyogtak a gólok és a lapok Svéd hátvéddel erősített a KSC LABDARÚGÁSA Tevel, a Tolna, a Bonyhád, a Bátaszék és a Tamási jutott be a Magyar Kupa megyei selejtező második fordulójába. Gólokban és lapokban gazdag volt az MK-rajt, az öt találkozón 26-szor zördültek a hálók, a játékvezetők 32 sárga és két piros lapot mutattak fel a futballistáknak. Magyar Kupa, megyei selejtező, 1. forduló. Tevel Medosz SE-Kölesdi SE 5-1 (1- 0). Tevel, V: Farkas R. (Lengyel S., Kiss G.). Gól: Ágics (19., 78.), Bajusz K. (51., 70.), Weidinger (66.), illetve Farkas P. (57.). Sárga lap: Weidinger (41.), Sirok (44.), illetve Nagy P. (26.), Gazdag (65.), Farkas P. (85.). Szedresi SE-Tolna VFC 2-4 (1-2). Szedres, V: Szappanyos Sz. (Fülöp A., Kovalcsik Z.). Gól: Tolnai R. (38., 57.), illetve Pál A. (22., ól., 64.), Pesti V. (9.). Sárga lap: Erdélyi P. (50.), illetve ifj. Búzás A. (56.), Ledneczki (78.). Kiállítva: Fritz Á. (Szedres, 56.). Kakasd SE-Bátaszék SE 1-2 (0-1). Kakasd, V: Szabó P. (Tálas Z., Domokos L.). Gól: Fábián Cs. (73.), illetve Kertész J. (29., 56.). Sárga lap: Réti D. (37.), Farkas B. (50.), Sebestyén M. (91.), Kvanduk E. (95.), illetve Gábor G. (13.), CalkaN. (77.), Kovács K. (78.), Fürst J. (95.). Dombóvár FC-Bonyhád VLC 2-4 (1-2). Dombóvár, V: Pekoli D. (Kis Z., Álló T.). Gól: Pál D. (27.), Tieger (57.), illetve Sárközi J. (2., 83.), Dallos M. (15.), Sásdi B. (93.). Sárga lap: Kovács A. (22.), Kardos E. (28.), Keczeli (54.), Tieger (90.), illetve Tolnai Sz. (86.), Máté R. (87.), Sásdi B. (92.). Kiállítva: Szekeres D. (Dombóvár, 90.). Dunaföldvári FC-Tamási 2009 FC 2-3 (0-2). Dunaföldvár, V: Hartung V. (Mihálovics L., Bárdos-Gutpintér E.). Gól: Rácz Zs. (79.), Victor Michel (91.), illetve Ato (18.), Baranyai D. (29.), Haruna (52.). Sárga lap: Hajdók (13.), Fröhlich A. (21.), Horváth A. (44.), Farsang P. (62.), Rácz Zs. (76.), Pribék (76.), illetve Pintér A. (77.), Barta 0. (91.), Vámosi P. (93.). A Majosi SE együttese at első fordulóból erőnyerőként jutott a második körbe. R. G. A bátaszéki Botos (balra) és a kakaséi Farkas Benjamin Fotó: M.K, Frida Eldebrink személyében svéd válogatott hátvédet szerződtetett a női NB I.-ben szereplő Atomerőmű KSC Szekszárd. A 30 éves kosaras Törökországból érkezik, az előző két szezonban három csapatban, a Mersinben, a Samsunban és a Botasban is megfordult. Az ausztrál Abby Bishop és a szerb Nevena Jovanovics után Eldebrink a KSC harmadik nyári igazolása. „Nem voltunk könnyű helyzetben, mert augusztusban a csapatok többsége már kialakította a játékoskeretét, és így jóval szűkebb a még elérhető játékosok köre. Azért esett a választásunk Frida Eldebrinkre, mert a játékstílusa és a mentalitása reményeink szerint jól fog illeszkedni a csapatéhoz, továbbá mert nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkezik: hét szezont játszott az Euroligában, emellett erős bajnokságok komoly csapataiban szerepelt. Azt várjuk tőle, hogy a KSC egyik húzóembere legyen az elkövetkezendő szezonban, és reméljük, Szekszárdon egy újabb euroligás év vár rá” - mondta Szabó Gergő klubigazgató. Érdekesség, hogy Frida ikertestvére, Elin szintén svéd válogatott játékos - ő az idei szezonban az Euroligában érdekelt spanyol Perfumerias Avenidában szerepel majd. Frida Eldebrink várhatóan szeptember 5-én csatlakozik a KSC Szekszárdhoz. R. G. Frida Eldebrink Fotó: MW