Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-02 / 178. szám
2018. AUGUSZTUS 2„ CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG y A debreceni gigaberuházás lesz a BMW tizenhetedik európai gyára Nagy versenyben győztünk Több fronton is fejlesztési hullám indulhat el Debrecenben és környékén a 320 milliárd forintos beruházással oda épülő BMW-gyár miatt. Rengeteg európai várost megvizsgált lehetséges helyszínként az autógyártó cég, mire döntött. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu AUTÓIPAR Az Audi és a Mercedes mellett a harmadik német prémiumautó-gyártó is hazánk mellett döntött. Jelentős verseny volt az országok és a városok között az új BMW-gyár építésért - mondta el Esik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke a Kossuth rádióban. Hozzátette, Debrecennek és a régiónak kiemelkedő lehetőséget teremt az egymilliárd eurót meghaladó modern autógyári fejlesztés. Magyarország mellett fontos szempont volt a beszállítói hálózat fejlettsége, hiszen a BMW 1,4 milliárd euró értékben vásárolt Magyarországról terméket, szolgáltatásokat, ez mintegy 90 magyar beszállítót fed le, akiknek a köre tovább bővül majd. Infrastruktúrája, logisztikai kapcsolatai és a BMW meglévő beszállítói hálózatának elhelyezkedése miatt ideális helyszínnek tűnt az autógyártó cso-Autógyárak Magyarországon Alkalmazottak Alkalmazottak száma: 1000 Gyártott járművek (terv): 150 000 Gyártott járművek (2017) Alkalmazottak száma: 12 000 175 000 Gyártott jármüvek (2017) 160 000 Mercedes B 1 mm Alkalmazottak szama 4000 Gyártott jármüvek (2017) 190 000 port gyártókapacitásának bővítésére - így vélekedtek az autógyár vezetői az új magyarországi beruházásról. A környék szakképzett munkaereje szintén jelentős előny volt a helyszín kiválasztáskor. A tájékoztatás szerint a beruházás értéke meghaladja majd az egymilliárd eurót, az új üzemben évi 150 ezer járművet gyárthatnak. A közleményben az áll, a hagyományos robbanómotorral és elektromos motorral hajtott járművek is készülnek majd ugyanazon a gyártósoron. A beruházás során több ezer új munkahelyet teremtenek, emellett számos új munkalehetőség lesz a beszállítóknál és egyéb szolgáltatóknál is. Harald Krüger, a BMW Group igazgatótanácsának elnöke szerint a BMW új gyáregységének létrehozása hozzájárul a cég globális növekedéséhez és erősíti pozícióját Európában. A német autógyártó beruházásának bejelentésén Szijjártó Péter közölte, a tervezett 400 hektáros terület 2019 második felében kerül a BMW tulajdonába, és jövőre kezdődhet a munkaerő-felvétel is. A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, a gyár erősíti Magyarország versenyképességét és a magyar-német gazdasági kapcsolatokat. Az autóipar már idáig is a magyar gazdaság zászlóshajója volt, tavaly nyolcezermilliárd forint termelési értéket állított elő. Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte, a gyárépítés átírhatja a város jövőjét. MW-grafika, forrás: Magyar Idők Az elmúlt évek intézkedései közül kiemelte többek között a Debrecen és München közötti menetrendszerű légi járat elindítását, a repülőtér fejlesztését és a befektetések ösztönzését. A polgármester közölte, hogy a legfontosabb feladatnak a fejlesztési terület előkészítését és az oktatásfejlesztési feladatok megoldását tekintik. A BMW jelenleg 14 országban 30 gyártóüzemet működtet. A debreceni a tizenhetedik európai gyára lesz, egyben 2000 óta az első új autógyártó üzem. Fellendülhet az ingatlanpiac, növekedhetnek a lakásárak Debrecenben és térségében az új BMW-gyár létesítésének köszönhetően akár 20-30 százalékkal is emelkedhetnek a lakásárak a következő két-három évben- közölte az Otthontérkép az MTI-vel. Jelenleg az újszerű lakások árai 340 ezer forint körül mozognak négyzetméterenként, szakértők szerint a gyár megépülését követően jóval többet kérhetnek majd a lakástulajdonosok. Bács-Kiskun megyében a kecskeméti Mercedes gyár lendítette fel a pangó ingatlanpiacot. Kecskeméten 2016 második negyedévétől kezdve a négyzetméterenként 283 ezer forintos ár egy év leforgása alatt 320 ezer forintra emelkedett. Mivel a közelmúltban további bővítést jelentettek be, az árak emiatt is emelkedni fognak - írja az Otthontérkép Csoport. Győrben és környékén az Audi gyár váltott ki hasonló fellendülést, 2016 elejétől 2018 elejéig két év alatt négyzetméterenként 65 ezer forinttal növekedtek a lakásárak. NAV-razziák a szépségiparban A masszőröknek is nyugtát kell adniuk Fotó: MTI ADÓHATÓSÁG Ha az ember fodrászhoz megy, ne is reménykedjen abban, hogy számlát, nyugtát kap majd a frizura elkészítése és persze a fizetés után - derült ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által a szépészeti ipar szereplői körében tavaly végzett félezer vizsgálatból. Az adóhatóság a Magyar Időknek elküldött jelentése megállapítja hogy átlagosan minden ötödik vagy hatodik ellenőrzött vállalkozásnál volt valami hiányosság. Rendszerint a nyugtaadással akadtak gondok, bejelentés nélkül dolgozó alkalmazottakat is találtak némelyik cégnél. Az adóhatóság szerint 2017 egészében 272 vizsgálatot folytattak le fodrászatokban, kozmetikákban, műkörömépítőknél és masszőröknél. Akkor az ellenőrzések 15 százalékánál tártak fel szabálytalanságot a hivatal munkatársai, és csaknem négymillió forint mulasztási bírságot róttak ki. Ehhez képest az idei első hat hónapban további 190 vizsgálatot zártak le a hivatal emberei, és az arányszám valamivel rosszabb lett: 2018 első felében minden ötödik érintettnél akadt valamilyen hiányosság, a mulasztási bírság összege pedig túllépte a hatmillió forintot. A hivatal közlése szerint a leggyakoribb szabályszegések között volt a nyugtaadás elmulasztása és a be nem jelentett dolgozók munkába állítása. MW A cseheké OkOSÖiztOSÍtás lett a magyar , , Teienor is akar egy orara MOBIL Lezárta a Telenor kelet-közép-európai távközlési leányvállalatainak felvásárlását a cseh PPF-csoport, miután megszerezte az ügylethez szükséges összes jóváhagyást a hatóságoktól. Közlésük szerint keddtől már a csehek irányítják a Telenor volt magyarországi, bulgáriai, montenegrói és szerbiai leányvállalatait. A leányvállalatok teljes felvásárlási ára 2,8 milliárd euró volt, a tranzakciót a csoport szindikált hitelből finanszírozta. A PPF-csoportnak Kelet- Közép-Európa leggazdagabb embere, a 14-16 milliárd dolláros becsült vagyonú cseh Petr Kellner a fő tulajdonosa. A csoport 38 milliárd eurót felett gazdálkodik, több országban is jelen van Európától Oroszországig, valamint az Egyesült Államokban és Ázsiában is vannak érdekeltségei. A Telenor Skandináviában, Kelet-Közép-Európában és Ázsiában a telekommunikációs és mobilszolgáltatások egyik vezető szolgáltatója, 2017-es adatok alapján éves forgalma 13 milliárd euró, ügyfeleinek száma 178 millió. A Telenor a magyar piacra 1994-ben lépett be, még Pannon GSM néven. Montenegróra 1996-ban terjesztette ki tevékenységét, Szerbiában 2006, Bulgáriában 2013 óta van jelen. A négy országban 2017 végén a Telenor több mint 9 millió ügyfelet szolgált ki, és közel 3500 alkalmazottat foglalkoztatott a régióban. MW I ÚJÍTÁS Nemzetközi viszonylatban is újdonságnak számító óradíjalapú élet- és baleset-biztosítást vezetett be az NN Biztosító - írja a Világgazdaság. A július 31-étől applikáción keresztül elérhető biztosításért csak akkor fizet az ügyfél, amikor valóban használja a szolgáltatást. Ennek a biztosításnak az egyik legnagyobb előnye a gyors csatlakozás mellett a kedvező ár, egy óra díja ugyanis 79 forinttól 399 forintig terjedhet a biztosítási csomagtól függően. A cég által megkérdezet-CSALÁS Vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség 24 ember ellen, akik üdülési jogok értékesítésével több mint 340 embert tévesztettek meg és összesen mintegy 800 millió forint kárt okoztak nekik - közölte az MTI. A vádlottak közül hárman 2013 novemberében az V. kerületben céget alapítottak, ahol az ügy többi vádlottja ügyfélszolgálati, call center munkatársként vagy üzletkötőként dolgozott. A vádirat szerint a vádlottak többnyire az üdülési jogukat értékesíteni kívánó időskorúakat kerestek meg. A szerződéskötéskor az üzletkötők az tek 52 százaléka választana használatalapú biztosítást.- A Protectme elnevezésű biztosítással két fontos célt tűztünk ki magunk elé - mondta Sztanó Imre, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója. Egyfelől olyan digitális biztosítási szolgáltatást alakítottak ki, amely megfelel a 21. század követelményeinek: gyors, kényelmes és igényre szabott megoldást nyújt ügyfeleinek. Másfelől a sportolás és az aktív élet támogatásával járulnak hozzá az egészséges életmód és az életminőség javításához. MW ügyfelek akaratán kívül, őket megtévesztve olyan dokumentumot is aláírattak, amivel beléptették őket egy úgynevezett kreditrendszerbe, amelynek lényege az volt, hogy az ügyfél kreditpontok felhasználásával, kedvezménnyel vásárolhatott terméket vagy szolgáltatást. A vádlottak célja a kreditrendszerrel az volt, hogy a díjfizetések jogszerűségének látszatát keltsék, nem állt szándékukban ténylegesen működtetni. Az ügy 341 sértettje általában pár százezer forintot, de volt olyan, aki egymillió forintnál is többet fizetett a vádlottaknak. MW HÍREK Ügyfélszolgálatot indít a közműcég SZÁMLÁZÁS Megkezdte működését a Nemzeti Közművek ügyfélkapcsolati cége NKM Ügyfélkapcsolati Kft. néven. Mintegy 300 munkavállalóval kezdik mega számlázási, a folyószámlakezelési és a háttérfeladatok ellátását. A Nemzeti Közművek több . társaságának eddig elkülönülten működő ügyfélkapcsolati tevékenységét egységesítik, egy ügyfélkapcsolaton zajlik majd le az ügyintézés. MW Drágulhat az őszi kalászos vetőmag MEZŐGAZDASÁGA nettó 96 ezerforintos tonnánkénti árat is elérheti az őszi kalászos vetőmag - jelezte a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Az árak enyhe emelkedése becsült érték, a pontos értékesítési árak a vetési szezon végére várhatók. 2015-ben 96 ezer, 2016-ban 93 ezer, tavaly pedig 94 ezer forintért kelt el a vetőmagpiacon egy tonna őszibúza-vetőmag. MW 140 km/órás tempó Ausztriában BÉCS Augusztus 1-jétől kísérleti jelleggel az Al-es autópályán az eddigi 130 km/órás sebesség helyett 140-nel közlekedhetnek az autók. Egy év után döntenek majd arról, hogy marad-e az új sebességhatár, vagy visszatérnek a régihez - közölte az osztrák közlekedésügyi miniszter. MW Időseket vertek át az üdülési joggal