Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-14 / 188. szám
8BELFOLD-KULFOLD 2018. AUGUSZTUS 14., KEDD Hamarosan megújul a tüzérség és a teljes szárazföldi haderőnem Jobb fegyverek a katonáknak Jelenleg többen jelentkeznek, mint amennyien távoznak a honvédségtől. A NATO-ban nagyon elégedettek a magyarok tevékenységével, és nemrég a hadsereg ejtőernyős csapata megnyerte a célbaugró-világbajnokságot Szlovéniában. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu HADERŐ „Nem mondhatom, hogy nincs létszámhiány, az viszont biztató, hogy jelenleg több a jelentkező, mint a távozó katona a szárazföldi erőknél” - nyilatkozta Sándor Zsolt, a Magyar Honvédség szárazföldi haderőnem főnöke, aki szerint egyre ütőképesebb lesz a honvédség. A Magyar Idők tegnapi számában megjelent interjúból kiderül, hogy most kívánnak korszerű kézifegyvereket beszerezni a katonáknak, felújítanak helyőrségeket is, elsőként a hódmezővásárhelyi laktanyát. A légierő fejlesztésével összefüggésben érkeztek már eszközök, és beszerzési megállapodások születtek szállító repülőgépekről, új helikopterekről, de hamarosan megújul a tüzérség és általánosan a teljes szárazföldi haderőnem is. A dandártábornok Szijjártó Péter külügyminiszter korábbi felvetésére reagálva azt mondta: a Magyar Honvédség felkészült arra, hogy ha az elöljárók ezt kérik, bővítse az afganisztáni és az iraki magyar misszió létszámát és eszközeit is. Hozzátette, hogy az iraki misszióban továbbra is a kiképző és az őrző-védő feladatok maradtak a középpontban, Afganisztánban pedig mentorcsoportjai és légitanácsadó-csoportjai is vannak a Magyar Honvédségnek. A különleges műveleti csoportokról szólva kiemelte, hogy a NATO-ban nagyon elégedettek a tevékenységükkel, számos elismerésben részesültek. Sándor Zsolt beszélt arról is, hogy a magyar békefenntartók Koszovóban új feladatot látnak el: olyan tartalékerőt képeznek, amely a térségben bárhol, állandóan bevethető. A dandártábornok kitért a katonai búvárokat érintő fejlesztésekre, mint rámutatott: ma már a harci és a munkabúváraik is olyan felszerelésekkel, modern ruhákkal, buborékmentes rendszerekkel rendelkeznek, amelyek a legkorszerűbbek közé tartoznak. A katonai tűzszerészekről elmondta, idén augusztus 2-ig 1062 bejelentés érkezett a tűzszerészügyeletre, ebből 271 alkalommal kellett soron kívül intézkedni. Az elmúlt 25 évben átlagosan évente 2500 bejelentésre kellett kivonulni. A hadsereg ejtőernyős csapata nemrég megnyerte a célbaugró vb-t Szlovéniában. Sándor Zsolt erről azt mondta, az ejtőernyősök felkészítésében a Honvédség a legjobbak között van. „A 42. nemzetközi katonai ejtőernyős vb-t a magyar csapat felkészítési helyén, Szolnokon rendezik meg. Reményeink szerint ezen is sikeresen szerepelnek majd a mieink” - tette hozzá a Magyar Időknek adott interjúban a dandártábornok. Különleges feladatokra is képesek Fotó: MTI Busztragédia: ősszel kezdődik a per VERONA Ősszel perelőkészítő üléssel kezdődik a veronai busztragédia tárgyalása Olaszországban. A bíróság eldönti, befogadja-e a tömegszerencsétlenség okozása vádat a magyar buszsofőr és öt olasz autópálya-mérnök ellen. Ha a vádlottak beismerik a bűncselekmény elkövetését, akkor az olasz törvények értelmében tárgyalás nélkül egyharmaddal csökkentett büntetést, azaz maximum 12 év szabadságvesztést ró ki rájuk a bíróság. Ha tagadják a vádat, akkor lefolytatják a pert. Mint ismert, tavaly januárban az A4-es autósztrádán, Verona közelében történt busztragédia miatt tizennyolc, többségében 14 és 18 év közötti diák vesztette életét. A magyar rendőrség még várja a szakértők Véleményét Ettől függetlenül a Nemzeti Nyomozó Iroda továbbra is halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával nyomoz ismeretlen tettes ellen. A készülő szakértői vélemények választ adhatnak arra, hogy az autóbusz pótüzemanyag-tartályanak beszerelésével elkövetett-e valaki foglalkozás körében gondatlan veszélyeztetést, ami halálos tömegszerencsétlenséghez vezetett. Gyanúsításra csak azután kerülhet sor, ha kiderül: a póttartály egyértelműen hozzájárult a tragédiához. A buszbaleset után módosított Btk. szerint egy évig terjedő börtönnel büntetendő az, aki engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően átalakított járművel közlekedik. Két év is lehet a büntetés, ha ezt iskolabusszal vagy különleges igényű személyek szállítására szolgáló közúti járművel követik el. Aki engedély nélkül ilyen átalakítást végez vagy végeztet, elzárással büntetendő. A jogszabály-módosítás azt jelzi, hogy a tragédiában részt vevő autóbusz átalakítása nem hivatalosan történt, de jogszabály hiányában ez nem büntethető. ‘ MW HIRDETÉS ü A nemzetközi és hazai vasúti járműgyártás egyik leginnovatívabb szereplőjeként ismert, összesen 8000 főt foglalkoztató svájci Stadler Rail Csoport szolnoki munkavégzéssel keres új munkatársat a következő munkakörbe: * ■ HEGESZTŐ FELADATOK, ELVÁRÁSOK: Téged keresünk, ha: • az európai vasútipar világszintű, piacvezető gyártó cégénél, • modern, tiszta és biztonságos munkakörnyezetben akarsz dolgozni. Stabil munkahelyet kínálunk, ha rendelkezel: • Hegesztési tapasztalattal és/vagy fémipari szakirányú szakképesítéssel. Pályakezdők jelentkezését is várjuk! AMIT KÍNÁLUNK: • Versenyképes juttatási csomag • Kiemelkedő összegű cafeteria keret (havi nettó 20.000,- Ft a belépés első napjától, a 4. hónaptól pedig bruttó 40.000,- Ft) • Teljesítményprémium (elérhető havonta maximum bruttó 160 000,- Ft) • Jelenléti prémium (bruttó 200 000,- Ft/év) • Egészségmegőrző és sport szolgáltatások (ingyenes masszázs-, úszás- és gerinctorna lehetőség, konditerem használat) • Magán egészségbiztosítás • Színvonalas üzemi étterem, étkezési és szállás lehetőség • Egyéb kiemelkedő szociális juttatási lehetőségek Kérdés esetén az alábbi elérhetőségen lehet érdeklődni a pozícióról: 06-56/888- 547 Jelentkezés módja: Magyar nyelven megírt fényképes szakmai önéletrajzod az alábbi elérhetőségeken várjuk: postacím: 5000 Szolnok, Bánki Donát u. 5. e-mail: toborzas@stadlerrail.com STADLER Az ön vonata, a mi szenvedélyünk. www.stadlerrait.com Szétveri magát a Jobbik ÖNFELSZÁMOLÁS Szándékosan hoztak sorozatosan rossz döntéseket, és készítették elő a Jobbik leépítését a párt egyes vezetői. Ezt bizonyítja az irányváltás - már a DK-val is tárgyalnak -, emellett pedig minden kilépőnek örülnek - közölte a Magyar Időkkel Nagy Zoltán, a lobbik napokban megszűnt hajdúböszörményi alapszervezetének elnöke. Elmondta: különböző e-mail-címekről álnéven írt levelekkel próbálták rávenni a szervezet önkormányzati képviselőit arra, adják vissza mandátumukat. A Jobbik együk legrégebbi, újraalakítás nélkül működő alapszervezete múlt pénteken döntött az önfeloszlatásáról. Nagy Zoltán mellett a két másik képviselő, Pálinkás Csaba és Zöld László is a Toroczkai László által vezetett Mi Hazánk Mozgalomba kérvényezte felvételét. - Eredményeink és aktivitásunk dacára 2010-ben, 2014-ben és idén sem engedtek saját, hajdúböszörményi jelöltet indítani az országgyűlési választáson - sorolta Nagy a feloszlatás okait. Hozzátette: a jó választási eredményeket többnyire a vidékiek tudták felmutatni, ám a döntésekben nekik engedték legkevésbé a beleszólást. A legutóbbi körlevélben az állt, hogy a következő jobbikos kongresszusra a vidékieknek nem is kell feltétlen felutazniuk Budapestre, az akkor is határozatképes lesz. Az alapszervezet közleménye szerint tudomást szereztek olyan Hajdú-Bihar megyei jobbikos tisztviselőről, aki huzamosabb ideig kapott havi 400 ezer forintot „a semmiért”, miközben a hajdúböszörményi szervezet kasszáját lenullázták. A Jobbikon belüli kaotikus állapotokat jelzi, hogy folyamatosan számolják fel magukat az alapszervezetei. Mostanáig hatvannál is több önkormányzati vagy megyei képviselő lépett ki a Jobbikból és tartotta meg függetlenként a mandátumát. Néhány hete a miskolci csoport vezetője, Pakusza Zoltán lépett ki és csatlakozott a Mi Hazánk Mozgalomhoz. MW