Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-13 / 187. szám
SPORT Tolnai Népújság 2018. AUGUSZTUS 13.. HÉTFŐ Az Újpest elleni találkozóban éppúgy benne volt a győzelem, mint a vereség Egy pont az első hazai meccsen Egyelőre az új székek még bevetésre várnak, de legalább már saját stadionjában játszhatott a Paksi FC Fotó: Mártonfai Dénes Döntetlennel tért vissza a Fehérvári útra a Paksi FC, amely a tavalyi bronzérmes Újpest ellen játszott 1-1-et Berg Sándor sandár. berg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Nem a legjobban kezdte a szezont a komoly célokat maga elé kitűző paksi csapat. Ezt Csertői Aurél vezetőedző is beismerte, kijelentve: egyáltalán nem elégedett együttese játékával, és erre az sem lehet mentség, hogy eddig mindhárom bajnoki mérkőzésüket idegenben játszották. Talán ennek is szólt, hogy az Újpest ellen a csapatkapitány Gévay Zsolt kikerült a kezdőből (Papp Kristóf eltiltás, Simon Ádám és Haraszti Zsolt pedig sérülés miatt még a kispadra sem ülhetett le), így Fejes András kezdhetett Lenzsér Bence mellett a csapat első hazai találkozóján. Hazai pálya ide, felforgatott kezdőcsapat oda, egy védelmi hibát követően Alassane Diallo közeli lövésével már a harmadik percben megszerezték a vezetést a fővárosiak. A kezdeti sokkból gyorsan felocsúdva az atomvárosiak fokozatosan vették át az irányítást, Bertus Lajos remek szabadrúgásgóljával pedig egyenlíteni tudtak. A PFC első félidei teljesítményére Simon András tehette volna fel a koronát, ám a támadó Hahn János beadása után lyukat rúgott az ötös sarkáról. A második játékrészben mindkét csapat előtt megvolt az esély, hogy a maga javára fordítsa a mérkőzést, de Hahn nyakatekert mozdulat után fejelt fölé, míg a másik oldalon Zsótér Donát lövését védte Nagy Gergely. A paksiak így döntetlennel tértek vissza a Fehérvári útra, ahol legutóbb április 28- án tudtak győzni (akkor a bajnok Videotont verték 1-0-ra). Sőt, az azóta eltelt kilenc bajnokin egyszer sem sikerült begyűjteniük a három pontot: hét vereség mellett a mostani 1-1-en kívül a címvédő fehérváriak elleni pontszerzés (1- 1) jelent némi gyógyírt. Hogy Csertői Aurél visszatérése a kispadra vagy a hazai pálya adta plusz motiváció miatt játszottak-e az eddiginél valamivel jobban a paksiak, azt nem lehet tudni, viszont ami biztos, hogy a helyzetkihasználásban még jobbnak kell lenniük, ha az első hatban akarnak végezni. „Rosszul kezdtünk, az elején gólt kaptunk, ez megfogta a csapatot. Kellett egy kis idő, hogy rendezzük a sorainkat. Ebben a meccsben ennyi volt. Mindkét oldalon volt két helyzet. Nem vagyok elégedett, ennél azért jobban kell futballozni. Extrém időjárási viszonyok között játszott mindkét csapat, a végén látszódott a fáradtság - értékelt Csertői Aurél. A PFC szombaton a Ferencváros otthonába látogat. 1-1 Paksi FC-ÚjpestFC Paks, Fehérvári úti Stadion, 750 néző. Vezette: Berke PAKS Nagy G. - Kulcsár D., Lenzsér, Fejes A., Szabó J. - Kecskés T., Bertus, Hajdú Á. (Kővári, 61.) - Hahn (Nagy R., 76.), Simon A. (Horváth P., 70.), Bartha. Vezetőedző: Csertői Aurél ÚJPEST Pajovics - Pauljevics, Lltauszki, Bojovics, Balázs B. - Sankovic, A. Diallo - Nwobodo, Zsótér (Onovo, 81.), Nagy D. (Beridze, a szünetben) -Novothny (Tischler, 69.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics. GÓLSZERZŐ Bertus (24.), illetve A. Diallo (3.) SÁRGA LAP Kulcsár D. (65.), Nagy R. (91.), illetve Novothny (44.), Balázs B. (84.), A. Diallo (84.) STATISZTIKA Labdabirtoklás: 44, illetve 56 százalék. Kapura lövések (kaput eltalált): 6 (4), illetve 6 (3). Szögletek: 3, illetve 5. Szabadrúgás: 13, illetve 19.-A \Mvv. i t MAGyAhÚRSÍAG ICUZk S PAKSI HALÁSZCSÁRDA. DUNAFÖLDVARS Ifi A Kisvárda még mindig pont és gól nélkül Tovább szárnyal az FTC Lanzafame (balra) elkapta a fonalat a Ferencvárosnál Fotó: MTI LABDARÚGÁS Vereséggel debütált új stadionjában a Kisvárda, amely 2-0-ra kikapott a Ferencvárostól az OTP Bank Liga negyedik fordulójában. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy az éllovas fővárosiak ellen mintegy hatvan percet emberhátrányban, ebből tízet kettővel kevesebben játszottak végig a hazaiak. Az abszolút újonc borsodiak a mezőnyben egyedüliként még mindig nem szereztek pontot és gólt sem. Ellenben már négy piros és tizenegy sárga lapot gyűjtöttek... Két eddig nyeretlen együttes feszült egymásnak Szombathelyen, amelyből - két büntetőnek köszönhetően - a Haladás jött ki győztesen, a Puskás Akadémiánál így tovább kell várni az első sikerre. A felcsútiakhoz hasonlóan a Diósgyőr is beragadt a rajtnál, a spanyol Fernando együttese sorozatban második vereségét könyvelte el, ráadásul ezúttal sem sikerült gól szereznie. A miskolci csapatnak ez volt egymás után a 12. idegenbeli bajnokija, amelyen nem tudott nyerni, ráadásul egymás után hetedik vereségét szenvedte el otthonától távol. Pénteken a hosszabbításban mentett pontot a Vidi a Debrecen ellen, ezzel a címvédő immár 24 mérkőzés óta veretlen pályaválasztóként az első osztályban (legutóbb 2017 áprilisában a Vasasnak sikerült legyőznie vendégként a piros-kék gárdát). OTP BANK LIGA, 4. FORDULÓ, TOVÁBBI EREDMÉNYEK Kisvárda-Ferencváros 0-2 (0-0). Kisvárda, 2850 néző. V.: Pintér. Gól: Leandro (55.), Lanzafame (75., 11-esből). Kiállítva: Sinder (33., Kisvárda), Beriosz (83., Kisvárda). Szombathelyi Haladás- Puskás Akadémia 2-1 (0-0). Szombathely, Városi Stadion, 3936 néző. V.: Solymosi. Gól: Mészáros K. (67., 87., mindkettőt 11-esből), illetve Molnár G. (93.). MTK Budapest-DVTK 1-0 (0-0). Új Hidegkúti Nándor Stadion, 2178 néző. V.: Andó-Szabó. Gól: Ramos (56.). MOL Vidi FC-DVSC 1-1 (0-1). Felcsút, Pancho Aréna, 1446 néző. V.: Kassai. Gól: Tamás K. (91.), ill. Varga K. (13.). A Mezőkövesd Zsóry FCBp. Honvéd mérkőzés lapzártánk után ért véget. Berg S. I OTP Bank Liga, az állás 1. Ferencváros 4 4 0 0 13-3 12 2. Bp. Honvéd 3 3 0 0 8-2 9 3. MTK Budapest 4 3 0 1 6-5 9 4. Debrecen 4 2 2 0 5-2 8 5. MÓL Vidi 3 1 2 0 6-2 5 6. Újpest 4 1 2 1 4-5 5 7. Mezőkövesd 2 1 1 0 4-2 4 8. Haladás 4 1 1 2 7-9 4 9. Paksi FC 4 0 2 2 3-6 2 10. Puskás Akadémia 4 0 1 3 4-7 1 11. Diósgyőri VTK 4 0 1 3 3-9 1 12. Kisvárda 4 0 0 4 0-11 0