Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-11 / 186. szám
I u4oni elyorseg Jánosi Zoltán aror A MAGYAR NAPLÓ FEDÉLZETEN A folyóirat a rendszerváltás évének kikötőjéből indult el, 1989- ben. Alapítóinak olyan irodalmi lap létrehozása volt a célja, amely a Kádár-korszak kényszereivel leszámolva, az értékek mentén ad hangot a születő új magyar világ új társadalmi nézeteket és esztétikai minőségeket formáló irányzatainak. Cseres Tibor, a Magyar írószövetség akkori elnöke „a politikai értékek, erkölcsi normák és egy kikezdhetetlen minőségeszmény” jegyében küldte a lapot olvasóihoz. Első főszerkesztői Kulin Ferenc (1989-90), Reményi József Tamás (1990-91), Pályi András (1991) és Dérczy Péter (1991-94) voltak. A folyóirat mai arculatának főbb vonásait Oláh János 1994- es főszerkesztői megbízása után nyerte el. A lap karakterét megszabó elveket ő határozottan a nemzeti irodalom „őszinte hangütését” követő hűség és az addig tagadott értékek tudatosításának vonalaihoz igazította. A folyóiratot számos idősebb és fiatalabb író, történész s más tudósok által támogatott fórummá emelte, és remek szellemi műhelyt alakított ki körülötte. Ennek a műhelynek az otthonossága és perspektívája bölcsőként vonzotta a fiatalabbakat, s olyan alkotókat, szerkesztőket és könyves szakembereket ringatott a legkülönbözőbb támadásoktól sokszor rázkódó fedélzetén, mint például Csontos János, Erős Kinga, Molnár Krisztina, Mirtse Zsuzsa, Szentmártoni János, Bíró Gergely, Nagy Gábor, Mórocz Gábor, Réger Ádám, Kondor Péter, Zsiga Kristóf, Mezey Katalin, Rosonczy Ildikó, Kovács István, Lezsák Sándor, Árkossy István, Hóvári János, Szakály Sándor. Sok más, idősebb munkatárs és szerző pedig teljes mellszélességgel állt ki mindenkor a fiatalokért és a lap értékeiért. A Magyar Napló közössége a felsőoktatási intézményekben s a különböző találkozókon történt bemutatkozásokkor mindig a nagyobb család jelenlétének élményével hatott. Főszerkesztője a folyóirat újjáépített hajójának erősítő vitorláiként hozta létre a Magyar Napló Kiadót (1999), adott ki számos, a nemzeti tudományban, művészetben fontos könyvet, ezek körében Az év versei, Az év novellái sorozatot (2002), alapított könyvesboltot, segítette világra a folyóirat ikerlapját, az ismét igen sok írót, kutatót a lap körébe szólító Irodalmi Magazint (2012). A folyóirat szellemi körzetéből sarjadtak ki a Versmaraton - s a Költők futása - költészet napi, valamint a Hajózzon a magyar irodalommal! könyvheti programok is. „Az ügy, a népi irodalom iránti elkötelezettség tartotta meg a Magyar Naplót- emlékezett később Oláh János.- Az én érdemem csupán az, hogy kitartottam.” A folyóirat szerkesztőinek távcsövei Oláh János halála (2016) után is a magyar történelem, az adott társadalmi valóság és a nemzeti sors folyamatos figyelését tartották - szépirodalmi, kritikai, történeti, filmes, néprajzi, szociografikus s nyelvészeti tárgyú írások közlésével - elsőrangú feladatnak. A Magyar Napló - a könyvheti rendezvények során immár évről évre metaforából valóságossá is váló - hajójának fedélzetén a legmagasabb árbocra tűzött zászlón most is az emberi közösségek egyik legfontosabbjának ítélt nemzet fogalma áll. Főbb rovatai, az új alkotásokat tartalmazó Szemhatár, a művész- vagy tudósportrékat kinagyító, 15 és fél év alatt 180 műhelybeszélgetést közreadó Nyitott Műhely, a fontosabbnak tartott kortárs munkákat értékelő Könyvszemle, s a határon túli magyar és az egyetemes irodalomra is tekintő művek ennek a látószögéből mutatják meg egy-egy jelentős szigetét a magyar és az európai valóságnak. E zászló alatt ösztönöznek a létünket és a sorsunkat mérő iránytűk figyelmes használatára történelmi jelenünknek és művészetének értelmezésében, jól emlékezve még az „Ez az a hullámsír, / amiről hallgatunk” (Oláh János: Ahab kapitány sírversei') torz és keserű szellemi állapotára s korszakára. tarca VÁLSÁG nyár, és semmit nem hallok Gézáról, aztán váratlan megsűrűsödik a jelenléte, s létezését erőteljes mértékben hozza tudomásomra. Csönget, kopog, telefonoz, levelet ír. Az utóbbi időben postai küldeményekkel ajándékoz meg, melyek a dalait tartalmazzák. Géza ugyanis amatőr muzsikus. Magának zenélős fajta. Korunk modern embere így aposztrofálná őt: „vérbeli underground arc”. Azt szeretem legjobban Gézában, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a kor változásait. Nem halad semennyire. Nem tudom, egyáltalán tisztában van-e az idő múlásával, azzal, hogy már nem úgy mennek a dolgok, mint egykoron, de voltaképp ez mindegy is. Szeretem, amikor beszél. Mondja nézeteit, terveit. Lobog. Ilyenkor kávéval kíná-BEMUTATOM GÉZÁT Pozsonyi Ádám lom, hogy tovább maradjon, tovább mondja, tovább tartson az élmény. Most legutóbb is felkeresett, s hozta együttesének új hangkazettáját. A dalokat ő maga írja, otthon rögzítik a konyhában mikrofonnal, fénymásol hozzá borítót, majd filctoll, cellux teszi fel a műre a koronát. S mindez most itt van az én kezemben!- Nem keressük a média kegyeit - jelenti ki Géza, s cukrot kér.- Felléptek néha? - kérdem.- Nem - így ő. - Nem óhajtunk keveredni a kommersz, buta tömegkultúrával. Mi egy underground zenekar vagyunk.- Másolod másnak is? Hirdeted?- Nem - ingatja a fejét Géza. - Az megalkuvás lenne. Azzal kiissza a csészét, s megy a dolgára. Tegnap ismét felhívott.- Szólópályára léptem - újságolta. Már készítem is a cukrot s a feketét. Könczey Elemér karikatúrája Géza olyan ember, aki fölötte áll az emberi gyarlóságoknak. Géza harmincöt éves, és foglalkozására nézve anyja tartja el. Apja külön él tőlük. Néhanapján pénzt is küld. Küldene gyakrabban is, de ehhez hozzátartozna, hogy Géza hébe-hóba benézzen hozzá. Géza nem tesz ilyet.- Utálom az alakoskodást! - jelenti ki. - Undorító dolog! Gézával remekül el lehet beszélgetni. A 80-as évek kísérleti gitárzenekarainak basszushangszínei vagy a bizánci diplomácia módszereinek továbbélése a sztálini hatalmi struktúrában olyan témakör, amelylyel hajnalig izgalomban lehet tartani.- Az emberek önzők! - állapítja meg néha teljesen váratlanul. Mutatóujját ilyenkor vádlón a magasba emeli, majd így folytatja: - Mindenki a haszonért tülekszik! Hangjában érezhetően megvetés bujkál. Felsóhajtok, mert előre tudom, most mi következik.- Vannak, akik azért lépnek színpadra, legyen az irodalom, vagy akár zene, mert el akarnak érni valamit. Mert azt akarják, hogy beszéljenek róluk. Sikert- akarnak! Holott a művészet célja maga az élmény! Tudom jól, ez nekem szól. Géza szomjúhozik az igazságra.- Miért akarja korlátozni az egyik ember a másik szabadságát? - tette fel nekem egyszer a kérdést, miközben anyja megkérte, hogy ha már nem csinál semmit, legalább menjen át a másik szobába, s hagyja őt takarítani. Géza segít. Bátyja régi cipőit odaadta egy suhancnak, akivel véletlenül ismerkedett össze.- Szörnyű gyerekkora volt - szólt magyarázatképp anyjának, mikor az számon kérte tőle különös cselekedetét. - Az apja alkoholista, és nemsokára ő is az lesz - tette még hozzá mint enyhítő körülményt.- A fogyasztói társadalom elbutítja az embereket. A televíziós sorozatok szellemi rágógumik a mentális tespedtség elleplezésére - magyarázta anyjának, aki kilenc óra munka után fáradtan lerogyott egy fotelbe, és bambán meredt a képernyőre. Egy darabig nem találkoztam Gézával. Hónapok is elteltek, míg végre egy közös ismerősünk révén hírt kaptam felőle.- Állítólag dolgozik... - súgta az illető olyan hangsúllyal, mint aki maga sem igazán hiszi a hallottakat.- Nocsak, nocsak, nocsak - morfondíroztam magamban, s éreztem, amint bensőmet elönti a bizakodás. Hová is lenne a világ, ha még a bizalom is végképp kiveszne az emberekből? Megjegyzem, Géza valójában nem is Géza, hanem Levente, de ad egy, a Géza jobban hangzik, tárcába, rövid kis szöszszenetbe szerintem jobban passzol (van ennek a névnek, ennek a Gézának valami álmosítóan polgári kisugárzása, van benne valami fotelben üldögélős, zörögve újságot forgatós, térden kockás plédet pihentetős mellékzönge), ad kettő, karakterszámban a Géza kevesebbet nyom, s az embernek ilyesmire is ügyelnie kell. Géza néha feltűnik az életemben. Negyed-, félévente. Van, hogy eltelik az egész KMTb aBaaaaaaan aaaaaaaaaH aaaBaaaaaaa IRODALMI KULTURÁLIS MELLÉKLET Főszerkesztő: Szentmártoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató: Demeter Szilárd • Szerkesztőség Bonczidai Éva (felelős szerkesztő), Farkas Wellmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma E mail: szerkesztosegnkmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., Ili, emelet 21. 2018. augusztus J
