Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-11 / 186. szám
2018. AUGUSZTUS 11., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP g A két ökör éjfélkor került a nyársra, porhanyós és ritka ízletes részét a közönség tegnap délután megette Fotó: Makovics Kornél HkeBQlQt9n.hU Elkezdődött Bonyhádon a Tarkamarha Fesztivál ízletes áldozatok Fél kettőre csontig lesoványodott az a két ökör, amelyet nyársra húztak a XVIII. Tarkamarha Fesztiválon, Bonyhádon. Pontosabban az egyenként négyszáz kilós jószágok jelentős, porhanyós és ritka ízletes részét a közönség megette. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu BONYHÁD A móri ökörsütő, Gárdonyi Ferenc és csapata az ízesítés és alufóliába tekerés után tizenkét órán át sütötték az ökröket. Emellett négyszáz főre készült igen ízletes gulyás is. Az adagok száma az elmúlt években a rendezvény népszerűségével együtt folyamatosan nőtt. Mint azt dr. Füller Imrétől, a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a fesztivál tulajdonképpen a korábbi állategészségügyi tanácskozásokból nőtt ki. Elmondta, hogy a rendszerváltás előtt többször tartottak szakmai fórumokat, aztán ezek abbamaradtak, és érződött a hiányuk. Huszonhárom évvel ezelőtt Kakasdon rendeztek újra állattenyésztési és állategészségügyi tanácskozást, ennek a színhelye lett aztán Bonyhád. A város ráadásul szeretett volna egy rá jellemző, színvonalas fesztivált, és mert Bonyhádot a magyar tarka, azaz leánykori nevén bonyhádi piros tarka tette ismerté, a tanácskozás országos agrárfórummá, kulturális és szabadidős programokkal színesített Tarkamarha Fesztivállá érett. Ami nem változott, hogy az első napi tanácskozáson az állattenyésztés és -egészségügyi témák kerülnek terítékre. A megbeszélés súlyát jól mutatja, hogy minden alkalommal magas szinten képviselteti magát a szaktárca. Most dr. Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes-államtitkár beszélt az állattenyésztés megerősítését segítő kormányzati intézkedésekről. Hangsúlyos volt az előadásban a Közös Agrárpiaci Reform, és az elsősorban a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének tagjaiból álló közönség képet kapott arról, hogy az agrártámogatásokra milyen hatással lehet például a migráció vagy a Brexit. Hollósi Dávid, a Takarék Agrár Igazgatóság vezetője arra világított rá, hogy nagyon jól érzékelhetően nyílik az agrárolló a növénytermesztés javára, ez pedig nem szerencsés. Horváth József mérnöktanár pedig abszolút szakmai előadásában a szaporodásbiológiai problémák aktuális kérdéseivel, válaszaival foglalkozott. Görbe út Wessely Gábor szerkesztoseg@mediaworks.hu Azt mondja Z. úr, hogy ő mindent tud ezekről. De bővebben majd akkor fejti ki, ha kiszállunk a kocsiból. Anynyit azért elárul, hogy ezek máf több üzletét tönkretették. Még a legálisakat is. Hiába intézte az egyiket skype-on, a másikat viberen, a harmadikat utcai telefonfülkéből. A digitális titkosítás lófüttyöt sem ér. Ezek már Angela Merkelt és a római pápát is lehallgatták. De vice versa működik a buli. Ezek mindenkire gyanakszanak, mindenkit, mindenki ellen hangolnak. Például az oroszok és az amerikaiak is versengenek a technikai fejlesztések terén. Ha lesz harmadik világháború, azt nem a fegyverek döntik majd el, hanem az, hogy ki tudja használhatatlanná tenni a másik informati-Ha lesz harmadik világháború, azt nem a fegyverek döntik majd el kai eszközeit, vezérlő rendszerét, kommunikációját. Először használhatatlanná tenni, aztán átvenni az irányítását. Beállunk a parkolóba. Kiszállunk. Z. úr figyeli, hogy ki figyeli. Akadnak gyanús figurák. Egy nagymamának látszó nő dohányzik egy második emeleti erkélyen... Felszólít Z. úr, hogy hagyjuk a mobilokat az autóban. Úgy néz rám, mint aki az univerzum minden titkát ismeri. Ugye nem is sejtettem, hogy az okostelefonok kikapcsolt állapotban is alkalmasak a lehallgatásra? De sejtettem, mert az egyik rokonom veje ilyen helyen dolgozik. Mesélt pár sztorit a srác, aztán megnyugtatott, hogy aki nem jár görbe utakon, annak nincs mitől tartania. Erre Z. úr közelebb hajol, és bizalmasan megkérdezi: „Mit tekintenek ezek görbe útnak?”. Az építőiparban súlyos a helyzet TOLNA MEGYE - A nyári, június 18. és július ó. között zajló országos munkaügyi ellenőrzési akció során vizsgált 1037 munkáltató nyolcvan százalékánál és az ellenőrzött 3119 munkavállaló hetvenkét százalékánál találtak szabálytalanságot az ellenőrök. A legtöbb problémás eset az építőiparban volt, jellemzően a feketefoglalkoztatás miatt - számolt be róla az MTI, a Pénzügyminisztérium munkaügyi főosztályának tájékoztatása alapján. Felhívták a figyelmet Tolna megye helyzetére, ahol valamennyi, az építőiparban ellenőrzött munkavállaló esetében megállapították a szakemberek, hogy bejelentés, illetve munkaszerződés nélkül foglalkoztatták őket. Az ellenőrzésnek nem volt kiemelt ágazati területe, a nyári szezon miatt azonban nagyobb figyelmet kapott az építőipar, a kereskedelem és a vendéglátás. Elsősorban a munkavállalók jogviszonyának rendezettségét vizsgálták, illetve azt, hogy megtörtént-e a minimálbér és garantált bérminimum emelése. TEOL Amíg bármilyen tünete van, nem vihető közösségbe a gyerek, diétára, pihenésre van szüksége Hasmenéssel, hányással járó vírus terjed TOLNA MEGYE Egyre több a beteg gyerek, aki hasmenéssel, hányással, lázzal, hőemelkedéssel járó tünetekkel kerül a háziorvoshoz. Dr. Gonda Mária szekszárdi gyermekorvos elmondta, nyáron nem ritkák a felsorolt tünetek, melyek mögött vírusfertőzés húzódik meg. Bárhol össze lehet szedni a betegséget. A mértéke attól függ, kinek mennyire gyenge az immunrendszere, illetve maga a fertőzés milyen erősségű. Van, akinél csak hasfájás jelentkezik kisebb hőemelkedéssel, van, akinél hányingerrel, hasfájással, esetleg hányással, erős lázzal - ismertette a szakember. Dr. Gonda Mária azt is elmondta, ilyenkor a legfontosabb teendő, hogy hűvös szobában pihenjen a beteg, minél több folyadékot igyon, ami lehet limonádé, gyümölcstea, gyümölcslé. A betegség első huszonnégy órájában csak a folyadékot pótolják, így tehermentesül a gyomor. Ha már nem hány, nincs hányingere a betegnek, akkor jöhet a ropi, alma babapiskótával, banán, főtt krumpli. A következő nap, ha már összeálló a széklet, akkor szárazabb húst (csirkemellet sütve) is ehet, esetleg tészta is szóba jöhet. Nagyon fontos a bélflóra támogatása hasmenésnél, erre kiváló probiotikumok vannak, melyek az immunrendszert is erősítik. A boltban kapható joghurtok betegség esetén nem elég hatékonyak. Maga a vírusos betegség lefolyása kisebb fertőzésnél általában 2-3 nap, míg súlyosabb esetben akár egy hétig is eltarthat. Fontos hangsúlyozni, hogy Egyre több a hasmenéses beteg a gyerekorvosnál Fotó: TN a vírusos, hasmenéses beteget célszerű elkülöníteni még családon belül is. Természetesen az szóba sem jöhet - enyhébb esetben sem - hogy bölcsődébe, óvodába vagy bármilyen eseményre, zsúrra, strandra vigyük, amíg bármilyen tünete - híg széklet, hőemelkedés - van még. A gyermekorvos szerint aki így tesz, az nagyon felelőtlen, mert nemcsak a többi gyereket sodorja veszélybe, de a sajátját is azzal, hogy a gyengébb lefolyású betegségéből akár súlyosabb is lehet. Ki kell pihenni a fertőzést. M. I. Födi 15 napos, 2 sze Ijzotikus nyara Az SMS kódokat keresse HÉTFŐN a lapban! Játsszon velünk 5 napig, küldje be naponta az 5 karakterű kódot SMS-ben a +3630/344 4421 (alapdíjas) telefonszámra és nyerjen minden nap értékes nyereményeket vagy a fődíjat! 1 I HIRDETÉS Tolnai Népújság www.teol.hu