Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)

2018-08-01 / 177. szám

14 SPORT 2018. AUGUSZTUS 1., SZERDA HÍREK Kondás Elemér és a Kisvárda útjai különváltak LABDARÚGÁS Hétfő este kö­zös megegyezéssel szerző­dést bontott az élvonalban szereplő Kisvárda és a csa­pat vezetőedzője, Kondás Elemér. Indoklásként a klub a gyenge szezonrajtot nevez­te meg, illetve, hogy más ha­bitusú, személyiségű és más munkamódszerrel dolgozó edzőre van szüksége az NB I abszolút újoncának. A Kisvár­da a Vidi (0-4) és a Bp. Hon­véd elleni vereségével (0- 4) sereghajtó helyről várja a folytatást. B. S. A közel háromezer tesztből mindegyik negatív lett KERÉKPÁR Mágnesszkenne­­res technikával és röntgen­­sugarakkal végzett teszteket a nemzetközi szövetség (UCI) a vasárnap véget ért Tour de France-on annak érdekében, hogy kiszűrjék az esetleges csalókat, akik a vázba épített motorral akarnak előnyt sze­rezni. Mind a 2852 motorel­lenőrzés negatív lett. A sza­kaszgyőztesek és az adott napon összetettben vezető kerékpárját minden alkalom­mal ellenőrizték. B. S. Húsz évig nem Camp Nou lenne a Camp Nou? LABDARÚGÁS Az FC Barcelo­na 2019 nyarától húsz évre eladná a Camp Nou névhasz­nálati jogát. A klub amerikai és ázsiai vállalatokkal tár­gyal, a vezetőség reményei szerint erre az időszakra 300 millió euróért nevezhetik át a legendás arénát. A befolyt összeget stadionfelújításra fordítanák, amiben a befoga­dóképesség 99.354-ről 105 ezer nézőre történő növelése is szerepelne. B. S. Minden hazai jegy elkelt az Újpest El-mérkőzésére LABDARÚGÁS Két nappal a mérkőzés előtt a hazai szur­kolóknak fenntartott összes jegy gazdára talált az Újpest Sevilla elleni hazai Európaúi­­ga-selejtezőjére, ami azt jelen­ti, hogy legalább 9700-an te­kinthetik meg a helyszínen a találkozót. Az Újpest csütörtö­kön 21 órától fogadja a spa­nyolokat, akik 4-0-s előnnyel érkeznek a budapesti vissza­vágóra. B. S. Litauszki Róbert ujpestfc.hu Benépesült a Duna holtága a hétvégén Fadd-Domboriban, a fiatal reménységek hajóba ültek, lapátot fogtak és versenyeztek. Galéria: teol.hu Fotók: Molnár Gyula A két nap alatt közel 1700 gyerek állt rajthoz a bajnokságban A jövő bajnokai eveztek a holtágon Domboriban Fadd-Domboriban rendezték meg az idei év legnagyobb hazai seregszemléjét, a gyermek és kölyök magyar bajnokságot és Kolonics György Emlékversenyt. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu KAJAK-KENU Közel 1700 gye­rek állt rajthoz, a leendő él­versenyzők ideális körülmé­nyek között vívták meg vízi csatáikat. „Fantasztikus volt látni, hogy milyen nagyot lé­pett előre a sportág - nyilat­kozta Schmidt Gábor, a szö­vetség elnöke. - Ebben az év­ben tovább bővült a létszám, ez egyértelműen dicséri az utánpótlásedzők kiváló mun­káját. Úgy érzem, hogy a fad­­di pálya nagy visszatérése volt ez. Külön köszönöm az Atom­erőmű Sportegyesületnek, Be­­decs Ferencnek és Boros Ger­gőnek, akik igazi házigazda­ként segítették a klubokat.” MEGYEI EGYESÜLETEK DÖN­TŐS EREDMÉNYEI. GYERMEK, U10. LÁNYOK. MK1 2000 m: 13. Acélos Hanna Glória (Szek­­szárd). U10-U11. MK2 2000 m: 5. Bajusz Lídia Sára, Egri Panna (Tolna), ...9. Frast Lil­la, Csapó-Kun Réka (ASE), ...11. Balogh Zille, Takács An­na Jázmin (Szekszárd), ...16. Németh Tamara, Kopfer Mé­­tisz Médea (ASE). MK1 2000 m: 4. Juhász Tamara (Szek­szárd), ...11. Prókai Boglárka (ASE). MK14x300 m: 2. Né­meth Tamara, Frast Lilla, Csa­pó-Kun Réka, Prókai Boglárka (ASE), ...4. Acélos Hanna Gló­ria, Balogh Zille, Juhász Tama­ra, Takács Anna Jázmin (Szek­szárd). U12. MK12000 m: 8. Buri Petra (Tolna), ...19. Ador­ján Angéla (ASE), ...21. Szabó Kitti (ASE). MK2 2000 m: 10. A hajó sem magától siklik rá a vízre, oda kell juttatni azt Amíg a fiatal kenusok (és kajakosok) a vizet... ...addig az érdeklődők a partot vették birtokba Kenuslegenda KOLONICS GYÖRGY kétszeres olimpiai, tizenötszörös világ- és háromszoros Európa-baj­­nok kenus. Horváth Csabával évekig uralták a páros szá­mokat, összesen 11 vb-címet szereztek. „Kolo” 1999-től az egyéni számokra koncentrált, 2000-ben Sydney-ben olim­pia címet nyert 500 méte­ren Négy évvel később, 2003- ban tért vissza a páros szá­mokhoz, a paksi Kozmann Györggyel az oldalán. 2008- ban, 36 évesen edzés közben hunyt el. Kiss Léna, Molnár Mira (Szek­szárd). FIÚK. U10. KI 2000 m: 8. Schein Dániel (Szekszárd), ...16. Mózes Bálint (Szekszárd). U12. MK2 2000 m: 6. Török Bertalan, Debreceni Áron (Tolna), ...15. Wusching Mik­lós, Konyár Márk (Tolna), ...17. Havel Botond, Balogh Zétény (Szekszárd). MK1 2000 m: 3. Mészáros Hunor (Szekszárd). U10-U11. MK2 2000 m: 10. Bercsényi Bence József, Bod­nár Bálint (Szekszárd). MTC4 2000 m: 1. Pálfalvi Viktor, Frast Medárd, Nagy Tibor So­ma, Mácsik Attila (ASE), ...13. Bedecs Tamás, Kóti Szabolcs, Filléri Fábió, Pálfi Tibor (ASE). MK1 4x300 m: 2. Bercsé­nyi Bence József, Bodnár Bá­lint, Mózes Bálint, Schein Dá­niel (Szekszárd). MK1 vegyes 4x300 m: 3. Balogh Zétény, Havel Botond, Kiss Léna, Mol­nár Mira (Szekszárd). MK1 ve­gyes 4x300 m: 2. Török Berta­lan, Debreceni Áron, Buri Pet­ra, Bajusz Lídia Sára (Tolna). KÖLYÖK, U13. LÁNYOK. KI 3x200 m: 2. Mácsik Kriszti­na, Kelemen Bettina Mária, Adorján Angéla (ASE). KI 2000 m: 6. Vígh Viven (Szek­szárd), ...18. Kelemen Betti­na Mária (ASE), ...21. Richter Evelin (ASE). MK1 2000 m: 18. Priger Anna (Szekszárd). Fiúk. Cl 3x200 m: 3. Né­meth András Áron, Németh Bálint, Szinger Milán (ASE), ...5. Frast Medárd, Lőjek Le­ * 3 vente, Pálfalvi Viktor (ASE). KI 3x200 m: 3. Jávor Bence, Némedi Lőrinc Ádám, Visnyei Gergely (Szekszárd). U14. Lá­nyok. K-l 1000 m: 8. Kertész Gréta (ASE). K2 1000 m: 5. Tillman Zsófia, Haiszer Anna Liza (Tolna). KI 3x200 m: 2. Kapuvári Fanni, Haiszer An­na Liza, Tillman Zsófia (Tol­na). B döntő: 1. Kertész Gréta, Ottófi Lili, Strobl Adél (ASE). K2 2000 m: 4. Haiszer An­na Liza, Tillman Zsófia (Tol­na), ...11. Strobl Adél, Ottófi Lili Éva (ASE). ...15. Buri Ka­ta, Kapuvári Fanni (Tolna). KI 2000 m: 6. Kertész Gréta (ASE), ...15. Márcz Kata (Szek­szárd), ...23. Fábián Viktória (Szekszárd). FIÚK. U13. MK1 2000 m: ló. Visnyei Gergely (Szekszárd). ...26. 9 Falus Hu­nor (Szekszárd). MK1 2000 m: 8. Pajor Máté (Szekszárd). PC2 2000 m: 7. Németh Bá­lint, Lojtek Levente (ASE). C-l 2000 m: 3. Juhász István Dá­vid (ASE), ...19. Németh And­rás Aron (ASE). K2 2000 m: 3. Jávor Bence, Némedi Lő­rinc Ádám (Szekszárd), ...7. Takács Zsombor Péter, Kerner Ákos Simon (Tolna). U14. C-l 1000 m: 7. Juhász István Dá­vid (ASE). KI 3x200 m: 7. An­tal Erik, Kroneraff Bálint Bo­tond, Turgonyi Olivér (Szek­szárd). KI 2000 m: 8. Wus­ching Péter (Tolna). U13-U14. K4 2000 m: 8. Bartos Benett, Kroneraff Bálint Botond, An­tal Erik, Turgonyi Olivér (Szekszárd).

Next

/
Thumbnails
Contents