Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)

2018-08-09 / 184. szám

2018. AUGUSZTUS 9., CSÜTÖRTÖK Andreas Koch (balról) folyamatosan új magyar szavakat, kifejezéseket tanul Fotó: Mártonfai Dénes Megfogadták, hogy Magyarországot hazájuknak tekintik Rendkívüli, nem mindennapi felemelő pillanat tanúi vol­tak azok, akik kedden részt vettek a Jako Fémárugyár Kft. két ügyvezetője, Joa­chim és Andreas Koch ünne­pélyes állampolgársági es­küjén. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu SZEKSZARD A Himnusz, a fo­gadalomtétel és a jegyzőkönyv aláírása után Ács Rezső polgár­­mester köszöntötte a két új ma­gyar állampolgárt, akik régóta itt élnek közöttünk, és segítik a várost a különböző rendezvé­nyek megtartásában. A város­vezető megjegyezte, a két férfi a magyar nemzet részévé vált. A köztársasági elnök állampol­gárság megadásáról szóló dön­tését követően, a honosítási ok­irat kiállításával, a fogadalom­tétellel és a jegyzőkönyv alá­írásával megpecsételték azt, amit az elmúlt években tet­tek az országért, Szekszárdért. A testvérpár édesapjának ma­gyar gyökerei vannak. Andre­as Koch elmondta, hogy kis­gyerekként sokszor nyaralt a Balatonnál, így egyszerre né­met és magyar szív is dobog benne. 2004 óta dolgozik Szek­­szárdon, abban az évben csatlakozott a cégvezetéshez. 2008-ban született kisfia, Koch Benja­min Levente, majd 2013-ban kislánya Koch Leoni Panna.- A tesómmal es­te beszéltük, hogy életünk egyik legfontosabb pil­lanatához érkeztünk a magyar állampolgársági esküvel - nyi­latkozta Andreas Koch. - Meg­ható és felemelő pillanatként éltük meg, köszönettel tarto­zunk mindenkinek, aki eljött, s a keddi napon is együtt él­tük meg az összetartozás érzé­sét. A Szózat és a pezsgős koc­cintás után sokan gratuláltak, büszkék vagyunk, hogy ma­gyar állampolgárok is lettünk. Andreas Koch elmondá­sa szerint a cégnél nem csak üres jelszó a közösségi érzés erősítése.- Egyetlen cég sem működ­het csupán azért, és nem lehet csak az a feladata, hogy termeljen, nyere­séggel dolgozzon. Szociális és társa­dalmi felelősséget is vállalnunk kell, szívesen támoga­tunk minden, a kö­zösségnek hasznot hajtó ügyet - közölte Andreas Koch. - Jó példa erre a családi napunk, amely illeszkedik a cég filozó­fiájához: a Jako egy család által vezetett vállalkozás, ahol lelki­­ismeretesen kell dolgozni, vi­szont a közös vidámság és szó­rakozás is fontos szerepet ját­szik. Erősíteni szeretnénk a munkatársak közti közösségi érzést, melyet szerintünk a leg­jobban lazább körülmények kö­zött lehet megvalósítani. 2016- ban tartottuk az első ilyen jel­legű rendezvényünket, akkor a cég területén különböző szó­rakoztató programok mellett a vendégek üzemlátogatás során megismerhették családtagjaik munkahelyét. Az ügyvezető elmondása szerint folyamatosan tanulja a magyar nyelvet azért, hogy minél hamarabb itthon érez­ze magát.- Mindennap megpróbálok új szavakat, kifejezéseket elsa­játítani - ismertette Andreas Koch. - El kell ismerni, vannak még hibák a beszédemben, de engem nem zavarnak. Fontos, hogy a munkatársakkal ma­gyarul tartjuk az értekezlete­ket. Eddig még senki nem pa­naszkodott, hogy nem érti, mi hangzott el. Magyarul tartják a Jako Kft.-nél az értekezle­teket is MEGYEI KORKÉP Pont jó Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnanepujsag.hu Aggodalmaskodó típus a feleségem. De én száműztem az életünkből a mondva csinált problémákat. Van egy nagyon jó válaszom a rosszat sejtő kérdéseire; így hangzik: pont jó. Azelőtt ugyanis a párbeszédek a követke­zőképpen zajlottak nálunk: - Nem túl forró a leves? - Nem. - Szóval elhűlt? Közbenső, ideális megoldás nem létezett. De megérkezett a „pont jó”, ami kizárta a további problémafelve­tés lehetőségét. Picit szenvedett miatta a hitves, aztán belát­ta, hogy nincs kiút a rettenetek rengetegébe: ami pont jó, az pont jó. Nem azért nem tűzforró, mert jéghideg. Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy a nagyvilág­ban is terjed egyfajta pont jó A divattervezők is pont jó megoldá­sokat kínálnak életérzés. A svédek piacra dob­ták az úgynevezett lagom típu­sú (kellemes egyensúly). Bizo­nyára elunták, hogy a száraz és zsíros, a fehér és a csoki­­barna bőr antagonisztikus el­lentétét próbálják elsimítani. A minden típusra kiválóan alkalmas pont jó krém verhetetlen. A divattervezők is pont jó megoldásokat kínálnak. Nagy­anyáink el nem tudták volna képzelni, hogy nadrágot vegye­nek fel. Ma meg az uraknak ajánlott szoknyaszerű kreációk­nál tartunk. Melyek a hölgyeknek is pont jók. Van azonban egy angol úr, aki nincs jól. Adam Ledner bul­várlapok hősévé vált. Kómába esett, aztán magához tért, de közben a felesége megtalálta a telefonján a szeretője SMS-eit, s most válni készül. Neki most pont nem jó... NYARALÁSNÁL IS JÓL JÖN! NE MONDJON LE KEDVENC MEGYEI NAPILAPJÁRÓL A NYARALÁS ALATT! Kérje a lap átirányítását és mi pedig megpróbáljuk eljuttatni Önnek mindenhová*. Ha pedig külföldre vagy messzire utazik, lepje meg a lappal barátait, ismerőseit! Nyaralása alatt irányítsa át hozzájuk vagy segítse lapjával az egyik Önhöz közeli kórházat, idősek otthonát! *A pontos átirányítási területekről érdeklődjön kollégáinknál a 06-46-99£&OOás telefonszámon. Az átirányítási igényt a kezdő időpont előtt minimum 5 munkanappal kérjük jelezni. HIRDETÉS SE® NYÁRI NYEREMENYESO - ŐSZI AUSZTRIA! Játsszon az értékes nyereményekért! 2 fő részére szóló, 7 éjszakás, félpanziós ellátás az ausztriai Lifthotelbe***, a Kitzbüheli Alpokba 30 000 Ft értékű INTERSPORT utalvány 15 000 Ft értékű INTERSPORT utalvány www.csupasport.hu

Next

/
Thumbnails
Contents