Tolnai Népújság, 2018. július (29. évfolyam, 151-173. szám)
2018-07-07 / 156. szám
12 TÖRTÉNELEM 2018. JULIUS 7., SZOMBAT HÍREK A magyar diadal titka a reflexíj és a nomád harcmodor volt Százötven éves a MÁV VAS A Magyar Királyi Államvasutak, a MÁV jogelődje 1868. július 1-jén kezdte meg a működését. Az első magyar, Pest és Vác közötti vasútvonalat még 1846 júliusában nyitották meg, az akkor épült vonalakat még nagyrészt magántársaságok építették és birtokolták az állam pénzügyi gondjai miatt. A vasútfejlesztést 1867-ben, a kiegyezés évében tették kormányzati feladattá. MW Bélyegek Semmelweisről Magyar és külföldi bélyegeken mutatja be a kétszáz éve született világhírű magyar orvos, Semmelweis Ignác életét és korát a budapesti Bélyegmúzeum. Az „anyák megmentőjéről” szóló tárlaton felvonultatják az őt támogató és bíráló orvosokat megjelenítő bélyegeket is. A kiállítást a Semmelweis Egyetem archívumának anyagai is gazdagítják. BDA Új világörökségi helyszínek A németországi Naumburg gótikus katedrálisát, a spanyolországi Medina Azaharát, a hajdani Córdobai Kalifátus székhelyét, az olasz Ivrea város Olivetti-féle iparnegyedét, japán és koreai keresztény helyszíneket, egy grönlandi eszkimó vadászterületet és több más régészeti emléket is felvett a világörökségi listára az UNESCO. MW A Vallásszabadság Háza Kolozsvárott Ma avatják fel a Vallásszabadság Házát Kolozsvár második legrégebbi polgári házában, az egykori Magyar utcában. A középkori épület felújítását szinte teljes egészében a magyar állam fedezte. Az avatás a vallásszabadságot a világon elsőként törvénybe foglaló 1568-as tordai országgyűlési határozat jubileumi évének a kiemelkedő eseménye. MW Régészeti tanösvényt avattak Régészeti örökségi tanösvényt avatnak a mai Kelta ünnepen a Soproni-hegységben található Várhelyen. A közel két kilométeres ösvény feliratokkal, képekkel és rajzokkal ismerteti meg a látogatókat a hegység vaskori régészeti tájaival. MW Bezárták a főpályaudvart NÁNDORFEHÉRVÁR Végleg bezárták a belgrádi főpályaudvart, múzeum lesz a 134 éves műemlékből. MW Amikor legyőztük Európát 1111 éve fejeződött be a sorsfordító pozsonyi csata, amelyben a korabeli Európa legnagyobb hadserege támadt őseinkre. A nagy túlerőben lévő ellenséget a magyarok megsemmisítették, a győzelem pedig végkép megszilárdította a magyarság helyzetét a Kárpát-medencében. Idegen hatalmak katonái ezután több mint száz évig nem léptek magyar földre. Pataki Tamás szerkesztoseg@mediaworks.hu ÉVFORDULÓ Bár a magyar história egyik legfontosabb ütközetéről van szó, és egyes krónikás hagyományok szerint Árpád fejedelem is a pozsonyi csatában esett el, a magyar történetírás sohasem kezelte fontosságához mérten méltó helyen a diadalt, nemzeti emlékezetünkben sem maradt fenn kiemelt eseményként a hadjárat. Pedig 907-ben a két legerősebb európai hatalom, Gyermek Lajos keleti frank király - akinek nevében Hatto mainzi érsek kormányzott - és Liutpold bajor őrgróf fogott össze, hogy kiűzze a magyarokat a Dunántúlról, és ha lehet, meg is semmisítse őket. Noha a pápa és a német egyház is segítette őket, és becslések szerint Ennsburgban 907 júniusában mintegy százezer katona gyűlt össze, hogy egy krónika szerint kiirtsák a magyarokat. De Pozsony alatt eldőlt, hogy a magyarság nem juthat az avarok sorsára, akiknek fejedelemségét Nagy Károly frank uralkodó hadjáratai kényszerítették térdre. Az összecsapás során a honfoglaló magyarok döntő győzelmet arattak Liutpold bajor őrgróf seregei felett, aki Pannóniát akarta visszahódítani a magyar törzsszövetségtől, ám a pozsonyi diadallal immár az egész korabeli Európa számára világossá vált: a magyarság tartósan megvetette lábát a Kárpát-medencében, a törzsszövetség hódításait sikeresen megvédték és a nyugati határokat is bebetonozták. Tőrbe csalt vezér Mindehhez tudni kell, hogy a magyar honfoglalás nem csupán egy év alatt történt, 896-ban, hanem évekig tartott, és több hadjáratot vezettek a magyar törzsek, hogy részenként elfoglalják a Kárpát-medence területeit. Kurszán vezér 900 körül kebelezte be Pannóniát, tehát a mai Dunántúlt, és a nyugati gyepűsávot egészen Ostmark - a mai Alsó-Ausztria - területére tolta ki. Mindezt megtehették, hiszen Arnulf keleti frank király - Gyermek Lajos édesapja - szövetségben állt a magyarokkal; ám 899-ben meghalt, és a keleti frankok politikája is megváltozott. Programmá vált, hogy meg kell Toppantani a magyarok növekvő erejét, és meg kell akadályozni, hogy egy új hatalom jöjjön létre keleti határaiknál. Ezért Kurszán vezért 904- ben a bajorok tőrbe csalták és meggyilkolták - pedig a szövetség megújításának csalárd Hagyományőrző íjászok a pozsonyi csata emlékére rendezett Nyílzáporon az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban Fotó: MTI ígéretével hívták el tárgyalni. És volt is mitől félniük, hiszen a magyarok eltüntették Európa térképéről a Morva Fejedelemséget, a mai Észak-Olaszország területéig jártak el portyázni és folyamatosan harcoltak a kisebb bajor hadseregekkel. Ha elfogadták, ha nem, egy új erőközpont jelent meg Európa keleti felében. Gyermek Lajos király környezete a sorozatos vereségek miatt úgy döntött, hogy végkép leszámolnak a keleti betolakodókkal, ezért 907. június 17-én az Enns térségében gyűjtötték össze hadaikat, majd elindultak a korabeli Brezalauspurc (Pozsony) irányába. Aventinus krónikája szerint a Duna déli partján Tehotmár salzburgi érsek, az északi parton pedig Luitpold határőrgróf vezetett egy-egy hadsereget, a dunai hajóhadat pedig Sighard vezette. A hadseregek vakmerő előrenyomulása után Pozsony térségében kétszer ütköztek meg a magyarokkal. Először július 4-én a Duna déli, másodszor pedig 5-én a folyó északi partján felvonuló támadókat, majd ezután a hajóhadat tették tönkre tüzes nyilaikkal a magyarok. A három napon át, vérben és viharban vívott csata a magyarok győzelmével zárult. A csatában elhunyt Luitpold gróf, Tehotmár érsek és rengeteg egyházi, világi előkelő is, a bajor nemesség nagy része holtan maradt a csatatéren. A történészek szerint nagyjából húszezer fős magyar hadsereggel kell számolni, ám ez a létszám nem az állandóan fegyverben tartott katonaságot jelenti - tehát a fejedelem fegyveres kíséretét, a legelitebb harcosokat és a törzsek állandó haderejét -, hanem a teljes mozgósított hadsereget. Más becslések szerint akár negyvenezer fős is lehetett a teljes magyar hadsereg, mindenesetre a források azt is valószínűsítik, hogy a betolakodó frank-bajor hadsereg ennél jóval nagyobb létszámú volt. A pozsonyi győzelem azt is bizonyítja, hogy jól működött a korabeli magyar hírszerzés, hiszen Gyermek Lajos király a júniusi éves hadi mustra időpontjára időzítette a hadjáratot, hogy a magyar előőrsök ne fogjanak gyanút, és higygyék azt, hogy csak a szokásos hadseregmozgások zajlanak, egyáltalán nem támadó szándékkal. Mégis, amikor keletre indult a frank-bajor hadsereg, a magyar kémek idejekorán értesíteni tudták a fejedelmi központot a készülő nagy támadásról, és rekordidő alatt gyűlt össze a törzsszövetség haderejének színe-java a nyugati határon. Óriási veszteségek A pozsonyi csatáról kevés feljegyzés és forrás maradt fenn, de ez is elég ahhoz, hogy nagyjából rekonstruáljuk a történetét. A legrészletesebben Johannes Aventinus (1477-1534) humanista, a bajor választófejedelem hivatásos történetírója Bajor krónikája szól a csatáról, aki korabeli forrásokat is felhasznált, valószínűleg, hogy sok olyan művet is, amelyek azóta elvesztek. A korabeli Sváb és a Salzburgi Évkönyvek is hírt adnak a csatáról - bár igen röviden, a csata jelentőségét elhallgatva szólnak az eseményekről. Éppen ezért igen beszédesek. A hallgatásra volt is okuk bőven, ugyanis a keleti frankbajor hadsereget csaknem teljesen megsemmisítette a magyar törzsszövetség hadereje, a nemesek és egyházi méltóságok zöme is meghalt a csatában: „907. A bajorok egész seregét megsemmisítették a magyarok” - így a sváb évkönyv; a salzburgi ehhez képest megjegyzi, hogy nagyon szerencsétlen kimenetelű harc volt Pozsonynál július 4-én. A pozsonyi csata után a világi előkelők nagy része már nem jelenik meg név szerint a korabeli diplomákban, amiből arra következtetnek a történészek, hogy ekkor lelték halálukat, a bajor püspöki kar fele - heten - esett áldozatául a magyarok nyilainak. A siker titka A pozsonyi diadalnak, a magyar hadtörténet egyik legfényesebb győzelmének a titka a reflexíj és a nomád harcmodor. Őseink hadviselése a nagyon mozgékony könnyűlovasságukra és az igen nagy lőtávolságú reflexíjaikra támaszkodott, közelharcba nem Árpád Pozsonynál védhette meg fő művét, a honfoglalást Fotó: MW szerettek bocsátkozni, mivel kímélni akarták az emberéletet. A reflexíjjal már hetven méterről is célzottan lőhették az ellenséget, ha pedig nyílzáport zúdítottak rá, akkor ezt akár kétszáz méterről is megtehették. Ilyen távolságról megközelíthetetlenek voltak, a korabeli bajor-frank hadsereg lovassága lassabban mozgott mint a magyaroké, ezért nem érték utol egykönnyen őket, a gyalogság pedig szinte tehetetlen volt a lovas-íjas rohamok ellen. A felfejlődő ellenséges hadakra a könnyűlovasság nyílzáport szórt, amellyel szétzilálta és védekezésre kényszerítette a soraikat, majd rohamot színlelt, de közben a lovasok megfordultak, hogy az ellenség azt higgye, fordult a kocka, és támadásba lendüljön. Ezután a magyarok maguk után csalták őket, a rejtekhelyeken álló csapataik közé, amelyek az üldözők mögé kerülve két tűz közé szorították őket, majd megsemmisítették az így bekerített ellenséget. Árpád nagy csatája Annak ellenére, hogy győztes csatáról van szó, nem tudjuk, ki vezette a magyar hadakat. Egyes történészek és krónikás hagyományok úgy vélik, hogy Árpád fejedelem irányította Pozsonynál őseink seregeit, mások szerint éppen az ő halála és fiának, Zoltának a hatalomra jutása körüli átmeneti állapotot próbálta meg javára fordítani a Keleti Frank Királyság. Ha pedig Árpád fejedelem vezette a hadakat, akkor abban a csatában esett el, amely jelképesen is időtállóvá tette fő művét, a honfoglalást, és ekkor nemcsak a honfoglalást levezérlő fejedelmet tisztelhetnénk benne, hanem azt is, aki lehetővé tette, hogy a magyarság megmaradjon Európa közepén, majd utódai erős királyságot teremtsenek, amely már több mint ezer év óta fennáll.
