Tolnai Népújság, 2018. július (29. évfolyam, 151-173. szám)

2018-07-06 / 155. szám

2018. JÚLIUS 6., PÉNTEK KITEKINTŐ g Aki a testépítésnek nekiáll, az legyen kellően fanatikus Negyedik helyezést ért el a Szlovákiában megrendezett testépítő Európa-bajnoksá­­gon - WBPF Europe 2018- on - Dékány Ferenc, a Kéri János vezette bonyhádi SE Extreme Body sportolója. Dékány Ferencet mindenben támogatja a családja, és lelkesen szurkolnak neki Beküldött kép Mindenkinek kell a mozgás A héten újra gyérítik a vérszívókat TOLNA MEGYE Július első heté­ben az ország 199 településén, ezen belül a főváros öt kerü­letében, összesen 56 ezer hek­tárnyi területen folytatódik az országos szúnyoggyérítési program - tájékoztatta a prog­ram végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivő­je az állami hírügynökséget. Hajdú Márton közölte: a hé­ten számos, az elmúlt időszak viharos időjárása miatt elma­radt munkát is pótolnak. Emlékeztetett arra, június utolsó hetében a Dráva men­tén, a Balaton környéki tele­püléseken, valamint a Velen-Az időjárás miatt elmaradt munká­kat is pótolnak cei-tó térségében, a főváros egyes kerületeiben és Békés megyében irtották, illetve ir­tották volna a vérszívókat, azonban a viharos, erős szél­lel járó időjárási front miatt a kezelések többségét el kellett halasztani. A szúnyogirtáshoz hasz­nált vegyszerek alkalmazását a közegészségügyi hatóság jó­váhagyta, a hatóanyagot enge­délyezte az unió. Szakértők ellenőrzik a ha­tékonyságot, ahol pedig a per­metezés nem volt eredmé­nyes, ott a kivitelezők megis­métlik az eljárást. B. L. SKANDINÁV LOTTÓ Gépi számsorsolás: 2.6.10.12.27.28.33 Kézi számsorsolás: 5.6.11.18.27.30.34 Nyeremények: Héttalálatos ldb 228 431065 Ft Hattalálatos 94db 198000 R Öttalálatos 3266db 5 700 Ft Négytalálatos 45 096 db 1300 Ft Jövő heti várható nyeremény: 40 000 000 Ft VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -19 cm, Paks 145 cm, Dombori 203 cm, Árvízkapu 575 cm, Baja 311 cm. A Sió Palánknál 184 cm. Munkatársunktól szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu BONYHÁD Beleszületett a ka­­kasdi származású fiatalem­ber a sport világába, hiszen édesapja, idősebb Dékány Fe­renc magyar bajnok súlyeme­lő volt. Vékony és pici gyerek­ként korán elkezdett foglal­kozni a teste fejlesztésével. Er­re ráerősített, hogy a rendőri hivatást választotta, támogató kommandós lett. Versenyszerűen akkor kez­dett el foglalkozni a testépítés­sel, amikor 2014-ben otthagyta a készenléti rendőrséget. A leg­eredményesebb éve eddig 2016 volt, amikor négy megmérette­tésen is dobogós helyezést ért el, kvalifikálta magát a világ­­bajnokságra, ahova végül még­sem ment el, mert nem érezte elég jónak a formáját. Idén há­rom versenyen indult, a ma­gyar bajnokságon, az osztrák bajnokságon és az Eb-n. Mint elmondta, a cél mindig az, hogy magához képest fejlődjön, és ha ez sikerül, azt érdemes megmu­tatni versenyen. Persze soha nem elégedett, mindig látja, hol vannak azok az izomcsoportok, amelyeket még fejleszteni kell. Az általa választott életforma sok lemondással jár. Alapból hetente ötször-hatszor másfél­két órát tölt edzőteremben. Fel­készülési időszakban napon­ta háromszor megy a terembe, ahol reggel és este egy-egy kar­dió, napközben pedig egy súly­­zós edzést csinál végig, amiben Barkóczi Tamás személyi edző van a segítségére. Mindehhez speciális táplálkozás is tár­sul. Tömegnövelési időszakban nagy mennyiségben fogyaszt rizst, tésztát, burgonyát. A ver­seny előtt 12-16 héttel kezdő­dik a diéta, ami a szénhidrát­bevitel fokozatos nullára csök­kentését is magában foglalja. Az utolsó három-négy hétben már csak húst, zöldségeket és tojást fogyaszt. Ez annyit jelent, hogy naponta megeszik fél ki­logramm húst, fél kilogramm zöldséget, nyolc tojást és még három fehérjeturmixot is le­nyom. A „bűnözés” ilyenkor ki­zárt. Az egész felkészülés rend­kívül megterheli és kizsigereli a szervezetet, mind fizikailag, mind mentálisan. Éppen ezért mondja Ferenc, hogy aki neki­áll, annak fanatikusnak kell lennie. Felvetődik a kérdés, hogy ak­kor mégis miért éri meg. Erre az a válasza, hogy a lényeg a saját határainak leküzdése, az, hogy bebizonyítsa magá­nak, képes rá. Egyébként pe­dig bizonyos dolgokat sokkal jobban tud értékelni. Például egy diétás időszak után óriá­si értéke van annak is, ha ihat egy korty vizet, beleharaphat egy almába. Körzeti megbí­zottként a munkájában hasz­nát veszi a jó fizikumnak és állóképességnek, ami határo­zottabb, magabiztosabb fellé­pést tesz lehetővé. Egyébként pedig szeret sportolni, és min­denkinek azt javasolja, hogy keresse meg azt a mozgás­formát, amelyben megtalál­ja a kikapcsolódást, a békéjét és képes fejlődni, feszegetni a határait. A harmincéves fiatalem­ber nős, kétgyermekes apu­ka. Családja mindenben tá­mogatja: elviselik, amikor fá­radt és tompa, testileg ösz­­sze van aszalódva, lelkileg pe­dig teljesen elgyötört, majd a versenyen lelkesen szurkol­nak neki. E nélkül nem is tud­ná csinálni. PROGRAMSOROLÓ PÉNTEK MOZI Bölcske: Kutyaparádé (amerikai akció-vígjáték), 16 óra. Merülés a szerelembe (amerikai-francia ro­mantikus film), 18 óra. Jurassic World - Bukott birodalom (ameri­kai akciófilm), 20.30. Szekszárd: Gombos Jim és Lu­kács, a masiniszta (német film), 14.30. Szupercella 2: Hades amerikai film), 17 óra. Sicario 2 - A zsoldos (olasz akció-thriller), 19.30. IRO-OLVASO TALÁLKOZÓ Szekszárd, Babits Mihály Kulturá­lis Központ: beszélgetés Kneszl Beáta Carmennel az Én, a meg­bélyegzett című könyv szerzőjé­vel, 15 óra. UTCAFESZTIVÁL Bátaszék, Árpád utca: kubai salsa és merengue a Dolce-Dance tánc­iskola közreműködésével - salsa bemutató, tánctanítás, szabad tánc 19-22 óráig. SZOMBAT MOZI Bölcske: Kutyaparádé (amerikai akció-vígjáték), 16 óra. Merülés a szerelembe (amerikai-francia ro­mantikus film), 18 óra. Jurassic World - Bukott birodalom (ameri­kai akciófilm), 20.30. Szekszárd: Gombos Jim és Lu­kács, a masiniszta (német film), 14.30. Szupercella 2: Hades amerikai film), 17 óra. Sicario 2 - A zsoldos (olasz akció-thriller), 19.30. FALUNAP Szakadát: Kispályás foci 9 órá­tól. Játékudvar 11 órától: rodeó bika, kézműves foglalkozás, lu­fihajtogatás, sétakocsikázás, ví­zen járó labda, légvár, arcfestés, traktormakett kiállítás. Borsátor 11 és 15 óra között. Tájházlátoga­­tás, baba- és gobelin-kiállítás 13 és 15 óra között. Sörivóverseny, 12.30. Rendőrségi bemutató, 13 óra. Tűzoltó bemutató és habpar­ti, 13.30. Eredményhirdetések, 14.30. Fellépők 15 órától: AlisCo­­untry Tánccsoport, Antalné Biró Jolán és Orsós György tamburás, Free Dance, Retro Dance, Remény Tánccsoport, Grüne Wiese Tánc­csoport, Dránovics Trió. A Har­mónia Rend-Band Gyermekkó­rus és Zenekar koncertje, 18.15. Komonyi Zsuzsi, 19.30. Bál a Va­gabund zenekarral, 20.30. Tűzijá­ték, 22.30. ORVOSI ÜGYELET Ügyeletek 2018. július 6-án 16 órától 9-én reggel 8 óráig. Szekszárd: Felnőtt háziorvo­si ügyelet: Vörösmarty u. 5. Tele­fon: 74/318-104. Ellátási terület: Szekszárd, Harc, Szálka, Őcsény, Kölesd, Kistormás, Zomba, Decs, Sárpilis, Kéty, Murga, Felsőnána községek felnőtt lakossága, Me­dina, Sióagárd, Szedres felnőtt és gyermek lakossága. Gyermekor­vosi ügyelet: Szent István tér 18. Telefon: 74/318-104. Ellátási te­rület: Szekszárd, Harc, Szálka, Őcsény, Kölesd, Kistormás, Zom­ba, Decs, Sárpilis, Kéty, Murga, Felsőnána községek gyermekla­kossága. Fogászati ügyelet (szom­baton és vasárnap 8-tól 14 óráig): Szekszárd, Szent István tér 18. Te­lefon: 74/315-454. Bátaszék: Kossuth u. 54. Telefon: 74/318-104. Ellátási terület: Báta­szék, Báta, Alsónyék, Mórágy, Pör­­böly, Alsónána, Várdomb. Bonyhád: Rendelőintézet, Baj­­csy-Zs. u. 25. Telefon: 74/318- 104. Ezen a telefonszámon hívhat­ják a Völgységi Központi Háziorvo­si Ügyeletet Aparhant, Bátaapá­­ti, Bonyhád, Bonyhádvarasd, Cikó, Grábóc, Győré, Izmény, Kakasd, Kisdorog, Kismányok, Kisvejke, Lengyel, Mőcsény, Mucsfa, Nagy­­vejke, Nagymányok, Tevel, Váralja és Závod lakói. Dombóvár: a felnőtt ügyelet a kór­ház bőrgyógyászati osztályán, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermekszakrendelési helyiségé­ben. Telefon: 74/461-198. Ellátási terület: Dombóvár, Attala, Csibrák, Csikóstőttős, Dalmand, Döbrököz, Gyulaj, Jágónak, Kapospula, Ka­­posszekcső, Kocsola, Kurd, Lápa­­fő, Nak, Szakos és Várong. Hőgyész: Kossuth tér 6. (a mentő­­állomás mellett). Telefon: 74/488-HÉTVÉGI ÜGYELETEK 008. Ellátási terület: Hőgyész, Dúzs, Mucsi, Kalaznó, Szakály, Gyönk, Szakadát, Diósberény, Var­sád, Szárazd, Udvari, Miszla orvo­si körzetei. Iregszemcse: Rákóczi u. 1. Tele­fon: 74/570-028. Ellátási terület: Iregszemcse, Nagyszokoly, Ma­­gyarkeszi, Felsőnyék orvosi kör­zetei. Paks: Tolnai u. 2. (Rendelőinté­zet). Telefon: 75/410-222. Ellátá­si terület: Paks, Németkér, Duna­­szentgyörgy, Dunaföldvár, Bölcs­ke, Madocsa, Gerjen, Nagydorog, Kajdacs, Györköny, Sárszentlőrinc és Tengelic orvosi körzetei. Simontornya: Bem u. 39. (a régi óvoda épülete). Telefon: 74/318- 104. Ellátási terület: Simontornya, Pincehely, Ozora, Fürgéd, Tolnané­­medi, Nagyszékely, Kisszékely, Be­­lecska, Igar, Mezőszilas és Pálfa. Tamási: Dózsa Gy. u. 18-22. Tele­fon: 74/570-028. Ellátási terület: Tamási, Regöly, Nagykónyi, Értény orvosi körzetei. Tolna: Garay u. 6. Telefon: 74/440- 340. Ellátási terület: Tolna, Bogyisz­­ló, Mözs, Fadd, Fácánkert. GYÓGYSZERTÁRAK Szekszárd: Aurélia Gyógyszertár, Csatári u. 3. Tel.: 74/412-657. Bonyhád: Aranysas Gyógyszer­­tár, Perczel utca 9. Tel.: 74/451- 832. Dombóvár: PatikaPlus Gyógy­szertár, Köztársaság u. 7. Tel.: 74/565-424. Dunaföldvár: Amarillisz Gyógy­szertár, Rákóczi utca 1. Tel.: 75/541-069. Hőgyész: Szent Teréz Gyógyszer­­tár, Fő utca 16. Tel.: 74/488-218. Paks: BENU Szívélyes Gyógyszertár, Barátság u. 1. Tel.: 75/312-000. Simontornya: Kapinya gyógyszertár, Templom utca 5. Tel.: 74/486-032. Tamási: Gesztenyesor Gyógy­szertár, Kossuth tér 6. Tel.: 74/471-621. Tolna: Szentháromság Gyógy­szertár, Árpád u. 33. Tel.: 74/442-516. Lelkisegély internetes szolgálat: sos.lelkiposta@gmail.com ÁLLATORVOSOK Hatósági állatorvosi szolgálat 2018. július 6-án 14 órától júli­us 9-én 8 óráig: Dr. Kosnás Attila Tamás Bony­hád, Rákóczi u. 184. Tel.: 06- 70/436-4686. Dr. Puchner Ildikó Tel.: 06- 70/436-4702. Ügyeleti időben kereshető: Du­­naföldváron a Túri Állatkórház 0-24 órás állategészségügyi ké­szenléti ügyelettel, állandóan hívható mobilszáma: 30/2096- 096. TRAFFIPAX 04:00-06:00_____________65« «út 49. km 0730-10-30 ___ 631« út 2. km 0&45-1130__________BétMtéK. Budai u. 96. 0900-1100_________Kajaad, Koaaath u. 309. 09:00-1200_____________5« főút 147. km 09130-1200__________Ptnpa, Cacai a. 48/A 1230-1430_____________60s (ált 153. km 13:00-1520_____________56oatfút30.km 131X3-1530_____________6« «üt 113. tan 13:00-1630__________5taKrtoniya.MrB.3a 1330-1730______________65ős főúti, km 1430-1630_____________6« Bút ipa km 15:00-1700__________Zomba, Ráttacp u. 56. 16:15-17:15 ________ 55« Bút 120. km 1700-181)0_____________65óe Kút 59. km 1700-2000 5« Bút 100. tan 1730-1930__________Kéty, RáHtei u. 96/A 1930-2230_______________(5* út 3. km 2000-2200__________Sieksá(d,tiitMyu.2.

Next

/
Thumbnails
Contents