Tolnai Népújság, 2018. július (29. évfolyam, 151-173. szám)

2018-07-21 / 168. szám

14. SPORT 2018. JÚLIUS 21., SZOMBAT Tizennyolc különböző versenyszámot rendeznek Sportolásra buzdít a triatlonfesztivál A Duna holtágában úsznak azok, akik rajthoz állnak a triatlon valamelyik versenyszámában Archív fotó HÍREK Új stábbal készül a szezonra a PMFC LABDARÚGÁS Mint ismert, a kiemelkedően magas anyagi invesztíció ellenére elmaradt a várakozásoktól a Pécsi MFC NB lll.-as együttesének sze­replése (második lett a baj­nokságban, s nem jutott fel az NB ll.-be), ezért a csapatot működtető PSN Zrt. július 19- én azonnali hatállyal felmond­ta a korábbi vezetőedző, Már­ton Gábor szerződését. He­lyére Kulcsár Árpádot, a klub akadémiaigazgatóját kérte fel az új szakmai stáb vezetésé­re. A tavalyi együttesből min­den focista szerződése lejárt, az új szakmai stáb elsődleges feladata - kiemelten a saját utánpótlásbázisra építve - az új keret gyors kialakítása a bajnoki rajtra. B. L. Gyulai Márton új munkakörben Gyulai Márton a 2023-as budapesti világbaj­nokság pályázati bizottságá­nak ügyvezetőjeként folytat­ja munkáját, s távozik a szö­vetségfőtitkári posztjáról, adta hírül a szövetség a hon­lapján. A nemzetközi szövet­ség (IAAF) új pályázati folya­mat végén tervezi kiválaszta­ni a 2023-as vb helyszínét, a rendezésre Budapest jó esély­­lyel pályázik. B. L. Pályán a Paks II. és a Szekszárd is LABDARÚGÁS Mindkét NB lll.-as csapat pályára lép a hétvégén. A Paksi FC II. ma 11 órától fogadja a Bács-Kis­­kun megye élvonalában sze­replő Kiskunfélegyházát, míg a Szekszárdi UFC az ugyanab­ban az osztályban játszó Já­noshalmához látogat. Kvan­­duk János csapatánál vasár­nap a Nagymányok vendég­szerepei (17). AII. osztályú Fadd vasárnap a Döbröközt fogadja (17 óra). B. L. Harmincnegyedik alkalom­mal nyújt lehetőséget a sportolásra a SporTolna Tri­atlon Fesztivál a hétvégén Fadd-Domboriban. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TRIATLON Az egyik legrango­sabb és legtöbb embert meg­mozgató hazai triatlonesemé­­nyen az indulók létszáma vár­hatóan megközelíti az 1500- at. A rendezők a hagyomá­nyos utánpótlás- és sprintver­senyek mellett több újdonság­gal is színesítik a programot - quatlon, próbáld ki a triatlont, párok versenye - annak jegyé­ben, hogy minél több amatőr próbálhassa ki a különleges sportágat. Az úszás, a kerékpározás és a futás szinte minden izomcso­portot megmozgató változatos mozgáslehetőséget kínál, von­zó lehet azoknak is, akik eddig nem sportoltak rendszeresen.- Az úszni, kerékpározni, futni vágyók minden eddigi­nél több, 18 különböző ver­senyszámban állhatnak rajt­hoz a Duna-holtág népszerű üdülőhelyén Fadd-Dombori­­ban - mondta Czencz Péter fő­szervező. Ma 9.30 órától különböző korcsoportban rendeznek tri­atlon versenyeket. A legkiseb­beknek 50 méter úszás, 500 méter kerékpározás és 200 méter futás a feladat, majd egyre növekvő távokkal elér­kezünk a felnőttekhez. Az egészségügyi dolgozók 15 órától sprint távon (750 mé­ter úszás, 20 km kerékpáro­zás, 5 km futás) nyerhetnek bajnoki érmeket. Ezt követően 17.30 órától aki nem érez bá­torságot a triatlon versenysze­rű teljesítésére, az indulhat a „Próbáld ki a triatlont”-on. Itt mindenféle megkötés nélkül nyújt jó hangulatú mozgási le­hetőséget a 100 méter úszás, 4 kilométer kerékpár, 1 kilomé­ter futás. Vasárnap rövid távon (1500 méter úszás, 40 km kerékpá­rozás, 10 km futás) az egyete­misták és főiskolások orszá­gos bajnoki (MEFOB) érmekért küzdhetnek. Czencz Péter hozzátette: mindkét délutánon lesz lehe­tőség a felsorolt sportágakat egyedül, vagy sportkedvelő barátokat csapattá formálva „én úszom-te kerékpározol-ő fut” jelszóval váltóverseny for­májában teljesíteni a különbö­ző távokat. A versenyen való részvételnek nem feltétele az országúti kerékpár, sőt, külön díjazásra kerülnek a nem kos­kormányos kerékpárral indu­lók. Olimpiai ötpróbapontokat is lehet gyűjteni a térség egyik legnagyobb indulói létszámú sporteseményén. Nevezni a futamok rajtja előtt egy órával még a helyszí­nen is lehet. A verseny ideje alatt útlezá­rásokra számíthatnak a ver­seny helyszíne felé közleke­dők. Szombaton 9.30 órától 12.30-ig, és 15.10-től 16.45- ig részlegesen lezárják a Fadd-Dombori üdülőtelep és a faddi elágazó közötti útsza­kaszt. Vasárnap szintén ezen a részen 10.15 és 13.00 között számíthatnak korlátozásokra az autósok. A szervezők kérik a környék lakosságát, hogy le­gyenek türelmesek és elővi­gyázatosak a versenyzőkkel szemben. A gépjárművezető­ket fokozott odafigyelésre és türelemre intik. Részletek az esemény Facebook-oldalán és a www.sportolna.com oldalon. Ezredek döntöttek a pénteki edzéseken FORMA-l Red Buli-fölényt ho­zott a Német Nagydíj két pén­teki szabadedzése, a délelőttit az ausztrál Daniel Ricciardo, a délutánit a holland Max Vers­­tappen nyerte. A mezőny szo­kás szerint egy év kihagyás után tért vissza a Hocken­­heimringre, amely nem ma­radt adós az izgalmakkal. Az első edzésen Ricciar­do csupán négy ezredmásod­­perccel végzett a mercedeses Lewis Hamilton előtt, a har­madik Max Verstappen lett, majd következett a vb-éllo­­vas Sebastian Vettel. A Red Bull, Mercedes, Ferrari hár­mas mögött a negyedik erő­nek továbbra is a Haas tűnik, Romain Grosjean a hetedik, míg Kevin Magnussen a nyol­cadik pozícióban zárt. Délután is szoros csata folyt az első helyért, Verstappen mindössze 26 ezreddel volt gyorsabb a címvédőnél, az el­ső tízben még Bottas, Vettel, Räikkönen, Grosjean, Mag­nussen, Ledere, Hülkenberg és Ocon zárt. Apró szépséghiba Ricciar­­dótól, hogy autója új motor­elemeket kapott, így vasárnap biztosan a mezőny végéről fog indulni. A délutáni szabad­edzésen ezért már a futamra és a felzárkózásra készült, az ausztrál leggyorsabb köre így csak a 13. helyre volt elég. A Ferrari már pénteken el­kezdte a taktikázást, miután egyik pilóta autójára sem tet­ték fel az ultralágy gumikat. Több gárda is új elemeket tesz­telt: az olasz istálló például új motorborítással és frissített kipufogóval, a Renault pedig módosított első vezetőszárny­nyal körözött. A Mercedes és a McLaren eközben aerodi­namikai teszteket teljesített, igaz, utóbbi alakulat eléggé kevés időt töltött el a pályán. A harmadik szabadedzésre ma 12 és 13 óra között kerül sor, az időmérőt 15 órától tart­ják. A futam vasárnap 15.10 órakor kezdődik. Valamennyi eseményt az M4 Sport élőben közvetíti. A pontversenyben Vettel előnye nyolc pont Hamilton­­nal szemben. Berg S. Az ötszörös Európa-liga-győztes Sevilla vár a lila-fehérekre Novothny Somára (szemből) és az Újpestre a Sevilla vár ujpestfc.hu Újpesti LABDARÚGÁS A csütörtöki Eu­­rópa-liga-visszavágón az Új­pest magabiztos játékkal, esélyt sem adva 4-0-ra le­győzte az azeri Neftcit, s jutott be a második körbe. Sikerével 35 éves magyar tettet hajtottak végre a lilák. Akkor, 1983-ban szintén a fő­városiak dolgozták le kétgólos hátrányukat az AEK Athénnel szemben. A következő körben az akkor sztárcsapatnak szá­mító nyugatnémet 1. FC Köln került útjukba, most pedig az ötszörös El-győztes Sevilla lesz az ellenfél. Sötétbe borult Budapest IX. kerülete, miután a hazai 1-1 után egygólos vereséget szen­vedett a Ferencváros a Mak­­kabi Tel-Aviv otthonában. Az UEFA statisztikája szerint a 90 perc alatt egyszer sem ta­lálta el a kaput az FTC, míg Dibusz háromszor is bravúr­ral védett, kétszer pedig a ka­pufa mentette meg a zöld-fehé­reket. Thomas Doll csapata so­rozatban hetedik alkalommal esett ki még július havában az európai porondról. A lilákon kívül a Bp. Honvéd is túlélte az első kört. EUROPA-LIGA-SELEJTEZÓ, L FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK, Új­pest-Neftci 4-0 (2-0). Szu­sza Ferenc Stadion, 3782 né­ző. Gól: Litauszki (19.), Sanko­­vic (21.), Zsótér (50.), Nwobo­­do (65.). Továbbjutott: az Új­pest 5-3-as összesítéssel. Makkabi Tel-Aviv-Ferenc­város 1-0 (1-0). Gól: Atar (45+1.). Tj.: a Makkabi 2-1-gyel. Éppel Mártonnal a soraiban a Kajrat Almati az andorrai Engordanyn 10-1-es (a táma­dó a 7-1-es visszavágón négy gólt szerzett), a Slovan Bratis­lava (Holman Dávid) a moldo­vai Milsamin 9-2-es, a DAC (Kalmár Zsolt, Vida Máté, Vi­da Kristopher) a grúz Dinamo Tbilisien 3-2-es összesítéssel ment tovább. Berg S. HIRDETÉS IRÁNY A RIPORTERÁLLÁS! spS% SZERETNÉL SPORTÚJSÁGÍRÓ, SPORTRIPORTER, SPORTSZERKESZTŐ VA6Y MEDIA OFFICER LENNI? Diplomások jelentkezését várjuk a Testnevelési Egyetem és a Magyar Sportújságírók Szövetsége 2018 októberétől induló három féléves „Sportmédia szakirányú továbbképzésére", amely neves oktatók közreműködésével, a Nemzeti Sport kiadójának partnerségével valósul meg. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2018. AUGUSZTUS 22. A FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEIRŐL ÉS A JELENTKEZÉS MENETÉRŐL INFORMÁCIÓK: www.tf.hu,www.sportujsagirok.hu

Next

/
Thumbnails
Contents