Tolnai Népújság, 2018. július (29. évfolyam, 151-173. szám)

2018-07-18 / 165. szám

+2018. JULIUS 18., SZERDA SPORT 15 Szatmári András: a sikert olykor nehezebb feldolgozni a kudarcnál Van még benne több is Szatmári András: „Képesnek érzem magam újabb érmek begyűjtésére” Fotó: Tumbász Hédi Egyetlen magyar lép címvé­dőként pástra a csütörtö­kön kezdődő vívó-világbaj­­nokságon, és Szatmári And­rás éremmel szeretne távoz­ni Vuhsziból is. Kovács Erika/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu- Eltelt majdnem egy év a lip­csei világbajnokság óta, ahol...- ...nekem mondja?!- ...oda akartunk kilyukadni, hogy akkor aranyérmet szer­zett, és sokan vélik úgy, a sikert legalább olyan nehéz feldolgoz­ni, mint a kudarcot.- Pontosan ezért kérdeztem vissza. Ugyanígy gondolom én is: a kudarcot sem volt könnyű megemésztenem korábban, de a sikert talán még nehezebb feldolgozni. Hiába „csak” vi­lágbajnokságot nyertem, így is rengeteg megkeresésem volt, és engem is sokáig foglalkozta­tott az egész - sokszor még a versenyeken is...- Mostanra azért kijelenthet­jük, hogy a vébéarany már nem teher, hanem inkább motiváció és erő a folytatáshoz?- Igen, egy ideje ez már így van. Az első' hónapokban azért küzdöttem vele, hiszen volt olyan verseny, amelynek úgy indultam neki, hogy én va­gyok a címvédő, mindenki en­gem akar megverni, aztán el­kezdtem nézegetni az ellenfe­leket, kitől nem szabad sem­miképpen sem kikapni, mert az kínos lenne...- Nem szerencsés hozzáállás.- Nem, engem is csak lehú­zott. Először csak elhesseget­ni tudtam az ilyen gondolato­kat, aztán még tovább léptem, és úgy indultam harcba, hogy én vagyok a világbajnok, igen­is képes vagyok mindenkit megverni.- Másfelől viszont elég jó éven van túl, hiszen a vébéaranyat jú­niusban egy csapattal szerzett Európa-bajnoki cím követte, és a szezon során is oda-odaért a világkupa-viadalokon a dobo­góra.- Valóban pályafutásom egyik legsikeresebb éve van mögöttem, és az Eb-arany ne­kem és a csapatnak is nagyon fontos lépés volt, megmutat­tuk, hogy képesek vagyunk győzni is. Minden versenyen bejutottunk a legjobb négybe, de a döntőbe egyszer sem, az Európa-bajnokságon viszont mindez jó vívással sikerült. Jó csapatunk van, az a célunk, hogy sokáig ott legyünk az él­mezőnyben, gyűjtsük szépen sorban a címeket, és a sok kis vívó majd hozzánk akarjon fel­nőni, ahogyan mi is próbálunk felérni a régi nagyokhoz. Ez persze nem egyszerű feladat.- Szatmári András ott van már a magyar kardvívás térképén?- Azt hiszem, már rajta va­gyok, de a jelenkori kardví­vást még mindig leginkább Szilágyi Áronhoz kapcsolják, a vívást pedig hozzá és Szász Emeséhez. Talán ott vagyok mögöttük a harmadik helyen, ám még jócskán le kell tennem az asztalra ahhoz, hogy velük egy lapon említsenek.- Jóban van Szilágyi Áronnal, mégis adódik a kérdés: nyo­masztja, frusztrálja, hogy ő van?- Egészséges rivalizálás van köztünk, ez akarva-akaratlanul így alakult, hiszen korábban nemigen verte őt meg itthon senki, nekem pedig ősszel két­szer is sikerült. Mondjuk, azóta ő győzött le engem kétszer, egy vk-viadalon, aztán pedig az újvi­déki Eb-n, de őszintén remélem, a vüágbajnokságon nem kerü­lünk össze - legfeljebb a dön­tőben.- Fél tőle?- Erről szó sincs, én más­felől közelítek: Áron kétsze­res olimpiai bajnok, én világ­­bajnoki aranyat nyertem ta­valy - tehát ő előrébb jár. Ta­lán ez zavar picit, közben pe­dig azért dolgozom, hogy utol­érjem, vagyis óhatatlanul pró­bálok versenyezni vele, holott nem kellene. A saját utamat já­rom, eddig ilyen eredmények­re futotta, remélem, van még bennem több is. Ám magyar ellen sohasem jó vívni világ­­versenyen. Az pedig határo­zott véleményem, hogy mind­ketten képesek vagyunk ar­ra, hogy érmet hozzunk haza Vuhsziból. A páston nincs ba­rátság, ha az egyéni verseny­ről van szó, de Újvidéken is egy szobában laktunk, és bár kikaptam tőle, ez nem okozott konfliktust köztünk, sőt, utá­na a csapatversenyre kiválóan felkészültünk - együtt.- Érthető az elvárása, minden­esetre nehéz lesz felülmúlnia a tavalyi világbajnokságot, hiszen az egyéni arany mellett a csapat­tal ezüstérmet szerzett.- Azért én megpróbálnám tartani a szintet, de ha azt ér­zem, kiadtam magamból min­dent, elégedett leszek akkor is, ha valaki a legjobb nyolc között megállít. A tudásom alapján ké­pes vagyok arra, hogy ebben a mezőnyben érmet szerezzek, a csapattal pedig mindenképpen ott akarunk lenni a döntőben. Cristiano Ronaldo érkezésére megbolydult egész Torino Percenként megvesznek egy mezt Ronaldo: „Szeretném letenni a névjegyemet a Juventusnál” Fotó: AFP ÜZLET „Egy nap olyan világ­sztárokat is szerződtethetünk, mint Cristiano Ronaldo” - nyi­latkozta a Juventus elnöke, Andrea Agnelli még 2014-ben. A torinói csapat szurkolói 2018. július 10-én tapasztalhatták, hogy a klub első embere nem beszélt a levegőbe: elcsábította Madridból az ötszörös arany­­labdás portugál világklasszist. A Real Madrid szerint Ronaldo saját kérésére távozott, az olasz együttes 112 millió euróért szerződtette az elszánt gólgé­pet, aki évente harmincmil­lió eurós fizetést tehet zsebre négy idényen keresztül. Amíg a szakértők úgy tartják, hogy m indkét csapat jól járt az üzlet­tel, Ramón Calderón csalódott­ságának adott hangot. „Nagyon szomorú, hogy a Re­al Madrid eladott egy olyan já­tékost, mint Cristiano Ronaldo - mondta a madridiak koráb­bi elnöke. - Nagyon sokat tet­tem azért, hogy Madridba vi­gyem, a Manchester United nem akarta eladni, elképesz­tően nehéz volt. Nincs olyan futballista a világon, aki éven­te hatvan gólt szerez, és ennyit ér neked. Való igaz, azért volt egymilliárd euró a kivásárlási ára, hogy elbátortalanítsuk az érdeklődőket, egyúttal jelez­zük, nincs hozzá hasonló lab­darúgó. A Real Madrid törté­nelmi hibát követett el.” Noha a 2006-os bundabot­rány alapjaiban rázta meg a Juventust (és az olasz fut­ballt), az Öreg Hölgy a kizárá­sát követően már az első idény után visszaküzdötte magát az élvonalba, és egyeduralmá­hoz kétség sem férhet - erről árulkodik a csapat sorozatban megnyert hét bajnoki címe. A Bajnokok Ligája elmúlt négy kiírásában kétszer is döntő­zött, s immár Cristiano Rónái­déval a soraiban - 1996 után - ülne fel ismét Európa trónjá­ra. A támadó szerződtetésével a Juventus jelezte, nevét a leg­jobb csapatok között kell em­legetni, és az Internazionale 2010-es BL-győzelme után az első olasz együttes akar lenni, amely felér a csúcsra. A Ronaldo-hatás már az átiga­zolását követő napokban érez­hető volt, az együttes hivata­los Instagram-oldalát 1,4 mil­lió, Twitter-profilját 1,1 millió, míg Facebookját félmillió fel­használó kezdte el követni. A szűnni nem akaró rajon­gást talán az példázza legjob­ban, hogy a milánói Juventus­­boltban percenként megvásá­rolnak egy, a portugál sztár nevével ellátott mezt. Ezek után aligha meglepő, hogy Ronaldo hétfői bemutatása­kor megbolydult Torino: előbb a szurkolók éltették hango­san az orvosi vizsgálatról ér­kező támadót, majd csaknem 300 újságíró figyelt lélegzet­visszafojtva a játékos első hi­vatalos sajtótájékoztatóján. „Könnyű volt meghoznom a döntésemet, hiszen a Juventus vezetőedzője, Massimiliano Allegri és az elnök is minden követ megmozgatott a szerződ­tetésemért - kezdte a 33 eszten­dős támadó. - Óriási kihívás előtt állok, tudom, hogy a ko­rombeli játékosok közül sokan más utat választottak volna, de én szeretnék Olaszországban is bizonyítani. A Juventus egyike a világ legjobb klubjainak, és örömömre szolgál, hogy meg­keresett az elnök úr. Hálával tartozom a Real Madridnak és a szurkolóknak is, akik mindig mögöttem álltak és támogat­tak. Szeretném letenni a névje­gyemet a luventusnál, és meg­mutatni a világnak, hogy még mindig képes vagyok a legma­gasabb szinten futballozni. Kü­lönlegesnek tartom magam, nagyon sokat tettem az eddigi sikereimért. Az olasz bajnok­ság erős, és minden eddiginél keményebben kell dolgoznom, hogy a védők között gólt sze­rezzek, de ezzel eddig sem volt gondom. Győzni érkeztem Tori­­nóba!” Tóth Ádám/NS JEGYZET Flakonos Oscar Ökrös Csaba jegyzet@mediaworks.hu A foci-vb befejeződése után eltelt már néhány nap, faku­­lóban vannak az emlékek, de még legtöbben emlékszünk rá, ki játszott a döntőben. Vi­szonylag nagy számban va­gyunk olyanok, akiknek rém­lik, hogy ki lett a világbajnok. Mire a következő világbajnok­ságig eljutunk, sokunk már csak találgatni fogja, hogy mi történt az oroszországi világ­­bajnokságon. Hiába, az em­ber feje nem káptalan. Ki is használom az utolsó szerencsés pillanatokat, ami­kor még dereng valami a vb-ről, ahol talán a horvátok kaptak ki az utolsó meccsen (minden bizonnyal) a fran­ciáktól. A világbajnokság meccseinek jó része bizony­ságot adott róla, hogy a játék fejlődése eljutott arra szint­re, ahol még a gyengébb csa­patok is hihetetlenül magas színvonalon képesek ölni a játékot. Amennyiben egy kö­zepes képességű csapat elég­gé alázatos ahhoz, hogy ne bálványozza a gólszerzés is­tenét, minden további nélkül képes lehet rá, hogy 120 per­cet kibekkeljen. Elnézve a vi­lágbajnokságot, aligha lehet kétségünk afelől, hogy a mo­dern játékfilozófia alapja a hét-nyolc játékoson alapuló védekezés. A bátor támadó­játékra alig találhattunk pél­dát. Mexikó, Horvátország, Belgium és Japán szerencsé­re megmutatta, hogy bárki ellen sikerrel pályára lehet lépni a győzelembe vetett hit­tel és a győzelemre törekvés­sel. A bátor játék ugyan időn­ként túlzott vakmerőségnek bizonyulhat, de talán jobban elviseli a szurkoló azt a vere­séget, ami a győzelemért fo­lyó harc, során következik be, mint azt, ami a döntetlen őrzésére tett meddő próbál­kozás következménye. Félő, hogy a futballból soha nem fog eltűnni a precíz gépezet­ként együtt mozgó középpá­lyás- és hátvédsor látványa: a megbízható és stabü una­lom alapja. Az oroszországi világbaj­nokság is megmutatta, hogy a nem tiszta játékidőben folyó mérkőzések milyen nagysze­rű fejlődést hoznak a sportor­voslásban. Ki ne vette volna észre, hogy a fájdalomtól per­cekig fetrengő játékos vád­­lijára folyatott víz azonnali gyógyhatással bír. Gyengébb idegzetű gyógyszervegyészek a sárga irigység mardosó fáj­dalmával küzdve nézték a vé­­bét. Kíváncsi lennék, ha min­den játékmegállításnál az óra is állna, kevesebb lenne-e a színészkedés. Lehet, hogy nem, de akkor magáért az ala­kításért figyelhetnénk a fet­­rengőket és a körülöttük zajló eseményeket, és nem kelle­ne az elcsalt percekkel eset­leg elvesző lehetőségekért ag­gódnunk. A futballt irányító szervezetek esetleg fontolóra vehetnék, hogy ne csak a gól­király meg a legjobb kapus és más kiválóságok kapjanak el­ismerést a döntő után, hanem a legjobb alakításért járó díjat is kiosszák. A vizesflakonos Oscar-szobrot

Next

/
Thumbnails
Contents