Tolnai Népújság, 2018. július (29. évfolyam, 151-173. szám)
2018-07-17 / 164. szám
16 SPORT Tolnai Népújság 2018. JÚLIUS 17., KEDD HÍREK szorítóba Joshua PROFI BOKSZ A várakozásoknak megfelelően az orosz Alekszandr Povetkinnel találkozik szeptember 22-én a Wembley Stadionban a nehézsúlyú világbajnok ökölvívó, Anthony Joshua (képünkön). A 21 profi mérkőzés után is veretlen Joshua 2017 áprilisában már bokszolt a Wembleyben: az ukrán Volodimir Klicsko elleni találkozót 90 ezer ember látta a helyszínen. Azóta kétszer is a cardiffi Millennium Stadionban mérkőzött, összesen 150 ezer néző előtt. R. G. A Zenit elviheti Kádárt Kijevből LABDARÚGÁS Sajtóhírek szerint az orosz Zenit megvásárolná Kádár Tamást a Dinamo Kijevtől, amely a Nemzeti Sport értesülései szerint nyolcmillió eurót kér a 47-szeres válogatott védőért. A magyar válogatott alapembere azért is keltette fel a legutóbb az orosz bajnokságban ötödik, így az Európa-ligában érdekelt Zenit figyelmét, mert több poszton is bevethető, a védelem tengelyében és a bal szélen is megállja a helyét. A 28 éves Kádár szerződése még két évig él a Dinamo Kijevnél, de szinte biztosra vehető, hogy a nyáron klubot vált. R. G. Triscsuk Krisztina Oroszországba tart KÉZILABDA Szerződést bontott a Kisvárda és Triscsuk Krisztina, aki nem is marad Magyarországon. A 32 éves orosz balátlövő, aki a magyar válogatott tagjaként Eb-bronzérmet (2012) nyert, 2004 óta szerepelt NB l.-es élcsapatokban, de a jövőjét hazájában képzeli el. R. G. Hosszúra sikeredett az odaút, ami kihatott a csapat játékára Az ezüst is szépen csillog a szekszárdiak nyakában Második nekifutásra sem sikerült a hőn áhított aranyérmet megszereznie a Szekszárd Bad Bonesnak, amely vereséget szenvedett a XII. Pannon Bowlon a Szombathely Crushers együttesétől. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu AMERIKAIFOCI A Szekszárd Bad Bones története során másodszor jutott bajnoki döntőbe. 2015-ben a Divízió Il.-ben a debreceni Gladiators fosztotta meg a Rosszcsontokat az aranyéremtől (14-21), most pedig a Szombathely Crushers bizonyult jobbnak náluk (7-17). Azt előre tudni lehetett, hogy nem lesz könnyű dolguk a szekszárdiaknak a döntőben. Egyrészt azért, mert több mint három órát kellett utazniuk a helyszínre, másrészt azért, mert az a helyszín a másik finalista, a Szombathely Crushers otthona volt, harmadrészt azért, mert a vendéglátók veretlenül jutottak a vasárnapi döntőbe. „Rettentő hosszú volt az utazás. A sofőrök kétszer eltévedtek út közben, úgyhogy a 15 órára kiírt mérkőzés előtt másfél órával értünk a helyszínre. Sok időnk nem volt a bemelegítésre, kapkodnunk kellett. Odafelé a buszon azért sikerült átvennünk még egyszer a taktikát” - mondta lapunknak Szabó Ferenc, a Bad Bones elnöke. Hiába tervezték meg előre a taktikát, két perc után dobhatták is ki a kukába. Az első támadósorozatban, egy ütközés után Ryan Newton megsérült, s nem tudta folytatni a játékot. „Ezzel gyakorlatilag megpecsételődött a sorsunk” - jelentette ki Szabó Ferenc. Hiába volt fent a pályán a szezon legjobb támadójátékosának megválasztott Farkas Máté, egyedül kevés volt a Crushers ellen. - Ha Mátét betettük futónak, akkor nem volt elkapónk, ha Jeszenszki Dávidot (a labdával) próbálják megállítani, Gelencsér Zoltán (76) és Sam Ogunlana (5) beavatkozásra kész Fotók: Nagy Jácint Tudjuk, mit teszel idén nyáron,________ Segítünk is megtervezni! www.likebalaton.hu elkapónak állítottuk be, nem volt futójátékunk. Sok hibával játszott a támadóegység, ami egy alapszakasz-mérkőzésen sem fér bele, nemhogy a döntőben” - tette hozzá az elnök. A Szekszárd védelmére, ahogy az egész szezon során, úgy most sem lehetett panasz. A defense sokáig állta a sarat, de miután a támadókat gyorsan leparancsolták a szombathelyi védők, sok időt kellett a pályán tölteniük. A fáradtság a koncentrációra is kihatott, így végül tízpontos vereség és második hely lett a vége. „Becsülettel küzdöttünk, de megérdemelten lett bajnok a Crushers még úgy is, hogy végig pariban voltunk az ellenféllel” - zárta Szabó Ferenc. Bachrathy Kornél Fotó: M.K. Hegedűs Bálint (51) és Hollósy Kunó (68) fékezi a hazai akciót Märcz Tamás együttese a vártnál nehezebben győzte le Grúzia válogatottját a nyitányon Grúzveréssel kezdtek férfipólósaink az Eb-n VÍZILABDA Hétgólos győzelemmel kezdte a barcelonai Európa-bajnokságot a magyar férfiválogatott, amely hétfőn délután 12-5-re verte Grúziát. Az A-csoport legkönnyebbnek tűnő ellenfele alaposan megnehezítette a Märcz Tamás szövetségi kapitány együttesének dolgát. A grúzok szerezték a mérkőzés első gólját, amire négy magyar volt a válasz. A folytatásban is meleg pillanatokat kellett átélnie a megfiatalított magyar csapatnak, de az egyik rangidős, a kapus Nagy Viktor védéseinek köszönhetően nem tudott közelebb jönni az ellenfél. Az utolsó negyedre elfáradó grúzokat végül jelentős különbséggel győzték le Vámos Mártanék. Az újoncok átestek a tűzkeresztségen, a csapat begyűjtötte a kötelező győzelmet, így szerda este következhet a folytatást alapjaiban meghatározó olaszok elleni mérkőzés (20.30 óra, tv: M4 Sport). Az összecsapásnak a presztízsen túl várhatóan a csoportelsőség és az azzal járó közvetlen negyeddöntő - ott pedig egy könynyebb ellenfél - lesz a tétje. „Fizikailag nagyon együtt volt ez a grúz csapat, s látszott, hogy alaposan felkészültek belőlünk - mondta Märcz Ta-Bátori Bence (10) és a grúz Marko Jelaca gyűri egymást Fotó: MTI Hölgyeken a sor Európa-bajnokságon már a harmadik forduló mérkőzéseit rendezik a nőknél. A címvédő magyar válogatott a Spanyolország elleni 13-9-es vereséggel kezdte a tornát, amit a törökök elleni magabiztos győzelemmel javítottak ki (32- 5). Bíró Attila szövetségi kapitány együttese ma a pont nélkül álló Szerbia ellen ugrik vízbe (15.30 óra, tv: M4 Sport). Egy győzelem esetén biztos a legjobb nyolc közé jutásuk Gangl Edináéknak. más, a magyarok kapitánya. - Felkészültünk arra, hogy nem indul be egyből a gépezet, de azért bedaráltuk őket. Az olaszok kemény, agresszív vízilabdát játszanak, nekünk is fel kell vennünk a kesztyűt” - tekintett előre a szakember. FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ. Magyarország-Grúzia 12-5 (3- 1, 2-2, 3-2, 4-0). Barcelona, Piscines Picornell. V.: Margeta (szlovén), Santos (portugál). A gólszerzők: Bátori 3, Kovács G., Vámos Zalánki 2-2, Erdélyi, Bedő G., Manhercz 1-1, illetve Cepulia 2, Kavtaradze, Bitadze, Rurua 1-1. BergS.