Tolnai Népújság, 2018. július (29. évfolyam, 151-173. szám)

2018-07-14 / 162. szám

Contét kirúgták LABDARÚO A Premier Lea­­gue-ben szereplő Chelsea a hivatalos honlapján jelentet­te be, hogy már nem Anto­nio Conte (képünkön) a gár­da menedzsere. A 49. élet­évét július végén betöltő szakember a 2016-os Euró­­pa-bajnokság után távozott az olasz válogatott éléről, és vette át a Chelsea irányí­tását, amellyel első szezon­jában rögtön bajnoki címet nyert. Utódja minden bizony­nyal a Napolit elhagyó Mauri­­zio Sarri lesz. B. S. Hat mágikus KÖNYVBEMUTATÓ Tegnap mu­tatták be Szombathelyen Gál László legújabb könyvét, amelynek címe Hatan a má­gikus csapatból. A mű fősze­replője hat labdarúgó, akik mindannyian Vas megyéből indultak, de pályafutásuk má­sutt teljesedett ki. A három kapus egyikében, Horváth Györgyben Grosics Gyula is komoly vetélytársat látott, Fa­zekas Árpádot a múlt évszá­zad ötödik legjobb kapusá­nak választották a Bayern Münchennél, Danka Imrét maga Puskás Öcsi követelte a válogatottba. A mezőnyjáté­kosok közül Lóránt Gyula, az Aranycsapat középhátvédje edzőként is a csúcsra jutott a Bundesligában, Tóth II József ugyancsak többször játszott a legendás együttesben, de Kotász Antal klasszisa is vi­tathatatlan volt. TN Szekszárdi az Eb-n CSELGÁNCS Kilenc dzsú­­dóst, köztük a szekszárdi OLC T-Trans JK színeiben szereplő Mátics Andrást (73 kg) is ne­vezte a szövetség a jövő szer­dán Jekatyerinburgban elő­ször sorra kerülő vegyescsa­pat Európa-bajnokságra. Az MJSZ nem fogalmazott meg elvárásokat a fiatal gárdá­val szemben, a cél a tisztes helytállás a 21 válogatottat felvonultató mezőnyben. B. S. Már négy éve nem tud a négy közé kerülni az U20-as csapat Csalódottak a vereség miatt a magyar lányok Végül nem a szerbek, hanem Studer Ágnesék (pirosban) kényszerültek térdre Fotó: fiba.com Elkeseredetten nyilatkoz­tak a Szerbiától elszenve­dett vereség miatt a magyar U20-as női válogatott tag­jai. Cziczás László csapata csak az ötödik helyért foly­tathatja a küzdelmeket. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Négy győzelem­mel a háta mögött várta a ma­gyar U20-as válogatott a szer­­bek elleni negyeddöntőt, ám hiába vezettek már 14 ponttal is Studer Ágnesék, a második félidőre felőrölte őket a jobb fi­zikai állapotban lévő rivális. Az Atomerőmű KSC Szek­­szárd játékosaira nem lehe­tett panasz. Gereben Lívia 18 pontja mellé 6 lepattanót sze­dett le, Studer Ágnes 14 pontig és 7 asszisztig jutott, míg a ki­pontozódás sorsára jutó Kiss Virág 12 pontot és 9 lepatta­nót tett a neve mellé. „Nagyon csalódottak va­gyunk, mert szerettünk volna továbbjutni - fogalmazott Stu­der Ágnes. - A lehetőség adott volt, a szerbek verhetőek vol­tak. Jól kezdtünk, tartottuk az előnyünket, de átvették az irá­nyítást tőlünk. Az első két ne­gyed elején hiába mentünk el, a végére felkapaszkodtak min­dig tíz pont alá. Kicsit sem sza­badott volna kiengednünk. A védekezésünk is fellazult, nem tudtuk tartani azt, amit az ele­jén: ellaposodtunk. Ők pedig bekeményítettek. Ez volt az oka a fordulatnak. Az ötödik helyért mindenképpen össze­kaparjuk magunkat, mert meg akarjuk szerezni” - zárta a vá­logatott csapatkapitánya. „Nyilván nehéz egy ilyen meccs után bármit is mon­dani, nagyon csalódott va­gyok, nem is érdemeltük vol­na meg a játékunk alapján az elődöntőt” - vélekedett Gere­ben Lívia. „Sokkal jobb csa­pat voltunk, mint a szerb, de ők mentálisan erősebbek vol­tak. Szerintem, ha az elődöntő a tét egy Európa-bajnokságon, akkor mindennek tökéletesen kell működnie, valamint a csapatnak fizikálisán és men­így folytatják STUDER ÁGNESÉK ma 15.45 órától a portugálokkal ját­szanak az 5-8. helyért az Eu­rópa-bajnokságon. A másik ágon Svédország-Franciaor­szág összecsapás lesz, ez a találkozó 13.30-kor kezdődik. A két győztes játszik az ötö­dik, a két vesztes a hetedik helyért. Az elődöntőben a mi­einket kiejtő Szerbia Olaszor­szággal (18), Hollandia pedig a címvédő Spanyolországgal (20.15) meccsel. A döntő va­sárnap 20.15-kor kezdődik. tálisan is a maximumot kelle­ne nyújtani negyven percen keresztül. Akartuk, de ennek nem lett meg az eredménye. Tudtuk, hogy a szerbek men­talitása ilyen, és a végsőkig hajtanak. Tisztában voltunk azzal, mi vár ránk. Ennek el­lenére ráültünk az eredmény­re. Nagyon mérges vagyok, át kell értékelnem még a történ­teket. Úgy indultam neki a tor­nának, hogy ha arról van szó, akkor meg is halnék a csa­patért. Már négy éve nem tu­dunk a legjobb négy közé ke­rülni, nem akartam újra átél­ni ezt az érzést. Ez van, ez egy csapatsport, együtt nyerünk, együtt veszítünk.” Utolsó edzőmeccsét játssza a Paksi FC A főpróba következik Varga nem jutott a 800 döntőjébe LABDARÚGÁS Ma játssza utolsó felkészülési mérkőzését az él­vonalbeli bajnokság jövő hét­végi rajtja előtt a Paksi FC, amely 11 órától az NB Il-es Do­rogot látja vendégül. Az atomvárosiak kereté­ben jelenleg még több a kérdő­jel, mint a pont. Egyelőre csak Nagy Gergely érkezése biztos a Vasastól, míg többen próba­játékon vannak a csapatnál. Ahogy az ő sorsuk, úgy a kölcsönből visszatért játékoso­ké (Bor Dávid, Jelena Richárd, Kesztyűs Barna, Kővári Ró­bert) sem dőlt még el. Az át­igazolási időszak a profi osz­tályokban - hivatásos labda­rúgók belföldi átigazolása ese­tén - augusztus 31. éjfélig tart. A mai ellenféllel jó kapcsola­tot ápol a PFC, az előző szezont kölcsönben a Komárom-Eszter­gom megyei csapatnál töltötte Szalai András (a mostanit Bal­mazújvárosban fogja), ezúttal pedig a szintén utánpótlás-vá­logatott Zachán Péter került át a másodosztályú klubhoz. Az OTPBankLiga2018/2019- es szezonjának küzdelmei júli­us 21-én kezdődnek, az első fordulóban a paksiak Mezőkö­vesdre látogatnak. A találkozó 20.15-kor kezdődik. B. S. ATLÉTIKA Nem sikerült bejut­nia a 800 méteres síkfutás döntőjébe Varga Lőrincnek, az AC Bonyhád atlétájának a Tamperében zajló U20-as vi­lágbajnokságon. Csábrák Já­nos tanítványa 1:51.67 per­ces idejével előfutamában he­tedikként ért célba, de később etióp riválisát, Lemi Tedde­­sét kizárták, így hatodik lett a völgységi fiatalember. Varga ezúttal elmaradt egyé­ni legjobbjától, az l:48.87-es időtől, amivel előfutamát meg­nyerte volna (a győztes olasz Simone Barontini l:49.73-at futott) sőt a négy előfutamban is csak öten tudtak volna jobb eredményt elérni. Szégyenkezésre nincs oka a bonyhádi atlétának, akinek már a világbajnoki részvéte­lért is jár az elismerés. R. G. A Ferencváros kezéből a ráadásban csúszott ki a győzelem Egyik magyar klub sem nyert LABDARÚGÁS A három magyar csapat közül egyik sem tudta megnyerni selejtezős mérkő­zését az Európa-ligában. A Fe­rencváros hiába vezetett 1-0- ra az izraeli Maccabi Tel Aviv ellen, a vendégek a ráadás­ban egyenlítettek, így ők vár­ják jobb helyzetből a jövő heti visszavágót. „Nagyon boldog és elégedett voltam a csapat teljesítményé­vel - mondta Thomas Doll a mérkőzés után. - Jól védekez­tünk, s bár nem volt sok hely­zetünk, jól dolgoztunk össze, úgy, ahogy elterveztük. Fan­tasztikus hangulatot terem­tettek a szurkolók, a megfe­lelő pillanatban találtunk be, viszont okosabbnak kellett volna lennünk: négy perc volt hátra, nálunk a labda, ilyen­kor ott kell tartani az oldalvo­nal mellett. A lövés is megpat­tant, és Dibusz Dénes sem volt a megfelelő pozícióban.” A 91, percben még vezetett a Fradi, de így sem győzött Az Újpest is vezetett az aze­­ri Neftci Baku vendégeként, de a hazaiak nemcsak egyen­lítettek, hanem újabb két gólt szereztek, s a 3-1-es győzel­mükkel nagyon nehéz hely­zetbe sodorták Nebojsa Vign­­jevics együttesét. „Már a meccs előtt tudtuk, hogy a Neftci csapata minő­ségi játékosokból áll, azzal is tisztában voltunk, hogy sok­kal tapasztaltabb labdarúgói vannak, mint nekünk - nyi­latkozta Nebojsa Vignjevics az újpesti klub hivatalos hon­lapján. - Mindennek ellenére, úgy gondoljuk, hogy a Neft­ci nem verhetetlen csapat. A probléma ott volt, hogy négy hét kihagyás után a játéko­saim nem álltak készen egy ilyen mérkőzésre, valamint két meghatározó labdarúgónk nem tudott pályára lépni, ők nagyon hiányoztak.” EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, CSÜTÖRTÖKÖN Fe­­rencváros-Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 1-1 (0-0). Budapest, Groupama Aréna, 17.126 néző. V.: Burgos (spanyol). Gól: Szpi­­rovszki (61.), ill. Atar (91.). Neftci PFK (azeri)-Újpest FC 3-1 (1-1). Baki, 4500 né­ző. V.: D. Higler (holland). Gól: B. Dabo (24., 72.), Mahmudov (92.), ill. Nagy D. (9). SZERDÁN Rabotnicski (ma­­cedón)-Bp. Honvéd 2-1 (1- 1). Szkopje, 500 néző. Gól: P. Petrovszki (34.), Szarkoszki (60.), ill. Nagy G. (45.). R. G. Sokáig úgy tűnt, Szpirovszki (jobbra) gólja győzelmet ér Fotó: MW

Next

/
Thumbnails
Contents