Tolnai Népújság, 2018. július (29. évfolyam, 151-173. szám)

2018-07-03 / 152. szám

Kövesse folytatásos kriminovellánkat! EGY PERCBEN Tovább nő a fizetésük EGÉSZSÉGÜGY Átlagosan hatvanöt százalékkal emelkedik az egész­ségügyi szakdolgozók bére 2016 és 2019 között, az idei nyolcszázalé­kos emelés már megtörtént. Nagy Anikó egészségügyért felelős ál­lamtitkár szerint jelentős plusz jut betegszállításra, gyermekellátásra, illetve országos népegészségügyi programokra is. ► 7 Hazajöhet a kis Levente MEGOLDÁS Már a héten hazatérhet az Egyesült Államokból Levente, az a két és fél éves magyar kisfiú, akit Donald Trump bevándorlásellenes törvénye miatt egy hónapja szakí­tottak el családjától. A magyar kül­­ügy sokat segített abban, hogy a gyermek végre hazajöhessen. ► 9 Jó reggelt! Az elárvult pénztárca a pad szélén billegett. Egy úr be­hozta a szerkesztőségbe, mondván, hátha hiányzik vala­kinek. Hamar kiderült, a buksza üres, semmi olyan dolog nem volt benne, amely a tulajdonos kilété­re akár halványan is utalt volna. A megtalálója, úgy tűnik, optimis­ta. Azt mondta, könnyen elképzel­hető, hogy valaki új pénztárcát vá­sárolt, a megunt, kicsit kopott ré­git pedig szándékosan hagyta a pádon. Nem olyan viseltes az, jó lesz még valakinek. A másik ver­zió persze jóval kevésbé szívderí­tő: az erszényt valaki megtalálta, kiszedte belőle a pénzt és egyebe­ket, majd a feleslegessé vált tárcát a pádon hagyta. B. K. Jelest kaptak a hivatalok, de a cél a csillagos ötös SZEKSZÁRD Július elseje a Közszolgálati Tisztviselők Napja. Ehhez kapcsolódóan tartott ünnepséget tegnap a Tolna Megyei Kormányhi­vatal a Vármegyeháza dísz­termében. Tizenhat munka­társának adott át Kormány­megbízotti Elismerő Okleve­let dr. Horváth Kálmán kor­mánymegbízott és Amre­­inné dr. Gál Klaudia, a kor­mányhivatal főigazgató­ja. A Tolna Megye Védelmé­ért Emlékérmet öten vehet­tek át. Az ügyfélbarát hiva­tal címet sikerült teljesíteni, mondta dr. Horváth Kálmán, mert a kormányhivatal min­den munkatársa igyekszik magas színvonalon ellátni a feladatát. Munkájukat je­lesre értékelte a kormány­­megbízott, de mint mondta, nincs megállás, a cél a csil­lagos ötös. A megyében ki­­lenszázötvenen dolgoznak a kormányhivatalhoz tartozó intézményekben. ’ ► 3 Dr. Horváth Kálmán pohárköszöntőt mond az ünnepséget követően a Vármegyeházán. Képgaléria: TEOL.hu Fotó: Makovlcs Kornél — likeßalatpn.hu A hagyományra építve újít a PTE Közeledik, soká kitart a kánikula PÉCS Célkitűzések sorának ismertetésével mutatkozott be tegnap a Pécsi Tudomány­­egyetem új vezetése. Az új rektor a hagyományokra épít­ve a képzések tartalmi meg­újítását is elhatározta. A cél az, hogy a PTE-n megszerez­hető tudás, készségek és ké­pességek maximálisan támo­gassák a diplomások munka­erő-piaci elhelyezkedését, a gyakorlatorientált, piacképes képzések feleljenek meg a társadalom és a gazdaság igé­nyeinek. • ► 5 Ha ciki, ha nem, szelfiznek TOLNA MEGYE Ötből négyen posztóinak a közösségi ol­dalon a nyaralásukról, két­harmaduk már az utazás alatt. Népszerű tartalmak ezek az önportrék, holott a válaszadók harmada szerint ciki szelfizni. ► 2 TOLNA MEGYE A július már sokkal szárazabb lesz, mint az elmúlt hónap volt. Az elő­rejelzés szerint a hőmérsék­let fokozatosan emelkedik, e hét közepétől már harminc fok feletti értékeket mérhe­tünk. Ezt követően majd ti­zenkettedike környékén lesz egy kisebb lehűlés, huszonöt fokra esik a hőmérő higany­szála, majd ismét kánikula jön. Aztán újabb lehűlés jön, és így folytatódik ez a hul­lámzás egészen szeptember második feléig. ► 4 Az első húsz percet kellett túlélniük Neymaréknak Menetel a vébén Brazília Kiraboltak egy férfit Szekszárdon LABDARÚGÁS Neymar góljával és Roberto Firminónak adott gólpasszával Brazília 2-0-ra legyőzte Mexikót az orosz­­országi világbajnokság nyol­­caddöntőjében. A különbség nagyobb is lehetett volna, ha a közép-amerikaiak kapusa, Guillermo Ochoa nem véd is­mét kiválóan. A selegäo 1994 óta valamennyi vb-n legalább a negyeddöntőig jutott, ráadá­sul legutóbbi tizenhat tétmér­kőzésén nem kapott ki. Ez­zel szemben a közép-ameri­kaiaknak sorozatban ez volt a hetedik vb-jük, amelyen a nyolcaddöntő jelentette szá­mukra a végállomást. P-14 Neymar remek formában futballozott, Brazília ott van a negyeddöntőben Fotó: TN SZEKSZÁRD Rablás gyanú­ja miatt indított eljárást a Szekszárdi Rendőrkapitány­ság. Június 30-án a Fasor­ban egy férfit fellöktek és el­vették tőle a táskáját a ben­ne lévő iratokkal és mintegy hetvenezer forint készpénz­zel együtt. A rendőrök nem sokkal később azonosították, majd elfogták a bűncselek­mény elkövetésével megala­pozottan gyanúsítható tizen­öt éves fiút, aki kihallgatása során beismerte a bűncselek­mény elkövetését, tájékoztat­ta lapunkat Molnár Ágnes, a megyei rendőr-főkapitány­ság sajtóreferense. 1.1. SZE R K ÉSZTŐS ÉG: E mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Balázs László 06-74/511-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 06-74/511-534 MA HOLNAP 28 29 ^ Ma túlnyomóan napos időre készülhetünk, keleten és délen növekedhet meg a felhőzet. Eső nem vár­ható. Délután 25-29 fokot mérhetünk. ► 12 Boldog névnapot kívánunk Koméi nevű olvasóinknak!

Next

/
Thumbnails
Contents