Tolnai Népújság, 2018. július (29. évfolyam, 151-173. szám)

2018-07-09 / 157. szám

2018. JULIUS 9., HÉTFŐ Idén korai szüretre készülhet a megye Toronyi György mutatja, hogy már színesednek a fürtök Fotó: Makovics Kornél Várhatóan augusztus kö­zepén elkezdődik a szü­ret a megye két borvidé­kén. A termelők azt mond­ják, ilyen korai betakarítás­ra nem is emlékeznek. Már színesedik az oportó, á Néró és egy-egy színes szemet már a később érő fajtákon is lehet találni. A termés szépnek ígérkezik, legalább­is ott, ahol a szőlőt meg tud­ták védeni a lisztharmattól. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A jól védett sző­lők szépen színesednek, az el­­viaszosodott felszínű bogyó­állományt egyre kevésbé fer­tőzik a gombabetegségek, a lisztharmat már kevés kárt tud tenni a fürtökben, mond­ta dr. Gabi Géza növényvédel­mi szakember. Még két, legfel­jebb három permetezést ter­veznek a szőlőtermelők a me­gye két borvidékén. Nagy István, a bátaszéki hegyközség elnöke, a megye egyik legnagyobb szőlőültet­vénnyel rendelkező gazdálko­dója elmondta, egy átlagos év­hez képest két héttel korábban kezdődhet a szüret. A tavalyi évhez képest több szőlőre szá­mítanak, míg a múlt évben hek­táronként átlagosan ötvenegy mázsát sikerült leszüretelniük, addig idén legalább húsz-har­minc százalékkal többre, azaz hatvan-hetven mázsára számí­tanak. Az oportó már színese­dik a bátaszéki területeken, így ha az időjárás nagyon nem avat­kozik bele, akkor augusztus 20- a előtt el is kezdenék a szüretet, mondta Nagy István. Az opor­­tón kívül még a rizlingszilvá­ni érik korábban a többi fajtá­hoz képest. Tolna megyében Ir­­sai Olivér csak elvétve van, ezt a fajtát az idén akár július vé­gén is elkezdhetik szedni, ami gyakorlatilag szabálytalan len­ne, mert a Hegyközségek Nem­zeti Tanácsa augusztus 1-től en­gedélyezi a szüretet. A Balaton környéki termelők emiatt már most aggodalmukat fejezték ki. A felvásárlók, a nagyobb pincészetek, illetve a pezsgőt gyártó cégek is megkezdték már a szőlőfelvásárlást érintő tárgyalásokat. A hegyközség elnöke elmondta, a mennyi­séget illetően jellemző, hogy többet is vásárolnának a ta­valyinál. Míg a mennyiség­ről meg tudnak egyezni, ad­dig az árban már nehezebb, hiszen ma még bizonytalan, hogy az ország többi borvidé­kén mennyi szőlő terem. Vil­lányban, Tokajban, de a Bala­ton környékén is voltak fagy­károk, Illetve jégeső okozta elemi kár. Ennek mértékétől is függ, milyen ára lesz a sző­lőnek. A szakember azt mond­ta, az biztos, hogy a tavalyinál nem lesz olcsóbb. Akkor az át­lagár száz forint körül alakult kilónként. Voltak fajták - ca­bernet, merlot -, melyek kiló­jáért százhatvan forintot is fi­zettek 2017-ben. Dúzsi Tamás szekszárdi bo­rász szerint szép a szőlő, szü­ret előtt egy hónnappal jók a kilátások. Annak örülnek, hogy a május végi, június ele­ji nagy meleg mérséklődött, így kicsit visszaesett a szőlő érése is. Náluk a legkorábbi fajta az ezerfürtű, illetve az oportó. Az utóbbin már színe­sednek a bogyók. A nagyon korai szüretnek azért nem örülne Dúzsi Ta­más, mert egyrészt kevés idő jut felkészülni, másrészt a le­szüretelt szőlő nagyon mele­gen, harminc fokosán kerül a darálóba, és ebből már nehéz világosabb színű rozét készí­teni. A borvidékeken az ameri­kai szőlőkabóca lárvák ká­rosítása folyamatos, a lárvák L5-ÖS fejlettségűek. Az ame­rikai szőlőkabóca előfordulá­sa egyelőre csak szórványos az ültetvényekben. Az általa terjesztett karan­tén betegség - az aranyszínű sárgaság fitoplazma - jelen­létét még nem igazolták az elmúlt években elvégzett la­boratóriumi vizsgálatok, így a megye - jelen állapot sze­rint - mentes az aranyszínű sárgaság fitoplazma beteg­ségtől. Ennek a státusznak a fenntartása miatt fontos a ro­var elleni védekezés. Legalább két permetezés van hátra A termelők már számolgat­ják, még hány permetezés le­het hátra. Általában egy évben kilenc-tíz alkalommal szórnak ki növényvédő szert, kivétel, ha nagyobb a fertőzés. A ko­rai fajtákat még kétszer, míg a kései fajtákat legalább három­­szor-négyszer kell permetez­ni. A lisztharmat számára még mindig kedvező a mostani idő­járás, a párás, meleg levegő. A zöldmunka fontossága is ki­emelkedő az idén. A jól szellő­ző, nap által átjárt fürtzóna jó­val kisebb mértékben fertőző­dik lisztharmattal, mint az ár­nyékban lévő fürtök. A kita­kart fürt azonban a napégés áldozata lehet, ezért meg kell találni a középutat, ami sok esetben egyáltalán nem köny­­nyű feladat. A meteorológi­ai állomások adatai szerint a múlt héten a megye két bor­vidékén az átlaghőmérséklet 24,5 fok volt és tíz milliméter­­nyi csapadék hullott. Egy pá­rás júliusi-augusztusi idő a rothadás szempontjából nem kívánatos, de erre az esetre is megvan a bevált technológia, amellyel hatásosan meg lehet előzni a bajt. Remek hangulatban zajlott Bátán a Keszegfesztivál Főztek, táncoltak, énekeltek BÁTA Kicsit megzavarta a szombat délelőtti hidegfront a bátai Keszegfesztivál prog­ramját, Buci bohóc megvárta míg eláll az eső, majd jót ját­szott a gyerekekkel. Délután­ra pedig ragyogó idő volt, így egy program sem maradt el. Huszárné Lukács Rozália, a település polgármestere el­mondta, már több mint húsz éve, hogy július első heté­ben megrendezik ezt a fesz­tivált, melyre évről évre egy­re többen látogatnak el. Báta két testvérvárosából, az er­délyi Árkosból, illetve a hor­vátországi Kiskőszegről is ér­keztek vendégek. A főzőver-Színes programokkal várták a vendégeket a bátai Keszegfesztivá­lon. Képgaléria: Teol.hu Fotó: Makovics Kornél senyre is sokan jelentkeztek, közben bemutatkoztak az al­kalmi színpadon a különbö­ző táncosok, fellépők. A pol­gármester elmondta, sike­res volt a Bethlen-pályáza­­tuk, melynek révén egymil­lió forint támogatást nyertek el, ezt az összeget a rendez­vényre fordították. A cél min­dig az, hogy baráti társaságok alakuljanak ki a testvérvárosi látogatók és a helyiek között, mely megalapozza a hosszabb távú együttműködést is, tette hozzá. Az esti órákban a fesz­tivál vendége volt Wolf Ka­ti énekesnő, aki jó hangulatú koncertet adott. M. I. MEGY Napsütésben Venter Marianna marianna.venter@mediaworks.hu Hirtelen nem tudtam, hogy megdöbbenjek, meglepődjek, vagy eléggé tiszteletlenül, elkuncogjam magam. Tör­tént ugyanis, hogy verőfényes déli napsütésben a zebra előtt várakozva megállt mellettem egy erősen szépkorú, kedves idős hölgy. Kifogástalan külsővel rendelkezett, tarkón kontyba tűzött ősz haj, világoskék alapon apró fehér virágmintás, korá­hoz illő hosszúságú nyári ruha, drapp szandál. A hatást nem is ez váltotta ki, hanem az, hogy a könyörtelen, éles nyári nap­fény úgy sütött át a ruhán, mint ahogy a forró kés szeli át a va­jat. A ruha gyakorlatilag áttetszővé vált, és feltárta az alatta el­helyezkedő alsóneműt, különös tekintettel a tundrabugyinak _ is nevezett száras alsóra. Gyakran többet mutatunk magunk­ból, mint azt szerettük volna Gondolom, a bolti állványon az akciós részlegen pihenve, később a szekrényben lógva, majd a szobában felöltve a ru­ha nem tárta fel sötét, ponto­sabban világos, titkát. Csak az utcán, az éles, minden titkot felfedő napsütésben. Még szerencse, hogy viselőjének sejtelme sincs róla, hogy miközben gyanútlanul járja benne a várost, a napfényes szakaszokon kvázi bikiniben látják őt a járókelők. Pedig hát csak az van, hogy olyanok ezek az általában a Távol-Keletről származó ruhadarabok, mint az élet. Meg va­gyunk győződve róla, hogy csak annyit mutatunk meg ma­gunkból, amennyit akarunk. Sejtelmünk sincs róla, hogy gon­dosan kidolgozott imázsunk a legtöbbször éppen annyira át­tetsző, mint déli verőfényben egy világoskék nájlonruha, ap­ró, fehér virágokkal. Tévét sorsolnak a véradók között TOLNA MEGYE „Az élet nyáron sem állhat meg! Adj vért!” elnevezéssel nyári véradó­kampányt indított a Magyar Vöröskereszt és az Orszá­gos Vérellátó Szolgálat. Gu­lyás Katalin, a Vöröskereszt megyei igazgatója elmond­ta, hogy mindenki, aki szep­tember 2-ig vért ad, egy sze­mélyre szabott köszönőkár­tyát kap, amely egyben nye­reményszelvény is. Akik fel­töltik a kártyán szereplő kó­dot a www.voroskereszt.hu/ veradasnyar oldalon, értékes nyereményekre pályázhat­nak. A heti nyertesek egy-egy véradó élménycsomaggal gaz­dagodnak, amelyek tartalma: páros belépő a Budapest Park egy koncertjére, páros RepTár belépő a szolnoki repülőmú­zeumba és két személyre szó­ló borkóstoló a badacsonyi La­posa Birtokon. Havonta kisorsolnak egy kétszemélyes, három nap két éjszakás exkluzív wellness pihenést is a véradók között, valamint a fődíjat, a nagyké­pernyős tévét. Az első nyere­mények az elmúlt napokban már gazdára találtak. H. E. HIRDETÉS NE MONDJON LE KEDVENC MEGYEI NAPILAPJÁRÓL A NYARALÁS ALATT! Kérje a lap átirányítását és mi pedig megpróbáljuk eljuttatni Önnek mindenhová*. Ha pedig külföldre vagy messzire utazik, lepje meg a lappal barátait ismerőseit! Nyaralása alatt irányítsa át hozzájuk vagy segítse lapjával az e^ik Önhöz közeli kórházat, idősek otthonát! *A pontos átirányítási területekről érdeklődjön kollégáinknál a 06-46-99-8800-ás telefonszámon. Az átirányítási igényt a kezdő időpont előtt minimum 5 munkanappal kérjük jelezni.

Next

/
Thumbnails
Contents