Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-01 / 125. szám

2018. JÚNIUS 1., PÉNTEK fl BELFÖLD A Kúria most Polt Péter főügyésznek adott igazat Toroczkai szerint eluralkodott az elvtelenség Félelem a Jobbikban Újabb beteg vaddisznó a magyar határnál SZCIENTOLÓGUSOK Törvénysér­tést követett el a bíróság, ami­kor megsemmisítette a Szcien­­tológia Egyház ügyében elren­delt házkutatási és lefoglalási határozatot - mondta ki teg­nap a Kúria. Az ügy előzmé­nye, hogy a Nemzeti Adatvé­delmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Péterfalvi At­tila 2016 decemberében ható­sági eljárást indított a Szcien­­tológia Vallási Egyesület adat­kezelése miatt, majd feljelen­tést tett ismeretlen tettes ellen. A rendőrség még tavaly ok­tóberben tartott házkutatást a szcientológusok budapesti Váci úti központjában, mivel a Nemzeti Nyomozó Iroda kém­kedés, kiskorú veszélyezteté­se, személyes adattal való visz­­szaélés gyanúja miatt indí­tott nyomozást. A bíróság ké­sőbb megállapította, törvény­telen volt a razzia, ám Polt Pé­ter ezzel nem értett egyet, ezért a Kúriához fordult, amely most mindenben a Legfőbb Ügyész­ség álláspontját osztotta. Polt Péter még márciusban nyújtott be jogorvoslati indít­ványt a Kúriához, és kezdemé­nyezte, hogy a legfőbb bírói fó­rum állapítsa meg, hogy a Bu­dai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája törvénysér­tést követett el, amikor hatá­lyon kívül helyezte a Szcien­­tológia Egyháznál tartott ház­kutatást és az azzal járó lefog­lalást elrendelő rendőrségi ha­tározatot. A PestiSrácok.hu in­formációi szerint a Kúria teg­napi döntésével minden pont­ban a főügyészségnek adott igazat. Szikinger István, a szcientológusok jogi képviselő­je a portálnak azt mondta, nem ért egyet a legfőbb bírói fórum álláspontjával, ám azt tisztelet­ben tartja. MW Folytatódó retorziókról és belső tisztogatásokról szá­molt be Dúró Dóra, a Jobbik parlamenti képviselője, aki maga is áldozata lett a le­számolásoknak. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BELHARC Minden eszközzel meg akar szabadulni párton be­lüli poütikai ellenfeleitől a Job­bik új vezetése. A párt irányí­tói sorra számolnak le azokkal, akik Toroczkai László elnökje­lölt mellett tették le korábban a voksukat. Politikai leszámo­lás zajlik a Jobbikban, Torocz­kai László platformja csak egy indok - mondta Dúró Dóra, akit kizártak a frakcióból és a párt vezetése arra szólította fel, hogy adja vissza mandátumát. A po­litikus szerint semmilyen fe­gyelmi vétséget nem követett el. Hozzátette: amikor ekkora a megosztottság egy párton belül, akkor nem célszerű tovább po­larizálni, inkább a párbeszéd­re kellene törekedni, de jelen­leg senki sem törekszik békére a vezetésen belül. Dúró Dóra úgy látja, jelentős mértékű lemorzsolódás várha­tó a Jobbikban, mert Uyen mér­tékű felháborodásra még sosem volt példa. A politikus arról is beszélt, hogy emberileg is csa­lódott társaiban, mert egy olyan közösség zárta ki, amelynek 13 évig volt a tagja. Beszélt arról is, hogy ha marad is a közéletben, a Jobbikban nem tudja elképzel­ni politikai pályafutását, mandá­tuma visszaadásáról pedig még nem döntött. Dúró elmondta: tíz évvel ezelőtt szintén volt plat­form a Jobbikban, és az semmi­lyen következménnyel nem járt a belépőkre nézve, ezért „joggal gondolta”, hogy most sem lesz A kiábrándulás már jóval korábban elkezdődött. Csalódott jobbikosok szabdalják a párt zászlaját Fotó: MTI ennek következménye. „Nagyon nehéz napjaim vannak most Ezért az is felmerült bennem - egész komolyan -, hogy az egész közéleti pályafutásomat, szerep­­vállalásomat befejezem” - fogal­mazott. Dúró Dóra több tévéinterjú­ban folytatódó belső leszámo­lásokról beszélt. Az Echo TV információi szerint jelenleg öt ember ellen indult etikai vizs­gálat a párton belül. Ebből To­roczkai László az egyik, a má-Juhász Péter, az Együtt ellenzé­ki párt vezetője szerint nem ér­demes fenntartani a politikai szervezetet. A korábban nőve­­rési ügybe keveredett politi­kus kijelentette: az elnökség javaslata - a párt küldöttgyű­lésének, amely dönt majd er­sik pedig Apáti István alelnök. Rá azért haragszik a pártveze­tés, mert többször is találkozott azokkal, akik részt vettek a „Mi magunk” elnevezésű platform létrehozásában. Nem kizárt, hogy Apátira is ugyanaz a sors vár, mint Dúró Dórára. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője szerint senki sem örül Dúró Dóra kizárásának, de nem tehettek mást, mert a képviselő bomlasztotta a párt egységét. ről a kérdésről - az lesz, hogy a pártot mint jogi entitást szá­molják fel, a közösség meg el­dönti majd, hogy mint közös­ség funkcionál-e tovább más formában. Erre a küldöttgyű­lésre még a nyáron sor kerül - tette hozzá. Toroczkai László szinte ment­hetetlennek érzi a Jobbik egysé­gét, amelynek bomlasztójaként a jelenlegi vezetőséget nevez­te meg csütörtökön, az Ml ak­­tuátis csatornán. Az elvtelen­ség annyira eluralkodott az el­lenzéki pártok soraiban, hogy sokkal többet foglalkoznak ha­talmi harcokkal, mint előremu­tató, építő jellegű tervezetek ki­dolgozásával - mondta. Szerin­te a Jobbik ahelyett, hogy ellen­zéki pártként alternatívát kínál­na, csak a bosszú és a leszámo­lás mentén próbált cselekedni az elmúlt hetekben. Az ellenzé­ki politikus úgy látja: a legfonto­sabb, hogy ragaszkodjanak ah­hoz a szellemi, erkölcsi, eszmei háttérhez, amely megalapozta a párt létrejöttét. Toroczkai Lász­ló azt mondta: számára már vi­lágossá vált, hogy a Jobbik stra­tégiai döntései nem az elnökség körében születnek. Megszűnik az Együtt SERTÉSPESTIS Afrikai sertés­­pestis (ASP) vírusát mutatta ki a román állategészségügyi ha­tóság egy, az ukrán-magyar­­román hármas határ közelé­ben elpusztult vaddisznó tete­mében - közölte az Agerpres hírügynökség tegnap. A 12-14 hónaposra becsült elhullott ál­latot a magyar határtól hat, az ukrán határtól tíz kilométer­nyire lévő Kissár községhez tartozó erdőben találták. Vélhe­tően az ukrajnai vagy magyar­­országi erdőkben élő fertőzött állománytól kapta el a fertő­zést. A román szakhatóság ér­tesítette az állategészségügyi világszervezetet, és megkezdte a védekezést a fertőzés terjedé­sének megelőzésére. Egy fiatal állat tete­mében azonosítot­ták a vírust Romániában először tavaly augusztusban, majd idén ja­nuárban adtak hírt arról, hogy ASP-vírussal fertőzött sertése­ket találtak háztáji gazdasá­gokban, az Ukrajnával és Ma­gyarországgal is határos Szat­­már megyében. A román kor­mány tavaly kiemelt állat­egészségügyi kockázatú vé­delmi övezetté nyilvánította az Ukrajnával és a Moldová­­val szomszédos határsávot 20 kilométeres mélységben, meg­előzendő az újabb állatok meg­­fertőződését. Az orosz állategészségügyi szolgálat május 25-én ideig­lenes korlátozást vezetett be a Romániából származó élő ser­tések és sertéshúsból készült hústermékek bevitelére, arra hivatkozva, hogy az ország­ban újabb ASP fertőző góc je­lent meg. MW Rugalmasabb lett a tűzgyújtási tilalom MEGELŐZÉS Naponta jelölik ki a tűzgyújtási tilalom alá eső területeket a Nemzeti Élelmi­szerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) erdészeti szakemberei és a Katasztrófavédelem mun­katársai, a tilalmat á várha­tó időjárás, az erdei biomasz­­sza állapota és a megelőző idő­szak tűzeseteinek függvényé­ben rendelik el - közölte teg­nap a Nébih. A hivatal közleménye szerint a korábbi földművelésügyi mi­niszter által megszabott korlá­tozáshoz képest rugalmasabbá vált a tűzgyújtás tilalmi rend­szer az országban. Azt írták, az átalakításra azért volt szük­ség, hogy az egyes területeken csak a feltétlenül indokolt idő­tartamra legyen tűzgyújtá­si tilalom, és hogy a korláto­zás elrendelése és visszavoná­sa gyorsabban kövesse az idő­járás - napjainkban igencsak szeszélyes - változásait. Az érdeklődők az Erdotuz.hu és a Katasztrofavedelem.hu honlapon elhelyezett térkép segítségével is tájékozódhat­nak az aktuális tűzgyújtási ti­lalomról. A térképet minden nap 0 óra 1 perckor automa­tikusan frissítik, így ha min­den jól megy, mindig az adott napon érvényes korlátozásokat mutatja. MW Veszélyes piramisjátékokra figyelmeztet a Nemzeti Bank Érdemes mindig résen lenni ÁTVERÉS Figyelemfelkeltő kampányt indított a piramis­­játékok veszélyeiről a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ugyan­is csak az elmúlt két hónap­ban 6-7 ilyen jellegű tevé­kenységet végző céget talált - mondta Binder István, a jegy­bank felügyeleti szóvivője teg­nap az Ml-en. Azt tanácsolta az ügyfeleknek, legyenek kö­rültekintőek, ha az interneten az egyes cégek befektetései­nél mesés, havi akár 4-6 szá­­zalékps hozamot ígérnek, ha a felhívásban kriptovalutákról olvasnak, vagy ha a cég mö­gött álló emberekről semmit nem lehet megtudni, ellenben olyan celebekről olvashatnak, akik dicsérik a céget. A piramisjáték mögött nincs valós gazdasági tevékenység. A piramis csúcsán állók az újonnan belépők pénzét kapják meg, és amikor már nincsenek új belépők, a rendszer össze­omlik. Binder István azt taná­csolja, hogy minden olyan cé­get, amelynek a befektetési le­hetőségei felkeltették a figyel­müket, ellenőrizzék le a jegy­bank honlapján (www.mnb.hu) a Figyelmeztetések menüpont alatt, mert az MNB minden olyan társaságot számon tart, amely jogosulatlan pénzügyi tevékenységet végez. MW Kezdetben csábítónak tűnik, aztán jön a bukás Fotó: Shutterstock A szabadidősportok szerelmeseinek CSUPA SPORT

Next

/
Thumbnails
Contents