Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-30 / 150. szám
aror •• OTTHON EGYÜTT Lőrincz P. Gabriella Ha Kárpátalja irodalmáról beszélünk, nem tehetjük meg egy folyóirat meg nem említése nélkül, hiszen a vidék magyar szerzőit mindössze egyetlen irodalmi lap, az Együtt fogja. össze. S amikor az Együttről esik szó, nem beszélhetünk csupán a folyóiratról, amely immáron tizenhat éve töretlenül lehetőséget biztosít a kárpátaljai írástudóknak, hanem beszélnünk kell az egykori Forrás Irodalmi Stúdióról, azokról az egyetemistákról is, akik nem éppen kockázatmentesen élték az egyetemi éveiket, hanem megálmodtak valami igazán merészet. A hatvanas évek derekán az ungvári egyetem magyar tanszékének diákjai úgy döntöttek, hogy változtatni akarnak a sorsukon. Elegük lett a hallgatásból, és létrehoztak egy szamizdat folyóiratot Együtt címen. Mindössze 30-40 példányban jelent meg a diáklap. A visszaemlékezések szerint írógéppel írták, indigópapírral sokszorosították a megjelenésre szánt műveket, s a diákság kézről kézre adva rongyosra olvasta a példányokat. Ám politikai nyomásra és a helyi összeférhetetlenség hatására a szamizdat kiadvány 1971-ben megszűnt. Szerzői és támogatói különféle megrovásban részesültek. De Kovács Vilmos szavait idézem: „Mert kezdet nincs, csak folytatás van” - az Együtt újraéledt, a munka folytatódott. 2002-ben Nagy Zoltán Mihály főszerkesztésével újraindult az Együtt, de már folyóiratként, évente négy lapszám jelent meg. A Magyar írószövetség Kárpátaljai írócsoportjának lapjában még az egykori egyetemisták nevével találkozhatunk. Sem a meghurcoltatások, sem az elhallgattatás, sem a kisebbségi lét nem törte meg a szerzőket. Az újrainduló lap az akkor alig tíz éve függetlenné vált Ukrajna első és azóta is egyetlen magyar irodalmi-kulturális folyóirata lett. A szerzők nem csupán írásaikkal voltak jelen Kárpátalja életében, hanem kultúrát is építettek. Az Együtt létrejötte nem csupán egy folyóirat indulása volt, hanem olyan meghatározó esemény, mely mind a mai napig hatással van a kárpátaljai írónemzedékekre. Az Együtt folyóirat otthona és gyermeke lett minden szerzőjének. Otthona, hiszen a legfiatalabb nemzedék képviselői is az Együttben publikálhattak először, innen indultak, ide térnek haza. Gyermeke, hiszen most, ennyi év után is védelemre szorul. A mai napig sincs biztonságban egyetlen kárpátaljai alkotó sem. Bár már rég nem a vörös uraktól kell félnünk, folyamatos figyelemmel kísérik munkánkat azok, akik Kárpátaljával együtt ajándékba kapták a kárpátaljai szerzőket is. 2009-ben újabb változás történt az Együttben. Vári Fábián László vette át a lap főszerkesztését. A folyóirat továbbra is csupán Magyarország támogatásával jelenhetett meg, és így van ez azóta is. De nemcsak a főszerkesztő változott, hanem igény mutatkozott a gyakoribb megjelenésre is, így 2012-től évente hat lapszám jelenik meg. Ekkorra tehető a szerzői gárda megfiatalodása, előbb csak egy-két fiatal szerző, idővel pedig egyre többen publikáltak itt. Bár a folyóirat az egész Kárpátmedencéből közöl írásokat, a szerzői javarészt kárpátaljai alkotók. A vérfrissítés távlatokat és folytonosságot ígér a lap életében, de ugyanazokkal az egykori fiatalokkal, élükön Vári Fábián Lászlóval és Dupka Györggyel tud a sajátunk maradni ez a folyóirat. Reméljük, az Együtt megmarad otthonnak és utódnak ezután is, és az ifjabb generáció képviselői is ekként építik majd tovább. tarca OT PERCIG HALOTT Natália a bíróság épülete előtt állt, néhányat szívott a cigarettájából, majd amikor meglátta édesanyját, eloltotta és a szemetesbe dobta a csikket. Az épület belseje kopár volt. Néhány ajtó és a mögülük kiszűrődő hangok tanúskodtak arról, hogy a korai időpont ellenére nincsenek egyedül. A folyosó végén, balra az ajtón cirill betűkkel volt feltüntetve a titkárság. Natália bekopogott, majd várt a válaszra.- Jó reggelt kívánok. A tárgyalásra jöttem. Nyolc órakor kezdődik. Önnél kell aláírnom a papírokat?- Itt, de a tárgyalás elmarad - válaszolta foghegyről az íróasztalnál ülő fiatal, szőke férfi.- Engem erről nem értesítettek - lepődött meg a nő.- Sztepán Sztepánovics halott, hogy akar maga bíráskodni egy koporsóban fekvő emberrel? Nem szégyelli magát? - emelte fel a hangját a titkár. - Mit képzel magáról?- Hogy mi? Biztos, hogy nem halt meg, tegnap láttam!- Ne nézzen hülyének engem, papírom van róla, hogy a volt félje halott! - A férfi egy dokumentumot lebegtetett a levegőben, majd azt asztalra csapta. - írja meg a kérvényt az ügy ejtéséhez!- Milyen papír?- A migrációs hivatalból. Menjen már, és íija meg azt a kérvényt! Natália hátat fordított és a folyosóra ment, a telefonjáért nyúlt, feloldotta a képemyőzára, majd előkereste az ügyvéd számát a gyorshívóból. A hívott szám átmenetileg nem elérhető - válaszolta ukránul a robot hangja.- Mi történt? Miért vagy ideges? - kérdezte az anyja.- Azt mondják, István meghalt.- Az lehetetlen, tegnap láttam biciklizni. Meg a szomszédok mondták volna.- Én is láttam, de ez a szőke fiú azt mondja, papírja van róla. A szürke folyosó végén fehér ingben egy férfialak közeledett. Vitálik, az ügyvéd volt az.- Bocsánat, hogy megvárakoztattam önöket - mondta, és szájából elviselhetetlen másnaposságszag terjengett. Natália hátralépett és úgy mesélte el, hogy mi történt a titkárságon.- Na várjon csak az a barom! - Az ügyvéd jobb kezével lenyomta a kilincset, és már benn is volt az irodában.- Aljosa, milyen papírod van neked? A migrációs hivatalból? Az bizonyít valamit?- Azt írja, halott, és én ezt jegyzőkönyvbe vettem - válaszolta immár tisztelettudóbban a szőke fiú.- Mindjárt felélesztem én azt a halottat! - mondta fennhangon az ügyvéd, és bekapcsolta a telefonját. Megejtett néhány hívást, majd a fiúhoz fordult. - Az okmányirodában nincs halotti bizonyítvány, és nem is jelentették Sztepán Sztepánovics halálát. Ki írta ki ezt a papírt?- Szlávik...- Az a marha? És neki mi joga van ilyet írni? - Vitálik megint telefonálásba kezdett, most már elvonulva egy sarokba, ahonnan Natália csak halkan hallotta a beszélgetést.- Szlávik? Szia. Vitálik vagyok. Mit tudsz erről a Sztepán Sztepánovicsról? Aha... És ezt ki mondta? Az anyja? Papírt kértél róla? Akkor minek írtad be? Tüdőd, hogy amíg papírt nem adnak róla, nem lehet ilyet csinálni! Ezért még számolunk!- Mi történt? - kérdezte a nő.- Kimentek a végrehajtóval a házukhoz. Az anyja azt mondta, hogy meghalt, ők meg beírták.- Hogy lehet ilyet csinálni? - háborodott fel Natália. - Csak úgy, minden bizonyíték nélkül beírni, hogy valaki meghalt, mert azt mondják? Hát nem semmi! Úgy látom, itt mindent lehet! Az édesanyja csitítgatni kezdte a lányt.- Engem nem kell nyugtatgatni! - mondta Natália fennhangon. - Több mint tíz éve nem látta a lányát, ha látja is, meg sem ismeri! Gyerektartást nem fizet, és még személyit sem tudok miatta csinálni a lányomnak. Egy éve akarom már ezt a bírósági ügyet, erre egy ilyen balfék miatt nem sikerül. Eszem megáll!- Nyugodjon meg, kérem - mondta az ügyvéd. - Mindjárt mindent elrendezünk. A falióra hét óra ötvenöt percet mutatott. Ideje volt bemenni a tárgyalóterembe. A bíró barátságosan biccentett a nő felé, ismerték egymást már régen. A gyerekeik ugyanabba a tánccsoportba jártak, a múlt hétvégén is együtt voltak versenyen.- Foglaljanak helyet - intett a székek felé. - Lássuk, mi is történt itt. Az ügyet ismerem, a feleket is.- Bíró úr, van egy kis gond - szólt közbe az ügyvéd.- Mégis mi?- A titkár beírta a jegyzőkönyvbe, hogy a perelt fél, Sztepán Sztepánovics elhalálozott.- És milyen dokumentum alapján?- Kapott valami papírt a migrációs hivatalból, de nem engedte, hogy megnézzem. Állítólag az anyja azt nyilatkozta, hogy meghalt, de az okmányirodában semmilyen adat sincs, ami ezt alátámasztaná.- A migrációs hivatalból? - nézett meglepődve a bíró. - Ezek mindig, mindent... Bocsánat. És akkor most mi legyen? Sztepán Sztepánovics nincs itt. Ön mit mond, kedves Natália? Shrek Tímea- Bíró úr, most özvegyültem meg, a gyermekem félárva lett, és én mondjam meg, hogy mit csináljon? - válaszolta ironikus hangnemben a nő. - Fogalmam sincs.- Ne idegeskedjen, drága, minden rendben lesz. Ez a férfi többet is megélt már, mint a papíron való elhalálozás. Egy hónap múlva ugyanitt találkozunk. Addig csak megtaláljuk. Kinyílt a bejárati ajtó, egy idősebb nő lépett be rajta. Egy férfi és egy nő követte.- Sztepán Sztepánovics! Hát maga feltámadt? Pedig már régen elmúlt húsvét! - nevetett fel a bíró.- Meg nem haltam, bár a tegnap este hosszúra sikeredett - válaszolta mosolyogva a férfi.- Rendben. Mindketten írnak egy kérvényt, hogy elnapoljuk a tárgyalást. Mi pedig kijavítjuk, ami történt. Natália, kedves, hozza magával a lányát, és minél több tanút, aki igazolja az állítását. Sztepán, ahogy magára nézek, úgy gondolom, jobban tenné, ha magától lemondana az apai jogokról. Nem úgy tűnik, mintha nevelni szeretné a lányát.- De akaija! - vágott közbe a férfit kísérő idősödő nő.- Maga meg kicsoda? - kérdezte mogorván az eddig jó kedélyű bíró.- Sztepán édesanyja.- Maga eltemette a fiát, miközben élt. Hogy adjak hitelt a szavának?- Hirtelen felindulásból mondtam.- Nagyon remélem, hogy az előbbi kijelentését is. Mára az ügyet berekeszteni, egy hónap múlva találkozunk. A felek két külön szobában írták meg a kérvényt a tárgyalás elnapolására. Az épületből kiérve megszólalt Natália édesanyja:- Menjünk be a piacra még.- Mit akarsz venni?- Koszorút.
