Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-21 / 142. szám
EGY PERCBEN Körmenetek éke volt egykor A HÓNAP MŰTÁRGYA Különleges leletet tárt fel másfél évvel ezelőtt dr. K. Németh András. A Wosinsky Mór Megyei Múzeum régész-főmuzeológusa egy középkori körmeneti kereszt bronz korpuszát találta meg Tamási határában. A hónap műtárgya mintegy nyolcszáz év messzeségéből üzen mai világunknak. ► 5 Néhány percen múlt az élete DARÁZSCSÍPÉS - Éppen annyi időm volt, hogy kiabáljak a feleségemnek, hogy tárcsázza a segélyhívó számot, aztán összeestem. Bedagadt a torkom, zsibbadt a kezem, kiütések borították az egész testemet - mesélte az a decsi férfi, akit hétfőn ért lódarázstámadás. ► 2 Az alattomos diabétesz EGÉSZSÉGÜNK A diabétesz a legveszélyesebb, legalattomosabb betegségek közé tartozik, mivel a páciens sokáig semmilyen tünetet nem észlel. A közérzete jó, ugyanakkor a kór már rombolja a szervezetét. ► 3 Magyar vitte el a magyart GYÁSZOS TÖRTÉNELEM A tízezer hortobágyi kitelepített közül már csak körülbelül ezren élnek. Gyerekeik, unokáik feladata, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek a történelem e gyászos eseményére. Az idei megemlékezés június 23-án lesz. ► 4 Jó reggelt! S okszor elmondtuk, de minden jel szerint nem elégszer, hogy mire kell különösen vigyázni, hogy az ember ne váljon a nyári bűncselekmények áldozatává. Helyes, ha vizet adunk az ismeretlennek, de azt már ne engedjük meg, hogy ennek ürügyén hárman tóduljanak be a lakásba. Ha már valaki nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy nagyobb összeget az utcán váltson át valutára, legalább ne adja át előre a forintot. Vannak, akik olcsóbban kínálják a fát, de a behordott tüzelő mennyisége olykor meg sem közelíti a kifizetett mennyiséget. Aki az útlevelében tartja a valutát, befizetett rá, hogy konzuli segítséggel fog hazaérkezni, tapasztalatokkal, de nem szép élményekkel gazdagabban. 1.1. Stop az illegális migrációnak Miért is kell nekünk a folsav? BUDAPEST Megszavazta az Országgyűlés tegnap az alaptörvény hetedik módosítását, amelynek célja a nemzeti szuverenitás védelme, és az idegen népesség Magyarországra telepítésének tiltása. A szintén elfogadott „Stop Soros” törvénycsomaggal azt akarja megakadályozni, hogy hazánkból is bevándorlóország legyen. ► 9 így váltak meg végül Leekenstől LABDARÚGÁS Már régóta látszott, hogy Georges Leekens tavaly októberi kinevezése nem volt igazán jó döntés. Sorsa a hírek szerint Bresztben dőlt el. ► 15 TÁPLÁLKOZÁS Táplálkozzon egészségesen, és akkor elegendő vitamint juttat a szervezetébe. Ugye, az ön számára is ismerősen cseng ez a mondat? Elméletileg igaz is a kijelentés, a gyakorlatban azonban a legtöbb ember étrendjéből hiányzik egy nagyon fontos vitamin, a folát, amely tulajdonképpen a folsav elővitaminja. ► 11 Környezetet féltő módon gondolkodik DÖBRÖKÖZ Fizikus végzettsége mellé teológiai végzettséget is szerzett dr. Hetesi Zsolt. Ebből sejthető, hogy mi az, ami igazán érdekli. A létezés csodája, az élet teremtése, működése, megóvása. Tanít az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Közszolgálati Egyetemen, külső szakértője a Pécsi Tudományegyetemnek, de életvitelszerűen a szülőfalujában, Döbröközön él feleségével és kisfiával. Negyvenéves. Hetente kétszer jár Pestre, órákat adni. Többek között a vidék népességmegtartó erejének növeléséért is dolgozik. Megmutatta a helyieknek, hogy ő is tud szántani, vetni, feldolgozni és eladni. ► 12 Ronaldo már Puskás előtt LABDARÚGÁS Cristiano Ronaldo megszerezte 85. találatát a válogatottban, ezzel a nemzeti csapatban szerzett gólok számát tekintve megelőzte Puskás Ferencet, a portugálok pedig 1-O-ra legyőzték Marokkót a világbajnokságon. Uruguay ugyanilyen arányban múlta felül Szaúd-Arábiát, ezzel a dél-amerikaiak a házigazda oroszokkal együtt biztos résztvevői a nyolcaddöntőnek. Fotó: AFP ► 14 A kormány megkérdezi az apákat is CSALÁDOK A családtámogatásokkal kapcsolatos, őszre tervezett nemzeti konzultációban a kormány megkérdezi az apákat is arról, hogy milyen kihívásokat élnek meg az otthonteremtéskor, a munka és a család egyensúlyának kialakításakor. A stabil párkapcsolatok felbomlása miatt a gyermekek egynegyede folyamatos apahiányban él. Az utóbbi években erősödött az apákkal szembeni kettős elvárás: tartsák el a családjukat, de legyenek jelen is a gyerek életében. A kormány igyekszik elismerni az apákat, ezért a családtámogatások a számukra is elérhetőek. ► 8 TOLNA MEGYE Átlagfizetéssel közel tíz évig kell a fővárosban dolgozni egy ötven négyzetméteres lakásért, akárcsak Szekszárdon. Megyeszékhelyünkön nyilván olcsóbb egy lakás, de a bérek is alacsonyabbak. Megyénként nemcsak a lakóingatlanok ára tér el jelentősen egymástól, de a nettó fizetések között is óriásiak a különbségek. Ez pedig alapvetően meghatározza az adott térségben az ingatlanok iránti keresletet. Vagyis néhány településen azért lehet nagyon olcsón házhoz jutni, mert szinte senki sem szeretne ott letelepedni. A városok és a kisebb falvak között szembeszökőek a különbségek az ingatlanárakat tekintve. Vannak olyan községek Tolna megyében, ahol egy száz négyzetméteres ház ára kevesebb, mint háromévi átlagfizetésből kijöhet. ► 2 Lakáskeresők. A fiatal családok inkább városi lakást szeretnének, nagyobb a kereslet a kínálatnál MW-illusztráció 2018. JÚNIUS 21., CSÜTÖRTÖK • XXIX. ÉVFOLYAM, 142. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT www.teol.hu Vidéken olcsóbb a lakás, de a fizetés is kevesebb SZER K ESZTŐS ÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Hanoi Erzsébet 06-74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig: 06-74/511-534 MA HOLNAP 30 18 Túlnyomórészt napos, fülledt, meleg idő lesz ma. Estefelé vagy az éjszaka folyamán hidegfront érkezik, a péntek várhatóan hűvös, esős lesz. ► 13 T Boldog névnapot kívánunk Alajos és Leila nevű olvasóinknak!