Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-20 / 141. szám
2018. JUNIUS 20., SZERDA BELFÖLD-KÜLFÖLD g Bevándorlóellenes vezetőt kaphat a német hivatal Végzetes lövöldözés Helyszínelők dolgoznak a 300 ezres svéd nagyvárosban, az eset körül sok a kérdés Fotó: AFP Világszerte kiállnak Tommy Robinsonért IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS Tommy Robinson jobboldali aktivista és újságíró börtönben írt levelében köszönte meg támogatóinak, hogy kiállnak mellette, majd hozzátette: „úgy tűnik, hogy visszafelé sült el a bebörtönzésem”. Mint ismeretes, Tommyt május végén tartóztatták le Londonban, majd gyorsított eljárásban 13 hónap börtönre ítélték, amiért a Facebook-oldalán élőben tudósított egy muzulmán banda peréről, amelynek tagjai nőket erőszakoltak meg. Ez pedig a brit hatóságok szerint kimeríti az „uszítás és a köznyugalom megzavarása” fogalmát. Robinson szabadon bocsátásáért számos demonstrációt tartottak mind Nagy-Britanniában, mind Európa- és Amerikaszerte. A közösségi médiában sokan a #FreeTommy hashtaggel fejezik ki szimpátiájukat, és ezzel együtt tiltakoznak Robinson bebörtönzése ellen. Egy online petíció is elindult, és már több mint hatszázezren írták alá. Tommy Robinson úgy . gondolja, talán ez a botrány elhozza a várt fordulatot, melynek keretében az ország más irányt vehet az iszlamizáció és a szólásszabadság kezelésében. A rács mögött egy új könyv megírásán dolgozik, amely a Küzdelem Nagy-Britanniáért munkacímet viseli. MW A svéd hatóságok ismerik a hétfői végzetes lövöldözésben érintettek körét, és szerintük nem terrortámadás történt hétfőn Malmőben. Lapértesülések szerint az utóbbi években a svéd nagyvárosokban egymást érik a bűnbandák közti villongások. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu MALMÖ Már két halálos áldozata van a szombati malmöi lövöldözésnek, egy 18 és egy 29 éves férfin már nem tudtak segíteni az orvosok, négy sérültet kórházban ápolnak - közölte tegnap a svéd rendőrség. Malmö központjában szombaton egy autóval érkező ismeretlen félautomata fegyverrel tüzet nyitott egy internetes kávéház előtt álldogáló társaságra. Szemtanúk 20-25 lövést hallottak. Francia lapértesülések szerint a négy sé-15 évesen ölt Landauban elkezdődött a tárgyalása annak a 15 éves afgán migránsnak, aki decemberben, Kandel településen halálosan megkéselte volt barátnőjét, a szintén 15 esztendős Mia V.-t. A vádlott kiskorúnak hazudta magát, így jutott be Németországba. rült közül három már ismert a rendőrség előtt. A svéd hatóságok kijelentették: nem terrorcselekmény történt, a lakosságnak nincs mitől tartania. Az AP amerikai hírügynökség szerint az utóbbi években a nagyobb svéd városokban megsokasodtak a helyi bandák közti összecsapások a befolyásért és a területért. Lapértesülések szerint a lövöldözésben érintettek migránsok vagy migráns hátterű svédek. Brüsszelben az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő hétfőn kijelentette, hogy migráció nélkül máról holnapra leállna az unióban több gazdasági ágazat, ezért a bevándorlás életbevágóan fontos az Európai Unió számára. Federica Mogherini szerint ezért nincs szó arról, hogy teljesen leállítsák az Afrikából érkező migrációt, és „elsőbbséget élvez az emberkereskedelem és a mögötte álló bűnszervezetek elleni küzdelem”. Bojko Boriszov bolgár kormányfő ezzel szemben az Európai Unió külső határainak azonnali lezárására szólított fel, hogy az EU-ba hivátalosan csak a határátkelőhelyeken lehessen belépni. A 24chasa.bg bolgár portál szerint Boriszov előterjesztett egy olyan javaslatot is, amely ösztönözné a migránsokat befogadó államokat ahelyett, hogy büntetnék az ezt megtagadó országokat. Felvetése értelmében az EU minden egyes migráns befogadását tízezer euróval támogatná az erre hajlandó államok esetében. Németországban gyökeres változást jelez, hogy a bevándorlási hivatal (BAMF) élére bevándorlásellenes vezetőt nevezhetnek ki. Hans-Eckhard Sommer szigorúbban ellenőrizné a bevándorlókat és felgyorsítaná azok kitoloncolását, akik jogtalanul tartózkodnak Németországban - adta hírül az Origó. Jutta Cordtot, a BAMF korábbi elnökét áprilisban menesztették, miután kiderült, hogy 2013 és 2016 között legalább 1200 bevándorló juthatott menekültstátuszhoz jogtalanul. HÍREK Kibertámadás érte az OKF-et BUDAPEST A jövő évi költségvetési javaslat biztonsági fejezeteiről és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerverét ért informatikai támadásról is tájékozódott az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos elnöke elmondta: az OKF-nél indult vizsgálat még zajlik, szenzitív adat nem került ki. MW Migráció: elkerülhetetlen? L0RENSKOG A migráció elkerülhetetlen és szükséges jelenség - jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár egy norvégiai konferencián. Minden országnak joga van saját migrációs politikát kialakítani, feltéve, ha tiszteletben tartják a migránsok emberi jogait - tette hozzá. MW Nem változott a magyar álláspont BUDAPEST Magyarország álláspontja nem változott: a migrációra vonatkozóan nem tudja elfogadni a kötelező elosztási mechanizmust, ez ügyben nemzetállami, és nem európai uniós szinten kell döntést hozni - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely hozzátette: több tagállam van ugyanis az elosztási mechanizmus ellen, mint korábban. MW Megbolygatná a kormány az Elesettek Völgyét Exhumálnák Francót MADRID Pedro Sánchez új spanyol miniszterelnök hétfő este bejelentette: kormánya elszánt abban, hogy exhumálja és áthelyezze Francisco Franco tábornok, néhai spanyol diktátor földi maradványait a Madrid melletti Elesettek Völgyében lévő gigantikus mauzóleumból, amelyet „a fasizmus elleni harc emlékhelyévé” akar változtatni. A szocialista kormányfő a TVE országos televíziós csatornának nyüatkozva azt mondta, „Spanyolország nem engedhet meg magának olyan jelképeket, amelyek szembeállítják egymással a spanyolokat”. Becslések szerint 30-60 ezer halottat temettek el az 1936 és 1939 között lezajlott spanyol polgárháború több mint félmillió halálos áldozata közül a neoklasszikus stüusú mauzóleum területén, amelyet Franco még 1940-ben kezdett építtetni a polgárháborúban aratott győzelme jelképeként. A tábornok odahozatta számos, a vesztes köztársaságiak oldalán elesett önkéntes tetemét is, a hely így vált egyfajta megbékélési emlékművé. MW Sikeres a Körösi Csorna Sándor-program Fontos a diaszpóra is BUDAPEST A nemzetpolitika legsikeresebb kezdeményezéseinek nevezte a Körösi Csorna Sándor- és a Petőfi Sándor-programot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A kormányfő nemzetpolitikáért felelős helyettese a két program 2017/18-as szakaszának zárórendezvényén kiemelte: a diaszpóra magyarságát felkaroló Körösi Csorna Sándor-programot öt, a szórván^magyarságot segítő Petőfi Sándor-programot három éve indították útjára, s mára minden „olajozottan és cizelláltan” működik. Semjén Zsolt felidézte a Magyar Diaszpóra Tanács létrehozását is, amelyben „nem a futottak még” kategóriában vannak a diaszpóra szempontjai. Értékelése szerint mostanra „rendezett magyar világ van a diaszpórában”, az adott területen az ernyőszervezetek mondják meg, mi történjen, és a magyar kormány elfogadja az iránymutatásokat. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár arról beszélt, hogy 2013-ban, a kezdetekkor a Körösi Csorna Sándor-program 47 ösztöndíjassal indult, idén már 180-an vesznek részt a munkában, a következő pályázatot pedig 225 hellyel hirdették meg. Mindeközben nemcsak számábanj hanem minőségében is gyarapodott, gyarapodik mindkét program évről évre - hangsúlyozta az államtitkár. MW HIRDETÉS ✓ * ^ / ^ / // EXPORTELENKITO BERUHÁZÁSI HITEL FIX KAMATOZÁS A TELJES FUTAMIDŐ ALATT | AKAR 10 EGYSZERŰSÍTETT, GYORS HITELIGÉNYLÉSSÉ!^ A MEZŐGAZDASÁGI SZEKTOR SZÁMÁRA IS ELÉRHETŐ PÉNZÜGYI FORRÁS Az Exportélénl/ítő Beruházási hitelt a külföldi piacokra termelő vállakózások és beszállítóik számára fejlesztettük. Célja, hogy az innovatív termékek, szolgáltatások, valamint kapacitásbővítési tervek megvalósításának finanszírozásával növelje a vállalkozások nemzetközi versenyképességét. Bővebb információért keresse számlavezető bankját vagy az EXIM belföldi képviseleteit. exim.hu A hitelkonstrukció feltételeit a pénzintézetek kapcsolódó hirdetménye, a részletes termékleírás, valamint a mindenkor hatályos jogszabályok szabályozzák. A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlatnak, célja kizárólag a figyelem felkeltése. exim Az Elesettek Völgyében ma még béke honol Fotó: AFF