Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-18 / 139. szám
Még a vihar is megtorpant az író előtt a fesztiválon BONYHÁD Schnell-Nagy Erika, a Solymár Imre Könyvtár vezetője a fesztivált értékelve azzal kezdte: kiváltképp köszönet illeti a rengeteg támogatót. Általuk, valamint széleskörű összefogással, segítők bevonásával valósulhatott meg az a szándékoltan a családokra fókuszáló kínálat, mely érdekesnek, hasznosnak és befogadhatónak bizonyult a legfiatalabbak és legidősebbek számára egyaránt. A könyvfesztivál pénteki, szombati és vasárnapi többszáz fős közönsége író-olvasó találkozók sorát követhette figyelemmel. A teljesség igénye nélkül néhány ismert név: Kalapos Éva, Szurovecz Kitti, Bayer Béla, Bíró Szabolcs, Borsa Brown és a szombat esti vihart egészen mondandója zá-Családokra fókuszáló, hasznos, befogadható kínálat rásáig távol tartó Kepes András. Rúzsa Éva, a Tolna Megyei Levéltár főlevéltárosa, igazgatóhelyettese a Bonyhád Lexikont mutatta be, idézve a hely szellemét. Nagyon sokan tekintették és hallgatták meg pénteken Hatvani Szabolcs zenei műsorát, a Lézer Szín-Fóniát, a humor kedvelői pedig végigkacaghatták Bach Szilvia szombati estjét. Sz. Á. MEGYEI KÖRKÉP g 2018. JÚNIUS 18., HÉTFŐ A magas páratartalom kedvez a betegségek terjedésének Már támad a lisztharmat Nagyon érzékeny jelen állapotában a szőlő a betegségekre. Több fajtában fürtzáródás körüli helyzet alakult ki a mostani időszakra, amely koraiságát tekintve rekordnak számít. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A bogyók már összeérnek, a fajták jelentős részénél egyenetlen a bogyóállomány a szemek méretét tekintve, de a mennyiségre nem lehet panasz - mondta dr. Gabi Géza növényvédelmi szakmérnök. Mivel az elmúlt héten jelentős mennyiségű csapadék hullott a megyében, rendkívül párás a levegő. Az esti kilenctíz óra körüli időszakban, a meteorológiai állomások által mért adatok szerint, nyolcvan-kilencven százalék fölé emelkedik a páratartalom. Ez a folyamat az éjszakai órákban tovább folytatódik, és éjfélre eléri a kilencven százalékot. Délelőtt 9 óra körül esik vissza hetven százalék alá. Napi átlagban tíz-tizenkét órán át hetven százalék feletti a levegő páratartalma. Ez az alapja és magyarázata a lisztharmat erős fellépésének. Egyes fajtákban, mint például a kékoportó vagy a kékLegalább tíznaponta folytatni kell a blokkszerű permetezéseket a szőlőben frankos, jelentős lisztharmatfertőzések alakultak ki. Már á leveleken és a bogyókon is tapasztalható. Az érzékeny fajtákban a folyamatos védekezések ellenére is erősödik a lisztharmat. Elsősorban a kontakt készítmények áztatásszerű használata állíthatja meg a fertőzés továbbterjedését. A kontakt szerekhez társított felszívódó szereknek a további fertőzések kialakulásának megelőzésében van jelentősebb szerepük. A peronoszpóra első tünetei is megjelentek a borvidék ültetvényeiben. Most még a leveleken láthatók a tünetek, de a későbbiekben - csapadékos időjárás esetén - a konidiumok lemosódnak a fürtökre, és a továbbiakban a bogyók károsodása is elkezdődhet. A további időjárásnak döntő szerepe lesz a betegség alakulásában. A betegségek számára jelenleg nagyon kedvező nedves, páradús időjárás miatt folyamatosan - hét-tíznaponta - folytatni kell a blokkszerű kezeléseket. A készítmények közül a legerősebb hatásúakat válasszuk - tanácsolta dr. Gabi Géza. Fotó: Mártonfai Dénes S ha a felsoroltak nem jelentenének elég gondot, itt van a szőlőkabóca lárvája is. A korábbi évektől eltérően idén előbb megkezdődött az amerikai szőlőkabóca lárvakelése. A védekezésre több - a szőlőmolyok ellen is engedélyezett - rovarölő szer alkalmazható, ugyanakkor a klórpirifosz hatóanyagú rovarölő szerek már nem használhatók. Kívül-belül megújult a családjóléti központ Huszonöt völgységi település járt vele jól Potápi Árpád János beszédet tartott az átadás alkalmából Fotó: TN BONYHÁD Ünnepélyes keretek között adták át csütörtökön Bonyhádon a Család- és Gyermekjóléti Központ felújított épületét. Potápi Árpád János, a térség országgyűlési képviselője elmondta, a százötvenmillió forintos európai uniós és állami támogatásból a létesítmény teljes rekonstrukción esett át, kívül-belül megújult. A huszonöt településen feladatokat ellátó központ új eszközökkel, bútorokkal gyarapodott, továbbá decemberben egy új gépkocsit is tudtak vásárolni. Fontos eleme a beruházásnak, hogy ötven százalékkal növelték az energiahatékonyságot. Filóné Ferencz Ibolya a város polgármestereként és a Völgységi Önkormányzatok Társulása elnökeként is hangsúlyozta, Bonyhádnak térségi központi szerepet is be kell töltenie, összefogva a környező településeket és támogatva feladatellátásukat. Ebben a beruházásban ez megvalósult. Arra is kitért, hogy ez már a második befejezett projekt a városban, amely a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében elnyert pályázati forrásból valósult meg, ugyanakkor nem az utolsó, hiszen még tíz támogatott fejlesztés kivitelezése van folyamatban. TN HIRDETÉS 2018. június 23. (szombat) Szekszárd, Béla király tér 17:00 „Szekszárd íze” pörköltfőzés Baráti társaságok, cégek jelentkezését várjuk! Információ, jelentkezés: nyul.anett@szekszardagora.hu 20:00 KOCCINTÁS - Magyar Bor Napja Jöjjön el Ön is és hozzon magával egy boros poharat, hogy a Magyar Bor Napján SZEKSZÁRD nyerhesse el a ..Legkedveltebb Borvidéki Település" címet. Köszöntőt mond: Ács Rezső Szekszárd MJV polgármestere A pohárba valót a szekszárdi borászok biztosítják! 21:00 Zséda koncert Étkes sátrak, szekszárdi borok a Garay Élménypince jóvoltából Múzeumok Éjszakája - Művészetek Háza Folyamat + a Folyamat Társaság kiállása A belépés díjtalan. Nyitva 09:00-24:00-ig www.szekszardagora.ht