Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-16 / 138. szám
folytatás az 1. oldalról I 3 a kormányt apa. Ádám ránézett az apjára, és inkább úgy döntött, hogy nem világosítja fel arról, mi a különbség az ő zajszűrő csodakészüléke és a tesók füldugói között, nagyot sóhajtva hátradőlt, ez a nyár is el van cseszve, nem elég, hogy idén ki kell hagynia a Szigetet, még ez is. De idén nem volt alkuképes helyzetben, minden elsőszülötti és nagyfiúi előnyét lenullázta a tavasszal. Nem kellett volna kiütnie magát az osztálykiránduláson, pontosabban, nem kellett volna lebukni a fűvel. Mert apa ebben az egyben nem ismert tréfát. Ihatott, ha akart, arra talán titokban büszke is volt az öreg, hogy a fia férfikorba ér lassan, és a magyar férfi az iszik. Még a cigit is meg tudta volna bocsátani, bár drága és értelmetlen szenvedélynek tartotta, akkor már inkább tippmixezzen az ember. Az is viszi a pénzt, mert élő embert nem látott még nagyot nyerni, nem is lehet, amennyi meccset megbundáznak, fejtegette a családfő, de legalább nem hal bele. A drogot viszont kifejezetten tiltotta, és ebben anya is egyetértett, annyi horrorsztorit olvastak a neten, hogy ebben a kérdésben a szülői akarat acélossá vált. Hát, tesó, ezt fullra elbénáztuk, nézett szomorúan Zolira Ádám az utolsó iskolai napon a kocsmában, egész nyáron velük kell lógnom, ráadásul a Balatonra megyünk, érted, tök gáz. Privát strand, utánozta gúnyosan az apját, haver, ezek még mindig a múltban élnek, mekkora szám nekik, hogy a Balatonon kivehetnek egy vízparti kéglit. Egy faluban, bazmeg. K. Vilmosnak tényleg nagy szám volt, hogy kivehette ezt a házat. Saját nyaralóra nem futotta, az apja annak idején nem volt annyira élelmes, és amire odakerült volna, hogy egy keveset félretegyen, az ingatlanárak már valahol a sztratoszférában jártak. A munkatársának, M.-nek az apja viszont ügyes volt, amikor ügyesnek kellett lennie, így tőle örökölte ezt a Balaton-parti házat, évek óta egymás kezébe adják a kilincset a kollégák, nagy volt a belső harc, hogy feketén, olcsón nyaralhassanak. K. Vilmos most az egyszer beelőzött mindenkit. Nem érdekelte a pénz, győzni akart a munkahelyi nyaralási ámokfutásban. Görögország, Horvátország már nem számítottak tétnek. Az volt a kérdés, hogy csúcsidőben ki veheti ki M. házát. És ő mindenkit kenterbe vert az ajánlatával. Két jegy az oroszországi vb-döntőre, ez bizonyult a nyerő megoldásnak. K. Vilmost a győzelem kéjes érzése töltötte el, amint befordult az autóval az udvarra. Van wifiii, visította Mesi, ha elér a kerti hintáig, akkor az az enyém, nekiiramodott. Apa nagyot sóhajtva ült le a tévé elé, a bepakolásnál csak a kipakolást gyűlölte jobban, anya szó nélkül bontott neki egy sört, majd bekrémezte magát, és hóna alá csapta a fürdőlepedőt, kimegyek napozni, szólt vissza, viszem a telefont is, ha bármi kellene. Ádám dühösen meredt a saját mobiljára, Bence fülhallgatója szart se ér, morogta, de legalább látszik, és a látszat a fontos, azzal kifordult a házból, estére nekem hazakerülj, szállt utána az apai áldás, és lehetőleg csaj nélkül, mert ami neked szerelem, az nekem éhes száj, amit etetni kell. Haha, jó poén, kár, hogy minden hétvégén elsüti az öreg. Bence mindezt már a Balatonból nézte. Megrázta a fejét, lassan elindult a bokáig érő vízben, az északi partra kellett volna menni, gondolta magában. Tíz perc gyaloglás után visszanézett, még mindig csak a derekáig ért a víz. Látványra a táv tetszetős volt, az a nagy vízfelület közte és a part között megnyugtatta. Azt még értem, hogy én mit keresek itt, bólintott magában, talán még anya is meg tudná magyarázni. De miért jöttek a többiek? Aer et aqua (150«150 cm, 2003-2004) Mesi erre felvihogott, borzasztóan öregnek tartotta Ádámot, hogy még fent van a Facebookon, ezt gyorsan meg is írta Snapchaten. Bence, a középső gyermek játszott a mobilján. Középső gyermeknek lenni a legjobb, Ádámot egyfolytában neveli az apja, Emesét az anyja dédelgeti, őt legalább békén hagyják. Nem tudom, mit csinál anya,- nem reagál, csattant fel ingerülten Ádám, merthogy ott jön, ni, mondta nyugodtan Bence, és csak az áliával bökött a sarok irányába. K. Vilmosné szül. B. Edith, mindenki Dittikéje kisebb-nagyobb szatyrok súlya alatt roskadozva szaporázta az autó felé. Bocs, életeim, csak nagy volt a sor a kasszánál, lihegte mosolyogva, K. Vilmos látványosan a fejéhez kapott, legközelebb teherautóval megyünk nyaralni, hát mi a fészkes fenét kellett olyant megvenni itt, amit a Balaton partján nem tudunk megvásárolni, a söreidet, apa, válaszolta nyugodtan Dittike, tudod jól, hogy a kedvenc belga sörödet csak itt kapni az egész országban. Bence elvigyorodott, az anyja volt a legokosabb nő, akit ismert. Apa minden további morgás nélkül átmozgatta a csomagtartót, hogy elférjenek a sörei, no meg az a többkilónyi minden, amit anya vésztartaléknak szokott hívni, és amit egyébként tényleg bárhol meg lehetett volna vásárolni. Amióta Ádám betöltötte a tizenhatot, anya átadta neki a helyét, hadd tanuljon a gyerek vezetést, hátraköltözött a két kicsihez. Bence ezt olyan nagyon nem bánta, mégiscsak jobb a puha anyaváll, mint Ádám ökle a bordái között, Mesi se tiltakozott, mert így legalább tudtak anyával titokmegbeszélni, vagyis apa szerint vihorászni, mint két csitri. Már ha éppen ráért a családdal foglalkozni, inkább Ádámmal sztereóban szidták a sofőröket, megítélésük szerint csupa béna, balfasz, marha, idióta vezetett a magyar utakon, olyanok, akik megvásárolhatták a hajtásit, mert ennyire töketlen népséget egyszerűen nem lehetett átengedni a vizsgán. Bence ebből a családi zajfüggönyből bámult ki az ablakon, számolta a kilométereket, hogy mikor jut valakinek eszébe valami olyan fontos dolog, ami nélkül nem lehet nyaralni, és amit otthon felejtettek. Alig több, mint negyven kilométert haladtak a pályán, amikor Ádám elkezdte tapogatni a zsebeit, na, kezdődik, gondolta Bence. Mit keresel, fiam, kérdezte apa, a fülhallgatóm, otthon felejtettem a fülhallgatómat, esett kétségbe Ádám, majd elkéred a testvéreidét, szorította meg epzelt napló 2018. június IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
