Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-02 / 126. szám

Eb-n lapátolhat az új páros KAJAK-KENU A felnőtteknek korábban Szegeden kiosztották az érmeket, így az előző hétvégén, Győrben már csak az utánpótlás szállt harcba az Euró­­pa-bajnoki indulásért. Bartos Zsófia és Nagy Viktória nagyszerűen teljesített a győri országos bajnokságon. ► 14 Segítséget vár a város DÖNTÉSEK Visszatérítendő támoga­tást kér Tamásiban az önkormány­zat a művelődési ház helyreállításá­ra. Legutóbbi ülésén módosította a temetőről és a temetkezésről szóló önkormányzati rendeletet a város képviselő-testülete. ► 3 Hat élet veszett oda ROBBANÁS Fülsiketítő dörej rázta meg Szekszárd központját 1949. au­gusztus 2-án, délelőtt fél tizenegy­kor. Mint a későbbi vizsgálat kide­rítette, a megyeszékhelyre szállí­tott háborús lőszerrakomány rob­bant fel. A szerencsétlenségben ha­tan vesztették életüket. ► 4 Bővítették ismereteiket TANULMÁNYÚT Spanyolországban bő­vítették nukleáris ismereteiket a Paks környéki települések polgár­­mesterei. A Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás útja során egy működő és egy leszerelés alatt álló atomerőmű­vet látogatott meg a delegáció. ► 6 Jó reggelt! Bár a biciklisek is megüthe­tik a bokájukat, ha nincse­nek felszerelkezve a szüksé­ges eszközökkel, mégis ritkán lát­ni olyan kerekezőt, aki maximáli­san betartaná a szabályokat. Hol­ott azok csakis az ő biztonságukat szolgálják. Hány helyen látni (il­letve nem látni) az út szélén teke­rő ámokfutót világítás és mellény nélkül a szürkületben, főleg ilyen­kor nyár elején. A minap egy négy­tagú család biciklizett el mellettem késő délután, és hallottam, ahogy az anyuka óva intette a gyerekeit, hogy húzódjanak le az út szélére, mert egyiküknek sem volt lámpája. Remélhetőleg nem a saját kárukon tapasztalják meg, mekkora szük­ség lenne rá. M. I. Szerb embercsempészt ítélt el hat évre a bíróság SZEKSZÁRD Elítélt a Szekszárdi Járásbíróság tegnap egy szerb állampolgárságú embercsempészt (a kép előterében), aki emberek szállítására alkalmatlan, leve­gőtlen autóban akart illegális migránsokat Ausztriába vinni. A zárt raktérben szál­lított emberek közül többen rosszul is lettek. A furgont tavaly októberben az M6-os Túl sok a nyári gyerek bal eset Büntetnek, ha túlterhelt a kocsi VESZÉLYFORRÁSOK Harminc­ezer gyerek került kórház­ba 2016-ban, 470 ezren pe­dig ambuláns ellátásra szo­rultak a Magyar Gyermek­­orvosok Társaságának ada­tai szerint. - Bár a halálos gyermekbalesetek száma ti­zenöt év alatt a felére csök­­.kent, mára új veszélyforrá­sok jelentek meg. A WHO és az UNICEF je­lentése szerint a baleseti ha­lálozások 50 százaléka, a baleseti sérülések 80 száza­léka megelőzhető lenne. ► 7 Tisztújítás mentheti meg az MSZP-t POLITIKA Szorosabb együtt­működésre van szükség a demokratikus ellenzék kö­zött, de ez a régi keretek kö­zött nem fog menni, komoly strukturális változásokra len­ne szükség - mondta Lendvai Ildikó a Kossuth adón. ► 8 MÉRÉS Véget ért a teszt­­időszak, a kormányzat ál­tal életre hívott Nemze­ti Tengelysúlymérő Rend­szer (TSM) péntektől auto­matikusan postázza a bün­tetést a túlterhelt teherautók üzemben tartóinak - közölte az Innovációs és Technológi­ai Minisztérium. Az ország­szerte 89 mérőhelyen telepí­tett, 107 mérőállomáson az útburkolatba süllyesztett ér­zékelők mérik meg az átha­ladó járművek tengelyterhe­lését és össztömegét. ► 7 AJANLO A REGGEL KŐVETKEZŐ SZÁMÁBÓL Torockó, az erdélyi hungarikum A Székelykő alatti mesevi­lág jóval többet tartogat annál, minthogy itt kétszer kel fel a nap egy különös jelenségnek há­la. Bizonyos értelemben a Fehér megyei Torockón megállt az idő. Talán ezért élénkült meg a tele­pülés idegenforgalma. KÖZÉLET Európa legrosszabb fogsorai A magyar gyerekek fogai a legrosszabbak Európában. Ez nem csoda: alig látnak jó példát a szüleiktől. A magyar emberek rosszul, vagy nem is mosnak fo­gat, alig járnak a fogorvoshoz. 65 év felett minden harmadik ember fogatlan. A HÉT TÉMÁJA „Álmokat kaptam Erőss Zsolttól” Idén a magyarok közül Var­ga Csaba jutott a legmagasabb­ra oxigénpalack nélkül. Tombo­ló hóviharból sikerült megme­nekülnie, hogy elhelyezze azt a márványtáblát, amit Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére vitt ma­gával a hegyre. INTERJÚ Török Tilla esete a félbevágott tökkel A Junior Prima Primissi­­ma-díjas Török Tilla énekesnő elénk varázsolja csodakertjét, ahol a legszebb szerzeményei születnek. Dalai az összetarto­zásról, a testvériségről és őseink gondolataiból merített értékek­ről szólnak. művészbejáró Hirtling István, a nagy visszatérő Hirtling István a Budapes­ti Gyermekszínháznál kezdett, akkor tért vissza ugyanabba az épületbe, amikor már Új Szín­háznak nevezték. Közben több mint egy tucat teátrumban ját­szott a Jászai Mari-díjas, érde­mes művész. SZTÁRVILÁG SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Budavári Kata 06-74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig: 06-74/511-534 MA HOLNAP >AtZ, 27 27 Strandidő ígérkezik a hétvégére, már nemcsak a medencék, de a tavak vize is kellően felmelegedett egy jó fürdőzéshez. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Kármen és Anita nevű olvasóinknak! autópályán állították meg a rendőrök. A bíróság hat év fegyházbüntetésre ítélte a sofőrt, valamint további nyolc évre kitiltotta Magyarországról. Feltételes szabad­ságra nem bocsátható. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész három nap gondolko­dási időt kért, a vádlott és védője pedig fellebbezett. 1.1. Fotó: Mártonfal D. ► 2

Next

/
Thumbnails
Contents