Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-01 / 125. szám
14 SPORT 2018. JÚNIUS 1., PÉNTEK Három csapat is reménykedhet az aranyéremben a megye egy zárókörében Tolnai kézben az első hely sorsa A Tolna van nyeregben, de a Bonyhád és a Dombóvár is lehet bajnok a megyei I. osztályú focibajnokságban. A hétvégén befejeződik a 2017/2018-as szezon. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Eljött az igazság pillanata. Szombaton befejeződnek a megyei I. osztály 2017/2018-as szezonjának küzdelmei. Régen látott izgalmaknak lehettek szemtanúi a drukkerek, egyöntetű a vélemény, hogy az utóbbi évek legerősebb bajnoksága a mostani. Nagyon-nagyon sokáig úgy tűnt, hogy jóval korábban bajnokot avathatunk, a Dombóvár FC meggyőző teljesítménnyel, egészen az előző hétvégéig veretlenül állt az élen. A Szedresi SE elleni hazai találkozóját azonban óriási meglepetésre 2-1-re elveszítette Kardos Ernő csapata (pedig a látottak alapján több góllal kellett volna nyernie...), a Tolna VFC pedig élt az eséllyel. Búzás Attila gárdája 10-0-ra lelépte a szezon végére elfogyó újonc Nagymányoki SE-t, ráadásul a Bonyhád VLC is a dombóváriak elé ugrott azzal, hogy nagy csatában 2-0-ra megverte a Bátaszék SE-t. A Dombóvár vereségével megnyílt az út a Majosi SE előtt, hogy elcsípje a dobogót, Tihanyvári László együttese ehhez egy hete a tavasz egyik legjobban teljesítő gárdája, a Dunaföldvár FC elleni 3-1-es sikerrel tett egy nagy lépést. Csak győzniük kell a tolnaiakak A záró fordulóban a Tolna VFC lesz a legegyszerűbb helyzetben. Ha Szabolcska Ta-A forduló mérkőzése (várható kezdőcsapatok) Királyházi Bence Jerabek Jenő Samu Péter Lerch Marcel if]. Búzás Attila Faller András Ledneczki Bildhéber Bence Klézl Tamás Földvári Viktor Szabolcska Tamás Horváth Horváth Ákos Kertész József Szili István Bátaszék, szombat, 17 óra Tolna VFC P5T1 Calka 1, Botos if Norbert |j Tamás || Kiss Péter i. 2» M Gábor 1^ Gergő Az utolsó forduló párosításai Az ezüstcipőért megy még a harc MEGYEI I. OSZTÁLY, A 26. FORDULÓ PROGRAMI Mindegyik meccset június 2-án, szombaton játsszák. Rakasd SE-Bonyhád Völgység LC17 óra, Tamási 2009 FC-Dombóvár FC 17 óra, Nagymányoki SE-Kölesdi SE 17 óra, Bátaszék SE-Tolna VFC 17 óra, Dunaföldvár FC-Őcsény SK17 óra, Szedresi SE-Majosi SE 17 óra. A Tevel Medosz SE együttese szabadnapos lesz. A GÓLLÖVŐLISTÁN. 39 gólos: Jammeh Haruna (Tamási 2009 FC). 25 gólos: Pap Roland (Bonyhád VLC). 22 gólos: Keczeli Krisztián (Dombóvár FC). 20 gólos: Farsang Patrik (Dunaföldvár FC), Lizák Péter (Majosi SE). 19 gólos: Szabolcska Tamás (Tolna VFC), Hucker Bence (Kakasdi SE). 16 gólos: Fritz Ádám (Szedresi SE), Kiss Patrik (Dunaföldvár FC). másék nyernek Bátaszéken, akkor a többiek bármit csinálhatnak, 2012 után megint a tolnai játékosok nyakába kerülnek az aranyérmek. A három pontot azonban egyáltalán nem lesz könnyű megszerezniük, már csak azért sem, mert a bátaszékiek a Tolna VFC legfőbb mumusának számítanak. A két csapat utolsó 16 (!) egymás elleni találkozójából csupán egyet tudott megnyerni a Tolna, azt viszont az idei szezonban, novemberben, saját közönsége előtt 3-0-ra. Az ezt megelőző 15 meccsből 6 döntetlen mellett kilencszer a Bátaszék győzött. Nem túl jó előjel az sem, hogy Bátaszéken a legutóbbi három találkozón még gólt sem tudtak szerezni a tolnaiak (0-3, 0-6 és 0-4 volt a meccsek végeredménye), akik több mint tíz éve, 2007. október 28-án nyertek vendégként 2-1-re (az egyik tolnai gól a még mindig játszó Pesti Viktor nevéhez fűződött). Ez az eredmény most is elég lenne nekik, s talán most esélyesebbek is a vendégek. Kiss János csapatában hiába futballoznak megyei szinten kiemelkedő tudású játékosok, nem igazán tudtak összeállni az idei szezonra. Egyszeregyszer azért megmutatták, hogy többre képesek, s hogy mindig számolni kell velük. Az esélyre várnak a Bonyhád VLC-nél Ha a Tolna nem nyer (a döntetlen sem elég nekik), akkor jó eséllyel a bonyhádiak nevetnek majd. Köllő Roland csapa-Megyei I. osztály, az állás 1 Tolna 23 16 3 4 91-29 51 2. Bonyhád 23 16 2 5 70-29 50 3. Dombóvár 23 14 8 1 83-31 50 4. Majos 23 15 3 5 73-38 48 5. Dunaföldvár 23 13 4 6 69-40 43 6. Tamási 23 10 10 3 83-44 40 7. Szedres 23 11 4 8 59-41 37 8. Tevel 24 8 2 14 50-60 26 9. Bátaszék 23 7 5 11 54-52 26 10. Kötesd 23 5 5 13 36-55 20 11. Kakasd (-3 p.) 23 6 1 16 50-104 16 12. Nagymányok 23 3 3 17 48-90 12 13. Őcsény 23 1 0 22 18-171 3 tának sem lesz azonban könynyű dolga Kakasdon: tavaly 4-3-ra, azt megelőzően pedig 3-1-re kikaptak Máté Róberték, de azért nekik sokkal jobban megy a „szomszédban”, mint a Tolnának Bátaszéken. Akadt olyan év, amikor 9-0-s vendégsiker született, s a papírforma szerint most is nagyobb esélye van egy BVLC-sikernek, mint bármilyen más eredménynek. Még a Dombóvár is reménykedhet Az élről lecsúszó Dombóvár FC-ről sem szabad elfeledkezni, hiszen még az is benne van a pakliban, hogy sem a Tolna, sem a Bonyhád nem nyer, s akkor egy Tamásiban kivívott sikerrel Androsics Andrásék örülhetnének a végén. Egy szedresi siker ezüstöt is hozhat A negyedik helyezett Majosi SE-nek már nincs esélye az aranyra, mert a dobogósok közül nekik a legrosszabb a gólkülönbségük. Egy érmet azonban még elcsíphetnek, ha győzni tudnak Szedresben, s ez akár lehet az ezüst is. A VERSENYKIÍRÁS szerint a több pont (1.), a több győzelem (2.), a jobb gólkülönbség (3.), majd pedig az egymás elleni eredmény (4.) rangsorol. A sokat látott UFC-sek visszavennék az első helyet Mórágyon Rutin vagy a fiatalos lendület? Megyei II. osztály, az alias Megállítják-e a szekszárdiak Tóth Tamásékat? Fotó: Makovics K. Sok a kérdőjel a zárófordulóban LABDARÚGÁS Kezd letisztulni a kép a megyei másodosztályban - a Bonyhád-Börzsöny hétközben megnyerte az elhalasztott mérkőzését Csikóstőttősön 4-0-ra -, hogy mely csapatok közül kerülhet majd ki az aranyérmes. A trónról egy hónap után taszították le a Szekszárdot, amely az új listavezető Mórágyhoz látogat. Vizdár Zsolt eltiltása miatt ezúttal csak a partvonalról irányíthatja csapatát, míg a hazaiaknál a védelem oszlopos tagja, Simon János vált ki sárga lapok miatt. Kiváló támadójáték és kőkemény védelmek csatáját hozza a vasárnapi derbi, ami a hazaiaknál a fiatalok gyorsaságával, a vendégeknél az idősebb játékosok rutinjával párosul. Ha a bajnoki cím itt még nem is fog eldőlni, de az biztos, hogy rengetegen választják hétvégi kikapcsolódásnak ezt a mérkőzést. A nevető harmadik a Bonyhád-Börzsöny lehet, amely most az élen állna, ha nem olyan régen Dunakömlődön nem szalad bele egy hetesbe. Ahhoz hasonló meglepetés lenne az is, ha otthon nem tudnák megverni az idegenben még nyeretlen gerjenieket. A felsőházi csapatok közül a Faddé a legrosszabb idegenbeli mérleg, mégis esélyesként utaznak ahhoz a Simontornyához, amely legutóbb nyolc gólt kapott Madocsán. Északi derbit rendeznek Bölcskén, ahová a vendégként zsinórban öt vereségnél járó Dunakömlőd látogat. A két település között félúton, Mado-1. Mórágy 25 18 2 5 93-34 56 2. B.-Börzsöny 25 17 4 4 66-28 55 3. Szekszárd II. 25 17 3 5 98-32 54 4. Fadd 25 16 4 5 78-44 52 5. Kisdorog 26 15 5 6 98-49 50 6. Madocsa 26 15 3 8 61-36 48 7. Bölcske 25 15 2 8 83-42 47 8. Aparhant 25 12 6 7 62-50 42 9. Dunakömlőd 24 9 1 14 51-75 28 10. K.-Csikóstőttős 25 7 4 14 57-84 25 11. Sióagárd 25 6 5 14 35-51 23 12. Simontornya 25 7 1 17 52-93 22 13. Pincehely 26 5 2 19 35-114 17 14. Gerjen 25 4 5 16 44-66 17 15. Gyönk (-4 p.) 24 1 1 22 30-145 0 A Bátaapáti SE visszalépett. csán csak az a kérdés, hogy a hazaiak hány gólnál állnak meg a Gyönk ellen. A pincehelyiek meglepetést is okozhatnak az Aparhant ellen, de sióagárdi pontszerzés sem kizárt Csikóstőttősön. MEGYEI II. OSZTÁLY, 29. FORDULÓ. Szombat: Simontornya TC-Faddi SE, Bonyhád-Börzsöny SE-Gerjeni SK, Kaposzszekcső-Csikóstőttősi KSE-Sióagárdi SE, Bölcskei SE-Dunakömlődi SE 17 óra. Vasárnap: Mórágyi SE-Szekszárdi UFC II, Pincehelyi ATE-Aparhanti SE, Madocsa SE-KSE Gyönk, 17 óra. Berg S. LABDARÚGÁS Az utolsó fordulóig nyitott még a dobogós helyek kérdése a megyei III. osztály Nyugati csoportjában. A zászló az Iregszemcsének áll, de a kiváló tavaszt produkáló Döbrököz még elronthatja a listavezető ünneplését. A másik két érmes helyért további két csapat harcol. Saját kezében van az Iregszemcse sorsa. Ha Mudris Nándor csapata nem kap ki Szakályban, megszerzi első bajnoki címét. Ha mégis (őszszel 3-2-re ez „sikerült”), a Döbrököz pedig nyer Hőgyészen, akkor azonos pont- és győzelemszámmal állnának. Ebben az esetben a gólkülönbség dönt, amiben jelenleg az Iregszemcse áll jobban 14-gyel (utána a több rúgott gól, majd az egymástól elvett pontok döntenek). A versenyszabályzat szerint az első két helyezett kap jogot a másodosztályban való indulásra. A második helyre a döbrököziek mellett még a Tolnanémedi és a Kakasd II-Kéty is odaérhet. A címvédő ezüstérméhez győzelme mellé a Döbrököz botlása kell, a kétyiekéhez pedig az, hogy a döbrököziek ne szerezzenek pontot, a Tolnanémedi pedig ne nyerjen. Az 5. helyről a Kölesd II-Tamási II, míg 9.-ről a Magyarkeszi-Dalmand meccs dönt. MEGYEI III. OS2TÁLY, NYUGAT, 26. FORDULÓ. Szombat: Szakály KSE-Iregszemcsei SE 16. Vasárnap: Kölesdi SE IITamási 2009 FC II, Hőgyészi SCE-Döbröközi KSE, Majosi SE II-Kakasd SE II-Kéty, Regölyi SE-Tolnanémedi KSC, Magyarkeszi KSE-Dalmandi SK 17. A KSE Zomba befejezte a bajnokságot. Berg S. Megyei III, osztály, Nyugati csoport 1 Iregszemcse 23 17 4 2 93-31 55 2. Döbrököz 23 16 4 3 83-35 52 3. Tolnanémedi 23 16 3 4 78-36 51 4. Kakasd-Kéty 23 16 1 6 78-45 49 5. Kölesd II. 23 14 1 8 78-52 43 6. Tamási II. 23 14 1 8 67-48 43 7. Majos II. 23 9 3 11 77-75 30 8. Szakály 23 9 1 13 59-64 28 9. Dalmand 23 7 1 15 51-75 22 10. Magyarkeszi 23 5 6 12 49-61 21 11. Regöly 23 5 2 16 53-107 17 12. Hőgyész 23 3 4 16 48-99 13 13. Zomba (-1 p.) 24 3 1 20. 24-110 9