Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-07 / 130. szám
2018. JÚNIUS 7., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Szabics Imre százszázalékos eddig az osztrák válogatottal Hálás a lehetőségéit Szabics Imre élvezi a munkáját, és az eredmények bizonyítják, hogy rászolgált a bizalomra Fotó: MW A korábbi harminchatszoros válogatott csatár, Szabics Imre a szövetségi kapitány, Franco Foda segítő jeként világsztárok elleni mérkőzésekre készíti fel a legjobb osztrák labdarúgókat, és érzi, milyen az, amikor a siker kovácsolja össze a csapatot. Somogyi Zsolt/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu- Futballőrület tombol Ausztriában?- Erre mit mondjak? Ahogy értesültem, telt ház várható vasárnap - mondta mosolyogva Szabics Imre, a harminchét éves, korábbi 36-szoros magyar válogatott csatár, aki jelenleg az osztrák szövetségi kapitány Franco Foda munkáját segíti. Ausztria az elmúlt hét végén a világbajnok Németország ellen győzött 2-1- re, vasárnap 16 órakor pedig Brazília játszik Bécsben. - Egy biztos, jó hangulat veszi most körül a csapatot.- Amióta Franco Foda a kapitány, azóta öt meccs, öt győzelem a mérleg - ezt a bizonyítványt nem kell megmagyarázni. Bár nagy tornák előtt mindig felvetődik a kérdés: menynyire vehetők komolyan a ráhangoló meccsek? A sztárok már a tétmérkőzésre összpontosítanak, kerülik a sérülésveszélyt, korábban nemegyszer a mi válogatottunk is el-elkapott vb-re, Eb-re készülő sztárcsapatokat...- Ne haragudjon meg, hogy ezt mondom, de kissé magyaros gondolkodásra utal a felvetése. Persze, mi is tudjuk, ezek most még nem tétmérkőzések, de azt gondolom, a vbre készülő csapatoknál a keretszűkítés előtt senki nem akar vesztesben játszani, akármekkora sztár is. A kérdés azért ránk is vonatkozik: a mi játékosaink is végigdarálták a szezont tavaly július, augusztus óta, szerintem ők sem szeretnének sérülten elmenni nyaralni, pihenni... A lényeg tehát az, hogy reálisan nézzük a történteket: ezeket az eredményeket nem kell felfújni, de talán alábecsülni sem szabad, kezeljük a helyén őket.- Rendben: hol van Ausztria helye a futballvilágban?- Az osztrák válogatott nem kvalifikálta magát a világbajnokságra, mégis sikerült egy minivébét rendeznünk magunknak: találkoztunk a házigazda Oroszországgal, néhány napja a címvédő Németországgal és most a legtöbbször vébéaranyérmet szerző Brazília ellen készülünk - azt hiszem, ilyen ellenfelekkel bárki szívesen játszik. Elindultunk egy úton, és az elképzelt játékban való fejlődés a legfontosabb ebben az időszakban. Ha ezt látjuk, akkor esetleg most beleférne egy-egy rosszabb eredmény is akár, de azért jobb, hogyha győzünk.- Feltételezem: nem rossz most a légkör az öltözőben...- Hasznos a csapatépítő tréning, a közös hegymászás vagy búvárkodás, de a legjobban a siker kovácsol össze egy közösséget, a győzelem erősíti a kohéziót...- ...és teszi hitelessé a szakmai munkát.- Nem árt tisztázni valamit: ha lehet, kerülöm ezeket az interjúkat. Itt ugyanis nem rólam van szó. Az embernek megvan a feladata, szeretnék minél többet hozzátenni a közös munkához, de jó tudni, kinek hol a helye. Franco Foda a szövetségi kapitány, nekem pedig az a dolgom, hogy ő sikerre vezesse az osztrák válogatottat. Közös cél ez persze, de nem a saját karrierem foglalkoztat. Inkább hálás vagyok a lehetőségért, hogy a stábjában dolgozhatom.- Azt tudni lehet, hogy régi kapcsolat az önöké...- így van. Amikor először, még tizenévesen, Grazba érkeztem, klubtársak voltunk, aztán volt az edzőm, és később voltam az edzői stábjának a tagja a Sturmnál. Sokáig Thomas Kristllel együtt, amikor pedig felkérték kapitánynak, a tisztséget úgy vállalta el, hogy mi ketten ott legyünk mellette. Tavaly ősszel a spanyolországi edzőtáborozás tette lehetővé az ismerkedést a kerettel, és nekünk, stábtagoknak könnyebb volt így, hogy mi már afféle összeszokott csapatként kezdtünk el dolgozni.- Hogyan fogadták önöket a labdarúgók? Érdekes, hogy Ausztria szövetségi kapitánya német, egyik segítője is az, a másik magyar...- Valóban, de olyan régen dolgozunk mindhárman az osztrák futballban, hogy ezzel senki nem foglalkozott. A kapitány próbálta mielőbb felvázolni, mit kér a csapattól a futball négy alaphelyzetében, és...- Bocsánat a közbevágásért: tanulni sohasem késő, de talán valakinek nem egyértelmű, mi ez a négy alaphelyzet.- Arról van szó, hogy kinek mi a teendője, amikor nálad van a labda, amikor az ellenfélnél van a labda, abban a pillanatban, amikor megszerzed a labdát és akkor, amikor elveszíted - egészen tömören így foglalható össze. Nem nagy újdonság, hogy minden szituációra gyorsan kell tudnod reagálni. Tehát eleinte kellő óvatossággal, kíváncsisággal indult a munkakapcsolat. Nekem annyiban volt speciális a helyzetem, hogy nemrég még játszottam, korban én vagyok a legközelebb a labdarúgókhoz, vannak régi futballista társak, ellenfelek a keretben. Idővel aztán közeledett egymáshoz a stáb és a keret, egyre jobban megnyílnak a játékosok, és a győzelmek visszaigazolást adnak, hogy jó úton indultunk el.- Mennyiben változott meg az élete, mióta nem a Sturmnál, hanem a válogatottnál dolgozik?- Grazban élek továbbra is, Franco is itt maradt, hetente egyszer-kétszer Bécsbe utazunk, a szövetség munkatársaival átbeszéljük a felkészüléssel kapcsolatos teendőket. Tavasszal sokat voltam külföldön, Svájcban, Angliában, Németországban néztem meg a jelölteket bajnoki meccseken. A klubnál hetente kétszer a meccsel járó stresszt éli át az ember, ebből jut most kevesebb, de munka van így is rengeteg, csak más jellegű. Amikor pedig a válogatott játszik, az a hét-tíz nap nagyon intenzív.- Szóval várják a brazilokat. Ilyen sorozat után a játékosok nyugodtak lehetnek, kiélvezhetik, hogy világsztárokkal találkoznak és hogy ilyen őrület veszi körbe a csapatot?- A mentális felkészítésbe ez is belefér, de azért nem „ulibuli” meccsre készülünk a strandon: mindenki megkapja a feladatát, és jó lenne azt látni, hogy a csapatjátékunk továbbra is fejlődik, pontosabban, hogy ilyen minőségű ellenfelek ellen is meg tudjuk valósítani, amit eltervezünk.- Itthon, a futballkedvelők fejében mindig ott motoszkál a gondolat: Dárdai Pál Berlinben, Lőw Zsolt Lipcsében, ön Bécsben dolgozik, pedig ennek a korosztálynak a tapasztalata a magyar labdarúgásnak is hasznos lehetne.- Nagyon sokat tanultam Dárdai Pál mellett a válogatottban, és most megismerhetem egy másik európai szövétség munkáját belülről. Más feladat ez, mint klubedzőként tevékenykedni, örülök, hogy van lehetőségem ilyen közegben dolgozni. Magam is úgy gondolom, hogy valamikor a jövőben a most tanultakat a magyar labdarúgásban is hasznosíthatom. A Madridban győztes Ohát Zalán reméli, hogy Tokióban is tatamira léphet Új klub, új impulzusok, nagy siker CSELGÁNCS Pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el Ohát Zalán, aki súlycsoportjában (100 kg) megnyerte a madridi European Opent, ezzel 50 pontot szerzett az olimpiai kvalifikációban. Bár egyelőre még „csak” a második számú versenyző a világranglista ötödikje, Cirjenics Miklós mögött Ohát Zalán, a hét végén aratott győzelme talán megindítja a felfelé vezető úton. A Budaörsi SC dzsúdósának pedig nem úgy indult az idény, ahogyan elképzelte. „Az év elején sajnos kisebb térdsérüléssel küzdöttem, ami az április végi izraeli Európabajnokságra rendbe jött, de nem voltam százszázalékos, ezért Tel-Avivban nem tudtam mindent kiadni magamból - mondta Ohát. - Utána nagy energiát fektettünk a rehabilitációba, ami jól sikerült, s teljes értékű munkát tudtam végezni új egyesületemben, a Budaörsi SC-ben.” Oháték az új klubban nagy hangsúlyt helyeztek az erő-állóképesség fejlesztésére, sikerült is visszanyernie azt a formát, amellyel már magabiztosan tudott tatamira lépni. „A madridi eredményem pozitív visszajelzés arról, hogy jó úton járunk. Régóta bennem volt egy érem, de csak most állt össze minden ahhoz, hogy ezt kihozzam magamból- folytatta a versenyző, aki bízik benne, hogy a kétéves olimpiai kvalifikációban is sikerül eredményesnek lennie.- A kvalifikációt tekintve reálisan Cirjenics Mikinek van több esélye, de elég sok idő van még Tokióig, bármi megtörténhet, és az edzőmmel minden nap azért dolgozunk, hogy Tokióban tatamira léphessek.” Ohát Zalán következő versenye a június végi celjei Európa-kupa lesz, amellyel már az augusztusi budapesti Grand Úgy érzi, jó úton jár Fotó: MW Prix-re készül. A hazai verseny főpróbája pedig a zágrábi GP lesz, utóbbi két viadalon szeretne érmet szerezni, majd beverekedni magát a bakui világbajnoki csapatba. Úgy érzi, az új egyesület, a váltás új impulzusokat is hozott az életébe, amelyekre szüksége is volt a jövője szempontjából. „Az elmúlt időszakban úgy éreztem, hogy egy helyben toporgok Cegléden - mondta Ohát Zalán. - A félreértés elkerülése végett: rengeteget tanultam, fejlődtem korábbi klubomnál is, de meg kellett hoznom ezt a döntést.” Lipiczky Ágnes/NS JEGYZET Zsíró d’ Fehérvár Petri k József jegyzet@mediaworks.hu A brit kerekes, Cristopher Froome Giro d’Italián aratott győzelme kapcsán jutott eszembe egyből két történet is. Az eseményeket leginkább csak a sportág és az időbeni azonosság kapcsolja össze. Harminc-harmincöt éve a legendás belga Eddy Merckx volt képes Cristopher Froome előtt utoljára arra, hogy egy esztendő leforgása alatt megnyerje mindhárom nagy kerékpáros körversenyt, azaz a Girót, a Vueltát és a Tourt is. Ez idő tájt még lelkes és népes kerékpáros szakosztály működött a „bányászok sportegyesületénél” is, amelynek motorja, szakosztályvezetője, edzője és szerelője Boros Feri bácsi volt. Emlékszem, Feri bá’, ha a bicósok nem tekertek éppen a környéken, akkor a futballstadion aljában, a műhely mélyén bütykölte a drótszamarakat. Feri bá’-val ugyan megtiszteltetés volt a kézfogás, de ezt, jobb, ha óvatosan tette az emberfia, mert az öreg „praclija” mindig olajos volt... Hetvennégyet írtunk, amikor a belga csodakerekes - ha jól emlékszem - immáron ötödször nyerte meg a francia körversenyt. A tévé abban az időben alig közvetített valamit is erről a sportágról, így csak a Népsport hátsó oldalainak egyikén olvashattunk a hírről. Az viszont sehol nem látott napvilágot, hogy eközben Boros Feri bácsi kis csapata a szomszédban készül egy nagy, szintén körversenyre... Az adott nap reggelén Feri bá’ és a fiúk be is pattantak a felturbózott Barkasba, amelynek tetején ott ékeskedtek a csillogó-villogó Csepel bringák. Természetesen az öreg által fabrikált kerékpártartóban... Aztán, amikor megérkezett a társaság a tett helyszínére, mindenki nyeregbe pattan, és uzsgyi... Ahogy azonban telt-múlt az idő, ahogy fogytak a kilométerek, egyre-másra dőltek ki a menők. Az egyik defektet jelentett, a másiknak a gall lánc esett le, a harmadik „élversenyzőnek” a fékje mondta fel a szolgálatot. így gyakorlatilag csak a csapat Benjáminjai hajtották végig a kijelölt útvonalat. Feri bá’ megvakarta kobakja búbját, majd nekilátott megreparálni az elromlott kétkérekűeket. Nagy baj nem lehetett, mert a mester néhány perc alatt működőképessé varázsolta a bringákat. Ezután azok sporteszközeit, akik végigtekerték a „Zsíró d’ Fehérvárt”, felpakolta a Barkas tetejére. A fiatalokat felültette a kisbuszra, a menőknek pedig a kezébe nyomta a kijavított kerékpárokat, majd becsukta az ajtót. Indulás előtt pedig csak annyit mondott a spílereknek: „Most már jó a bicótok, tekerjetek haza!” Majd beindította a Barkas motorját...
