Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-07 / 104. szám
SPORT .15 2018. MÁJUS 7., HÉTFŐ Remekül céloztak az Alisca Nyilai ÍE sportolói az év eddigi versenyein Kozics Barnabás (jobbról) jól játszott az UFC-ben, ő szerezte a meccs első gólját. Képgaléria: TE0L.hu Fotó: Mártonfai Dénes Uralta a Hódmezővásárhely elleni bajnokiját az UFC Sikert ért a stabilitás ÍJÁSZAT Nem unatkoztak a szekszárdi Alisca Nyilai ÍE egyesület sportolói az elmúlt időszakban. Hat versenyen álltak rajthoz és számos dobogós hellyel gazdagították a klub éremkollekcióját. A Paksi Celőke íjász Sportegyesület által rendezett 3D-s versenyen öt aliscás versenyzett. Stantic Tamás PB-HB felnőtt kategóriában, valamint Barta Nikolett, PB-HB kadett kategóriában állhatott a dobogó csúcsára. Barta Viktória PB-HB kadett kategóriában második, Almási József PB-HB szenior kategóriában pedig harmadik helyezést ért el. Balogh József szintén PB-HB szenior kategóriában indult, ő a negyedik helyen végzett. Barta Viktória 2017-ben mutatott teljesített eredményeivel kiérdemelte a dél-dunántúli régió Év íjásza címet. Varga György Felsőegerszegen nyert aranyat Beküldött fotó A szekszárdiak erdőkerülő 3D-s versenyén összesen 181 íjász mérhette össze ügyességét, huszonkét egyesület sportolói álltak oda a íővonalra. Eredményeik, I. helyezett: Dudás József, Bencze Gábor, Szedmák Fanni, Barta Nikolett, Szeitl Milán, Németh Réka Anna, Török István Szilárd. II. helyezett: Vékony Balázs, Török Hanna Vanda. III. helyezett: Keszler István, Müller György, Wehovszky Kíra Tícia. További helyezést elért sportolók: Varga György, Oravecz Róbert, Boros Zoltán, Ambrus Károly, Stantic Tamás, Németh Norbert, Marjai Pál, Harka Kristóf, Berlinger Sándor, Almási József, Balogh József, Major Antal, Harka Zoltán, Hajdú Vilmos. A sárvári saslövő 7x7-es bajnokságon Dózsa Alexandra második helyen végzett longbow típusú íjával, neve az örökranglista piros szintjén található. A Mohácsi Torna Egylet tavaszi viadalán Marjai Pál a hatodik helyen zárt. A Boronkai Hagyományőrző és íjász Egyesület Marcaliban lebonyolított viadalán - amely a régió pályaíjász bajnokságának első fordulója is volt egyben - Bencze Gábor 657 körrel, eddigi legjobb 50 méteres szabadtéri eredményével első helyen végzett. A Felsőegerszegen szervezett örömíjász versenyen - a házigazda a Nyílzápor Hagyományőrző íjász Egyesület volt - Varga György barebow íjával első helyen végzett - öszszegezte az egyesület az év eddigi történéseit. B. L. Két vereség után győzött a Szekszárd, a Paks a hoszszabbításban egyenlített az NB lll-as focibajnokságban. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Közép-csoport, 26. forduló. Szekszárdi UFCHódmezővásárhelyi FC 2-0 (0-0). V: Horváth M. (Nagy M., Gyürüsi). Szekszárd: Lékai - Kvanduk J., Kovács D., Károly V., Preininger - Juhász M. - Kozics, Lékó, Hegedűs M. (Csigi, a szünetben) - Nagyváradi (Hajpál, 92.), Budai (Fejes, 55.). Vezetőedző: Kvanduk János. Hódmezővásárhely: Filipánics - Füredi, Huszár, Szekér (Szabó Mihály, 66.), Koncz, Pataki, Szántó, Szabó Márk (Benke, 60.), Prasler, Rácz D., Varga B. Vezetőedző: Szűcs Róbert. Eseménytelenül pergett le az első negyed óra. A vendégek jól megszervezték vé-. dekezésüket, a hazaiak pedig nem tudtak helyzetet kialakítani az exszekszárdi Filipánics Bálint kapuja előtt. Alacsony intenzitás, hiányzó ritmusváltások, rendre elméretezett, vagy csak simán pontatlan utolsó passzok jellemezték az első 45 .percet. A szünet után több mint 10 perc elteltével alakította ki első nagyobb helyzetét az UFC, amely még kimaradt. Rá egy percre azonban már örülhettek a sárga-feketék: egy szabadrúgás után a védők nem tudtak felszabadítani, Kozics eszmélt a leghamarabb, a lecsorgó labdát 12 méterről a kapuba vágta. Akik azt gondolták, hogy a góllal egy csapásra javul a színvonal, csalódniuk kellett. A játékosok továbbra is inkább a „babával”, és nem a labdával voltak elfoglalva. Széttördelt játék és ha-» talmas tusakodás a középpályán jellemezte a találkozót. A végére elfáradó vendégeknek végül Fejes Péter találata adta meg a kegyelemdöfést. Gólszerzők: Kozics (60.), Fejes (82.). Kvanduk János: - Az első félidőben stabilan játszottunk, a játékosok jól oldották meg a feladatot. Ami a vendégek erőssége, azt megakadályoztuk. A meccs nagy részében a mi elképzelésünk érvényesült, még úgy is, hogy a két gól között nem játszottunk jól. Kozármisleny FC-Paksi FC II. 1-1 (1-0). V: Kulcsár K. (Pápai, Gordos). Kozármisleny: Ipacs - Grabarics (Hleba, 75.), Müllerlei, Tóth M., Túri T., Kiss M., Bogdán, Fiáth, Torkos (Márkvárt P., 61.), Németh Á., Petrovics (Kuntic, a szünetben). Vezetőedző: Kovács Zoltán. Paks: Molnár P. - Pinczés (Kiss T., 75.), Bagó, Nagy Á., Kesztyűs M. - Györgye (Major, 67.), Bognár D., Nagy R. - Vlasies, Pál (Steinbach M., 57.), Simon M. Vezetőedző: Osztermájer Gábor. Az első játékrész elején megérdemelten szerzett vezetést a hazai csapat. A Paks folyamatosan vette át a játék irányítását. A szünet után a vendéglátó alig lépte át a félpályát, a végén megérdemelten egyenlített a zöld-fehér gárda. Gólszerzők: Grabarics (20.), illetve Nagy Á. (94.). Osztermájer Gábor: - Az első húsz percet az ördögnek adtuk, a másodikban eksztázisban játszottunk, úgy ahogy én már régen szerettem volna. i.hiimm.r RTfl 1 Pécsi MFC 26 19 3 4 67-22 60 2. Tiszakécske 26 18 5 3 64-30 59 3.Iváncsa 26 16 6 4 57-38 54 4. Dunaújváros 26 16 3 7 45-30 51 5. Dabas 26 13 3 10 43-35 42 6 Szentlörinc 26 12 5 9 39-33 41 7. SZEOL 26 12 5 9 31-28 41 8. Szekszárd 26 9 8 9 32-37 35 9. Paksi FC II. 26 10 4 12 35-40 34 10. Rákosmente 26 8 5 13 29-37 29 11 Bp. Honvéd II. 26 8 4 14 38-42 28 12. Kozármisleny 26 7 6 13 24-39 27 13. Hm.vásárhely 26 7 5 14 28-45 26 14. Makó 26 6 7 13 27-53 25 15. Mórahalom 26 3 7 16 27-47 16 16. Vecsés 26 3 6 17 18-48 15 Évről évre teltházas a Harcosok Éjszakája elnevezésű gála Megint csattannak a pofonok Halász Gábor (balra) hibátlan a szekszárdi gálán Fotó: M.K. KÜZDŐSPORTGÁLA Ha valaki hét évvel ezelőtt azt mondja Halász Gábornak, hogy 2018- ban már a kilencedik szekszárdi gáláján léphet kötelek közé, a cirkálósúlyú bunyós nagy valószínűséggel kinevette volna. Akkor, az albán Xhavit Visoka elleni UBO-címmeccs megnyerése adott lökést és erőt Halásznak és társainak ahhoz, hogy ne hagyják abba a hatalmas közönségsikert hozó gálák szervezését. Ma Szekszárdon a női kosárcsapat bajnoki és nemzetközi kupameccseit leszámítva nincs olyan sportesemény, amelyik ilyen sok embert megmozgatna, mint a Harcosok Éjszakája elnevezésű esemény. Az előző nyolc gála kivétel nélkül telt ház előtt zajlott, s az érdeklődés azóta sem kopott, az emberek szeretik a bunyót és kedvelik az MM A, valamint a K-l-es meccseket is. A bunyó megszerettetése elsősorban a csupaszív Halász Gábor érdeme, aki igyekszik mindig kiszolgálni és szórakoztatni a rajongóit, az már nem rajta múlik, hogy sokszor nem olyan az ellenfél, aki ellen jókat lehetne bunyózni. Halász Gábor eddigi nyolc meccsét kivétel nélkül megnyerte a gálákon. A sorozatot 2011-ben az albán Xhavit Visoka ellen kezdte építeni, majd Szalai Viktort (2011), Rostás Lázárt (2012), Béres Zoltánt (2013), Felly Manaziát (2013), Pintér Attilát (2014), Huszka Attilát (2015) és ismételten Szalai Viktort (2016) verte el. Visoka és Béres ellen az UBO cirkálósúlyú kontinentális övéért, Szalai ellen pedig a szlovák bajnoki címért bunyózott. Az 57 meccsén 38 győzelmet és 19 vereséget számláló Halász az elmúlt években komoly, Európa-szerte jegyzett riválisokkal is találkozott. Az algériai-francia Zine-Eddine Benmakhlouf, a kazah Issa Akberbajev, az orosz Jurij Kazsinszkij, és a horvát-ausztrál Mark de Móri elleni fellépései közül ugyan egyet sem tudott megnyerni, de rengeteget profitálhatott belőlük. Azt, hogy ki lesz Halász ellenfele, nem lehet tudni, menedzsere, Petrányi Zoltán hétfőre ígérte, hogy beszámol az egyeztetések eredményeiről. Úgy tudjuk, hogy két szlovák és két magyar bunyós van benne a pakliban. Az biztos, hogy egy hatmenetes felhozó mérkőzésen fog kötelek közé lépni. A gála iránt nagy az érdeklődés, a szervezők tájékoztatása szerint érdemes jóval a kezdés előtt kilátogatni a városi sportcsarnokba. R. G. HIRDETÉS TEOLhu 2018. május 12. • Start: 17:00 óra Jegyvásárlás a helyszínen: Szekszárd Városi Sportcsarnok Jegyár: 1500 Ft • VIP: 3000 Ft 2018. máius12. Szekszárd. sportcsarnok