Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-07 / 104. szám

2018. MÁJUS 7., HÉTFŐ BELFÖLD-KÜLFÖLD ^ Négyezer levélszavazatot ítélt a Kúria semmisnek sérült vagy nem szabályos boríték miatt, elveszett a Fidesznek egy mandátuma Fotó: MTI „Súlyosan beavatkozott a választásokba a Kúria” Politikai alapú ítélet? Rengetegen bírálták Junckert beszéde miatt KOMMUNIZMUS KÍSÉRTETE El­mondta pénteken ünnepi be­szédét Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Kari Marx születésének 200. évfor­dulójára szervezett rendezvény­­sorozat megnyitóján. Pedig sa­ját bevallása szerint is „való­­színűtlenül sok” tiltakozó leve­let kapott Kelet-Közép-Európá­­ból, Németországból, Trierből és még Európán túlról is, ami­ért elvállalta a város díszpolgá­raként kapott felkérést. Juncker szerint Marx nem felelős a rém­tettekért, amelyeket elkövettek mindazok, akik örökösének és követőinek vallották magukat. Más véleményen vannak az amerikai Kommunizmus Ál­dozatai Kongresszusi Tagoza­tának társelnökei, az Egyesült Államok kongresszusi képvi­selői, akik közös levélben tilta­koztak Juncker felszólalása el­len a Kari Marx-emlékmű ava­tásán. Nyílt levelükben felhív­ják rá a figyelmet, hogy a kom­munizmusnak világszerte leg­alább százmillió áldozata van, ezzel az emberiség legpusztí­tóbb ideológiája. A Marxot vé­dők gyakran hivatkoznak ar­ra, hogy őt nem terhelheti fele­lősség azért, amit a kommunis­ta rezsimek tettek - írták. - Ez­zel szemben Marx már 1848- ban a „forradalmi terrort” ma­gasztalta, Engels 1849 pedig a „reakciós népesség” végső el­tűnéséről beszélt - hangsú­lyozták, hozzátéve, a kommu­nizmus és az erőszak szorosan összefonódik. Tiltakozott a Kommunizmus Bűnei Alapítvány is. A szerve­zet kuratóriumi elnöke, Eöt­vös Péter szerint nem köteles­sége az Európai Bizottság elnö­kének ebben a témában meg­nyilvánulnia, így még érthetet­lenebb, hogy Juncker miért tet­te meg mégis. Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője úgy vél­te, Juncker magatartása a kom­munizmus áldozatai emléké­nek gátlástalan megcsúfolása, ami szembemegy a bizottsági elnök pártcsaládjának, az Eu­rópai Néppártnak az álláspont­jával. Ató a marxizmust élteti, az a demokráciát tagadja - írta közleményében a KDNP alelnö­­ke, Rétvári Bence. Az egykori NDK-ban is istení­tették Marxot, Chemnitz 1990- ig viselte a nevét. MW Megkérdőjelezik az igazság­szolgáltatás pártatlanságát azok az információk, ame­lyek szerint a legfelsőbb bí­rói fórum törvénytelenül el­vett egy parlamenti mandá­tumot a Fidesztől. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu VÁLASZTÁS Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Kúria szándéko­san nem adta meg a Fidesz- KDNP plusz egy mandátumát. A bíróság tudatában volt an­nak, hogy az érvénytelenített 4360 szavazat közül 506 ele­gendő lenne még egy Fidesz- KDNP-mandátumhoz. Vagyis azért érvénytelenített szavaza­tokat, mert ez egy pluszman­dátumot jelentett volna a kor­mánypártoknak és eggyel ke­vesebbet a Jobbiknak - közölte dokumentumokra hivatkozva az Origó. Az internetes lap bir­tokába jutott a Kúriának a Nem­zeti Választási Irodához küldött levele. Ebből látszik, hogy a bí­róság a Fidesz-KDNP kárára meghozott döntés előtt feltette azt a kérdést a Nemzeti Válasz­tási Irodának, nyilatkozzon ar­ról, hogy az általuk érvénytelen­nek minősített 4360 levélszava­zat, amennyiben az kizárólag a Fidesz-KDNP jelölőszervezetek országos listáján elszámolás­ra kerül, eredményez-e mandá­tumváltozást. Illetve azt is tudni akarta a bíróság, hogy „ameny­­nyiben a mandátumelosztás változna, nyilatkozzon arról, hogy mi az a Fidesz-KDNP jelö­lőszervezetnek elszámolt plusz darabszámú szavazat, aminél a mandátumeloszlás változik.” Korábban megírtuk, abból a mondvacsinált okból minő­sítettek érvénytelennek 4000 voksot, hogy nem megfelelő borítékban küldték vissza a levélszavazatokat a határon tú­li választók. Erről a döntésről viszont később az Alkotmány­­bíróság is kimondta, hogy jog­ellenes, mivel ilyen kötelező törvényi előírást nem tartal­maz a választási eljárásról szó­ló törvény. Egyértelműen és súlyosan beavatkozott a választásokba a Kúria, „miután elvett egy man­dátumot a kormánypártok vá­lasztóitól”; a testület intellektuá­lisan nem nőtt fel a feladatához - ismertette az ügyben Orbán Viktor miniszterelnök állás­pontját sajtófőnöke, Havasi Ber­talan. A jogértelmezés és a jogal­kalmazás legalapvetőbb felté­teleinek sem felelt meg a Kú­ria döntése, hiszen politizál, így pedig nagyon nehéz jogász­ként értékelni, mondta Szánthó Miidós, az Alapjogokért Köz­pont igazgatója az Ml Ma es­te című műsorában. A szakértő felidézte, hogy a határon túlról beérkezett levélszavazatok egy része nem a hivatalos válaszbo­rítékban, hanem sima, egysze­rű borítékban érkezett vissza. Szánthó Miklós elismerte, hogy a választási törvény va­lóban használja a válaszborí­ték kifejezést, mivel a Nemzeti Választási Iroda (NVI) által el­küldött csomaghoz is melléke­lik a borítékot. De kiemelte: az érvénytelenségi felsorolásban már nem szerepel, hogy köte­lező a külön erre a célra készí­tett válaszborítékban visszakül­deni, tehát érvényes módon sza­vaz az is, aki egyszerű postai bo­rítékban küldi vissza a voksát a szakértő értelmezése szerint. Úgy látja, hogy az NVI ellen­zéki többségének a Kúria elé álló tanácsa teljesen önkénye­sen, a törvénnyel szembemen­­ve nevezte meg érvénytelensé­gi okként, ha valaki közönséges postai borítékban küldi vissza a szavazatát. A Kúria pedig Szánt­hó véleménye szerint önkényes módon, bírói jogalkotással egy új érvénytelenségi okot kreált. Önhatalmúlag beleértettek ezt is, mint fogalmazott. Logikusan lehet azt állítani a külhoni szavazatok Fideszre le­adott aránya alapján, hogy ez a mandátumok elosztását befo­lyásolja, vélekedett a szakértő. Kikövetkeztethető volt, ha elfo­gadják érvényesnek, akkor az plusz egy mandátumot jelent a Fidesz javára, mutatott rá. A jogi szakértő kiemelte, hogy az AB lényegében azt mondta ki, a Kúria önkényes, politikai­lag motivált, iratellenes döntést hozott, amelyben ellentétes dol­gokat írtak le. HÍREK Orosz harcászati rakétatelepítés ERŐFITOGTATÁS Kalinyingrád­­ba állandó jelleggel Iszkander típusú, a hagyományos mel­lett nukleáris robbanófejjel is felszerelhető harcászati raké­tákat telepítettek az oroszok. Az 500 kilométer hatótávol­ságú Iszkander M rakéták el­érhetik onnan Varsót, Berlint, Koppenhágát is. A náci Né­metország felett aratott győze­lem 73. évfordulója alkalmá­ból május 9-én tartandó dísz­szemle egyik éjjeli próbáján már láthatóak voltak a 152. orosz rakétadandár állomá­nyába került, nehéz szállító­járművekre szerelt harci esz­közök. Elemzők utalnak rá, Moszkva így próbál válaszolni a lengyelekhez telepített ame­rikai rakétavédelmi rendszer létesítésére. MW Lemondott a teljes elnökség MOMENTUMA Momentum el­nöksége a választás előtt azt ígérte, bejutnak az Országgyű­lésbe, ez azonban nem sike­rült A párt szombati válasz­tás utáni első küldöttgyűlésén a küldöttek nem fogadták el az elnökség beszámolóját, így a grémium ígéretéhez híven testületileg lemondott. A párt nyár elején tart tisztújítást, új elnökséget egyelőre nem vá­lasztottak. A tisztújításon a le­köszönő elnökségi tagok újból indulhatnak a posztokért. MW Vita az uniós költségvetésről NÉMETORSZÁG Megosztja a kormányzó keresztény párto­kat az Európai Bizottság azon javaslata, hogy kössék a jog­­államiság elveinek érvénye­süléséhez a tagországoknak megítélt összegek kifizeté­sét az Európai Unió (EU) kö­vetkező hétéves pénzügyi cik­lusában. „A büntetés eszkö­zének alkalmazása mindig problematikus Európában” - mondta Florian Hahn, a Horst Seehofer belügyminiszter ve­zette CSU parlamenti frakció­jának EU-s vezető szakpoli­tikusa. A büntetés helyett az ösztönzés eszközét kellene használni, és új szankciók be­vezetése előtt inkább a már meglévő lehetőségeket kel­lene kihasználni - tette hoz­zá. A CDU-politikusai, köztük Merkel kancellár szerint is a javaslat jó irányba mutat. MW Jogorvoslatra már nincs mód, marad a kormányoldal kétharmada A speciális választási jogsza­bályok alapján hiába mondta ki az Alkotmánybíróság a Kú­ria törvénytelennek ítélet dön­tését, jogorvoslatra a mai sza­bályok szerint már nincs lehe­tőség, így egy parlamenti man­dátumot biztosan elveszített a Fidesz, de a kétharmados többséget ez nem érinti. PÁRIZS „Állítsátok meg Macront!” feliratú transzparensekkel tízez­rek tüntettek szombaton a francia fővárosban Emmanuel Macron államfő politikája miatt. A kormány reformjaival szembeni tiltakozó akciót Macron tavaly május 7-i hatalomra kerülésének egyéves évfordulójára időzítették. Közben a Moody's a felminősítés lehetősé­gére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról a francia államadós­­osztályzat kilátását, a kormány reformjai és a költségvetési konszoli­dáció melletti kiállásával indokolva a lépést Fotó: AFP Késelés Hágában, botrány a finneknél ERŐSZAK Kilenc lövést adtak le azok a holland rendőrök, akik ártalmatlanná tették szomba­ton Hágában a késes migráns ámokfutót - látható az esetről az egyik közösségi oldalra fel­­töltött videón. A tettest lábon lőtték. A szakállas, muzulmán fejfedőt viselő merénylő két em­bert szúrt nyakon az Alkalma­zott Tudományok Egyeteme előtt, miután azt kiabálta, hogy „Allah akbar!”, vagyis „Allah a leghatalmasabb!”. A rendőr­ség közölte: az elkövető 31 éves, nem volt ismeretlen a hatósá­gok előtt, indítéka egyelőre nem ismert, illetve „mentális problé­mákkal küzd”, az áldozatok 21 és 41 évesek, mindkettejüket kórházba szállították. Finnországban a 23 éves Ju­­szuf Muhamed Abbudin - aki­nek a származási országát nem közölte a média - 2016 őszén megerőszakolt egy tízéves kis­lányt Tamperében. Most jog­erősen három év börtönt és pénzbírságot kapott. A bíróság szerint nem történt konkrét nemi erőszak, mert a kislányt nem kényszerítette a migráns. A döntés óriási felháborodást keltett, egy egyetemi gyermek­pszichológus azt hangsúlyozta, hogy a gyerek nem is lehetett tisztában azzal, mi fog történni vele. MW HIRDETÉS A SHOPPING AHOGY TE SZERETED! 70-70% KEDVEZMÉNY 346 MÁRKA KÍNÁLATÁBÓL 4 NAPON KERESZTÜL! * i 4

Next

/
Thumbnails
Contents