Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-07 / 104. szám

£ MEGYEI KÖRKÉP 2018. MÁJUS 7., HÉTFŐ A Vándor Szépkorúak tették színessé az ünnepet Kis falu nagy értékei mutatkoztak meg A látogatók révén egy napra megduplázódott a megye legkisebb falujának lakossága Fotó: TN Májusban a kertben kapáljunk és öntözzünk is TOLNA MEGYE Májusban van a legtöbb munka a kiskertek­ben, hiszen szinte mindent le­het már vetni, ültetni, illetve a korábban elvetett hagyma, fok­hagyma, saláta, petrezselyem, sárgarépa, burgonya már javá­ban sorol, és ezzel együtt a gaz is nő. Már kiültethetjük a para­dicsom-, paprika-, zeller-, ubor­ka-, padlizsán-, káposzta-, ka­ralábé és dinnyepalántákat és elvethetjük a kényesebb, mele­gebb talajt igénylő zöldségma­gokat is, például a tököt. Máju­si melegben már nem túl jó öt­let fákat ültetni. Ha mégis mu­száj, akkor ne szabad gyökerűt, inkább konténerest vásárol­junk, és fokozottan ügyeljünk rá, hogy mindig kapjon elég vi­zet. Lassan a ribizli és az egres is elkezd virágozni, így ezeket fokozatosan egyre többet kell öntözni a jó terméskötődés ér-Sok munka akad ilyenkor a kertben, aki jó termést akar, figyeljen oda a növényeire dekében, a töveiket pedig jó, ha mulccsal vagy levágott fűvel ta­karjuk. A virágoskertünkben már helyet kaphatnak a dáliák, kánnás virágok, a kardvirágok és más gumós, gyöktörzses, át­teleltetett növények. Mielőtt ezeket kihelyezzük, célszerű megnézni, hogy nincs-e sérült, rothadt rész rajtuk, vagy eset­leg valamilyen gombás megbe­tegedés. Ha igen, akkor kezel­jük ezeket, illetve vágjuk le a tövekről. Emellett az elvirág­­zott tulipánfejeket is vágjuk le, a zöldjüket hagyjuk meg, amíg egészen vissza nem szá­radnak. így a növény hagymá­ja még sok energiát tud begyűj­teni a következő virágzáshoz. Fordítsunk gondot az öntözés­re is, az április után úgy tűnik a május eleje is nagyon száraz Tolna megyében, ezért rend­szeresen öntözzünk. Fejlődés­ben lévő növényeinknek - kü­lönösen a friss ültetésűeknek - igen magas ilyenkor a vízigé­nye. Ha ezt elhanyagoljuk, nö­vekedésük elmaradhat az ide­álistól. Az öntözés mindig le­gyen bőséges, áztató. M. I. MURGA Különleges élményben lehetett része annak, aki részt vett a murgai Nosztalgia Majá­lison, amelyet az önkormány­zat közösen szervezett meg a Vándorló Szépkorúak Baráti Köre Tolna csoportjával. A reg­geli lángos elfogyasztása után a vendégek nagy része felke­rekedett, hogy megismerje a települést dr. Balogh Mar­git történész kalauzolásával. Megnyitotta hétvégi házát a látogatók előtt és bemutatta munkáit Ágoston-Papp Móni­ka keramikus, akinek a nevé­hez többek között a pécsi szé­kesegyház kerámia Betlehe­me is köthető. Ezután átballagtak Göm­bös Gyula egykori miniszter­­elnök szülőházához. Az épü­let a mai napig áll, elsősorban dr. Balogh Margitnak köszön­hetően, aki férjével 1998-ban megvásárolta az akkor már omló félben levő ingatlant. A ház mögött a falu evangé­likus temploma áll. A műem­léki védettség alatt álló épít­ményben ismerkedhettek meg a túrázók a falu történetével a történész előadásában, majd megtekinthették további há­rom parasztházukat, amelye­ket szintén rusztikus stílus­ban újítottak fel. A vendégek célja az volt, hogy egy kis életet hozzanak a faluba, mint azt Zsinka Já­nos, a csoport vezetője meg­fogalmazta. Összesen hetven­nyolcán érkeztek, tehát töb­ben voltak, mint a falu lakos­sága, amely kevesebb mint hetven fő. Műsorokat, remek ételeket, zenét, táncot, ösz­­szességében kiváló hangula­tot hoztak magukkal. A prog­ramok között szerepelt kis­pályás labdarúgó mérkőzés, a délutánt galambreptetéssel, verssel, nótákkal, valamint a Vándorló Szépkorúak Rehab Tánccsoportjának műsorával tették színessé. TN Hosszabb ideig tart nyitva a központ SZEKSZÁRD A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szekszárdi, központi ügyfél­­szolgálata a személyi jövede­lemadó-bevallás közelgő ha­táridejére tekintettel május 7. és 22. között meghosszab­bította nyitvatartását - tájé­koztatott Mózsik Szilvia saj­tóreferens. Az ügyfelek hétfő­től péntekig 8.30-18.00 órá­ig kereshetik fel az irodát. A fentiektől eltérően május 22- én, kedden az ügyfélfogadási idő 8.30-tól 20.00 óráig tart. A szokásos nyitvatartási időn túl intézhető adóügyek: szja-bevallással, bevallási tervezettel kapcsolatos ügy­intézés, csekkigénylés, ügy­­félkapu-ügyintézés, bank­kártyás fizetés. Az 1819-es számon hívható Általános Tájékoztató Rend­szer (TCC) munkatársai má­jus 7-től május 18-ig munka­napokon 8.30-tól 18.00 órá­ig, május 19-én (szombaton) 08:30-tól 13:30-ig, május 22- én (kedden) 08.30-tól 20.00 óráig fogadják a személyi jö­vedelemadózással kapcsola­tos kérdéseket. TN Egy kínai nagyváros jelentkezett PAKS Hatmilliós kínai város szeretne gazdasági, kulturá­lis kapcsolatot létesíteni Paks­­sal. Liaocheng küldöttsége ta­valy májusban járt Pakson, s jelezte ebbéli szándékát. Sza­bó Péter polgármester, Bana János és Kovács Sándor alpol­gármesterek most viszonoz­zák a látogatást. A Pekingtől háromszáz ki­lométerre délre fekvő város, amely Kína egyik legnagyobb zöldség- és gyümölcstermelő­je, jelezte befektetési szándé­kát. Ennek részleteiről eshet szó a találkozón, ami - mint Szabó Péter elmondta - egy testvérvárosi kapcsolat csírá­jának tekinthető. A paksi de­legációt a város polgármeste­re fogadja, de találkoznak cég­vezetőkkel és a gazdasági élet szereplőivel is. V. T. HIRDETÉS GAZDASÁGOS ÜZEMELTETÉS, minden igényt kielégítő, innovatív felszereltség, valamint kiemelt flotta­ajánlatok várják az érdeklődőket a Renault Nyitrai haszongépjármű központjaiban! Most akár egy cé­ges autó vásárlása esetén is kedvező, 2,5% THM finanszírozással és egyedi flottakedvezményekkel vá­laszthat „új munkatársat” cége számára! Az akciós Clio Société, Kangoo Express, Trafic és Master mo­dellekről, valamiht a finanszírozási feltételekről érdeklődjön a márkakereskedés elérhetőségein! Nyit­rai Autóház Kft. - Szekszárd, Pásztor u. 8., telefonszám: 74/528-880 Toborzás és tájékoztató is volt Szekszárdon Gyerekek is érkeztek SZEKSZÁRD Toborzást és tájé­koztatót tartottak a megye­­székhelyen a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság mun­katársai nemrégiben. A rend­őrség sátránál bűnmegelőzé­si, vagyonvédelmi, ifjúságvé­delmi, továbbá baleset-meg­előzési tanácsokat kaphat­tak az érdeklődők. A bátrab­bak kipróbálhatták a „részeg szemüveget” is, a gyerekek színezőt, mesekönyvet, a fel­nőttek bűn- és baleset-meg­előzési szóróanyagokat kap­tak, ha a rendőrség sátrához ellátogattak. A toborzók a ha­­tárvadászképzésről tájékoz­tatták az érdeklődőket. 1.1. A legkisebbek színezőt, mesekönyvet kaptak Fotó: police.hu Senki sem maradt éhesen a murgai majálison Látogatók a barokk stílusú evangélikus templomban

Next

/
Thumbnails
Contents