Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-31 / 124. szám
16 SPORT Tolnai Népújság 2018. MÁJUS 31., CSÜTÖRTÖK Saját közönsége előtt szeretne bajnok lenni a Szekszárd AC Extra Liga-aranyéremmel búcsúztatnák Mihajlovát Az orosz Polina Mihajlovát a hétvégén utoljára láthatjuk a SZAC mezében Fotó: Mártonfai Dénes Lewandowski nyáron távozna LABDARÚGÁS Pini Zahavi, a Bayern Münchent erősítő Robert Lewandowski menedzsere a Bild érdeklődésére elmondta, ügyfele új kihívásra vágyik, ezért a nyári átigazolási időszakban távozna, s erről már a klub vezetőit is értesítette. A hatszoros német bajnok, háromszoros Bundesliga-gólkirály kapcsán leggyakrabban a Real Madrid érdeklődéséről lehetett hallani, de most a Juventus és az Inter is bekerült a képbe. Lewandowski a mögöttünk hagyott szezonban minden sorozatot figyelembe véve 48 meccsen 41 gólt szerzett a bajoroknál. R. G. Eljön Fehérvárra a kalapácsvető elit ATLÉTIKA A legerősebb mezőny gyűlik össze férfi kalapácsvetésben a 8. Gyulai István Memorial-Atlétikai Magyar Nagydíjon, melyen a tavalyi világbajnokság dobogósai és az olimpiai címvédő is dobókörbe lép. A szervezők szerdai tájékoztatása szerint a favorit egyértelműen a számot az elmúlt években uraló, háromszoros vb-győztes lengyel Pawel Fajdek lesz, de indul a tavalyi londoni vb-n második orosz Valerij Pronkin és a harmadik, lengyel Wojciech Nowicki is. R. G. Rossz kezdés után hengerelt Halep TENISZ A világelső Simona Halep három játszmában legyőzte az amerikai Alison Riske-et a francia nyílt bajnokság (Roland Garros) női egyesének első fordulójában. A román hölgy borzalmasan kezdett, 0:5 után tudott csak pontot szerezni, de ellenfele így is 6:2-re behúzta az első szettet. A másodikban és a harmadikban azonban Halep már nem ismert tréfát, és 6:1,6:l-gyel letudta a kötelezőt. R. G. ASZTALITENISZ A női és férfi Extra Ligában is Szekszárdon avatnak bajnokot a hétvégén. A nőknél a Szekszárd AC az elsőszámú favorit, a férfiaknál már nem ennyire egyértelmű a helyzet. Türei Ferenc szerint kell az arany a sikeres idényzáráshoz. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu - Meglesz sorozatban a harmadik aranyérem?- A szekszárdi közönség előtt nem lehet más a célunk, mint a bajnoki cím megszerzése - mondta Türei Ferenc, az Extra Liga hétvégi Final Fourját rendező SZAC klubmenedzsere. - Egy meccsen ugyan bármi megtörténhet, de az előző évek eredményei és a százszázalékos teljesítménnyel kivívott alapszakasz-elsőség után azt gondolom, nem nagyképűség, ha azt mondom, hogy mi vagyunk a négyes döntő favoritjai.- A Budaörssel vagy az Erdérttel játszana szívesebben?- Nagyobb az esélye, hogy a Budaörs jut be a vasárnapi döntőbe. Az alapszakaszban mindkétszer legyőztük őket, ráadásul első kiemeltként, kedvezményezettként nekünk már az is elég, ha elérjük az öt győzelmet.- Megtudhatjuk, hogy milyen csapattal állnak fel?- A lehető legerősebbel. Az orosz Polina Mihajlova, a litván Ruta Paskauskiene, valamint Madarász Dóra, Imre Leila és Bálint Bernadett is bevetésre kész. A napi forma dönti el, hogy közülük ki áll majd asztalhoz.- A férfi mezőny esélyeit hogy látja? Megvédi címét a Pécs?- Három csapat, a PEAC, a BVSC és a Celldömölk közel azonos játékerőt képvisel. A pécsiek a Szegeddel szemben be fognak jutni a döntőbe, a másik ágon nagy csata várható a fináléért. Aki szereti a jó pingpongot, annak ott a helye a városi sportcsarnokban, különösen az utóbbi meccs igazi csemegét ígér. A végső sikerre egy hajszállal talán a címvédő pécsiek a legesélyesebbek és azt gondolom, hogy meg is fogják szerezni az aranyérmet.- Kell ez a bajnoki cím ahhoz, hogy azt mondhassa, sikeres volt a szezonjuk?- Nemcsak ezért kell, hanem azért is, mert sorozatban harmadszor lehetünk bajnokok, ami nagy dolog egy ilyen kisváros klubjának életében. De ahogy mondja, a Klubcsapatok Szuperligájában megszerzett bronzérem mellé kell egy arany, mert idén a Bajnokok Ligájában nem úgy alakultak a dolgaink, ahogy szerettük volna.- Ezek szerint még nem tette túl magát azon, hogy nem jutottak a négy közé...- Persze, hogy nem. Azért vagyok csalódott, mert a címvédő berliniek elleni negyeddöntős párharcban benne volt az is, hogy mi lépünk tovább. A hazai találkozót simán elveszítettük, de a németországi visszavágó megnyerésével bizonyítottuk, hogy hozzájuk hasonlóan mi is megérdemeltük volna azt, hogy az elődöntőben játszhassunk.- Majd a következő idényben!- Abban biztosan nem, mert a klubvezetés úgy döntött, hogy egy évet most kihagyunk. Anynyira erős a BL mezőnye, anynyira nehéz érmes helyre odaférni, hogy ahhoz egy bombaerős csapat kell! Minden riválisunk tele van ázsiaiakkal, honosított kínaiakkal, ez óriási előny. Mi nem terveztünk ázsiai légióssal, ráadásul egy kicsit átalakul a csapatunk, hiszen a korábban távozott Cseng I-Csing mellett Polina Mihajlova is elhagyja a klubot a szezon végén.- Nocsak, mi történt?- Semmi különös. Kapott egy jó ajánlatot, ennyi. Vágyott a levegőváltozásra és az új kihívásra. Ő mindenképpen a Bajnokok Ligájában akar játszani, s miután ezt Szekszárdon a következő szezonban nem teheti meg, így eligazol (úgy tudjuk, hogy Monteiro- Dodean helyére megy a francia TT Saint Quentin csapatához - A szerk.). Miatta is meg akarjuk szerezni a harmadik Extra Liga-aranyunkat, mert szépen akarjuk búcsúztatni, hiszen sokat tett azért, hogy ilyen sikereket érjünk el az elígy alakul a program EXTRA LIGA, A FINAL FOUR PROGRAMJA. SZEKSZÁRD, VÁROSI SPORTCSARNOK, JÚNIUS 2-3. Nők, szombat. Az elődöntőben: Szekszárd AC l.-PET-BAU ASE Orosháza 11 óra. Budaörs 2i SCBudapesti Érdért SE 15 óra. Vasárnap, a 3. helyért: a párharcok vesztesei, 10 óra. Döntő, a párharcok győztesei, 15 óra. Férfiak, szombat. Az elődöntőben. PTE-PEAC-Kalo Méh- Floratom Szeged AC Probart 1.11 óra. BVSC-Zugló l.-Celldömölki VSE-Swietelsky 1.15 óra. Vasárnap, a 3. helyért, a párharcok vesztesei, 10 óra. Döntő, a párharcok győztesei, 15 óra. múlt években. De azt is elárulom, hogy már sikerült is pór tolnunk: az ukrán Tetyana Bilenko a spanyol Cartagena csapatától érkezik.- Mennek az ETTU-kupáva, vagy az Extra Liga mellett marad a KSZL-szereplés?- Igen, ebben á két sorozatban indulunk, utóbbira így több figyelmet fordíthatunk majd. A hazai porondon mindig a végső győzelem a célunk, s az új idényben is olyan csapatunk lesz, amelyik esélyes lesz az aranyra. A KSZL-ben pedig jó lenne ismét eljutni a döntőbe, ahogy eljutottunk 2016- ban és 2017-ben.- Tudja, hogy ez az egyik veszszőparipám: mikor láthatunk szekszárdi lányt játszani a felnőtt csapatban?- Amikor a Varga Jankával, Kozári Tamarával fémjelzett korosztály kifutott, elkezdtünk nagyon fiatal kislányokkal dolgozni. Vannak köztük tehetségek, s abban is biztos vagyok, hogy lesz olyan, aki még hallatni fog magáról. HIRDETÉS CSUP SPORT A szabadidősportok szerelmeseinek Minden hónapban egy vaskosabb könyvre való tartalommal a szabadidős sportokról és az egészséges életmódról. Sportos mindennapokat kínálunk! www.csupasport.hu