Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-30 / 123. szám
2018. MÁJUS 30., SZERDA SPORT 13 Dr. Kovács Antal maradt a szakmai alelnök Biztosan nyerte a keleti csoportot a Tolna-Bogyiszló Dr. Kovács Antal Fotó: Vida T. A bogyiszlói-tolnai közös csapat nagy fölénnyel szerezte meg a bajnoki aranyérmet, ezzel feljutott a megye kettőbe Beküldött fotó CSELGÁNCS Szombaton a Magyar Sport Házában tartotta meg tisztújító közgyűlését a Magyar Judo Szövetség. A tagság egyhangúlag megerősítette pozíciójában Dr. Tóth Lászlót, aki 1998 óta vezeti a sportági szakszövetséget. Bekerült az elnökségbe Balogh Levente, dr. Jernei Zoltán és dr. Maróth Gáspár, szakmai alelnöknek pedig a paksiak olimpiai és világbajnokát, dr. Kovács Antalt választották. „Nehéz helyzetben van a magyar judo az élversenyzőket tekintve, hiszen egy eredményes időszak kicsit kényelmessé tett minket, ráadásul a judo egy rendkívül sikeres és népszerű küzdősport, amely az elmúlt években forradalmi fejlődésen ment keresztül szerte a világon. Az előttünk álló időszak egyik legfontosabb feladata számunkra, hogy az élsport területén viszszazárkózzunk a világ élvonalához” - fogalmazott bevezetőjében dr. Tóth László. Az MJSZ elnöke az elmúlt év eredményeinek, programjainak, eseményeinek összefoglalásakor kitért a budapesti világbajnokság sikerére, amelynek folytatása is lesz: Orbán Viktor miniszterelnök és Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség legutóbbi találkozóján megegyezés született arról, hogy Budapest pályázik a 2022-es világbajnokság megrendezésére is. Módosult az alapszabály: a jövőben az elnökség hatáskörébe kerül a szövetségi kapitány kinevezése. R. G. A végére száz találat fölé jutott a bajnok Győzelemmel, összesen 102 rúgott és mindöszsze 24 kapott góllal zárta a 2017/2018-as szezont a keleti csoport bajnoka, a Tolna VFC ll.-Bogyiszló. A dobogóra a nagy rajtot kivágó Dunaföldvár FC II. és a Kajdacsi SE fért fel. Nyugaton a bajnoki cím sorsa a hétvégi, utolsó fordulóban dől el. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Messze a legtöbb lőtt góllal és a legkevesebb kapott találattal fejezte be a keleti bajnokságot a Tolna VFC és a Bogyiszló közös csapata, ezért az nem lehet vita tárgya, hogy megérdemelten lettek aranyérmesek (fogalmazhatunk úgy is, hogy a bogyiszlói egylet megvédte bajnoki címét). A bajnokhoz méltó teljesítménnyel az utolsó fordulóban Nagydorogról is el tudta hozni a három pontot Szőcs Richárd csapata, ami egyben a bogyiszlóiak kilencedik győzelme volt zsinórban, de veretlenségük is már több mint fél éve tart (tavaly októberben a Gyapától kaptak ki otthon). Nagy hajrát vágott ki a Dunaföldvár második csapata, aminek minden bizonnyal ezüstérem lesz az eredménye. A Kajdacsnak be kellett érnie a dobogó legalsó fokával. A 22. FORDULÓ EREDMÉNYEI. Nagydorog KSE-Tolna VFC ll.-Bogyiszló 1-4 (0-0). V.: Gehring (Szigeti I.). Gól: Nyúl R (66.), illetve Orbán M. (50.), Kneller (68.), Erdei (78.), Szántó (83.). Kiállítva: Molnár R. (72., Nagydorog). Tengelici SE-Kajdacsi SE 1-6 (0-3). V.: Varga G. (Pesti V.). Gól: Lakatos D. (72.), illetve Szendi A. (19., 57., 65., 84.), Meszlényi (26., 33.). Németkéri SE-KSE Decs 1-2 (1-0). V.: Lengyel (Pesti Dóra). Gól: Kungl (6.), illetve Szabados Molnár (56., 89.). A Dunaföldvár FC II-Pusztahencsei KSE, a Györkönyi ;i III, osztály. Keleti csoport 1. Tolna-Bogyiszló 22 17 3 2 102-24 54 2. Kajdacs 22 14 1 7 64-40 43 3. Dunaföldvár II. 21 13 1 7 86-29 40 4. Gyapa 21 11 0 10 67-41 33 5. Pálfa 21 10 3 8 46-47 33 6. Nagydorog 22 10 3 9 48-57 33 7. Németkér 22 10 3 9 52-64 33 8. Decs 21 9 1 11 47-49 28 9. Pusztahencse 20 7 3 10 48-63 24 10. Györköny 21 7 3 11 35-69 24 11. Tengelic 22 4 4 14 35-78 16 12. Izmény 21 2 3 16 29-97 9 SE-Izmény SE és a Gyapa Derbi SE-Pálfai SE mérkőzések elmaradtak. Iregi lépéselőny az aranyéremért Két csapat fut már csak versenyt a bajnoki címért Nyugaton. Az Iregszemcse Veszprémi Richárd vezetésével nagyon könnyedén hozta a kötelezőt, de a Döbrököz is nyerni tudott a rangadón, így az utolsó fordulóban dől el az aranyérem sorsa.'(Hogy melyik csapat hogyan szerezheti meg a bajnoki címet, azt szokásos pénteki előzetesünkben olvashatja). A Kakasd II.-Kéty három vereség után nyert ismét, ezzel még ők is odaérhetnek a dobogóra, ahogy a címvédő Tolnanémedi is. i7i!y^faiTTig.TyjFniBii'|i| MII Ilii liH 1. Iregszemcse 23 17 4 2 93-31 55 2. Döbrököz 23 16 4 3 83-35 52 3. Tolnanémedi 23 16 3 4 78-36 51 4. Kakasd-Kéty 23 16 1 6 78-45 49 5. Kólesd II. 23 14 1 8 78-52 43 6. Tamási II. 23 14 1 8 67-48 43 7. Majos II. 23 9 3 11 77-75 30 8. Szakály 23 9 1 13 59-64 28 9. Dalmand 23 7 1 15 51-75 22 10. Magyarkeszi 23 5 6 12 49-61 21 11. Regöly 23 5 2 16 53-107 17 12. Hőgyész 23 3 4 16 48-99 13 13. Zomba (-1 p.) 24 3 1 20 24-110 9 A 25. FORDULÓ EREDMÉNYEI. Iregszemcsei SE-Regölyi SE 8-2 (5-1). V.: Szappanyos (Hódi, Rimái). Gól: Veszprémi (17., 21., 25., 44., 85.), Szántó (78., 90.), Baranyai (11.), illetve Vinkovics (27.), Végh G. (54.). Döbröközi KSE-Kölesdi SE II3-1 (1-1). V.: Tálas (Rimái). Gól: Keresztes P. (35.), Török Cs. (73., 11-esből), Varga R. (77.), illetve Simon B. (12.). Tolnanémedi KSC-Majosi SE II 4-2 (2-1). V.: Kardos B. (Bukovics). Gól: Szabó R. (22., 58.), Kovács Z. (31.), Szabó V. (80.), illetve Világosi (36.), Lőrincz (66.). Tamási 2009 FC ll.-Magyarkeszi KSE 0-4 (0-2). V.: Farkas R. (Pesti K., Haraszti). Gól: Óvári (52., 90.), Pataki (22.), Franke M. (4L). Dalmandi SK-Szakály KSE 3-1 (3-1). V.: Gehring Sz. (Miklós G.). Gólszerzők: Őri (9.), Kovács R. (19.), Léber (44.), illetve Törő (10.). Kakasd SE ll.-Kéty-KSE Zomba 9-1 (2-0). Kéty. V.: Horváth T. (Csobot L.). Gól: Eisensehr (20., 34., 61., 68.), Koszorú (81., 88.), Szabján (59.), Jakab Á. (74.), Faragó Z. (87.), illetve Márton K. (51., 11-es). EK Szekerczés is ott lesz a válogatottban KÉZILABDA Koszovóban játszik ma Európa-bajnoki selejtezőt a magyar női válogatott (17.30 óra, tv: Sportl), amely győzelme esetén biztosítja helyét a november 29. és december 16. közötti franciaországi kontinensviadalra. A nemzeti csapattagja Szekerczés Luca, a Dunaújvárosi Kohász KA bonyhádi születésű átlövője is. A válogatott szombaton, Kecskeméten Fehéroroszország ellen zárja a kvalifikációs sorozatot. Ha ott is begyűjti a két pontot, a csoportelsőséget is megszerzi. B. S. Negyedszer döntős a Golden State KOSÁRLABDA A címvédő Golden State Warriors jutott be a nagydöntőbe, miután magyar idő szerint kedden hajnalban az NBA nyugati főcsoportdöntőjének hetedik mérkőzésén 101-92-re legyőzte a Houston Rocketst. A Golden State ezzel sorozatban negyedik nagydöntőjét játszhatja csakúgy, mint ellenfele, a Cleveland Cavaliers. Az állás a bajnoki címeket illetően 2-1 a GSW javára. Az első meccset magyar idő szerint június 1-jén játsszák. B. S. A jótékonysági nap száma a 34-es volt JÓTÉKONYSÁG Eredményesen zárult a zombai motokrosszosok és a Magyar Vöröskereszt által közösen megszervezett jótékonysági nap, amelyet a múlt hét végén immáron negyedik alkalommal tartottak meg. Mint azt Langer Józseftől, az esemény egyik szervezőjétől megtudtuk, harmincnégy személy adott sikeresen vért, míg a Balassa János megyei kórház gyermekosztályának harmincnégyezer forint adományt gyűjtöttek össze. B. S. Hetedik helyen végzett az FKSE Szekszárd U16-os fiúcsapata az óbecsei Roda Kupon Tapasrtalatszerzésre jó volt a nemzetközi torna KOSÁRLABDA Ismét nemzetközi kupán vettek részt a FKSE Szekszárd fiatal játékosai. Sólyomvári Nándor szakosztályvezető elmondta, a februári bosznia-hercegovinai U12-es torna után most a szekszárdiak Uló-os csapata az ötödik „Roda Kúp” tornán vett részt a szerbiai Óbecsén. A korosztály kilenc nevezett csapatát három hármas csoportba osztották be, a megyeszékhely reprezentánsa a szerb Velika Kikinda és a macedón Rolling 08 első számú formációjának társaságába került. Az utazást követő első mérkőzés szoros eredményt, de vereséget hozott a megilletődötten játszó csapat számára (Rolling 08 I.-FKSE Szekszárd 51-46). A második mérkőzésen a Nagykikinda ellen végeredmény a szerb együttes javára. Az ellenfél később a torna második helyén végzett. A helyosztók során a román New Generation Temesvár alakulata és a Soproni Tigrisek társaságában a hetedik-kilencedik helyekért játszhatott a szekszárdi alakulat. Megismerték a délszláv stílust a fiatalok 50-28 lett a A szekszárdi együttes erős csapatokkal mérhette össze tudását a tornán Beküldött fotó EREDMÉNYEK: FKSE Szekszárd-New Generation Temesvár 42-35. FKSE Szekszárd-Soproni Tigrisek 48-39. A két győzelem végül a hetedik helyhez volt elég. A torna és a mérkőzések nagy élményt és értékes, pályán szerzett tapasztalatot jelentettek a fiatal játékosok számára. „Hasznos volt látni a nálunk előrébb járó délszláv kosárlabdastüus jegyeit, és a rendezők jó teljesítményét a hat ország ötvenhárom csapatát felvonultató torna lebonyolítása terén” - összegezte a tornát Sólyomvári Nándor. B. L. I