Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-04 / 102. szám

2018. MÁJUS 4., PENTEK MEGYEI • is iwmmm Appelshoffer Ágnes polgármester mondott ünnepi beszédet a sportpálya átadó ünnepségen Fotó: Mártonfai Dénes Püspöki áldás a gimi vadonatúj pályájára Megyematrica Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu Nem kell pánikba esnünk, ha véletlenül felhajtottunk az autópályára. Életbe lépett ugyanis a szabály, hogy a fizetős há­lózatra lépéstől számítva 60 perc áll az úthasználók rendel­kezésére a jogosultság megváltásához, ellenkező esetben jön a bünti. Eddig az önkéntelenül felhajtókat is automatikusan pótdíjazták. Ez a regula azoknak jelent könnyítést, akik jár­tak már pórul úgy, hogy díjköteles útszakaszra tévedtek. A rendszert további könnyítésekkel lehetne finomítani. Ha azzal is megfejelnék, hogy a felhajtás után küldenek egy, az ügyfél által fizetendő sms-t -Nincs navigáció, ami tervezésnél tudná a megyei matricarendszert előzetes regisztrációhoz köt­ve hogy te szitaagyú, fi­zetős útszakaszon vagy, az még jobb lenne. Aztán hasz­nos lenne táblákat elhelyezni ■ a kihajtóknál, ahol egy-egy megyematrica érvényessége megszűnik. Jelenleg ilyenek nincsenek. Igaz, az interneten utána lehet nézni, hol van az utolsó lehajtó. És ami mindent überelne, magyar autósoknak, az autópá­lyadíjak eltörlése. Ugyanis olyan utak is fizetősek, melyek elkerülőnek épültek. Az építésüknél nem csak az volt szem­pont, hogy a közlekedés gyorsabb és biztonságosabb legyen, a települések tehermentesítése is deklarált cél volt. Úgy azon­ban döcög a tehermentesítés, ha az elkerülőért perkálni kell. Arról nem is szólva, hogy nincs az a navigáció, ami tud­ná ezt a hungarikumot, a megyei matricarendszert az útvo­naltervezésnél. Leszakadt az út, pályázik a város Áldott lett a tolnai Szent Ist­ván gimnázium új sportpá­lyája. A létesítmény csütör­töki ünnepélyes avatásán dr. Udvardy György, a fenn­tartó Pécsi Egyházmegye püspöke áldotta meg az új objektumot. Steinbach Zsolt szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu TOLNA A testnevelés tárgyi feltételeit illetően úgy tűnik, hogy valóban „áldott", de mi­nőségileg mindenképpen új korszak köszöntött be a tolnai gimnázium életében. A közép­iskola 1995-ben költözött jelen­legi helyére, az egykori lakta­nya területére. Kezdetben csak a némileg átalakított katonai alakuló tér állt rendelkezés­re a testnevelés órák céljára. Évekkel később aztán felépült a gimnázium mellett a sport- és rendezvénycsarnok, a „Lo­varda”, ami a tornatermi foglal­kozások problémáját megoldot­ta, ám a szabadtéri testnevelés helyzete nem változott. Sőt, a nemrég átadott tolnai tanuszo­da a gimnáziumi sportudvar területén épült fel, ezzel pe­dig romlottak a kültéri testne­velés körülményei. A gimnázi­um fenntartását-üzemeltetését 2016-ban átvevő katolikus egy­ház viszont úgy döntött, hogy vadonatúj, korszerű sportpá­lyáját építtet az uszoda mellé. Ebben partnerre talált a tolnai önkormányzatban: a több tíz­millió forintba kerülő beruhá­zás költségeit fele részben a vá­ros vállalta. A létesítmény megfelel a mai követelményeknek és esz­tétikus is. Ráadásul - amint azt Appelshoffer Agnes, Tol­na polgármestere az avatáson bejelentette - az önkormány­zat pályázati támogatással a gimnázium udvarán hamaro­san egy szabadtéri sportesz­közökkel felszerelt sportpar­kot is létesít. Ami az uszodá­val és az új pályákkal együtt igazi sportkomplexumot alkot majd, szintén a diákok és a la­kosság rendelkezésére állva. Az avatáson a gimnázium igazgatója, dr. Novothné Bán Erzsébet, dr. Udvardy György és Appelshoffer Ágnes mon­dott beszédet. Valamennyien reményüket fejezték ki, hogy a létesítmény sokféle jó célt szol­gál majd: a diákok felkészülé­sét csakúgy, mint a lakosság mozgási igényét, az egészséges életmódot, a létezés örömének megélését. Az ünnepségen je­len volt mások mellett Németh Miklós, olimpiai bajnok gerely­hajító, a pályákat építő cég ve­zetője is. Az avatáson trombi­tán közreműködött a gimná­zium két végzőse, Nagy Zsó­fia és Zsolnai Beatrix, a 7. osz­tályosok tornagyakorlattal, il­letve számos más gimnazista, akik a rendezvény végén bir­tokba vették a pályákat. SZEKSZÁRD Vis maior pályáza­tot nyújt be a szekszárdi ön­­kormányzat a belügyminisz­tériumhoz. Márciusban érke­zett a városhoz lakossági be­jelentés arról, hogy a Dicenty Dezső utcában az út alatt üreg keletkezett. A közművek (ivó­víz-, szennyvízvezeték) és a felette lévő vápás út leszakad­tak, továbbá az ezek alatt lé­vő pince is beomlott. A kelet­kezett üreg nagysága mint­egy százhúsz köbméter. Je­lenleg az út balesetveszélyes, így az ott lakók gépjárművel nem tudják megközelíteni la­kóhelyüket. A bekövetkezett káreseménnyel kapcsolatban a település biztosítással nem rendelkezik. Az önkormány­zat a kárt már jelentette a mi­nisztériumnak, az előzetes helyszíni vizsgálat, és a jegy­zőkönyvezés is megtörtént a kormányhivatal és katasztró­favédelmi igazgatóság képvi­selőinek bevonásával. A hely­reállítási munka bruttó költ­sége több, mint huszonhárom­­millió forint. Ebből az önrész közel hétmillió, a vis maior tá­mogatás igényelt összege ti­zenhatmillió forint. B. K. Biztosított a závodi ovi jövője ZÁVOD Tizenkilenc fős lét­számmal kezdődik majd a 2018/2019-es nevelési év a závodi óvodában - mond­ta László Attila polgármes­ter. Minden létszámemelke­dés örömteli, hiszen általa megalapozott az óvoda jövője. Nem volt mindig ennyi óvo­dáskorú gyermek Závodon, 2005-ben mindössze öten jár­tak oviba. Jelenleg tizenhat a létszám, ebből kilenc fiú és hét kislány, fele-fele arány­ban helyiek, illetve bejárók. A tizenkilencből tíz lesz zá­vodi, kilenc lurkó pedig más településről jár majd be. B. L. HIRDETÉS A programok ingyaneaokl A mfluorvAltoxAa Jogét fenntartjuk. Ross* Idő eaotén a program elmarad. HIRDETÉS lóvoltából előfizetőink az Eötvös Cirkusz előadását! 3000 Ft helyett 1500 Ft-ért Szekszárdon: 2018. május 10-13-ig (XXL Áruház mellett) Pakson: 2018. május 17- 21-ig (Ürgemezö) Dombóváron: 2018. május 24., 25., 27. (Vásártér) A paksi és dombóvári jegyigény esetén telefonon történő egyeztetés Szekszárdon a Tolnai Népújság Szerkesztőségében Liszt F. tér 3., vagy a 74/511-510-es telefonszámon, az előfizetői kód bemutatásával. Ajegyek korlátozott számban kaphatók. A jegyárak pénzre nem válthatók és a C szaktorra szólnak. Tradíciók Generációk!] ........................j [rfiTy>i fTeWJ i a y * I i ■ 1 \ T | I Májusban: Csabai Márk Lóvá te tt igazság Kövesse folytatásos kriminovellánkat! HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents