Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-22 / 116. szám
2018. MÁJUS 22., KEDD BELFÖLD-KÜLFÖLD g Százezrek vettek részt a csíksomlyói búcsún Pünkösd üzenetei A zarándokok között külön köszöntötték a jelen lévő Áder János köztársasági elnököt és feleségét, Herczegh Anitát Fotó: MTI Ronald S. Lauder válaszolt Orbánnak TISZTELET Válaszlevelet küldött Orbán Viktornak a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke, amelyben leszögezi, „Orbán Viktor hozzá írt levele, amely a sajtóban is megjelent, olyan állásfoglalásra utal, amelyet ő soha nem tett, és amelyet nem is oszt”. Sőt - tette hozzá -, a neki tévesen tulajdonított állásfoglalás tartalma ellentétes a meggyőződésével - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t. A WJC elnöke kiemelte, az a mély tisztelet, amelyet Orbán Viktor és a magyar nép iránt érez, nem ingott meg, és nagyra becsüli azt, amit a miniszterelnök tett a WJC-ért, különösen pedig azt, hogy Orbán Viktor részt vett a szervezet 2013- as budapesti közgyűlésén. Hozzátette: Orbán Viktor tudatában van annak, hogy egyik legfontosabb feladatának a keresztény és a zsidó közösség közötti baráti szálak erősítését tekinti, Magyarországon és a világon. Ennek a politikának- csakúgy mint a magyar miniszterelnöknek - erkölcsi és elvi okai vannak, és az emberek jobb egymás mellett élését szolgálja. Lauder azt javasolja: miközben ezen az úton járnak- barátságban - Orbán Viktor hívja őt fel bármikor, hogy további félreértéseknek elejét vehessék. A WJC elnöke bízik abban, hogy hamarosan újra találkozhatnak, és sok sikert kíván a magyar miniszterelnöknek abban, hogy Magyarországot ezeken a „turbulens időkön" keresztülvezesse. Orbán Viktor lapunkban is közölt levelében azt írta: mélyen sérti hazánkat és polgárait Ronald S. Laudernek a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány Budapestről Berlinbe költözéséről tett nyilvános állásfoglalása. MW Pünkösd alkalmából szentmiséket, istentiszteleteket tartottak országszerte. Mediaworks-összeállítás, szerkesztoseg@mediaworks.hu ÜNNEP Énekelve, zászlókkal a kezükben százezrek gyűltek össze a szombati csíksomlyói búcsún, az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepén. A Ferenc pápa által meghirdetett Ifjúság évéhez kapcsolódott az idei szentmise, amelyen negyedmillióan vettek részt. A szentbeszédet Marian Adam Waligóra lengyel szerzetes, a czestochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke mondta el magyar nyelven. Az élet védelmének mindenek fölöttiségére hívta fel a figyelmet és azt kérte a hívektől, hogy őrizzék meg hitüket, értékeiket. Mária, a mai napon, pünkösd szombatján arra szólít bennünket, hogy itt ebben a természet adta utolsó vacsora termében gyűljünk össze és tartsunk ki vele együtt az imádságban. Vele együtt várakozzunk az isteni adományokra - fogalmazott a lengyel szerzetes. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a búcsút követően azt mondta, nemzetünk fennmaradása a kereszténységben, saját identitásunk megőrzésében rejlik, de a jövő generációján múlik. A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot - erről már Ferenc pápa beszélt a Szent Péter bazilikában tartott szentmisén vasárnap. Ferenc pápa hangsúlyozta, a Szentlélek nem oldja meg helyettünk a problémákat, de bizalmat ad, segít, hogy ne fáradjunk bele az életbe, fiatalon tartja a szívünket. Erdő Péter bíboros az Esztergomban tartott misén kiemelte, a Szentlélek erőt ad fiataloknak és időseknek egyaránt, hogy hitükért vállalják akár az üldözést is. Hozzátette, a Szentlélek abban segít, hogy Krisztus tanítását jobban megértsük. Bogárdi Szabó István a Budahegyvidéki Református Egyházközség templomában arról beszélt, Pünkösd nagy csodája, hogy Isten gyermekei leszünk általa. Fabiny Tamás püspök, a Magyarországi Evangélikus RÓMAGiuseppe Conte jogász az EU-szkeptikus, valamint migráció ellenes Öt Csillag Mozgalom(M5S) és a Liga közös miniszterelnök-jelöltje - értesült az olasz sajtó vasárnap. A két párt tervei szerint a belügyminiszteri tárcát Matteo Salvini, a Liga vezetője kapja meg, Luigi Di Maio, az M5S vezetője pedig a gazdasági fejlesztési vagy a munkaügyi tárcát vezeti majd. Sajtóértesülések szerint Sergio Mattarella államfő hétfőn délután fogadta Egyház elnök-püspöke az iraki Erhüben töltötte az ünnepet, ahol azokat a keresztény családokat látogatta meg, amelyeknek otthonát a magyarországi evangélikusok adományából építik újjá. az M5S és a Liga delegációját. A két párt bemutatta a közös miniszterelnök-jelöltjüket és a kormány tervezett tagjait. Luigi Di Maio és Matteo Salvini is lemondott a kormányfői tisztségről, közös jelöltként Giuseppe Contéra esett a választás, aki egyetemi jogászprofesszor. Az 54 éves Conte neve bár alig ismert az olasz választók között, több csődbe jutott olasz nagyvállalkozás jogi tanácsadójaként dolgozott válságkezelőként. MW HÍREK Megrongálták a csepeli kálváriát VANDALIZMUS Ismeretlenek kárt tettek a csepeli Tamariska-dombon lévő kálváriában - közölte a XXI. kerületi önkormányzat. Borbély Lénárd csepeli polgármester és Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő szerint mivel a rongálást pünkösd napján követték el, feltételezhető, hogy „a tett mozgatórugója aljas provokáció és/vagy a kereszténység elleni vak gyűlölet lehetett”. Arra kérték a csepelieket: fogjanak össze, ne engedjenek az erőszakos emberek nyomásának, ítéljék el a vandalizmust és a gyűlöletkeltés minden formáját. Közösen védjük meg keresztény közösségünket és kultúránkat - írták. Közölték, bíznak az igazságszolgáltatásban, és remélik, gyorsan kiderül kik követték el, és „példás büntetés” vár rájuk. MW Előzetesben a sólyi kislány gyilkosa GYANÚSÍTOTT Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Veszprémi Járásbíróság F. Ferencet, azt a hajmáskéri 16 éves fiút, aki a megalapozott gyanú szerint pénteken este brutálisan meggyilkolt egy 8 éves kislányt Sólyban - írja a Pestisrácok.hu. A tárgyaláson a fiatalkorú gyanúsított kirendelt védőjén kívül az édesanyja is megjelent. A hétvégén a fiú néhány ismerősével is sikerült beszélni: azt mondták, a fiú mostanában többször említette, ki akarja próbálni, milyen embert ölni. Közösségi oldalán több fotón agresszív pózban, ütésre lendülő ököllel, karddal a kezében látható. Péntek este jelentette az édesapa kislánya eltűnését, akinek holttestét szombat hajnalban találták meg a szomszédos Királyszentistván közelében. MW HIRDETÉS ÖRÖMHÍR Orbán Viktor a Facebookon jelentette be, megszületett második unokája, Johanna. A miniszterelnök fotót is közzé tett az újszülöttről, aki Sára nevű második lányának első gyermeke. Hírek szerint már útban van a harmadik kisunoka is Fotó: Facebook Giuseppe Conte lehet a kormányfő Interjú Dér Ágnessel, az M5 csatornaigazgatójával A kulturális televízió / ■ / M5 Másfél éve indult a közmédia oktatási, kulturális és ismeretterjesztő csatornája, az M5. A kulturális tévécsatorna igazgatójával, Dér Ágnessel beszélgettünk- Hogyan értékeli az elmúlt időszakot a csatorna életében?- Az M5 a modem magyar közszolgálatiság egyik jelképe lett: biztosítja az esélyegyenlőséget, azaz a kulturális közkincseinkhez történő hozzáférés lehetőségét, egy olyan kultúrmissziót teljesít, mely egyszerre hasznos a nézőknek, egyszerre szolgálja az egyetemes magyar és európai kultúra reprezentációját, és eközben szórakoztatóan biztosítja a folyamatos tanulás lehetőségét. A csatorna gyerekekhez, általános- és középiskolásokhoz, valamint kíváncsi, ismeretterjesztésre, kultúrára, és élethosszig tartó tanulásra nyitott felnőttekhez is szól. Elértük, hogy az M5 a hazai kulturális és tudományos élet hivatkozási pontja lett. Hiszen az M5 az egyetlen olyan médium Magyarországon, ahol a minőségi kulturális, oktatási, és ismeretterjesztő tartalmak mindenki számára elérhetővé váltak. Az elmúlt másfél évben a kulturális és tudományos szakmai közeg, valamint a kultúrafogyasztó magyarok partnereinkké és szövetségeseinkké váltak ebben a miszszióban.- Mi a csatorna küldetése?- Az M5 televíziós csatorna a világra nyitott nézőket célozza meg. A közszolgálati televíziók sorából régóta hiányzott egy, a magyar, illetve az európai kultúrát zászlajára tűző, egyben ismeretterjesztéssel és oktatással foglalkozó közszolgálati adó. 2016. szeptember 18-tól ezt a szerepet az M5 tölti be. A televíziós csatorna napközben oktatási és ismeretterjesztő tartalmakkal az életen át tartó tanulásban segít, főműsoridejében pedig művészeti műsorokkal, napi kulturális híradóval, koncertfelvételekkel, színházi közvetítésekkel, filmekkel ad teret a magyar és egyetemes kulturális és tudományos örökségnek. Az M5 egy csatorna, ahol mindenki hozzáfér a kulturális közkincshez, ahol a minőség számít! Világhírű magyar és nemzetközi filmek eredeti nyelven láthatóak, de kínálatunkban szép számmal szerepelnek sorozatok is, amelyek más szemszögből mutatják be a világot. Az M5 televíziós csatorna bebizonyítja, hogy többet tudni: jó!- Milyen kulturális értékekre fordítanak kiemelt figyelmet?- Elsősorban a magyar kulturális élet kiemelkedő eseményeiről tudósítunk, ezekről viszont határon rnnen és túlról is, a magyar alkotók munkásságát kísérjük figyelemmel műsorainkban.- Milyen műsorokkal várja a nézőket az M5 kulturális televízió?- Az M5 csatorna műsorstruktúrája három lábon áll. Ezek az ismertteijesztés, az oktatás és a kultúra. Az ismeretterjesztő sáv kínálatában magyar és nemzetközi természet- és dokumentumfilmek, sorozatok láthatók, melyek számot tartanak a gyerekek figyelmére csakúgy, mint a nagyszülőkére. Az oktatási sávban 8-19 éves korúaknak szóló műsorok, mint az „Ismerd meg!”, a „Felsős”, az „Érettségi” ugyanúgy helyet kapnak, mint a „Szólalj meg” sorozat, mely hat nyelvből kínál napi segítséget a használható nyelvtudás elsajátításához. Esténként a napi kulturális és tudományos eseményeket összefoglaló Kulturális Híradó, színházi közvetítések, balett és operaelőadások, hangversenyek adnak átfogó képet a kiemelkedő alkotásokról.- Mire a legbüszkébb a csatorna tevékenységéből?- Másfél évvel ezelőttig az M5 csatornához hasonló sem volt a magyar médiakínálatban. Ez idő alatt szoros, gyakran napi szintű kapcsolatot sikerült kialakítanunk a magyar kulturális élet meghatározó intézményeivel, szereplőivel. Ez a garancia arra, hogy mindazok, akik az M5 műsorait nézik, naprakészek, tájékozottak legyenek. A csatornára válogatott filmek, hangversenyek, színházi előadások pedig olyan magas minőséget jelentenek, ami egyedülálló koncentrációja a magyar kulturális értékeknek.- Mivel készülnek a nyárra?- Számunkra nincs pihenés, hiszen kulturális szempontból a nyár az év szinte legaktívabb időszaka a számtalan fesztivál miatt. Munkatársaink, vidéki és határon túli tudósítóink igyekeznek mindenhol jelen lenni és a legfrissebb információkkal szolgálni a nézők számára.- Mik a hosszú távú terveik?- Másfél év rövidnek mondható egy televíziós csatorna életében. Továbbra is azon dolgozunk, hogy minél több emberhez jussunk el. Szeretnénk, hogy azok az igényes nézők, akik valódi tartalomra, élményre, katarzisra vágynak, tudják, hogy az ingyenesen, az alapcsomag részeként elérhető M5 csatornára mindig számíthatnak. Ezen kívül, elsősorban az oktatási tartalmakra fókuszálva, nagy erőkkel fejlesztünk olyan multimédiás alkalmazásokat, amelyek felszabadítják nézőinket az időbeni kötöttség alól. A 8-18 évesek abban nőttek fel, sőt bele, hogy az információ bárhol, bármikor elérhető. A televíziós formátum ennek a korosztálynak olyan kötöttség, amihez nem akarnak alkalmazkodni. Arra törekszünk, hogy olyan alkalmazásokat fejlesszünk, vásároljunk meg, amelyek segítségével a tartalmaink laptopokra, okostelefonokra szinkronizálva akár tantermekben, vagy utazás közben is hozzáférhetők legyenek.- A szem a lélek tükre. Mit jelent a szem az M5 új plakátján?- A szem a „Nézz másként a világra!” üzenetet hordozza. A vibráló színek a minket körülvevő vüág, a kultúra sokszínűségére utalnak. Az M5 csatornán látható műsorok segítenek,, hogy olyan élményeket is megtapasztalhassanak, átélhessenek a nézőink, amik az ország, vagy a vüág távoli pontján személyesen nem hozzáférhetők számukra. « »