Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-02 / 100. szám

2018. MÁJUS 2., SZERDA SPORT 15 Komoly készültség várja a Liverpoolt az olasz fővárosban JEGYZET Pajor-Gyulai László szerkesztoseg@mediaworks.hu az Az AS Roma a Bajnokok Li­gája negyeddöntőjében már végrehajtott egy bravúrt, amikor háromgólos különb­séget ledolgozva kiejtette a Barcelonát. A feladat most ugyanez, hiszen a Liverpool 5-2-re nyert az elődöntő első összecsapásán. A liverpooli Szalah (középen) az első mérkőzésen két gólt szerzett és két gólpasszt adott előző klubja, a Roma ellen Fotó: AFP LABDARÚGÁS „Nagyon kell akarnunk a visszatérést a pár­harcba, nagyon kell mindent beleadnunk, és nagyon kell va­lami nagyszerűt tennünk. Mu­száj hinnünk, és ezzel a men­talitással, ezzel a szurkolótá­borral és ezzel a szenvedéllyel meg kell próbálnunk újra vég­hezvinni a csodát, ami gyönyö­rű lenne. Boldog vagyok, hogy idáig eljutottunk, de nem le­hetünk elégedettek, a mi vá­gyunk eljutni Kijevbe!” Eusebio Di Francesco a jelek szerint lángoló lélek. Komolyan hisz abban, hogy a csodák meg­­ismételhetőek, az AS Roma ve­zetőedzője ehhez tüzeli fel a já­tékosait és csapata szurkolóit a ma esti Liverpool elleni vissza­vágóra. Pedig önmagában vala­hol már az is csoda, hogy van miről beszélnie, hiszen az első találkozón az Anfield Roadon együttese gyakorlatilag a KO közelébe került, az angolok 5-0-ra is vezettek, és okkal hi­hette mindenki, hogy a vissza­vágó nem lesz több merő for­malitásnál. Ő sem gondolhatott akkor mást, de játékosai meg­rázták magukat, szereztek két gólt, 5-2-re „mentették” a mécs­esét, ami első ránézésre még re­ménytelen helyzetet sejtetne, ha a Roma nem került volna ki győztesen ugyanilyen remény­telen szituációból. „Azon a találkozón csodála­tos volt a hangulat, és ha lehet­séges, a Liverpool ellen ez fo­kozódik majd" - mondta Pat­rik Schick, a rómaiak cseh csa­tára. A Barcelona elleni mérkő­zésre célzott, amelyen 1-4-es hátránnyal kezdtek az olaszok, de hiheteüen jó teljesítményt nyújtva 3-0-ra legyőzték a le­bénult katalánokat, amiben közrejátszott fanatikus szur­kolótáboruk is. - Félelem nél­kül, nagy elszántsággal és bá­torsággal kell kimennünk a pá­lyára, és akkor megvalósíthat-Bajnokok Ligája, elődöntők KEDD: Real Madrid-Bayern München (lapzártánk után ért véget) SZERDA: AS Roma-Liverpool 20.45 (M4 Sport, Sportl) juk az álmainkat. Szerintem tudunk szerezni három gólt, mert a Liverpool védelme nem annyira erős, mind a támadó szekciója, igaz, vigyáznunk kell, hogy mi ne kapjunk gólt, mert abban az esetben minden esélyünk elszállhat.” Bár a rómaiak a bajnokság­ban már hatszor kikaptak ha­zai pályán, a BL-ben még ve­retlenek odahaza. Nem jó előjel azonban számukra, hogy a leg­utóbbi hat oda-visszavágós pár­harcot elveszítették angol klub­csapatokkal szemben. A Liver­pool a selejtezőt is beleszámítva még veretlen a Bajnokok Ligá­ja mostani idényében, ráadásul a negyeddöntőben kettős győ­zelemmel búcsúztatta az angol bajnok Manchester Cityt A csapat észt hátvédje, Rag­­nar Klavan figyelmeztetett, hogy ugyanúgy támadó felfo­gásban játszanak majd, mint korábban, és a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtaniuk, hogy biztosítsák helyüket a fi­náléban. „Ellenfelünk természetesen tisztában van azzal, milyen erőteljes és elsöprő a támadójá­tékunk. Jó csapat vagyunk, és nagyon jó a helyzetünk, úgy­hogy, nem kell félnünk. Ha a saját stílusunkban játszunk, ahogy mindig szoktuk, ott lehe­tünk a döntőben. Már csak egy meccs választ el tőle” - magya­rázta a tapasztalt védő. A mérkőzés kiemelt bizton­sági intézkedéseket igényel a rendezők szerint. Az alkohol­­fogyasztást Róma egész város­­központjában, valamint a sta­dion környékén is megtiltják. Az Olimpiai Stadionba 63 ezer nézőt várnak, köztük ötezer Li­­verpool-szurkolóval, akik több csoportban érkeznek az olasz fővárosba. Olasz sajtóforrások szerint a hatóságok a Liver­­pool-szurkolók esetleges bosz­­szújától tartanak, miután ápri­lis 24-én az angliai városban a szurkolók közötti összecsapá­sokban két olasz drukker meg­támadott és életveszélyesen bántalmazott egy angol férfit. A Liverpoolban természe­tesen pályára lép Mohamed Szalah, aki egy hete az angol profi labdarúgók szervezeté­nél lett az év játékosa, a hét ele­jén pedig az angol Futballszak­­írók Szövetségétől is megkapta ugyanezt az elismerést. A ró­maiak okkal tarthatnak tőle: az egyiptomi csatár az utolsó há­rom BL-meccsén négyszer is a hálóba talált. Bíznak Harmadszor is bajnok a Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata Romániában A nagy sikerek után jöhet az áldozat A Sepsi-SIC az idényben mérkőzései zömét több mint húszpontos különbséggel nyerte Fotó: MW KOSÁRLABDA Újabb kiemelkedő magyar identitású siker közös pályánkon, a Kárpát-medencé­ben: a Sepsi-SIC női kosárlabda­csapata zsinórban harmadszor hódította el Románia bajnoki cí­mét. A gyulafehérvári és kolozs­vári sportcsarnok után a szat­márnémeti sportlíceum ter­me kosárgyűrűinek hálói sem menekültek a sepsiszentgyör­­gyiek „kapzsisága” elől. A Sep­si-SIC az utóbbi évek legunal­masabb bajnokságává változtat­ta a 2017-2018-as idényt, miu­tán mérkőzései zömét több mint húszpontos különbséggel nyer­te. Zoran Mikes csapata egyet­len vereséggel érkezett a Szat­márnémeti VSK elleni döntő küszöbére, a kolozsvári botlást pedig mindenekelőtt az magya­rázza, hogy a játékosok gondo­latban bizonyára már a kará­csonyi vakációra induló járato­kon ültek. A három győzelemig tar­tó döntő sorozat első két, Sep­­siszentgyörgyön játszott mér­kőzését a hazaiak harminc-, il­letve húszpontos különbséggel nyerték meg, és mindenki ar­ra számított, hogy három meccs alatt lerendezik a finálé sorsát. A szatmáriaknak azonban egy 68-60-as győzelemmel sikerült kozmetikázniuk egy keveset az összképen, így még annak lehe­tősége is felmerült, hogy a Sep­si-SIC hazaviszi a mindent el­döntő ötödik meccset. Ezt a koc­kázatot aztán mégsem vállalták fel, a negyedik meccsen 85-76- ra múlták felül a szatmáriakat, és a Szent György-napi város­ünnep kiemelt programpontja­ként tízezrek előtt mutathatták be a trófeát a rendezvény főszín­padán. Másnap a Dinamo Bucu­­re§ti elleni bajnoki meccs előtt a városi stadiont zsúfolásig meg­töltő futballszurkolók előtt is fel­vonultak, erősítve az amúgy is remek hangulatot. A kupa és a bajnokság meg­nyerésével másodszor is duplá­zó kosárklubnál azonban máris a jövő a téma. A folytonosságot bizonyos mértékig garantálni látszik, hogy a csapat boszniai szerb mestere újabb négy évre elkötelezte magát, elképzelhe­tő azonban, hogy új prioritások is előtérbe kerülnek. A négy ro­mán válogatottat, két amerikai, két svéd, egy-egy ausztrál, hor­­vát és fehérorosz idegenlégióst felvonultató keret várhatóan je­lentősen átalakul, amit az is be­folyásolhat, hogy milyen mér­tékben megy végbe egyfajta „pa­radigmaváltás” a klubnál. Egyre több hang igényli ugyanis, hogy a bajnoki aranyak „kibányászá­­sában” több helybeü játékos vál­laljon szerepet. Az évek óta im­ponáló teljesítmény mellett fo­lyamatosan felvetődik, vajon az évek során miért nem sike­rült saját kosarasokat is felzár­kóztatni a légiósok mellé. A kér­dés elvi szintű: hajlandó lesz-e a klubvezetőség néhány évet és sikert feláldozni a bázisépítés oltárán? Ami óhatatlanul felveti azt is, hogy milyen türelemmel és empátiával fogadják a szur­kolók, ha nem csak győzelmek­ből áll majd az élet A túlzásoktól mentes, de biz­tos anyagi alapokon nyugvó klub Székelyföld egyik ikonikus sportalakulatává nőtte ki magát az utóbbi években. A kiemelke­dő sikerek mellett jelentős iden­titásképző és -fenntartó szere­pet is betölt, az 1500 fős szurko­lói átlag minden romániai példát messze felülmúl. A jövő kihívá­sai azonban immár nemcsak a sportról szólnak. Csinta Samu, Sepsiszentgyörgy Viszlát, András! K. Mayer András jegyzet@mediaworks.hu „Bárcsak örökké tartana, én szeretném ezt a legjob­ban, de mindennek megvan a kezdete és a vége” - fo­galmazott a Barcelonától az idény végén távozó Andrés Iniesta. Újabb klasszis lép le a színről, s ilyenkor mi, sport­­szeretők ugyanúgy érzünk, ahogy ő: bárcsak örökké tartana. Bárcsak még éve­kig nézhetnénk őt a legma­gasabb szinten, mert nem kopna a test, a sebesség. Az egyik kedvenc futballis­tám Iniesta. Amolyan szür­ke eminenciás a kinézete miatt, aki inkább lehetett volna az évfolyamtársam a töri szakon, mint profi fut­ballista a Barcában, és si­mán el tudnám képzelni egy katalán középiskolában ta­nárként. De ő a pályán ok­tatott, s ott korántsem szür­kén: játszott minden színen, színárnyalaton. Egy zseni. Tetkók nélkül, harsány nyi­latkozatok nélkül, kiroha­nások, fülharapások, ma­gánéleti botrányok nélkül. Nemcsak szeretik a szurko­lók, hanem tisztelik is. Mint mondjuk Gigi Buffont. Persze az idő kereke Iniesta miatt sem áll meg. Nem állt meg akkor sem, amikor először beleszeret­tem úgy istenigazából egy csapatba. A Manchester Uni­ted volt az a kilencvenes évek végén a Yorké, Cole csatár­sorral, a középpályán Giggs, Butt, Beckham, a védősorban többek között Stam. Imád­tam őket. Ahogy az 1999-es Bajnokok Ligája-döntőt is a hihetetlen végjátékkal, a fe­lejthetetlen Sheringham- és Solskjaer-találatokkal. Ma már természetesen egyikük sem játszik, hiszen jócskán túl vannak a negy­venen. A helyükre azonban újabb sztárok léptek, a fut­­ballszínpad mindig telis-tele van élettel, színes egyénisé­gekkel, meghatározó alakok­kal. Az utóbbi években Lio­nel Messi és Cristiano Ronal­do emelkedett ki a többiek közül, s bizony az idő múlá­sát nemcsak azon mérhetem le, hogy a fiam szép lassacs­kán utolér magasságban, szó szerint a fejemre nő, hanem hogy lassan az argentin és a portugál csillag is búcsút int - legalábbis azon a hihetet­lenül magas szinten, ahol ők vannak. S bár az emberben ilyenkor óhatatlanul felme­rül a kérdés, mi lesz majd nélkülük, kiket csodálunk majd az utánuk következő években, az élet (és a futball­­szakma) mindig megoldotta ezt a problémát, elvégre volt színház Maradona, Zidane, Scholes, Xavi után is. Egyvalamit viszont na­gyon sajnálok: azt, hogy so­sem láttam futballozni Pus­kást. Csak fényképeken és régi filmkockákon nézhet­tem a szenzációs magyart, a történelmi góljait, s ilyen­kor mindig irigykedtem édesapámra, aki annak ide­jén élőben is megcsodál­hatta. Neki viszont, sajnos, Messiék maradtak ki.

Next

/
Thumbnails
Contents